Barátnőm kétgyermekes anyuka volt, a férje Pozsonyban dolgozott. Ildi napközben a Facebookon keresgélt, mígnem az egyik kertészeti csoportban megismerkedett egy pécsi pasival.
Először kinevette a férfit, hogy milyen bájgúnár; otthon a felesége nem is tudja, hogy a férje titokban más nőknek udvarolgat. Azt mondta, azért kezdett ki vele, mert abban bízik, hogy a férfi lendülete majd feldobja a férjével való viszonyt, ami kicsit ellaposodott. Ámde nem így történt, mert később már szex közben is a másikról fantáziált. Egyre nagyobb levelezésbe bonyolódtak a pasival, a barátnőm szerelmes lett – magába az érzésbe, hiszen sokáig nem is találkoztak, nem öltött soha testet a szerelmük.
De ő akkor már sem nem látott, sem nem hallott, a csodálatos levelezésüket mutogatta, ami tele volt érzelmes idézetekkel. Tiszta viszony volt, hisz semmiféle nyűg nem terhelte. Még a közös lakásukat is megtervezték, zöld színűek lesznek a falak, mert mindketten szerették az erdőt járni. Elsorvad a felesége mellett – panaszkodott Ildinek a férfi. Ildi elhitte; s azontúl már ő is úgy érezte, hogy elsorvad a férje mellett. Rokonlelkek vagyunk – hajtogatta. Két lábbal a föld felett járt, teljesen bevonódott a csetelésbe. Azt mondta, megint fiatalnak érzi magát, olyan bókokat kap a testére. Mániákusan leste a telefont, ha nem írt a pasi, teljesen maga alatt volt.
Egy idő után kijelentette, hogy el akar válni. Végül az vágta el a viszonyt, ráadásul hirtelen, hogy a pasi lebukott otthon. S a feleség írt Ildinek: ha nem áll le, akkor abban a minutumban felhívja a férjét. Akkor már élőben is találkoztak a pasival, de csak kétszer; egy megyeri parkban, közben a férfi szeme ide-oda rebbent, mintha félt volna valamitől. Kiderült, hogy a garázsba szökdös ki telefonálni. Csak a Facebookon jár öltönyben, otthon az asszony hordja a nadrágot. Konkrétan nem volt köztük semmi, csak egy csók csattant, meg Ildi küldött neki pár csipkemelltartós képet. Amúgy meg minden volt köztük. Hisz igazi szerelmet éreztek, melynek kútfője ugyan a fantázia volt, de Ildi fájdalma nem volt képzeletbeli, mikor véget ért a viszony. A levelek vágyat generáltak, igazi érzéseket lobbantottak fel, hisz túlerotizált vágyverseket osztottak meg egymással, mert mindketten szerették a szép szavakat.
A hűtlenség nem attól hűtlenség, mert én azt gondolom, hogy valami olyat csináltam, amit nem kellett volna. Hanem attól, hogy a másik csalódik-e bennem, ha megtudja a vétkem?
Testet öltött félrelépesek
Vajon lehetséges az örök hűség napjainkban, mikor az élet számtalan kísértést hordoz magában? Milyenek a kilátásaink e tekintetben, megcsalásnak számít-e a csetelés, és létezik-e valódi megbocsátás? Knapek Éva (Budapest) klinikai szakpszichológust kérdeztük a hűtlenség lélektanáról.
– Létezik házasság hűtlenség nélkül? Vagy csak olyan van, ahol még nem derült ki a félrelépés?
– Miért is ne létezne? Vannak idős emberek, akik arról mesélnek, hogy hűségesek voltak egymáshoz. Merem gondolni, hogy van kapcsolat megcsalás nélkül. Viszont egy kutatás szerint haláluk előtt az emberek 80 százaléka bevallja, hogy életében legalább egyszer hűtlen volt. Például fiatalon egyszer-kétszer elkalandozott. Felnőhet az ember annyira, hogy később aztán belátja, hogy az ilyesfajta kalandozás nem visz messzire.
– Senki sem úgy kezdi el a kapcsolatot, hogy én akkor majd jól megcsalom a másikat. A párok tisztázzák az elején, hogy kinek mit jelent a hűség?
– Vannak kapcsolatok, ahol a felek leteszik ezt az alapkövet. Én inkább azt látom problémának, hogy manapság nehezen váltanak át randizásból párkapcsolatba. Odáig, hogy valamiféle szabályokat fektessenek le, már el sem jutnak. Vagy az egyik fél, vagy a másik, esetleg mindketten már előtte megfutamodnak. Félnek a százszázalékos szerelemtől, ma harminc-, negyvenszázalékos kapcsolatok vannak. Az emberek nem akarják, hogy fájjon a szerelem, nem mernek sérülékenyek lenni. Ha mégis létrejön a viszony, a felek tele vannak bizonytalansággal; így aztán könnyű belecsúszni egy hűtlenségbe. A hűtlenség nem attól lesz hűtlenség, mert én azt gondolom, hogy valami olyat csináltam, amit nem kellett volna. Hanem attól, hogy a másik csalódik-e bennem, ha megtudja a vétkem. Nekem ez a véleményem.
Knapek Éva
– Ma mindenki csetel, üzeneteket ír, kapcsolatot tart. Sokan azt gondolják, hogy az online térben zajló beszélgetések nem számítanak megcsalásnak.
– A csetelés kisebb fajsúlyúnak tűnhet, mintha fizikai értelemben is elcsattanna a csók. A fiúk sokszor azt mondják: de hisz semmit sem csináltam?! Persze, ez önbecsapás. A „mikrocheating“ megnevezés kicsi megcsalást jelent; ám a párkapcsolatra nézve ugyanolyan veszélyes lehet, mint a fizikai együttlét. A különbség annyi, hogy a mikrocheatinget könnyebben megbocsátja a másik fél, könnyebben felül tud kerekedni rajta. Bár ez sem törvényszerű. Microcheating alatt értünk minden olyan történést, ami valamilyen módon megtorpedózza a párkapcsolatot. Olyasvalami történik, amire a másik fél nem adta volna az áldását. Egyébként tág fogalomról van szó: ha a nő vagy a férfi folyamatosan túlköltekezik, de azt letagadja, az is minősülhet kis megcsalásnak. Mert ha rájön a férj, bizony becsapva érezheti magát. Sokszor egy igaziból nem baráti szándékú kapcsolatot akarunk ártatlannak prezentálni, aztán pedig csodálkozunk, hogy a párunk féltékeny. Természetesen az, hiszen érzi, hogy másfelé is érdekelve vannak.
– Izzik az online tér, röpködnek a rózsaszín pillangók. Egyre kevesebben vannak, akik megmutatnák a párjuknak a telefonjukat. Könnyű belebonyolódni titkos kis beszélgetésekbe. Akkor ez is megcsalás?
– Az online platformokon keresztül sokkal könnyebb „butaságot“ elkövetni, s könnyebb eltitkolni is. Régen, amikor nem volt internet, akkor fizikailag kellett kapcsolatot keresni, találkozni kellett, nem lehetett órákig telefonálni. Így nagyobb volt a lebukás veszélye, mint most. Most egy gombnyomással kitörölhetjük az üzeneteket, a híváslistánkat, átírhatjuk titkos kedvesünk nevét a telefonunkban. Egy coachnál olvastam, hogy a megcsalás nem a csókkal kezdődik, hanem azzal, hogy átírjuk a nő vagy a férfi nevét a telefonban. Senki sem nézi jó szemmel, hogy a párja egész nap egy másikkal van „forró dróton“, egész nap beszélgetnek, üzengetnek. Ez az összes kivesz valamit – érzést, odafordulást, őszinteséget, energiát – a kapcsolatból.
– Miért is hűtlenkedünk? Melyek a „klasszikus” okok?
– Sokszor nem is tudják megnevezni a megcsalás okát, a másikkal nincs is konkrét bajunk. A megcsaló fél csak a legegyszerűbb eszközhöz nyúl. Úgy gondolja például: ha már szemet tudok vetni másra, akkor már nem is lehet olyan fontos a párom, már nem is szeretem. Az esetek többségében viszont nem erről van szó. Nem arról, hogy valami nagyon hiányzik a kapcsolatból; emellett mindig jönnek velünk szembe vonzó emberek, akik iránt érezhetünk valamit. A hűtlenség rengetegszer önbizalomhiányból fakad – úgy érzem, hogy„nem vagyok elég jó a másiknak“. Ezt a bizonytalanságot próbálom aztán egy harmadikkal megoldani. Némelyek az alkoholhoz fordulnak, vagy éppen munkafüggők lesznek: ők ezzel próbálják stabilizálni, kiegyensúlyozni az életüket.
Ezeket a módszereket nem hívjuk hűtlenségnek, pedig ezek sem egészségesek. Persze, van olyan, hogy azért csaljuk meg a párunkat, mert ő nem ad meg nekünk valamit, kilépni viszont nem akarunk a házasságból.
– Szeretőnek lenni jó, hiszen mindig a legjobbat adjuk magunkból. Fáradt arcunkat a harmadik nem látja, a problémákat nem vele éljük...
– A „szeretőség” álomvilág. Nem kell a napi bajokon rágódni, abban a 2-3 órában valóban minden csodálatos. Viszont amint a viszony átfordul igaziba, megint beköszöntenek a szürke hétköznapok. Akkor hová menekülünk majd a problémák elől? Egy újabb rózsaszín felhőbe?
– A félrelépésből induló együttélésnek milyen jövője lehet? Milyen kilátások várnak a felekre?
– Ez sok mindentől függ. Többek közt attól, hogy milyen hosszú volt a szeretői viszony, mennyi titkolózás és hazugság gyülemlett fel, hogyan lépett ki a hűtlen nő vagy férfi az előző együttélésből vagy házasságból. Olyan is van, hogy a felek túl korán költöznek össze, az előző életük még nincs lezárva. Esetleg van közös gyerek is, és hosszú ideig még minden arról szól, hogy a felek a felfeslett szálakat próbálják elvarrni. Arra is van példa, hogy csodálatos lesz a végkifejlet. Nehéz, de eljuthatunk oda, hogy magunkat kell választani; ez néha azzal jár, hogy nem tudunk mindenkire tekintettel lenni. Lehet, hogy a világ elítél bennünket, mert szétrobbantottunk egy családot. Ellenben ha ezen múlik a boldogságunk, akkor nincs értelme benne maradni egy szeretetlen viszonyban. A hűtlenség nem csak fekete és fehér.
– Mennyire tipikus az, hogy a megcsalt fél a félrelépés minden részletét meg akarja ismerni? Ez segít valamiben? Vagy inkább még nagyobb károkat okoz?
– Ahogy említettem, sokszor nem is a párkapcsolattal van baj. A megcsaló félnek szembe kéne néznie magával, hogy legközelebb másképp oldja meg a problémáit. Ez a munka nem megspórolható, mert előbb-utóbb megint ismétlődés lesz a vége. Olyan is van, hogy valaki csak egyszer lép félre, aztán soha többet. A jó hír az, hogy a hűtlenség igenis feldolgozható és megbocsátható. Van belőle kiút, nem kell tönkremennie a kapcsolatunknak. Elég megtalálni a kiváltó okot, begyógyítani a sérüléseket. Ha közel tudunk kerülni egymáshoz, akkor létre jöhet egy jobb kapcsolat. A feldolgozás része, hogy megbeszéljük, mi történt. A megcsalt félnek joga van megtudni az igazságot – de nem szabad leselkedni. Az már szükségtelen önbántalmazás. Nem kell mindent tudni! Nem éri meg! Annak a felismerésében, hogy hol a határ a szükséges és szükségtelen között, nagy segítséget nyújthat egy szakember.
– Miből, hogyan lehet felmérni, hogy még megmenthető a házasság?
– Fontos, hogy a hűtlenkedő tényleg akarja-e? Hajlandó-e megszakítani a szeretővel a kapcsolatot, hajlandó-e párterápiára menni? Néha mást mond, és mást cselekszik. Megijedt a becsapott ajtótól, vagy ki akarja próbálni: hátha a másik mégiscsak jobb lenne... Nem jó sürgetni, az idő gyógyít.
– Nagy általánosságban azt szoktuk látni, hogy a nőknek jobban fáj a megcsalás, nehezebben heverik ki. Miért?
– A nők jobban kapcsolódnak az érzelmeikhez, a férfiak inkább elnyomják az érzéseiket. Ám nekik is fájdalmas a szakítás. A férfi azt mondja, hogy nem számít, mert a kemény magatartást várják el tőle; nem mutathatja ki a fájdalmát.
– A megcsalt nő jövőbeni kapcsolatait mennyire befolyásolja, hogy egyszer már otthagyták?
– A következő kapcsolataiban bizalmatlanabb lesz. Ám azt gondolom, hogy ez is csak kapcsolatban tud gyógyulni. Hiába mondjuk valakinek azt, hogy addig ne kezdjen ki senkivel, míg nem dolgozta fel a történteket. Ez nem mindig igaz.
A megcsalt nő éberebb lesz – és néha igaza lesz, hisz a sérülések mentén érzékennyé válik sok mindenre, ami fölött addig elsiklott.
– Ki bocsát meg könnyebben, a nő vagy a férfi?
– Az igazi megbocsátás tekintetében nem látok különbségeket. Ha valaki igazán meg akarja javítani azt, ami elromlott, akkor mindegy. Abban viszont már van különbség, hogy mikor a nő anyagilag és érzelmileg is függ a párjától, akkor hamarabb mondja: „Mindegy nekem, hogy hová mész, kihez, csak ne hagyj el.” A rászoruló nők függő státuszban hajlamosak több mindent eltűrni. Ennek viszont semmi köze a megbocsátáshoz. Évek óta csalják egymást, de mégsem rúgják fel a házasságot, mert így kényelmesebb. Így is le lehet élni egy életet, a kérdés csak az, hogy érdemes-e?
