Oláh Attila 2014-től vezeti a Csallóközit Dunaszerdahelyen. Mindene a néptánc. Büszke arra, hogy egy 62 éves (!) múlttal rendelkező néptáncegyüttest vezet.
– Eljutottunk sok helyre, sok díjat nyertünk – kezdi a beszélgetést Attila. – Ez is fontos, de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy 62 éve magas színvonalon működik a táncegyüttes. Az itt dolgozó koreográfusok mindig kimagasló szakemberek voltak.
– Mióta foglalkozik néptánccal?
– 17 éves koromtól táncolok. És itt, a Csallóközinél kezdtem. Egy hónap után már tudtam, hogy egész életemben ezzel akarok foglalkozni. Ez az én sorsom, ha mindjárt nem is ment hivatásszerűen. Miután leszereltem, a Szőttesben folytattam. 2000-től 14 évig az Ifjú Szivek hivatásos táncosa voltam. Közben koreografáltam, majd jött a felkérés, hogy vezessem a Csallóközit.
– Ma már csak ezzel foglalkozik?
– A néptánc és néprajz a szenvedélyem. Rendszeresen eljárunk Erdélybe, gyűjtök is. A Csallóközi mellett más néptáncegyüttesekkel is foglalkozom. Az együttest Kovács Anitával együtt vezetjük: még az Ifjú Szivekben táncoltunk együtt.
Amikor a Csallóközitől megkerestek, azonnal rá gondoltam, mint társvezetőre. Igazából együtt tanítjuk be a táncokat. Általában én koreografálom, ám egyeztetünk.
– A család mennyire részese a táncnak?
– A feleségemmel a tánc révén ismerkedtünk meg. Ő is itt táncol a Csallóköziben, és a kislányom, Rozália az Apró Csallóköziben ropja.
– Egy vezetőnek miből áll a munkája?
– A színpadi műsor mögött rengeteg munka van. A legfontosabbak a próbák! Az egész olyan, mint egy ház, amit emeletenként fel kell építeni. Az egyes emeletek külön koreográfiákból állnak, a koreográfiák pedig táncokból, a táncok pedig lépésekből. Én általában régi felvételekből, gyűjtésekből tanulok, és amit megtanulok, azt átadom a próbákon.
– Akkor mindig valamilyen régi, autentikus vagy máig élő néptáncot gyakorolnak be?
– Természetesen. A magyar tánc mellett román, cigány, szlovák táncokat is előadunk, tehát az egész Kárpát-medencéből szemezgetünk. A próba egy hosszú folyamat. Van egy vízió, majd a fejemben összerakom, később leírom a koreográfiát. Szeretem papírra vetni, mert így megmarad. Összeállítom hozzá a zenét, és a hétvégi összpontosításokon összerakjuk a táncot. Emellett szervezem az aktuális fellépéseket, intézem az anyagi hátteret: támogatók után megyek, pályázatokat írunk. A ruházat és a csizmák sok pénzbe kerülnek. A ruhákat Fecske Renáta tervezi, vele vezetjük a gyerekcsoportokat.
– Milyen műsort kínálnak a közönség számára?
– Két állandó műsorunk van: a Használjon című műsor, aminek két éve decemberben volt a bemutatója. A másik gyerekműsor, a Tánctörténeti tanóra címet viseli. Iskolákban mutatjuk be, és nagy sikere van. A gyerekek megismerhetik belőle az egyes korok táncait. Amióta én vezetem a táncegyüttest, kétévente decemberben mindig új műsort adunk, közben pedig megrendezzük a Csallóközi Gálát. Ez utóbbira mindig hívunk vendég táncegyüttest. Idén is új bemutatóval készülünk, júniusban pedig gyerekműsorral.
– A Csallóközi mellett gyerekcsoportokat is vezet. Az előadások alkalmával őket is színpadra viszi?
– A Csallóközi Gálán felléptettem mindkét gyerekcsoportot: az Apró Csallóközit és a Kis Csallóközit is. Ezek különböző korosztályú csoportok. Azért hoztuk őket létre, hogy legyen utánpótlása a felnőttcsoportnak.
– Mennyire van igény ma néptáncra?
– Úgy látom, egyre inkább. Egyre több az érdeklődő. A Fölszállott a páva című műsor sokat segít a népszerűsítésben. Harmadik éve vannak rendszeresen táncházaink a városban, ahova főként családok jönnek. Emellett januárban elindítottunk egy kezdő felnőtt-tánccsoportot: az érdeklődők bátran jelentkezhetnek.
– Milyen célokkal néz a jövőbe?
– Tíz évre szóló tervem van. A célom pedig, hogy minél több gyerekhez eljusson a néptánc, mert a gyerekek viszik tovább a lángot. Őket kell megismertetni a gyökereinkkel, hogy megmaradjunk itt magyarnak. Ennek egyik útja, hogy közösséget építsünk: például néptáncközösséget és közönséget.
