Múlt héten az egyik huszonéves ismerősöm elárulta nekem, hogy ő bizony mellplasztikát szeretne. Hirtelen elfelejtettem levegőt venni... Miért? – kérdeztem megrökönyödve, s a válasza az volt, hogy túl kicsi a melle.
Megráztam a fejemet, hogy jól hallottam-e azt, amit mond, vagy csak álmodom, de tényleg ott ült velem szemben, és bólogatott, hogy: Igen, igen, neki tényleg nagyobb cici kell.
Nem értem – gondoltam. Tényleg nem értem. Itt ül velem szemben egy gyönyörű, hosszú hajú, fiatal lány (aki tényleg csinos és karcsú), s arra panaszkodik, hogy neki nincs melle, s azt hajtogatja, hogy az, amit látok, az csak melltartó. Hiába, nem tudott meggyőzni, pedig látom a két szememmel, hogy ott azért sokkal több van holmi anyagnál, de ha ő tényleg így gondolja (és látja), akkor én nem tehetek semmit. Azon kívül, hogy kétségbeesek.
Valóban kétségbeestem. Rögtön felhoztam egy csomó érvet, hogy miért ne tegye mindezt. Mondtam neki többek között, hogy: nem szültél még, nagyon fájdalmas a műtét, sok pénzbe kerül a beavatkozás, továbbá nem hiszem, hogy ezzel megoldódna az önbizalom problémád... De csak a fejét rázta. Jó, persze, miért szóljak én bele más életébe, törődjek a magam dolgával. Nem? Hiába látok én szinte tökéletes nőket, ha ők egyáltalán nem így vélekednek magukról.
S ekkor jött a következő csapás. Pár nappal később még egy fiatal lány hozakodott elő ezzel a témával.
Szintén nagyon csinos, szintén nagyon vékonyka, fitneszlédi ecsetelte azt nekem, hogy ő is bizony kicsivel nagyobb ciciket szeretne. Hát ti mind meg vagytok zavarodva? – csattantam fel hirtelen, de nem értette, miért vagyok ilyen zabos. Az ég felé emeltem a szemem, nagy levegőt vettem, és mielőtt bármit mondtam volna, summáztam a dolgokat a fejemben:
- Mindenkinek más a szép és a tökéletes, de mindig van egy általános közvélekedés a szépről és esztétikusról. Ez az általános közvélekedés remegett meg alapjaiban, mert ez a két lány kétségkívül szép, esztétikus, vékony és divatos.
- Ha egy ilyen lány nem elégedett magával, így, huszonévesen, az miért van? S mi az, ami segíthet rajta, a sebészkésen kívül?
- Miért hagyják magukat belehajszolni a nők a mostani legnagyobb bizniszbe? Abba, hogy létezik a tökéletesség.
- Miért lett ennyire fontos, menő és elengedhetetlen a külsőség? Miért nem hallom azt a lányoktól, hogy még tanulni akarnak, olvasni, lelkileg fejlődni és feltöltődni?
- Melyikünk gondolkozik ennyire rosszul? A ciciket akaró lányok vagy én?
- Bele sem merek gondolni, hány lány akar még nagyobb melleket, teltebb ajkakat, ráncfelvarrást, fenékplasztikát, kisebb orrot...
Aztán elengedtem minden gondolatot erről, mielőtt tényleg beleőrülök ebbe az egészbe. Igen, a lányok beteges tévképzeteket gyártanak arról, milyennek kéne lenniük. Nem elégednek meg azzal, amit a teremtőtől ajándékba kaptak (természetes szépség, jó alak, egészség), állandóan egyre több és több kell nekik...
A legszebb, a legjobb, a legtökéletesebb. Miközben tudjuk, hogy tökéletes tényleg nem létezik. S mégis mindenki ebbe hajszolja magát. Tehát nagy gondok vannak. De mi lehet a probléma? Mi a baj, lányok?
