A japán emberekről nem sokat tudunk, legfeljebb annyit, hogy sokáig nem ismerték a szerelmet. Meg hogy rengeteg pornót fogyasztanak. És hogy ma Japánban több felnőttpelenkát adnak el, mint gyermekpelenkát. Az ország ugyanis egyre inkább elöregszik, a jövőben ezért robotokkal fogják pótolni a munkaerőt. A japán nőkről még ennél is kevesebbet tudunk.
A japán nő ma is titokzatos, nem sokat árul el magáról. Bőre hófehér, soklépéses kozmetikai rutinja van, de amúgy a nyugati nő az ideálja. Ezért a fiatalok a hajukat szőkére festik, mandulavágású szemüket pedig egyenesre húzatják, és engedelmes birka módjára sorakoznak a Vuitton- meg a Chanel-üzletek előtt. Ám csak a divat majmolásában követik a nyugati nőket.
Amúgy engedelmesek, szerények, nem mondanak ellent a férfinak. Papíron egyenjogúak, de a valóságban ez nemigen működik. A japán nők alig dolgoznak, a zömük háztartásbeli. Ezért is fura, hogy nemrégiben – az egyenjogúság jegyében – a japán kormány dolgozni küldte a japán nőket. A japáni nő ezentúl élen jár a munkapiacon. Mi folyik Japánban?
A nő dolga a munka?
A nők dolga eddig a szülés és a háztartás vezetése volt, míg a döntéshozatal a férfiaké. Ez a nézet még mindig él Japánban. Ennek ellenére ma tekintélyes japáni férfiak azt mondogatják, hogy a nőknek a következő években egyre nagyobb számban kellene belépniük a munkaerőpiacra. A cégeknek meg minél jobb feltételeket és egyenlő bérezést kellene biztosítaniuk számukra. A kormánypárt egyik politikusa nemrég azzal utasította rendre egy női képviselőtársát, hogy „húzzon haza és menjen férjhez”. Ez látszólag ellentétben áll a mostani hivatalos retorikával. De csak látszólag.
Mára viszont a nők tehervállalásával akarják elérni a gazdasági növekedést (mert a gazdaság sem muzsikál jól). Magyarán: munkára fogható férfi már alig van a szigetországban, ezért a nők izmait kell megacélosítani, hogy elbírják a rájuk rakott terheket.
Nem mintha egy csapásra progresszívvé vált volna az ország és a vezetése, inkább csak van gyakorlati érzékük. Haruko Arimura, a nők egyenjogúságának előmozdításával megbízott miniszter meglepő őszinteséggel foglalta össze, mi az oka ennek a pálfordulásnak. A kormánypárt, amelyik korábban a háztartásbeliek védelmezője volt, most a dolgozók nők pártjára állt. A múltban a nők egyenjogúsága emberjogi kérdés volt (persze, legyenek csak egyenlőek!), de a döntéshozatalba és a vállalatokba csak módjával engedték be őket.
A születések száma úgysem nő – ami egyébként nem meglepő, mert a kormány nemigen támogatja a munka melletti gyermekvállalást. A bevándorlás szóba sem jöhet, a migránsokat teljességgel elutasítja a társadalom, a külföldieket hagyományosan nem nézik jó szemmel. Ezért az eddig kőkeményen konzervatív nézetű miniszterelnök, Abe Sinzó a nőkhöz fordult. A kísérlet pedig, ha nem is átütő siker, de érdekes tapasztalatokat hozhat.
A japánok imádják Amerikát és az amerikai filmeket. Az amerikai modellekért pedig rajonganak: a képen Christy Turlington a legújabb japán Harper’s Bazaar címlapján.
Férfiak „anyaságin”!
A kormány tavaly törvényt nyújtott be a nők munkaerőpiaci szerepének megerősítése érdekében. Ennek értelmében a 301 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknak növelniük kell majd a nők arányát az új belépők és a menedzsment tagjai között. A kormány célja az, hogy jövőre kétszer annyi női vezető legyen Japánban, mint eddig volt.
A törvény azt is előírja, hogy a vállalatoknak jobb körülményeket kell teremteniük a dolgozó nők számára. Ezért olyan – japáni szemmel forradalmi! – lépéseket hoztak, mint például a bölcsődei helyek számának a növelése, a férfi gyermekgondozási szabadság bevezetése. Ez nagy lépés egy olyan országban, ahol a terhes nők kirúgása olyannyira bevett szokás, hogy külön szavuk van rá. Pedig hatalmas pazarlás, hogy nem alkalmaznak több nőt, mert a munkaképes korú japán nők fele diplomás. Csak épp egy részük – háztartásbeliként otthon csücsül.
A hibákat orvosolandó, a japánok a tett mezejére léptek. Ez már abból is látható, hogy a japán nők munkavállalása mára megelőzte az európai uniós átlagot. Ráadásul a miniszterelnök Abe kijelentette, hogy ezentúl a cégeknek azonos bért kell fizetniük a nőknek az azonos munkáért...
Persze emögött sem valami szociális megvilágosodás áll, hanem csak szeretnék növelni a bukdácsoló lakossági fogyasztást. A japán cégek rettenetes mennyiségű pénzen ülnek (mára csak nekik maradt számottevő megtakarításuk). Ezt viszont nem akarják elkölteni, mert alacsony a fogyasztás, így nem nagyon térülnének meg a befektetéseik. A megoldás Abe szerint egyszerű: fizessenek többet a dolgozóknak, akik majd többet fogyasztanak, ami felpörgeti a gazdaságot, és növeli a cégek bevételeit.
A legnevesebb japán női divattervező, Junko Shimada
Akadályok a japáni nők előtt
A bérek szintbe hozásának persze számos akadálya van. A legfőbb ezek közül a második világháború utáni kialakult japán foglalkoztatási rendszer. Sok helyen még mindig az élethosszig tartó foglalkoztatásban gondolkodnak. A bér pedig a cégnél eltöltött idővel arányos. A japán cégek a friss diplomásokat nem a havi kezdő fizetéssel csábítják, hanem tízéves vagy még hosszabb távlatra mondanak egy összeget. Ez azt jelenti, hogy az első években elég alacsony fizetést kapnak, de az összeg folyamatosan emelkedik. Ugyanez azonban nem vonatkozik a részmunkaidősökre (ők jellemzően nők). Akik pedig szülés után térnek vissza a munkába, azoknak a nulláról kell indulniuk.
Sok japán persze még mindig úgy tartja, hogy a nőknek a szülés a dolguk – és a nők 30 százaléka továbbra is otthon ülő háziasszony akar maradni. Ám azért van haladás: ma már nem tartanak tealányokat a cégeknél, akik teát szolgálnak fel és fénymásolnak. És állítólag a szexista beszólások is egyre ritkábbak.
A szép új jövő akadálya a legendásan hosszú japán munkaidő is. Egy átlagos hivatalnok például havi 40-80 órát túlórázik, sok cégnél pedig addig nem szabad hazamenni a beosztottaknak, amíg a főnök bent van. (A többség csak bent szunyókál.) Emiatt a japánok rengeteg időt töltenek a munkahelyükön – és ez a hosszú munkaidő akadályozza a fogyasztást is. Vagyis a nők nem tudnak műszempillát, műkörmöket csináltatni, elshoppingolni a pénzt, amit megkeresnek, mert értelmetlenül bent kell üldögélniük a munkahelyükön...
