Ismerkedjünk meg Szabó Nórával, a Norina Hella blog alapítójával! Avagy mikor a hóhért akasztják, vagyis a fotóst fotózzuk.
Szabó Nóra 1989-ben született Zselízen. Jelenleg Nagysallón él. A zselízi gimnáziumban tanult, majd jogra felvételizett. „Óriási kihívásnak tartottam!”, vallotta meg a blogján. Nagy meglepetésére felvették a Károli Gáspár Egyetemre, így Budapestre költözött a nővéréhez.
Mindene a fotózás, a divat és a szépségápolás. Divatblogján saját fényképei (imád fotózni, a retust is ő végzi), ruhaösszeállításai és kis elmélkedései, szösszenetei szerepelnek. Saját csatornát vezet a YouTube-on Szabó Norina néven, ahol videó formájában rögzíti bejegyzéseit. Az Instagramon napi szinten posztol.
A fotózásra barátjával, Szabival (akit a blogjáról már ismertünk) és egy óriási bőrönddel érkezett, amiből kikandikált a sok ruha, nem bírta becsukni. Kis szusszanás után faggatni kezdtem: mesélje el már nekünk, hogyan is kezdődött az egész. Miért éppen a Norina Hella nevet választotta...
A Norina a Nóra névből keletkezett: valahogy kedvesebb a hangzása. A Hella pedig csak úgy kipattant a fejemből. Tudom, kicsit hidegen, északiasan hangzik, de pont ezért autentikus, hiszen a sötét színeket kedvelem. Kedvencem a fekete, és színes kiegészítőkkel kombinálom.
– Mikor kezdted a bloggerkedést?
– A fényképezéssel kezdődött. A fotózást életem legelső fényképes telefonja szerettette meg velem. Azóta megállíthatatlan vagyok. Leginkább a portréfotózást és a tárgyfotózást szeretem, de vevő vagyok minden másra is. Késztetést éreztem arra, hogy blogot vezessek, amit később majd visszanézhetek, s láthatom, honnan indultam, és hová jutottam: ki vagyok ma. Eleinte a portréfotózásokról blogoltam, aztán következtek az életesemények, a termékfotózások, majd a ruhák. Ma már a divat a fő témám. Szeretem a saját összeállításaimat bemutatni, mert egy egyszerű ruhából is lehet nagyszerűt kreálni, és a kevesebb néha több. Én vagyok a saját modellem. Ám a családi és a gyermekfotózásokat is szeretem, a gyerekek rengeteg pozitív energiát adnak. A fotózás feltölt, kiteljesít, és ha tehetném, életem minden fontos pillanatát lencsevégre kapnám! A vizualitásnak rendkívüli ereje van, néha egy kép többet mond minden szónál.
Egészséges reggelivel indítja a napot
– A családodnak mi a véleménye?
– Sokszor kikérem a tanácsukat. Nővérem a mai napig inspirál, szeretjük a véleményünket megosztani egymással. Ő fordító-koordinátorként dolgozik. Barátommal pedig már lassan 9 éve vagyunk együtt. Ő elektrotechnikusként dolgozik, sokat vagyok nála Komáromban. Ő is támogatja a szenvedélyemet. A divatképek java részét ő készíti rólam, vele laza tudok lenni: ez a képeken is látszik. Mindig elmondom, hogy mi az elképzelésem, milyen szemszögből vegyen le. Eléggé öntörvényű vagyok, ha fotóról van szó!
– Még egy utolsó kérdés, hogy aztán végre a mi fotósunk (Dömötör Ede) is munkához láthasson. Mik a jövőbeli terveid? A blogodon olvastam, hogy sikeresen lediplomáztál.
– A gimi után igazából fotósiskolába készültem, de sajnos akkor volt a felvételi, amikor nálunk az érettségi. A jogot azért választottam, mert úgy gondoltam, hogy a mai változó világban, mikor az igazságnak ezer arca van, a jog ismeretére nagy szükségünk van. Szóval, a szakmámban szeretnék elhelyezkedni, és most gőzerővel munkát keresek. A fotózás továbbra is marad hobbinak.
Az egyetemi életemről (Blogbejegyzés)
2009-et írunk. Nem tudtam, hogy végül is hova, melyik egyetemre vesznek fel, de azt tudtam, hogy Budapest lesz a második otthonom. Egy új élet kezdődik. (Mondjuk, már előtte is kijártam a nővéremhez, aki Budapesten tanult.) Ám ez nem ugyanaz. Még most is libabőrös leszek, ha rágondolok. Szóval, nem volt könnyű.
Sok olyasmi történt velem, ami kizökkentett a komfortzónámból. Először is, távol kerültem a szeretteimtől. A szüleim, a barátaim, Szabi, mind távol élnek, egy másik országban... Megnyugtató volt viszont, hogy a nővéremmel lakhattam egy albérletben. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy megadták nekünk ezt a lehetőséget.
