Pár év alatt minden megváltozott.
A kombájn már magától arat, csak a búza maradt a régi, aranysárga és olyan finom az illata, mint egy parfümnek.
Anton Šmotlák képe Récsén készült 1957-ben, mikor még lányok hordták a hős aratóknak a vizet.
A kombájn már magától arat, csak a búza maradt a régi, aranysárga és olyan finom az illata, mint egy parfümnek. Vágás, beforgatás, cséplés, a mag szétválasztása a szénától: ezeket a munkákat végzi a kombájn. Utána egy gombnyomással a magtartályból a kísérő traktorra üríti a magot – még mozgás közben!
Gondoljuk el, micsoda profizmust kíván ez, mert menet közben nyomja át a gép a magot a traktorra. Általában több traktor várakozik a földek szélén, mert a traktornak még be kell vinni a magtárba a magot, s nem mindig járja meg az utat egy forduló alatt... Szélesebbek és nagyobbak a mai kombájnok, magtartályuk a tízszeresére nőtt...
Dömötör Ede képe a nádszegi határt mutatja: itt már számítógép vezérelte John Deere kombájnok száguldottak végig, és seperc alatt learatták az aranyló gabonát.
