Nézzünk körül egy kicsit a régi világban. Az első szülőotthonok közös igazgatás alatt működtek a lelencházakkal és az árvaházakkal. Olyan hírük volt, hogy oda tisztességes asszony be nem teszi a lábát, mert ezekben az otthonokban az emberiség legalja, a prostituáltak és az egyedülálló nők szültek – és így is bántak velük. A „megesett nőkön” szereztek gyakorlatot az orvostanhallgatók és a kezdő szülésznők.
Ez a bánásmód már előrevetítette annak árnyékát, hogy majd a jövőben hogyan fognak bánni ezekkel a nőkkel. Már ha egyáltalán túlélték a szülést, mert sokuknak ez sem sikerült: a kórházban szülő nők halálozási aránya jóval magasabb volt, mint az otthon szülő nőké.
Amikor Angliában Jenny Worth Call the Midwife (Hívják a bábát!) című könyve alapján forgatni kezdték a filmet, az alkotók bizony nyugtalankodtak. Hogyan fogadja majd a közönség a sorozatot? (Kép forrása: bb.co.uk)
A kolostorban élő bábaasszonyokról és apácákról szóló történeteket, akik a társadalom számkivetettjeiről gondoskodnak, segítik őket a várandósság alatt, levezetik a szüléseket olyan körülmények között, amelyeket manapság szörnyűségesnek látunk? Az első epizód bemutatása után azonban a kételyek szertefoszlottak. A sorozat elnyert minden lehetséges díjat. Vitatkoztak a nézők a világ összes országában, ahol a sorozatot bemutatták, és elindult egy nosztalgiahullám az otthon szülés előnyeiről....
A sorozat a múlt század ötvenes éveiben játszódik Londonban, és igaz történet alapján készült. A friss diplomás szülésznő, Jenny Lee 22 évesen érkezik meg a hirdetés útján szülésznőt kereső Nonnatus Házba. Ott helyben tudja meg, hogy ez egy olyan kolostor, ahol az apácák mellett világi nővérek is dolgoznak és laknak. Itt békében megfér egymással a dúsgazdag családból származó csetlő-botló szülésznő és a szegénysorból feltörekvő Noakes őrmester, a kleptomániás apáca és a kissé frivol csecsemő-gondozónő, valamint Bernadette nővér, aki olyan szerelmes kollégájába, dr. Turnerbe, hogy képes emiatt elhagyni a házat.
Semmelweis felfedezte...
Azon senki nem törte a fejét annak idején, hogy a kórházban szülő nők halálozási aránya miért magasabb jóval, mint az otthon szülő nőké... A szülés utáni halált büntetésnek tartották. Csak jóval később fedezte fel Semmelweis Ignác, a híres magyar orvos, hogy mi az oka a szülőotthonokban pusztító gyermekágyi láznak, ami az anyák halálát okozta. Csak annyi, hogy a medikusok egyenesen a hullaházból jártak át a szülőotthonokba, és anélkül, hogy kezet mostak volna. A szülő nők vizsgálata közben könnyen átvitték a fertőzést az asszonyokra.
A szülést évszázadokon keresztül női dolognak tartották. Visszatérve a sorozathoz – a nők hosszú ideig otthon szültek, a bábaasszony segítségével. Biztos csodálkoztak volna, ha a mai trendet látják, hogy a nők kórházban szülnek – vagy hogy a férfiak is ott leselkednek a szülőszobában. Régen már az is büntetésnek számított, hogy egy férfi jelen volt a szülésnél.
De még nemrégi is az emberek felkapták a fejüket: „Megőrültél? Hogy a férjed ott legyen a szülésnél?!” Ma ennek épp az ellenkezőjét tapasztaljuk: „De furcsa a férjed, hogy nem akarja látni a szülésedet!” Pedig csak egy fontos dolog van: hogy a szülő nő a lehető legkomfortosabban érezze magát szülés közben.
Egy „földönkívüli"
Marika kisfia tízéves. Amikor született, a babyboom az eget verte, mert akkor szültek azok a harmincévesek, akik a magas születésszámmal büszkélkedő hetvenes években jöttek világra. „Futószalagon születtek a gyerekek. Sokan voltunk a szülészeten, és én voltam az egyetlen, aki nem apás szülést kért. A párom bejött velem a kórházba, de a szülőszobából kiküldtem a folyosóra.”
A többi kismama sajnálkozva nézte. És amikor Marika azt is bevallotta, hogy semmiféle felkészítő tanfolyamra nem járt, úgy tekintettek rá, mint aki a Holdról pottyant ide.
– Egy kicsit elveszettnek érzem magam a nagy társaságban. Szégyenlős vagyok. Kellemetlenül érezném magam, ha fitneszedzés után együtt kellene zuhanyoznom a többiekkel. Szerintem a szülés kifejezetten magánügy. Az a véleményem, hogy vannak csak nőkre és csak férfiakra tartozó dolgok. Meglepett, hogy a nők milyen kevéssé tolerálják, ha valaki nem olyan, mint ők. Azok az elítélő pillantások!
A férje nem azért nem volt jelen a szülésnél, mintha nem akart volna ott lenni.
– Ha akartam volna, ott lett volna. De nem akartam, és azt hiszem, ettől ő is megkönnyebbült. Ha már egyáltalán szerettem volna, hogy valaki fogja a kezemet, az az édesanyám lett volna. De ő már nem él. Nekem rosszulesett volna, ha valaki más is látja, hogy szenvedek, hogy nem vagyok ura a testemnek, hogy folyik belőlem a vér, esetleg más is… Úgysem tudott volna segíteni. Nekem bőven elég volt, hogy tudtam, kint áll az ajtó előtt. Amikor a kicsi világra jött, rögtön behívták, és a karjába adták. Sokkal fontosabb volt, hogy a terhességem alatt gondoskodott rólunk, és törődik velünk azóta is. Sok lányt ismerek, akik cirkuszt csináltak a szülésből, fölvetették videóra, egy idő után azonban egyedül maradtak a gyerekkel, és a tartásdíjért hadakoztak.
Rejtély inkább, és nem élmény, ami kijár
„Egy csöppet sem tetszik, hogy élménynek nevezik a szülést” – mondja Zsófi, a bába. Ugyanis sok szülészet „csodálatos élménynek" nevezi a gyermek születését. „Mert nem mindig csodálatos élmény, néha megpróbáltatás: de az életben vannak megpróbáltatások. Sokszor azok visznek előre. Tizenöt éve vagyok szülésznő. Ahogy telnek az évek, én a szülést egyre inkább egy rejtélyekkel teli csodának látom, amelyre tisztelettel kellene tekintenünk, nem pedig mint egy élményre, ami kijár nekünk.”
Zsófi nem osztja azt a véleményt sem, miszerint jobb apa lesz abból a férfiból, aki jelen van a szülésnél. Azt tartja fontosnak, ahogy a férfi a nőhöz viszonyul a terhesség alatt és a szülés után, amikor az asszony a legkiszolgáltatottabb.
Az sem igaz, hogy a szülést látva a férfiaknak elmegy a kedvük a szextől. Ha ez történik, akkor baj volt a viszonnyal már korábban is. Előfordul, hogy a férfi számára tanulságos, ha végignézi a szülést. Mert megtapasztalja, hogy a szülés nem olyan, mint egy foghúzás. Tanúja annak, min kell keresztülmennie a nőnek szülés közben. De vannak férfiak, akik azt egyébként is tudják.
– Az lenne jó, ha a szülők egy hullámhosszon lennének. Egy időben divat volt felvenni videóra a szülést. Tudok olyan esetről, amikor a férfi otthon videobemutatót rendezett a szüleinek az első unoka megszületéséről, és nem értette, hogy a felesége miért dühöng. Végül a házasság szétesett.
Felhívás a koronajárvány alatt
Sokan hisztériakeltésnek tartották az anyák felhívását, hogy az apák jelen lehessenek a szülésnél (az apákat ugyanis kitiltották a szülészetekről). A kismamák számára viszont elvi kérdésről van szó. A férfiak jelenléte a szülőszobában olyan, mint a védőőrizet. „Ha ott van a férjem, a személyzet visszafogja magát, mind megjegyzésekben, mind mindenben” – mondják. A szülés körüli forrongás sok érdekes kérdést felvet. Az utóbbi évtizedben hozzászoktunk, hogy szinte minden felett kontrollt gyakorolhatunk. Senki nem szólhat bele, kit választunk partnerünknek. Az egyetlen, aki felülírhatja a véleményünket és a saját kedvére tehet a mi akaratunkkal szemben – a természet.
A sorozatot a FilmBox is bemutatja majd szeptemberben Call the Midwife, vagyis Hívják a bábát! címmel. (Kép forrása: vanityfair.com)
A fogamzásgátlókkal szabályozni tudjuk a gyerekek megfoganását és számát. A természetet azonban nem mindig tudjuk rászedni. Ugyanez a helyzet a fájdalommal: még a modern orvostudomány sem tudja minden esetben megszüntetni a fájdalmat. Azonkívül megszoktuk, hogy ha fáj a fejünk, a gyomrunk vagy a lábunk, bekapunk egy tablettát. Csak a terhesség és a szülés fájdalmait nem tudjuk semlegesíteni – azaz vannak helyzetek, amikor bármit tehetünk, a fájdalom velünk marad.
A szülés nem betegség!
Ám azért tudni kell, hogy a várandósság és a szülés nem betegség, ugyanakkor nem is szabad lebecsülnünk. Mindenki hallott már olyan tréfás történeteket, amikor a mezőn dolgozó asszony hazaszaladt szülni. Főleg a férfiak szeretnek ilyesmivel viccelődni. Igen, igaz, hogy régen a nők gyerekkoruktól kezdve keményen dolgoztak, és máshogy viszonyultak a fájdalomhoz és a kényelmetlenséghez, mint manapság.
De ne felejtsük el, hogy akkoriban mindennaposnak számított, hogy a nő belehalt a szülésbe. Sokkal több özvegyember volt, mint özvegyasszony. Az asszonyok tíz vagy még több gyermeket szültek, mert a fogamzásgátlás ismeretlen volt.
A szülés lehet szép, de lehet rémes és megrázó esemény is. Senki sem várhatja el, hogy dicsérjük, ha végig kellett szenvednünk. Ennek ellenére az új élet születése mindig csoda. Az életben semmit nem adnak ingyen. „A szív olykor egyszerű dolgokra vágyik, magába zárja, ami drága neki, védi és óvja. De a szív erősebb, merészebb és elszántabb is, mint gondolnánk. Ha bánat éri, meggyógyul, ha összetörik, kis idő múltán újra dobogni fog.” Ezekkel a szavakkal fejeződik be a fent említett sorozat.
Mert az anyaság csak bátraknak való – és a szülés csak a kezdet.
