Dunaradványon sétáló kóstolón jártunk – és csodásan éreztük magunkat!
Miénk volt a késő nyári Duna, ahol hosszú dunai hajók húztak felfelé, hangulatos zene szólt, isteni (biomangalicából készült) malacságokat és vegán fogásokat – a legjobb pesti vegánséf szorgoskodott a konyhában – kóstolhattunk. (© Fotó: Dömötör Ede)
A délután a kékfrankos jegyében telt, különleges kékfrankos borokat hoztak a meghívott szlovák, magyar és osztrák borászok. Ezt mind egyszerre kaptuk meg Bott Frigyes Duna-parti panziójában, ahol a vendéglátó maga a neves borász volt, akinek muzslai lankáin a kékfrankos szőlő őshonosnak számít.
A borászok, a gasztroszakértők és a meghívottak is három országból érkeztek a helyszínre, hogy egyezséget kössenek, mégpedig azt illetően, hogy: a kékfrankosé a jövő!
„Ha térségünk valamit hozzá tud tenni a világ bortérképéhez, az a kékfrankos. A kékfrankos olyan, mint egy jó feleség, megbízható!” – mondták egyöntetűen, még a női borászok is.
Miért épp a kékfrankos?
Bott Frigyesék a különleges kóstolóval a kékfrankos becsületét szeretnék visszahozni, hiszen büszkék lehetnénk rá. De nem vagyunk!
Vendéglátónk, Bott Frigyes issza a jó borát...
Sokakban az maradt meg, hogy ez egy alacsony minőségű bor. Pedig a kékfrankos egy tipikus kárpát-medencei szőlőfajta, amelyből kiváló bor készíthető.
Sajnos, főleg a század második felében – és főleg a mi régiónkban – a nagy terhelésre volt beállítva. (A nagy terhelés azt jelenti, hogy nagy a tőkehozama, tehát egy tőkén sok szőlőfürt van.) Márpedig ha nagy a hozam, akkor nem koncentrált az ízvilág. (A kékfrankos pedig nagyon szeret teremni, egy tőkén akár 4-6 kiló is tud lenni.)
„A cél az, hogy varázsoljunk belőle egy elegáns bort, ami szépen átadja a terroir-t. Nagy előnye, hogy egyaránt lehet a nyár és a tél bora” – mondták a jelenlevők.
Terroir: Önálló karakterrel rendelkező borvidéket, de néha csak egyetlen dűlőt jelöl. A terroir nem csupán a talajt, a napos vagy esős napok számát, az időjárást jelenti – hanem mindent, amivel a szőlő csak találkozik (hisz ez alakítja a bor ízvilágát).
Az osztrákoknál a Blaufränkisch sokkal magasabb szinten jár, mint Szlovákiában. Nálunk, ha valaki azt mondja, hogy merlot, akkor azt mondják: „Váó, merlot!” Ha viszont azt mondja, hogy kékfrankos, akkor ezt halljuk: „Csak egy kékfrankos.”
Az üveg alakja is jelzi: ezt a kékfrankost cserépedényben, amfórában érlelik.
Pedig ha a régiót szeretnénk bemutatni a világnak, akkor mindig egy helyi fajtával kellene dicsekednünk. Észak-Pannóniának a világ felé csak egy esélye van. A kékfrankos öt-tíz-tizenöt év múlva is egy komoly bor lesz: hosszan érlelhető borokat nálunk csak a kékfrankosból lehet készíteni.
Megy a dunai hajó, egészen Budapestig, s rajta szalutál a kapitány...
Góra Róbert ipolyszalkai biogazdaságából származtak a malacságok: itt a mangalicaszalonnát gyógynövényekben fürdetik, a kolbász fermentált, fűszert nem látott, tehát kisgyermek is fogyaszthatja...
Dunaradványon: ennyit láttunk az utcáról.
Bio májashurka almával.
A legjobb séf és cukrász látott bennünket vendégül: kecsketejes macaron a pesti Chez Dodótól.
A világ mindig a „helyit” keresi: ezért Észak-Pannónia egyetlen esélye a kékfrankos!