A madárcsicsergés a természet zenéje. Nincs kellemesebb, mint kiülni a szabadba, és hallgatni, hogyan muzsikál nekünk a természet! Tudnivaló, hogy a madarak másképp csicseregnek, amikor veszélyt éreznek – és másként, mikor csak úgy beszélgetnek egymással.
Dalolászó kis csodalényeink mostanra mind megérkeztek hozzánk, a többség már költi a tojásait, sőt, a fiókák már kirepültek a fészekből. A csallóközi madárkákról a gútai Riflik Zsolttal beszélgettünk, aki nagy természetvédő hírében áll a környéken.
A madarak is a szüleiktől tanulnak meg „beszélni”, mint az emberek. Életük első pár hetében csak növekednek és trillázni tanulnak. Máshogy énekel egy egyéves madár, és máshogy egy idősebb. Ja, és nekik is vannak nyelvjárásaik!
Mint mondja, elsőnek a feketerigót szúrhatjuk ki: fekete tollazatát, világító sárga csőrét nem nehéz észrevenni a fák lombja között. Bátor kis teremtmény, nem fél közel menni az emberhez. Kedvenc csipegetőhelye a talaj, az udvaron, az utcán is találkozhatunk vele. Hogy mit eszik? Ínyencfalatokkal szolgál neki a frissen levágott és meglocsolt fű, ezen kívül gilisztákat, lárvákat, cserebogarakat zsákmányol, de szereti megdézsmálni a gyümölcsöt is. A konyhai hulladékot átböngészi, megeszi a rizst, a főtt sárgarépát, de még a főtt tojást is. Más énekesmadarakhoz hasonlóan magas „szí” hangot hallat, ha ragadozó közeleg feléje – például egy undok macska. A madarakat legfőképp a nászidőszakban halljuk dalolászni. A hímek csodaszép énekekkel csalogatják magukhoz a nőstényeket, sok faj pedig territóriuma védése közben ereszti ki a hangját. Ilyen az előbb említett feketerigó is, amelyik kiváltképp kora hajnalban és este szeret dalra fakadni.
Jártunkban-keltünkben házi rozsdafarkúval is találkozhatunk, mert ő szívesen fészkel az ember közelében: aprócska termetével megbújik a falak repedéseiben vagy a ház egyéb zugaiban. A nőstény rozsdafarkú barnás tollazattal, a hím fekete felsőtesttel és szintúgy rozsdaszínű farokkal rendelkezik. Többnyire márciusban érkeznek vissza telelőhelyükről, a szép Itáliából – a légykapók családjába tartoznak, néha ugrálva kapják el a rovarokat és a pókokat.
A cinegékről sem szabad megfeledkeznünk! Lakott területen a kékcinke és a széncinke a leggyakoribb. Barázdabillegetőt is minden bizonnyal láttunk már. Hosszú farkú, aprócska termetű, fűben szaladgáló madárkáról van szó. Még a város közepén is megél, nemegyszer kórházak félreeső részein, gyárcsarnokokban telel át.
Fecskét látok, szeplőt hányok... És ott vannak gyerekszívünk legkedvesebbjei, a fecskék, amelyek igencsak gyakoriak mifelénk. Szívesen tapasztják fészküket a házak oldalának vagy az eresz alá. (Bár sokszor nem találnak sarat a fészeképítéshez, annyi ma a szilárd burkolat mindenfelé.) Sajnos, az urbanizált ember „közellenségnek” tartja a fecskét, és sokszor galád módon leveri szorgos munkával megépített fészkét. Pedig a fecskék nem csupán aranyosak, de végtelenül hasznosak is! Rengeteg legyet és szúnyogot elpusztítanak – ám mi, emberek inkább mérgező vegyszerekkel irtjuk a legyet, a fecskét pedig mellőzzük: ami káros, káros! Így a fecskét nem csupán az élőhelyétől, de még ízes betevő falatjától is megfosztjuk.
Miért énekelnek a madarak? A hímek énekkel védik saját territóriumukat és a nőstényeiket – ugyanezt teszi az ember a kerítéssel, az állatok pedig a szerteszét hagyott szagnyomokkal.
Az örvös galamb és a balkáni gerle szintén gyakran előforduló madaraink. A mezőgazdászok nem mindig kedvelik őket, ugyanis szeretik lelegelni a termést. Az örvös galamb a legnagyobb méretű galambunk. Fehér szárnysávja és nagy mérete alapján könnyen elkülöníthetjük a többi hazai galamb- és gerlefajtól. A balkáni gerle az egyik legismertebb madárfaj: ablakpárkányok fészkelő madarának is nevezhetjük.
Gyakran előforduló madaraink még a harkályok: közülük is a nagy fakopáncs vagy más néven tarka harkály. Ide sorolhatjuk még a zöld küllőt, amely a többi harkályfajtól eltérően nem a fa kérge alatt, hanem a földön keresgéli az élelmet. Legnagyobb harkályunk pedig a fekete harkály, ő a ligeterdőkben hallatja a hangját.
Minden falu mellett van kanális
Az udvarból kifelé haladva sétáljunk ki a kanálispartra (minden valamirevaló település mellett van egy kanális!), és csodáljuk meg elsőképp a vízimadarakat. Mindenki nagy kedvence a hattyú, amelyik híres kecses mozgásáról. Ott úszkálnak még a vadkacsák, a kevésbé látogatott helyeken pedig a kisbukó is megmutatja magát. A kisbukó egy kis testű, feketés-vöröses színű madár. Az árokpartokon gyakori még a nagy kócsag, a közel egy méter magas madár, a testét fehér tollak borítják. Hosszú nyakáról ismerszik meg, hegyes csőrével a vízben vagy a réten vadászik magának elemózsiát.
Csallóközi ritkaságnak számít az odúlakó búbos banka. Jellegzetessége, hogy a fején sugarasan felmereszthető tollbóbitát visel, amely nyugalmi állapotban a tarkójára simul. Népiesen bugybókának nevezik. Néha elfoglalja a harkályok odúját, amúgy a kidőlt fákban vagy üregekben fészkel, és lárvákat, sáskát, sőt lótetűt kapkod. Büdös bankának is hívják, mert a fiókák veszély esetén bűzös ürüléket eregetnek. A függőcinege szintén ritka, fészkét a vízpartokon lévő fűzfákra építi. Bár kinézetében hasonlít hozzá, mégsem rokona a cinegének. A barkóscinege nádasokban fészkel, gyönyörű, kicsike, szintén különleges madár.
Hangképző szervük a borsó méretű alsó gégefő. Kilélegzéskor csak megrezegtetik az oldalain található hanghártyákat. Ezek az ő „hangszálaik”! Máshogy énekel a madár, ha a fa ágán ül, és máshogy a levegőben. Párkereséskor az énekesmadarak hosszú énekkel csábítgatják a párjukat, utána pedig duettet adnak, jelezvén, hogy „ők már foglaltak”.
Fülemülék május éjszakáján
A világ egyik legszebb hangú madara! A fülemüle éneke mindig megigézi az embert – ez a hosszú távú vonuló madár Afrikából érkezik meg május elejére, és a hímek azonnal énekelni kezdenek. Örülnek annak, hogy megtalálták a területüket, de énekükkel elbűvölik a faj tojóit és bennünket, embereket is. A hímek a költési időszak első felében egész éjjel képesek énekelni – szemre nem különösen szép madarak, de nem is ezért szeretjük őket. A városok bokros részein fordulnak elő, gyakran összefuthatunk velük.
Ám ne csak a madarak énekéről zengedezzünk ódákat – a madarak hasznosságáról se feledkezzünk meg! Ott vannak többek közt rovarevő madaraink, mint például a vörösbegy, a fecske vagy a különféle poszáták. Talán mondani sem kell, miért is fontosak, hiszen már a nevük is utal a küldetésükre. A ragadozó madarak – például a vércsék, a baglyok, az ölyvek – szintén a hasznunkra vannak, ugyanis rágcsálókkal táplálkoznak. Példának okáért az erdei fülesbagoly (a nevével ellentétben), szívesen él az ember közelében, és nagy mennyiségű rágcsálót elfogyaszt.
Szlávik Cyntia
Fényképek: Riflik Zsolt
Kapcsolódó írásunk: Örökbe fogadtuk Csipit
