Szomolai Tibort (60, Rimaszombat) tabudöntögető regényei révén ismerte meg a nagyközönség.
Szomolai Tibor Felvidéki saga és Cigányúton c. könyvei nagy sikert arattak.
Ildikót nem adnám senkiért és semmiért!
– A könyvben, melyen épp dolgozik, új vizekre evez – párkereső tapasztalatait írja meg. Hogy jött az ötlet, hogy regisztráljon egy társkeresőre? – kérdezzük tőle.
– Miután elváltam a második feleségemtől, 7-8 évig egyedülálló voltam. Egy kis etyem-petyem persze mindig akadt, de egyre inkább éreztem, hogy hiányzik az életemből a társ. Emlékszem, meghívtak egy esküvőre, ahová csak azért nem mentem el, mert nem volt kivel. S ekkor döntöttem el: elég a futó kapcsolatokból, most már szeretném megtalálni a párom! Az egyik haverom éppen akkortájt mesélte, hogy a barátnőjét egy internetes társkeresőn ismerte meg. Így hát fogtam magam, s regisztráltam az Elittárs.hu-ra. Gondoltam: mégis mit veszíthetek?
– Könnyebbnek látta ezt az utat, mint az offline ismerkedést?
– Amikor fiatal mérnök voltam, rengeteg lány forgolódott körülöttem. Egyetemi csoporttársak, barátok, kollégák... Ha nem jött össze az egyikkel, hát összejött mással! Ráadásul, az alsószeli asszonyok is – alsószeli származású vagyok, csak Gömörbe nősültem – sportot űztek abból, hogy összeboronálják a falubeli fiatalokat. Így tényleg nem okozott gondot az ismerkedés. Ma már azonban sokkal zárkózottabb a világ, s 60 éves fejjel még nehezebb a környezetünkből párt találni. No, nem mintha kevés lenne a facér 50-es, 60-as, hisz rengeteg a válás, rengetegen élnek társ nélkül, s nem mernek lépni. A társkeresőben az a jó, hogy általa az a sok szabad ember megtalálhatja egymást.
Miután regisztráltam, megnyílt előttem egy különleges világ. S rájöttem, hogy a társkereső egy működőképes eszköze az ismerkedésnek. Ezért is döntöttem úgy, hogy erről írom a következő könyvem.
– Milyen hölgyek jöttek szembe a platformon?
– A forgatókönyv általában ugyanaz. Az asszonyka lánykorában hozzáment valakihez, szült neki egy-két gyereket, s azokat – jó esetben a férjével együtt – felnevelte. Igen ám, de ezek a gyerekek egyszer kirepülnek! Ő pedig ilyenkor kettesben marad a papával, akivel csak néznek egymásra: „Innentől kezdve mi is a mi dolgunk az életben?” Rosszabb esetben már semmi nem köti össze őket... Az elvált nőkben egyébként él egy érdekes kettősség. Egyfelől azt érzik: „Elegem van, többé egyetlen férfi se tegye rám a kezét!” Másfelől nem hagyja őket nyugodni az érzés, hogy „Fiatal vagyok még, ha éjszaka háromszor is átugrom a tüzet. Mégiscsak jó lenne egy férfi, aki hajlandó a parazsat megpiszkálni...”
– Hogy zajlik maga az ismerkedés?
– Beállítom, hogy mondjuk Rimaszombattól 200 kilométeren belül szeretnék ismerkedni, s a rendszer máris felajánl jó néhány szimpatikus hölgyet. Kiválasztom, aki teszik, küldök neki egy mosolyt; s ha visszamosolyog, következik az első üzenet. Egy ideig levelezünk, elkérem a számát – hogy halljam a hangját is –, majd ha minden jól megy, randizni hívom. Az első találkán egymás szemébe nézünk, feltérképezzük a másikat. Előbb-utóbb – szerintem úgy a harmadik randi környékén – jó eljutni a szexig. Persze, az igények eltérőek, most inkább csak magamról beszélek. Van például olyan nő, aki csak az utazásaihoz keres társat. Neki tökéletesen megfelel, ha elmegyek vele Egyiptomba, de külön szobában alszunk.
– Sokat randizott így?
– Úgy 5-6 randim lehetett, mielőtt megismertem Ildikót. Számomra ő a nagybetűs nő! Azért is jó ötvenéves korban ismerkedni, mert ilyenkor már mindkét fél „túl van mindenen”. A gyerekek kirepültek, nincsenek irreális elvárások egymással szemben, sem játszmázás vagy szégyenkezés.
– Mi volt az, ami megfogta önt Ildikóban – s amit nem talált meg a többi nőben?
– Hogy legalább annyira buja, mint én! (Nevet.) Ildikó egy kárpátalji származású, kedves, szép, intelligens nő. A találékonyság és a túlélőösztön rendkívül imponáló tulajdonságok egy nőben. Én gombákkal foglalkozom, s ő szintén sokáig kereskedett, csak épp a határon túlra.
– Mi a véleménye arról, hogy az idősebb férfiak sokszor maguknál jóval fiatalabb nőt keresnek?
– Az én Ildikóm 59 éves, tehát majdnem egyidős velem. Mihez kezdenék én egy csitrivel? A 40 körüli nők általában férjnél vannak, iskoláskorú gyerekeket nevelnek, s nem emelhetők ki egy kapcsolatból. Nekik még otthon van dolguk – s ez így van jól!
Én úgy gondolom, hogy nem elítélendő, ha két szabad felnőtt közt dúl a „love”, s élvezik még kicsikét az életet. Megbolygatni egy házasságot, nos, az viszont nemigen van rendben.
A király mellé királynő kell!
A második feleségemmel lépten-nyomon veszekedtünk, ezért úgy döntöttünk, elmegyünk párterápiára. A pszichológusnál elmondtuk a bajunk: ő is meg én is, mire a terapeuta egyszer csak a feleségemre nézett.„Kedves, maga rossz pozícióra törekszik” – mondta. „Ön nem jó királyné akar lenni, hanem maga a király! Ám egy olyan király mellett, aki őrzi, védi a trónját, ez nem valósítható meg. Ebből fakadnak a maguk veszekedései. Nem lenne jobb inkább királynőnek lenni?” A párom úgy döntött, hogy nem, s fel is égett a teljes birodalom, beadta a válást.
Nő legyen, ne szolgáló!
„Drágám, mit ennél? Vadast vagy pörköltet? Tudod mit? Inkább megfőzöm neked mindkettőt!” Furcsa szerzet a férfi, az a nő sem jó neki (ahogy nekem sem volt jó), aki annyira alárendeli magát, hogy szolgálóként lesi minden kívánságát. Hosszú távon ezt nem tudja becsülni a férfi. Mert nekünk nem egy szolgáló, hanem partner – egy társ kell.
