A fiatal generáció két tagját kérdezzük arról, hogyan gondolkodnak a palócságukról? Gál Laura Gömörből, a 800 éves Jánosi községből jött, Laboda Robi pedig Füleken kezdte bontogatni a szárnyait.
A volt Nógrád és Gömör megye területén élnek a jó palócok. Itt izzott a legjobban a magyar érzés. A vidék lassan elszegényedik, mert nincs munka. Nógrádban található Fülek várának romtömbje, ahol magas kőkerítések alatt mély árkok álltak nagy csatákat. Nógrádból származott Mikszáth Kálmán, akinek A jó palócok c. novelláskötete a palócoknak nagy népszerűséget szerzett. A százbércű Gömörben pedig a szólás szerint minden kincset elszórva megtalálhatunk, itt volt például a legtöbb kúria.
A palóc lány
Gál Laura (22) Palócföldről, Jánosiból származik. Azt mondja, soha nem válna meg a palóc nyelvjárástól, mert az nem egy ruhadarab, amit csak úgy levetkőzhet az ember.
Laura faluja, Rimajánosi neves község. Első magyar nyelvemlékünk, a Halotti beszéd állítólag az itteni bencés kolostorban született. A lakosságcsere miatt a magyarság ma már kisebbségben él. Sok az elköltöző, nagy a munkanélküliség, sokan külföldön dolgoznak – de ez jellemző egész Gömörre.
Laura a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem harmadéves magyar-média szakos hallgatója. A mosolygós, szöszke lány sosem unatkozik: szerinte „a tétlen elme, az ördög műhelye”. Szabadidejében hiphoptáncoktatóként dolgozik, verset ír, fest, rajzol, makramézik és zongorázik.
– Miután elkerültél Budapestre, megfordult a fejedben, hogy magad mögött hagyod a palóc nyelvjárást?
– Szavalóversenyekre jártam, de nem éreztem, hogy máshogyan kellene beszélnem. Pesten sokszor mondták, hogy: „Jaj, de szépen beszélsz!” Ez a mondat egyébként végigkíséri az egész életemet. Volt, aki azt hitte, hogy viccből beszélek így. Mikor már harmadik nap is „palócosan“ beszéltem, rájöttek, hogy nem viccelődöm. (Nevet.) Csak hogy értsük: nálam nincs különbség a haj és a háj kiejtése között.
– Negatív tapasztalat nem volt?
– A barátaim sokszor poénkodnak, sőt, most már ők is használják a palóc „á” hangot; csak nem veszik észre. Sokan azt hiszik, hogy gólya vagyok. ,,Még így beszélsz, de később lekopik rólad” – mondják. Pedig nem kopik le, mert nem akarom lekoptatni! Mikor próbálok a sztenderd nyelvváltozathoz közelíteni, még a hangszínem is megváltozik – az nem én vagyok.
Egyszer kifigurázott a minifánkos néni: végig utánozta a palócos „á” hangzóm, miközben készítette a fánkot. Nem esett jól, még az étvágyam is elment. Szerencsére az egyetemen a nyelvészek egyenesen imádják a palóc nyelvjárásomat, az órán mindig be kell mutatnom, hogyan ejtem a hangokat.
– Vannak, akik a határ itteni oldalán palóc nyelvjárással beszélnek, Magyarországon meg pestiesen: és pont az eltérő környezet miatt képesek a kódváltogatásra. Vicces, mikor keverik a sztenderdet a palóccal. Volt két szaktársnőm, akik szintén Rimaszombat környékéről származtak. Egyikük minden erejével azon volt, hogy a sztenderdet használja, a másikuk váltogatta a palóc dialektussal. Az unokatesóm mesélte, hogy ő szándékosan váltott, mert nem akart „a szlovák lány” lenni. Ez egyébként természetes folyamat, mert ha bekerülünk egy közegbe, akkor minden arra fog ösztökélni bennünket, hogy beolvadjunk. Részemről tudatos döntés volt, hogy kitartok a palócságom mellett. Sokáig néptáncoltam – ahogy édesanyám is –, és gömöri viseletben táncoltunk. Szép lassan felismertem, hová tartozom. Rám nem hatott a presszió.
Olvass tovább: A palóc lány
A nagy arc idővel behorpad – Interjú Laboda Róberttel
Laboda Róbert (36, Komárom) neve a slam poetry révén vált ismertté. Egy idő után mindenki tudta, ha Robi kiáll a pódiumra, s gyönyörű, palóc tájszólásával belekezd a versébe, az üt. Sőt, robban.
Laboda Róbert költő, pedagógus, műsorvezető; a slam poetry hazai úttörője... „Százszor, sőt, ezerszer rosszul kell csinálnunk valamit ahhoz, hogy meglássuk, melyik a helyes út! Ezt mindig elmondom a pedagóguskollégáknak, amikor panaszkodnak, hogy XY gyerek már megint mit művelt – mondja. – Tök mindegy, mennyi pénz van a bukszádban, vagy milyen karóra feszül a csuklódon: ugyanannyit érsz, mint bárki más.”
Kis palócokat nevelek!
Robi sziklaszilárdan tudja, hogy ki ő. Egy palóc fiú.
– Lehet, hogy patetikusan hangzik, de én elsősorban magyar ember vagyok. Egy magyar palóc. Identitásom pillérét az Ipoly-part adja, ahol felnőttem. Azt szoktam mondani, hogy hiába élek Komáromban, itt is csak palóc kisgyerekeket próbálok nevelni. Olyan gyerekeket, akik meglátják az életben a lehetőséget. Én is csak ezt hoztam otthonról: keressem meg a szépet egy ledobott ceruzában, a lehetőséget pedig egy elmorzsolt félmondatban.
– Bocsáss meg, de nem tudok szó nélkül elmenni mellette: annyira jó, hogy megőrizted a tájszólásodat!
– Az évek során kopott, de szeretem, hogy így beszélek. Persze, előfordult, hogy belekötöttek, de ilyenkor mindig azt mondtam: „Én, ha akarok, tudok úgy beszélni, ahogy te. Te viszont nem tudsz úgy, ahogy én!”
– Tíz év után jócskán van összehasonlítási alapod. Mitől más a Palócföld, mint Komárom?
– A Palócföld egyes részein bizony szegénység van. Nincs munka, nincs megélhetés. A palóc emberek annyi rosszat kaptak, mégis mindig a jót várják! Egy csallóközinek sok minden természetes, ami egy palócnak nem. A komáromi barátaimat mindig azzal rángatom le a földre: „Nézzétek már, mennyi mindenetek van! Mitől féltek? Miért stresszeltek?” Az édesapám igazi jó palóc: az idegent behívja a házába, a szűkölködőnek pedig az utolsóját is odaadná. Nekem ez a természetes.
Komáromban viszont már nem egyszer magyarázkodnom kellett, mert segíteni próbáltam valakin. Itt az emberek a jó szándékban is a csavart keresik. Fel sem merül bennük, hogy nincs csavar.
– Verseidben megelevenedik a palóc táj. Sohasem bántad meg, hogy eljöttél Fülekről?
– Mindig is siratni fogom a gyermekkoromat. Egy ideig azt mondtam, hogy itt hagyok csapot-papot, és elmegyek a nagymamámhoz tyúkokat nevelgetni Bussára. Ám nem lehet a múltban élni; két-három nap után már hiányzik Komárom. Itt él a feleségem, itt tanítok, s most már itt van az otthonom. Persze, mikor Fülekre megyek – vagyis otthonról haza –, azt mindig nagyon várom. Nincs is vesztegetni való időnk! A családdal nem azon búslakodunk, hogy milyen rég nem találkoztunk, hanem tiszta szívből örülünk egymásnak.
Olvass tovább: A nagy arc idővel behorpad – Interjú Laboda Róberttel
