Korpás Réka (27, Komárom) előadóművésznek készül, népzenét tanul egyetemi szinten – emellett párjával gazdálkodik. Nem is akárhogy, merthogy komposztja van, sőt, még a permakultúrások képzését is elvégezte.
Komposztjához mindig ad szalmát vagy forgácsot, száraz időben belocsolja; és mikor egy éves a domb, akkor átforgatja. Innentől kezdve pihen és érlelődik a komposzt, amíg kész nem lesz. Mellesleg: Pelyhecske kacsájának ürüléke is a komposztot gazdagítja.
Nem büdös a komposzt!
Azt már az elején le kell szögezni, hogy az nem komposztálás, mikor minden szerves anyagot egymásra dobálunk, aztán hagyjuk megrothadni. Merthogy ennek is receptje van, mint minden másnak. Tudni kell, hogy a komposztálás majd minden esetben ugyanúgy zajlik – bár eltérnek a vélemények azt illetően, hogy mi kerülhet bele a komposztba, és mi nem.
A leglogikusabb (szerintem), ha minden szerves anyagot beleteszünk, amit csak a kertünk és a konyhánk „ad”. Legyen az ősszel lehulló falevél, fűkaszalék, paradicsomszár vagy akár kikapált gyom. Sokak szerint a diófa levelét nem szabad belerakni.
Viszont, ha abból az elvből indulunk ki, hogy csak visszaadjuk a természetnek, amit tőle kapunk, akkor nem válogathatunk. Minden komposztra mehet, ami szerves.
Mit ne?
A diófa levelét a hagyományos kertészkedés azért nem tartja „komilfónak”, mert lebomlása során juglont választ ki, ami a termőföldbe visszajutva gátolhatja a növények csírázását. Eme növekedésgátló anyag még a diófa ágaiban is megtalálható (emiatt nincs élet a diófák alatt).
A citrusfélék héját pedig permetanyagokkal kezelik, hogy a hosszú szállítás alatt ne kezdjenek rothadni. (Néha még enyhe sugárzással is tartósítják ezeket a gyümölcsöket.) Az óvatosak szerint nem lehet jó az olyan komposzt, amelyben káros kémiai vegyületek találhatók.
A komposztálásnál 3 fontos dologra kell odafigyelnünk. Ez nem változik – bármit is teszünk vagy épp nem teszünk a komposztunkra. Tehát a komposztálás szentháromsága az oxigén, a nedvesség és a szén-nitrogén megfelelő aránya.
1. Maga a komposztálódás oxigén jelenlétében megy végbe, tehát szükség van hozzá levegőre (oxigénre). Csak így tudják a baktériumok és a gombák a szerves anyagot humusszá alakítani. Amennyiben nem tudunk megfelelő szellőzést biztosítani, a komposztot néhanapján át kell forgatni, hogy oxigénhez jussanak az alsóbb rétegek is.
Réka az előző évi dombra sosem rak újat, és minden tavasszal új komposztálót nyit. Az érési folyamat 6 hónap .
2. Nedvességre is szükség van, de persze nem tocsoghat a komposzt a vízben. Ha ideális a nedvességtartalom, akkor komposztálódás történik, ha sok, akkor rothadás. Ez utóbbi is átalakulás, de fura szagokkal jár; és kevesebb tápanyagot tartalmaz a végtermék. A nedvességet a növények maguk is biztosíthatják, ám száraz nyarakon érdemes meglocsolni a biohulladékunkat.
3. Szükség van a szén és a nitrogén megfelelő arányának betartására. Ez ugyan ijesztően hangzik, pedig egyszerű a művelet, nem kell hozzá mérnöki diploma. A zöld növényi részekben – például a frissen kaszált fűben – sok a nitrogén; mikor egy növény kiszárad, a barna részekben túlnyomórészt elemi szén van. Ezeket kell vegyítenünk 30:1 arányban.
Leegyszerűsítve: ami zöld, abban sok a nitrogén, ami barna, abban pedig a szén. Szemmértékkel dolgozunk. Száraz anyagként használhatunk szénát, de ha a kertben lekaszáljuk a füvet, célszerű egy részét szétszórni és kiszárítani, majd a komposzthoz adagolni. Aztán vannak olyan anyagok, amelyek eleve jó szén-nitrogén aránnyal rendelkeznek, ilyen például a falevél, mégpedig abban a szent pillanatban, mikor lehull a földre.
Nagykert és kiskert
A kert szélvédett sarkába érdemes halomba rakni a komposztálandót; de építhetünk köré deszkákból keretet, vagy vásárolhatunk műanyag komposztáló edény(eke)t is. Ha a komposzt szabadon érik, akkor hamarabb teljesülnek a komposztálódás feltételei, mint az edénybe zárva. Azt mindenképpen tudni kell, hogy a komposzt nem büdös! Ahol büdös, ott valami nincs rendben. Mint írtuk, sok kertész nem komposztálja a citrusok héját, illetve a diófa levelét, de vita tárgyát képezi a kenyér és a tojáshéj is. Erről mindenkinek magának kell döntenie. Minden mehet a komposztálóba, ami kikerül a konyhából, tehát a zöldségek, gyümölcsök héja és csumája is, a kerti hulladékunk, a kenyérmaradék (persze, kisebb darabokban) és a tojáshéj is (darabokra törve). Ez utóbbiakkal azonban vigyázzunk, mert előszeretettel járnak rá a rágcsálók – nehogy patkányfalkát költöztessünk a ház sarkába!
Kiskert
Nincs sok helyünk, de komposztálni szeretnénk! Itt is érvényes: ha nem akarjuk, hogy a komposztkupac nagy helyet foglaljon a kertben, akkor építsünk komposztálót deszkákból. Környezetbarátabb megoldás, mint a műanyag edények.
A fa örök érvényű! Ha mégis a műanyag mellett döntünk, az sem baj; a lényeg, hogy komposztáljunk, adjuk vissza a természetnek, amit elvettünk tőle. Itt is be kell tartani a komposztálási szentháromságot: oxigén, nedvesség és a szén-nitrogén arány.
Komposztálás lakásban
Lakásban két lehetőségünk van a komposztálásra: az egyik, hogy vásárolunk egy vermikomposztálót, a másik, hogy lemodellezzük a szabadtéri komposztálás elvét. Persze, ez utóbbi nem olyan egyszerű. A beltéri komposztálók nem adnak 100 százalékos komposztot, inkább csak rákészítenek a komposztálódásra. Amikor pedig van egy félig kész komposztunk, azzal kezdeni kell valamit.
Mit kezdhetünk vele? Egyes településeken már a biohulladék gyűjtésére alkalmas tárolókat osztanak szét, máshol komposztálót lehet igényelni. A tárolókat időközönként elszállítja a község a saját hulladékudvarába. Itt azonban megszakad a lánc, hiszen a legtöbb helység nem képes feldolgozni a lebomló hulladékot, így az rothadni kezd a telephelyen. Néhány község tudja csak megoldani a komposztálást. Szóval, az ilyesmi nálunk még gyerekcipőben jár.
Panelben
Megtehetjük, hogy levisszük a lakásból a félkész komposztunkat: a virágágyásra öntjük, vagy beássuk a virágok alá, ahol majd tovább dolgozik. De az is megoldás, hogy elvisszük a szülőkhöz, nagyszülőkhöz falura, akiknél van az udvaron komposztáló, esetleg állatok – vagy éppen ganédomb. Egy ismerősöm városi panellakásban lakik, de összegyűjti a komposztálandót, és mikor hazalátogat a szüleihez, magával viszi. Néhány országban – például Hollandiában – a panelok mellett közösségi komposztálóképülnek, ahova a lakók levihetik a biohulladékot.
Nálunk is ez lenne a megoldás, csak az a kérdés, hogy ebben a nagy fejetlenségben mikor jutunk el idáig... Lakásban körülményesebb komposztálni, de meg kell próbálni, hiszen sok biohulladékot termelünk, aminek nem a kommunális szemétben a helye. Az a mondás járja, hogy aki a biohulladékot a kommunális kukába teszi, az más galádságra is képes... (Amúgy az otthoni komposztálókban általában igénybe vesznek kis segítséget: néhol baktériumkultúra segíti a lebomlást, másutt trágyagiliszták dolgoznak.)
Körforgás
A komposztálás a tápanyag-visszaforgatás módszere. Alapelve pedig az, hogy minden szerves anyagot komposztálhatunk, azaz újrahasznosíthatunk. Erre mindenhol szükség van, nem csak a szántóföldön. Akár egy panellakó is hozzájárulhat a komposztjával ahhoz, hogy a föld anyagkörforgását egyensúlyban tartsa. Ha valaki tenni akar a földért, akár panelben is komposztálhat.
A komposztálás olyan, mint az otthoni spájz: ha mindent felélek, de semmit sem pótolok, sem a lisztet, sem a cukrot, sem az olajat, a polcok egy idő után kiürülnek. Néha vissza kell tenni valamit a polcra.
A kerti hulladékot is vissza kell forgatni oda, ahonnan elvettük. A tanulmányok kimondják, ha nem változtatunk a termelési módszereinken, lassan elfogynak a termőtalajok, mivel a termőrétegnek időnként meg kell újulnia. Ezért kéne hangsúlyt fektetni a komposztálásra.
(Témánkat Paxián Erik, kertész, a permakultúra elhivatott nagykövete, illetve Molnár Rajmund, a nyékvárkonyi Amade Kastélyszálló kertésze szakértette.)
