Miért érdemes híres kerteket nézegetni? Több okból: inspirációt gyűjthetünk, és megismerhetjük az egyes stílusokat is.
A kertek története nagyon érdekes. Vegyük csak az olasz kerteket: az olasz kert ma is fogalom. A reneszánsz olasz kert nagyon rafinált és játékos kert volt, például vízzel elárasztható ösvények voltak benne, hogy a vendégek csónakon is bejárhassák. Némely kertben esőt és vihart is lehetett szimulálni. Váratlan meglepetések színhelye is volt – ezek a vizes tréfák bizony távol állnak a mai kor emberétől, aki nem szeret semmi kellemetlent. Mondjuk rálépünk egy kőre, ami beindít egy szökőkutat, mi meg megázunk...
Isola Bella – az egész sziget egy kert a Lago Maggiore tóban.
A régi emberek ezekre a tréfákra számítottak is, és élvezték őket, s nem panaszkodtak, hogy vizes lett a selyemruhájuk. Ettől függetlenül a mai kertben is jelen kell lennie a víznek, mert ugyanolyan élvezetet nyújt, mint a virág. A víz: zene és mozgás; a vízben fürödhetnek a madarak...
A régi itáliai kertekből nem hiányozhattak a szobrok sem: az itáliai kertészáruházakban ma is árulják a Vénusz- és a Dávid-szobor másolatát; a formára nyírt bukszust sem a franciák találták fel, az olaszok is kedvelték. Igazság szerint az olasz kertekben a virágok alárendelt szerepet játszottak, a szobrok, szökőkutak, sétányok voltak a főszereplők – na meg az építészet, mert a mintát onnan vették.
Azt vallották, hogy a kert a ház meghosszabbítása: kint is van szoba, ahogy bent, a bukszusok vagy szobrok pedig „a terem” sarkait jelölik. Ha úgy vesszük, logikus is, hisz a mediterrán népek a fél életüket a szabadban töltik...
A francia kert is geometrikus volt
Nem csoda, hisz az olasz reneszánsz kertből indult ki. Csak a franciák a szigort már mesterfokra emelték, a Napkirály, XIV. Lajos kertjében Versailles-ban semmi nem nőhetett úgy, ahogy magától nőtt volna (erről híres kerttervezője, André Le Nôtre gondoskodott). Minden szögletes volt, minden fát megnyestek: a fehér parókás urak és hölgyek ezek közt az egyenes lombfalak közt sétálgattak, miközben mindenféle elméncségeket mondtak egymásnak. A sétányok kis terekbe torkolltak, ahol szobrok álltak és szökőkutak.
A Loire melletti Villandry nem a kastélyáról, hanem a kertjéről nevezetes. Villandry gondozása ma is rengeteg pénzt és energiát emészt fel, a francia nemzeti örökség ékköve; nincs is több belőle. A kiültetések a színek és formák harmóniáját követik, a fallá nyírt hársfák látványa pedig lélegzetelállító... Az Új Nő körutazásai során többször jártunk itt, a kapott élmény egy egész életre szól...
Az angol kert csodája
Sokan nem szerették a francia kertek merevségét, és elkezdtek tiltakozni a művi kertek ellen – az angolok már 1720-ban. Így jött létre az angol kert, az angol felfedezők és kereskedők ugyanis megismerték az egzotikus, vadul burjánzó kínai kerteket. A természet szabad, nem kell megzabolázni! – hirdették.
Az angol kert elvetett minden pompát, a nagy kastélyok mellett tájképkerteket építettek, mellyel a természetet próbálták utánozni. Ha egy falu bezavart a kastélyablakból nyíló képbe, egyszerűen átköltöztették...
Highclere Castle, tervezte a híres angol kerttervező, Capability Brown.
A ha-ha fal az angol parkok kedvence. A kerítés a mélybe nyúlik, elválasztja és távol tartja a vadat és a legelésző birkákat a gondozott füves részektől. Amíg oda nem ér az ember, nem is lehet észrevenni.
A miénk otthon vegyes, de nem baj!
Nyáron pompásan néz ki a virágoskertünk. Minden növény ereje teljében van, nő, duzzad és virágzik. A mi kis otthoni kertjeink nem „tiszta kertek”, nem olasz vagy angol stílusúak, a stílusok összeházasítása a jellemző rájuk (bár nem is vagyunk ennek tudatában). A virágok ráomlanak a pázsitra, ez olyan angolos vonás, de a sarokba egy búzakévét tartó női szobrot veszünk a kis szökőkút elé: ez meg az olasz kerteket idézi, ahol a szobroké a főszerep, s mindig van valami vizes attrakció...
