A muzsika „lélekmelegítő” hatását már az ősember is felfedezte. Ma bárkiből lehet zenész, alakíthat együttest vagy tátoghat önmagában – az ember úgy van „megalkotva”, hogy vevő mindenre (és mindenfajta zenére). Maradt-e a felnövekvő nemzedékben igény a klasszikusokra?
Az iskolai zeneoktatásról Lukovics Máriával (Dunaszerdahely) beszélgettünk, aki nagyszerű zenetankönyveket írt.
(© Eduard Zentsik)
– Szeretik a mai gyerekek a zenei nevelést?
– Én azt gondolom, hogy igen. Ugyanúgy, ahogy a többi tantárgynál, itt is fontos a tanár személyisége. Fontos, hogy tudja magát „eladni” – és ezzel együtt a tárgyat, amit tanít. Persze, azért a diákon is sok múlik.
– Milyen típusú zenét kedvelnek ma a gyerekek?
– Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek nagy része szeret énekelni, és mindegy nekik, hogy népdalról vagy műdalról van-e szó. Az ötödik évfolyamban a népdalok kerülnek előtérbe, a felsőbb évfolyamokban már zenetörténetet is oktatunk. Itt a hangsúly a zenehallgatáson van. Általános tapasztalat – sajnos! –, hogy ahogy telnek az évek, a diákok jobban szeretnek inkább zenét hallgatni, mint énekelni.
Lukovics Mária
– Mennyire veszik komolyan a zeneórát?
– Mint tudjuk, a nevelési tantárgyak nem tartoznak a „félős” tárgyak közé. Mivel azonban kötelezően osztályozva vannak, a gyerekek odafigyelnek. Az én nézetem az, hogy a zeneóra elsősorban felüdülés legyen, ahol a diák feltöltődhet.
– Hogyan lehet osztályozni a zenei nevelést, hiszen a zenéhez tehetség kell.
– Igen, a zenéléshez tehetség kell, ami, tudjuk, nem adatik meg mindenkinek. A tanár elsősorban az igyekezetet és a tantárgyhoz való hozzáállást értékeli. (Persze nem azt osztályozza, a tanuló hozott-e füzetet és könyvet). Nem azért húzza el a gyereket, mert hamisan énekelt, vagy sem. Azt értékeli, hogyan dolgozott, és aktív volt-e az órán. Én nyugodt szívvel adok rossz jegyet, ha a tanuló a feladatot nem teljesíti. De javításra mindig van lehetőség.
Én úgy gondolom, hogy a zeneórán a diákok szépérzékét, a muzikalitását kell fejlesztenünk, elültetni bennük a fogékonyságot a művészetek iránt. Arra kell nevelni őket, hogy végig tudják ülni – és élvezni is tudják! – a színházi előadást, például meg kell tanítani őket, hogy mikor illik tapsolni egy koncerten. Ezt a szándékot azonban a minisztérium lerombolni látszik, ugyanis a reform a 8. és 9. évfolyamban már nem számol zenei neveléssel.
– Mivel lehet a diákot motiválni?
– Nekem az a tapasztalatom, hogy a gyerekek nem mindig kedvelik a kötelező feladatokat, hát nagyobb sikereket érek el, ha egy feladatra azt mondom: szabadon választható, aki akarja, elkészítheti. Szerintem a diáknak szabadságot kell adni, a választás lehetőségét. Gyakran megtörténik, hogy ők jelentkeznek: valamit szeretnének bemutatni, elénekelni... Nemrégiben például a nyolcadikosok leptek meg. Épp a sárdózásról tanultunk, és pár fiú jelentkezett, hogy ők eljátszanák ezt a kedves, farsangi népszokást. Az egész osztály remekül szórakozott.
– A modern zene is terítékre kerül az órákon?
– A kilencedikesekkel gyakran hallgatunk részleteket musicalekből és rockoperákból. Népszerű körükben a jazz, a mai modern zenei irányzatok és a 20. századi, illetve kortárs zeneszerzők művei is.
– Te vagy a szerzője az 5.-es és a 6.-os, illetve társszerzője a 9.-es zenetankönyvnek. Milyen szempontokat vettél figyelembe írásukkor?
– Az Oktatásügyi Minisztérium 2001-ben írt ki pályázatot egy új tankönyvcsomag összeállítására. A tankönyveknek mindig meg kell felelniük a minisztériumi tanterveknek. A kilencedikeseknek szánt tankönyvnél kicsit más volt a helyzet, itt több teret kapott a kreativitás. Nem volt mire alapoznunk, hiszen a kilencedik osztály csak 1999-től kötelező. Éppen ezért olyan könyvet akartunk készíteni, amely színes, gazdagon illusztrált és főleg inspiráló. S amely nagyban megkönnyíti a tanár munkáját. Előtte ugyanis jó pár könyvvel megpakolva mentem az órára, hogy képet tudjak mutatni a zeneszerzőről, hogy vázoljam a kort, amelyikben élt, és az építészeti stílusokról is beszélni kellett, mert ezek gyakran meghatározták a születendő műveket. Ez persze nem azt jelenti, hogy ma a tanárnak a tankönyvön kívül nem kell semmi egyebet használnia az órán. Mindig vannak új szempontok, és haladni kell a korral. A zeneórákra is készíthetünk prezentációkat, kihasználhatjuk az interaktív táblák nyújtotta előnyöket. A mai ember vizuális lény: ha a látvány és a hang egyszerre éri őt, könnyebben elsajátít egy-egy anyagot.
