„Háromszor éltem át ugyanazt: ülünk a kávéházban, a férjem meg én, szemben velünk ők ketten, vagy csak a feleség, vagy csak a férj. Megint ki kell cserélni az albumban a fényképeket, másokkal kell tervezni a nyári szabadságot... Már megint magunkra maradunk. Válnak a barátok.”
Válik a gyerekkori barátnő, válik az egykori osztálytárs. A családba befészkeli magát a nyugtalanság. Egy válás mindig rengeteg kérdést vet fel. El kell dönteni, ki felé hajlunk. El kell dönteni, kivel nem fogunk beszélni. Választani kell, kit tartunk meg barátnak: a férjet vagy a feleséget. Mind a kettőt nem lehet.
(© Andre De Santis for The London Magazine)
Mi is veszélyben vagyunk
A barátok válása mindig kellemetlen. Belesajdul a szívünk, ha arra gondolunk, hogy milyen jól kijöttünk velük, hiszen ideális házaspárnak tartottuk őket. Szellemesek voltak, kedvesek, tele energiával. Néha provokáltak bennünket, egy kicsit meg is sértettek, de idővel megszoktuk a modorukat, kiszólásaikat. Abban a pillanatban, amikor a barátok bejelentik, hogy válni fognak, egyetlen súlyos, minden mást eltörlő érzés kerekedik felül bennünk: az idegesség. A kérdés ugyanis ez: Ha ők nem tudták megúszni, hogyan fogjuk megúszni mi? A levegőben vibráló kérdés olyan kényszerképzetet szülhet, hogy a mi házasságunk is az összeomlás szélén áll.
Ha a baráti házaspár hűtlenség miatt válik, hűtlenséggel gyanúsítjuk meg a férjünket. Ha barátaink azért válnak, mert már nem tudnak szót érteni egymással, mi is kételkedni kezdünk, hogy értjük-e még egymást.
„A barátok válása nagy kockázat a baráti házaspárok számára is. Mérlegre teszik a saját házasságukat. S ha konfliktusos, veszély fenyegeti az ő házasságukat is” – mondja a családterapeuta.
Ne beszéljünk róla, ne legyünk mérgesek miatta
Itt az a kérdés, ki szabad-e mondani hangosan, hogy: „Ha nekik nem sikerült, hogyan sikerülhetne nekünk?” Ezzel a gondolattal nem szabad foglalkozni. A feleség legelőször is azt állapítsa meg, hogy mit gondol a barátok válásáról a férje. Csak hogy tudja, hányadán áll. Nem kell megoldást keresnie, csak egyszerűen érdeklődjön. A férje esetleg azt mondja: „Kár. Már nem fogunk együtt kirándulni a hegyekbe... Péter olyan jól pingpongozott.” Ezzel ki is merítette a témát. Ha a férje nem szól semmit, ne kezdjen el gyanakodni. Lehet, hogy ilyen szangvinikus a természete, joga van hozzá. Inkább vegyen róla példát. Mint férfi segíthet önnek abban, hogy ne ragadják el „nőies” érzelmei – ne betegedjen bele a barátnő válásába. Egy igazi férfi – sajátos gondolkodásmódjának köszönhetően – jól tudja, hogy ez a válás nem az ő ügye.
Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát
Általában a nő kezd el „lelkizni”: napokig azon rágódik, hol történt a hiba. A férjeket eleinte untatja a téma, később kifejezetten irritálja. Ez később nagy konfliktusok forrása lehet. Ha a nő beszélni akar – más módszert kell választania. Először dicsérje meg a saját házasságukat, azután pedig ésszerűen fejtse ki, hogy szerinte hol és miben hibázott a válni készülő házaspár. Ilyen megoldás mellett a férj nem érzi veszélyeztetettnek a saját házasságát, azonkívül a feleségnek módja nyílik arra, hogy ráirányítsa a férj figyelmét saját belső bizonytalanságaikra.
Sokkal jobb idegen példán szemléltetni saját bajainkat, mint kerek perec megmondani, mit érzünk rossznak. A férj talán így megérti, milyen hibákat követett el a másik férj, mit kell elkerülnie, nehogy hasonló sorsra jusson. Minden belefér a következő egyszerű mondatba: „Péter egyáltalán nem figyelt Gyöngyire. Örülök, hogy te nem ilyen vagy.” Ebből a férj megérti, hogy többet kell törődnie a feleségével. Ha beszélünk is barátaink válásáról, ne tartson ez tovább, mint két este. Van sok ennél kellemesebb beszédtéma is. Ha úgy érezzük, hogy csak erről vagyunk képesek beszélni, forduljunk pszichoterapeutához.
Ki rontotta el?
Barátaink válása után hatalmas dilemma előtt állunk: melyikükkel tartsuk továbbra is a kapcsolatot? Mindjárt az elején fogadjunk el: objektív igazság nem létezik. Aligha sikerül megállapítani, melyiküknek nagyobb a felelőssége. Egyértelműen egyikük oldalára sem lehet állni. A legtöbb esetben férjünk a férfi oldalára áll, és vele fog találkozni a jövőben, a feleség pedig az asszonynak ad majd igazat. Ez történik az esetek 72 százalékában. Ennek a megoldásnak az a veszélye, hogy kialakulhat egy férfi- és egy női front. Képzelje el, mi lesz. A férje a barátjával tart, ön a feleséggel. Ketten két különböző helyen vannak, és nem együtt, majd este találkoznak. Milyen lesz a hangulat? Férje a barátját fogja védeni, ön a barátnőjét. Napirenden lesz a veszekedés. A férje arról lesz meggyőződve, hogy a barátnője tette tönkre az ő barátjának életét, ön pedig épp az ellenkezőjét állítja. Kitör a háború.
A férjnek és a feleségnek csak ritkán sikerül leülnie otthon. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ekkorra, ebben a fázisban már a mi házasságunk is sérülékeny. Ezért kerüljük a fölösleges konfliktusokat! A pszichológusok tapasztalatból tudják, hogy ilyen helyzetben a férfiak azok, akik képesek „jóban lenni” mindkét féllel. Ezért egyezzünk meg a férjünkkel, és együtt találkozzunk a volt férjjel, a volt feleséggel. Ez a megoldás kompromisszumokat kíván – de ez a legbiztonságosabb. Legalábbis a válás utáni első időkben. A másik megoldás: kérjük meg az elvált feleket, hogy további barátságunk ne arról szóljon, hogyan hányják a mocskot a másikra.
Vigyázzunk az elvált barátnőkkel
Az elvált barátnő ugyanis a válás után egy ideig „osztja az észt”. A legtöbb nő lelkiállapota rossz a válás után, de mivel ezt nem hajlandók elismerni, fennhangon hirdetik, hogy mennyire örülnek a visszaszerzett szabadságnak, s mennyire megundorodtak a házasságtól (még akkor is, ha ez egyáltalán nem igaz).
Ha a feleség befolyásolható, és a férj nem éppen ideális társ – akkor nagy veszélyben van. A helyzet olyan, mint egy vírusos fertőzés. Igen könnyen elkaphatjuk a kórt, és egyre gyakrabban mondogatjuk: „Ha neki olyan jó, miért ne próbálnám meg én is...”
Mit tegyünk?
Két lehetőségünk van. Vagy azt mondjuk a barátnőnknek: „Fejezzük be a témát! Mit főztél ma?” Vagy megszakítjuk vele a kapcsolatot. A pszichológus tanácsa szerint előbb próbálkozzunk az első változattal, és mondjuk el a barátnőnknek, milyen rossz hatással van lelkiállapotunkra az örökös nyavalygás, panaszkodás. Konkrétan jelöljük meg azokat a témákat, amelyekről nem akarunk beszélni az elkövetkező hetekben. Azt is határozzuk meg, mennyi időt szándékozunk tölteni a barátnőnkkel, és milyen gyakran.
Igaz, hogy a barátnőnek szüksége van ránk, de a saját energiaháztartásunkat is védeni kell. Az elvált barátnő ugyanis azt várja tőlünk, hogy a bizalmasa legyünk, hogy hallgassuk meg, támogassuk, ismerkedjünk meg a legkisebb részletekkel is. Ilyenkor jusson eszünkbe, kit részesítünk előnyben: a barátnőnket-e – vagy saját házasságunkat.
Válás után sok nő meg akarja mutatni a világnak, hogy mennyire boldog, nem köti gúzsba a házimunka, új szerelmet kereshet – örül és szabad. Ez a lelkiállapot csak pár hónapig tart, utána bekövetkezik a teljes összeomlás.
(© Jeannie Phan)
Az ócsárlásba ne menjen bele
Mi módon segíthet valóban a barátain? Ne adjon kéretlenül tanácsokat. Egy ideig inkább hallgasson – azaz hallgassa meg a feleket. Véletlenül se bonyolódjon bele az „alávaló”, „hülye”, „gazember” típusú beszélgetésekbe. Ez nem segít a barátnőnkön. Ha megfelelően józanok vagyunk, segíthetünk neki reálisan megítélni a helyzetet, hogy ne mardossa túlságosan az önvád. Védjük meg például attól, hogy összevesszen volt anyósával, vagy ostoba kalandba keveredjen a főnökével. Ha a barátnő az a típus, aki a csapások után magába zárkózik, és ki se húzza a lábát otthonról, vigyük el pszichológushoz.
A jó barátnő három legfontosabb ismertetőjele: 1. a meghallgatás, 2. az ítélkezés mellőzése, 3. közvetítés az elvált barátnő és a segítők között.
