Az én kis hazámat kanálisok szabdalják keresztül-kasul. Mire van a kanális? Tíz emberből, akiket megkérdeztem, hét nem tudta, igazán mire szolgál. Mire is?
„Mint tudjuk, Csallóköz Európa legnagyobb folyami szigete. Ám nem volt mindig aranykalászos, historizált róna, mint amilyennek ma a rózsaszín szemüvegen keresztül látjuk. Kemény árat fizettünk azért, hogy most ilyen nagy kényelemben élünk. Csallóköz az idők során ugyanis rengeteg árvíztől szenvedett. Az árvízmentesítés miatt kiépített kanálisokat ma mégis elhanyagolják...” – meséli Fekete Zoltán bősi erdész, akivel a régmúlt és a mai időkről beszélgettünk. A szívének kedves tájról, a Csilizről is beszélt.
– A víz az nagy úr! Így volt ez a Dunával is, amely az idők során mindig a saját útját járta, igaz?
– Igen, a Duna főmedre állandóan változtatta helyét. Például úgy körülbelül 1000 évvel ezelőtt a Duna utat tört magának, és elvitte a vizet Csallóköz közepébe. Volt ugyanis egy komoly ágrendszer, ami Gútor és Dénesd között szakadt ki a fő folyamból, s elvitte a vizet Lég és Sárosfa között, majd ott is kettévált. Az egyik fele Karcsákra, másik Nagyabonyhoz tört magának utat: és óriási posványos, mocsaras ágrendszert képzett. Oda folyt a sok víz, mely megállt -- és tovább poshadt. Megesett, hogy az ember fél évig sem jutott száraz lábbal a körbezárt falvak közelébe. Az árvizek során gyakran szigetek keletkeztek és tűntek el.
Az egyik ilyen kis sziget például úgy 30 éve szakadt ketté, a Jancsi-szigettől kicsit lejjebb (a Békásnál található Bodakon). A keskeny csatornát a rapsicok nagyon szerették, oda vitték ki mindig a nyakazóhálójukat.
– Mikor történtek az első nagyobb szabályozások a Csallóközben?
– Az első királyi rendeletet 1388-ban adták ki, miszerint védeni kell a területeket a Duna fő folyásától. Az ezt követő fél évezred kisebb-nagyobb beavatkozásokkal telt. 1886-94 között szépen lassan úgynevezett vízgyűjtő kazettákat alakítottak ki, nyúlgátakat és gátakat. Ez a Duna egész magyarországi szakaszát érintette. 1856-ban volt egy konferencia, aminek Rómer Flóris volt az egyik szervezője. Ennek kapcsán kiadtak egy térképet, amin látni lehet az akkori vízrajzi viszonyokat: ahogy például a Csiliznél fölfele Patasig gát volt kiépítve, mert annyira jelentős vízhozam volt, főleg, ha a víz „befarolt”. Karcsáknál például volt egy úgynevezett Gércsi-tó, mely 100 holdas volt (most meg nyoma sincs). Továbbá ha megyünk Csicsó felé Megyerről, volt ott egy tengerszem: egy kis tó, ami már előre mutatta, hogy jönni fog a víz. Amikor Dévénynél jelentős volt a víztömeg, akkor a kis tengerszemnél már nyomódott fel a víz a közlekedőedény-elv alapján.
– Sikeresek voltak ezek a szabályozások?
– Valamennyire igen. Megpróbáltak lezárni az egyes szakaszokat, s ezzel megszűnt a betörés lehetősége. Ám még mindig voltak a szivárgó vizek, mert nem lehetett tudni, mennyi ér van még. A nagy áradásoktól megvédték a területet: ám a belvíz még ezután is veszélyeztette a lakosságot. A Duna 300 méter széles, a vízhozama másodpercenként 2000 köbméter, nagy árvíz idején megközelíti a tízezret – de az üledék Bősön 300 méter mély még ma is! Gondoljunk csak bele: lefelé van még egy 300 méteres Dunánk, ami átszövi az egész Csallóközt, és szépen csordogál lefelé. Rengeteg lapos volt, amin legeltetni lehetett, de termeszteni nem. Számtalan halászó hely volt, de rét, szántó kevesebb. Úgy tudni, hogy a csallóközi szénát csak a csallóközi jószág szerette, mert a posványos réteken főleg a savanyúfüvek teremtek meg.
– Minek köszönhetjük Csallóköz mai képét?
– Az 1960-70-es években megépült a csatornarendszer. Tehát megépültek a kis- és nagykanálisok, melyekkel az összes vizet levezették. Okosan, északnyugatról délkelet felé tájolva alakították ki ezt a csatornarendszert A bősi például levezeti a vizet a Kulcsod-Csicsó átemelőállomásra, onnan pedig visszavezetik a Dunába. Mindez persze a vízügyi szakemberek tudásával jöhetett létre, ami a XX. század elején még mondhatni exportcikknek számított.
– A vízbő területből hirtelen leapadt a víz. Ennek azért negatív utóhatása is volt, nemdebár?
– Hogyne. Ahogy elvezették akkor a vizeket, a híres pozsonyi, somorjai halászcégek tönkrementek! Érezhető volt ez már a két világháború között is. Mindamellett nem lehet megítélni, hogy jó vagy rossz döntés volt-e ez? Mint erdész és vadász, természetbarát azt mondanám: ez rossz dolog volt. Ám mint mezőgazdász azt mondom: mégiscsak jó döntés volt.
A közegészségügy szerint szintén jót tettek vele, mert, ugye, a malária itt is fenyegetett. Meg ha elvitte a termést a víz, csónakokban ülve kellett lecsípni a gabona kalászát...
– A Duna elterelése és a bősi vízerőmű megépítése is nagy változásokat hozott.
– Az új meder megépítésével egyszerűen leszakították az egyes részeket. El kellett venni a területekből, hogy megépüljön a gát. Rengeteg szántó, de a híres körtvélyesi erdő is áldozatul esett, Bősnél 3 holtágból (Hodráckai-, Nagyerdei-, Lapátfai Holt-Duna) szedtek el. Azt is tudni kell, hogy míg nem volt az új meder, a Duna hajózása Pozsony és Szap között problematikus volt. A lerakódás hatalmas volt (240 000 m³/év) – s bizony hajóutat kellett biztosítani. Igaz, ahogy a német és az osztrák szakaszon megépültek az erőművek, visszafogták az itteni hordalékot is. Ám amióta megépült a gát, azóta lecsökkent a talajvíz szintje is.
– Ez pedig befolyásolja az ökológiai viszonyokat!
– Keveset tudunk a természetről. Amióta nincs annyi víz az öreg Duna medrében és az ágrendszerbem, egész MÁS a növénytakaró. A szakemberek mérik a víz mélységét, és nézik azt is, hogy nyomják ki az új növények az őshonosokat. Anno sokkal több nád volt az ágrendszerekben: most rengeteg jágerkender van, azaz kanadai aranyvessző. A víz még most is nagyban befolyásolja az itt élő emberek életét. Erről a nevek árulkodnak: Bugyogó, Füzes, Nagyörvény, Sároság... Minden a vízzel, mocsárral volt kapcsolatos. S a mai napig azt mondják, hogy ami a legjobban vízjárta terület volt régen, most az a legjobb föld! Hiszen ott van még némi nedvesség.
– Mit lehet tudni a kanálisokról?
– Vannak az aktívak és a száraz kanálisok. Ez utóbbiból is rengeteg van. Magasságilag úgy vannak kialakítva, hogy ha nagyon nagy a víz, akkor az le tud csurogni. Tudni kell, hogy ez a rendszer műszaki kiegészítőkkel volt ellátva, például voltak kisebb zsilipek is. Ezeket ma már sok helyütt szétlopták. Pedig régebben ezekkel szabályozták a vízlevezetést. És ha mind működne, ha karban tartanák őket, akkor ma ezeken keresztül megoldható lenne a szántóföldek öntözése.
Fekete Zoltán
– Ma milyen állapotban van ez a csatornarendszer?
– A rendszer nem elavult. Ám egyrészt, ugye, szétlopták, másrészt benőtte a gaz, vagy ami rosszabb, beleforgatják az emberek a szemetet. Azt mondanám inkább, hogy elhanyagolt. Tisztítani kellene rendszeresen, de nem jut rá pénz. Bezzeg régen verekedtek az emberek azért, hogy a kanálispartokat kaszálhassák az állataiknak vitték belőle az eleséget. Most, hogy nem gondozzák őket, a rétekhez, a füves élőhelyekhez kötődő növények és állatok helyett másfajta fajok fognak megjelenni. Olyanok, melyek a fás és bokros biotóphoz kötődnek, például az énekes madarak. Azt viszont mindenképp elmondhatjuk, hogy máshol, ahol nincs ilyen vízjárta terület, például a Pó-síkságon, ott nagyobb a kultúrsivatag. Itt legalább a csatornarendszerek mint biofolyosók működnek! Tehát az állatok tudnak még vándorolni, és egyáltalán létezni ebben a kultúrtájban.
A mi generációnk már szinte elképzelni sem tudja, milyen lehetett itt az élet a régi időkben. No meg az árvizek idején, mert valóban hozzászoktunk a kényelemhez. Pedig nem is olyan régen, 1965-ben a víz még az uralma alatt tartotta Alsó-Csallóközt. S azóta mennyi minden változott!
Éppen ezért Zoltán bejárta velünk Csallóköz egy részét, hogy megmutassa, mely területeken tört magának utat régen is a Duna. Hol voltak a jelentősebb mocsarak és a nagyobb erdők. Megnéztük a ma is aktív kanálisokat, a Békási zárást és a Békás-mocsarat. Jártunk a Senki-szigetén, barangoltunk erdőkben, sőt, még az öreg Duna száraz medrét is bevettük!
Magyarázó kisszótár
- A csatorna (kanális) mesterségesen létrehozott létesítmény, melyet a víz elvezetése érdekében építenek, valamint, hogy a folyót hajózhatóvá tegyék.
- A zsilip a vízszint szabályozására épített szerkezet. Lényegében ugyanazt a célt szolgálja, mint a kanális, mégpedig azt, hogy a folyó könnyebben hajózhatóvá váljon. Továbbá, a víz elvezetését és visszaáramlását megakadályozó szerkezet.
- A töltés árvízvédelmi célokból kiépített sánc, mely a folyó fölé magasodik.
- A holtág a folyók azon mellékága, mely természetes módon vagy a kanyarok levágódása által, vagy folyószabályozásánál keletkezett. Folyása nincs, mintegy álló tavat képez, mely egy idő után benövényesedik. A benőtt holtágakban igazán szívesen fészkelnek a vízimadarak: kacsák, gémek, bakcsók, bölömbikák.
- A mesterségesen kiépített zárások megfogják, elzárják a vizet, s ezzel egyensúlyba tartják az egyes szakaszokon a víztömeget.
- A lapos az őt körbeölelő terephez képest mélyebb fekvésű, lapályos terület, ahol megáll a víz.
- A mocsár sekély állóvíztől átitatott terület, mely elfolyni nem tud, s melyet sűrűn benőtt a növényzet. Régen Csallóközt nagy részét mocsarak borították, manapság már csak szórványosan fordulnak elő.
- A szabad területet, mely árvíz esetén víz alá kerül ártérnek nevezzük.
- A meder a víz folyásának az útja, mely vagy természetes módon keletkezett vagy melyet mesterségesen kiépítettek.
- A nyúlgát a töltéskorona víz felőli oldalára épített ideiglenes gát. Készülhet földből, illetve homokzsákokból is.
- „Befarol a víz” Tetőződés miatt a víz ellentétes irányt vált, tehát befarol.
- A biotóp az azonos életfeltételeket igénylő állati és növényi életközösségek zárt életterét, élőhelyét jelenti.
