Válni vagy nem válni? Van különbség vágy és vágy között? Nagy különbség van a paráznaság és aközött, hogy az emberben feltámad a vágy. Popper Péter írta: „Ha átsuhan rajtad egy vágy vagy egy gondolat, azért még nem felelsz. Ez olyan, mint az átsuhanó madárraj a házad felett. Ám ha hozzájárulsz, hogy fészket rakjanak az ereszed alatt, és ott elkezdjenek fiókákat nevelni, abban már te is benne vagy”. Akkor van gond, ha a hűtlenkedő gondolatokat és vágyakat elkezdjük táplálni.
Lehet, hogy vannak jobb idők, de ez a mostani a miénk. Lehet, hogy vannak jobb családok, de amelyikbe születtünk, az a miénk. Lehet, hogy vannak a párunknál jobb nők vagy férfiak, de ő a miénk. Az pedig, hogy miképp tudjuk a legjobbat kihozni a helyzetünkből, már kultiválás kérdése...
Ha megcsaltak bennünket, mindennek vége. A kapcsolatunknak és az életünknek is. Vagy mégsem? Miképp állhatunk ismét talpra? Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne a gyerekek igyák meg a levét a szülők krízisének? Mátyus Zoltán pszichoterapeuta (Pozsonypüspöki) válaszol.
– Tételezzük fel, hogy szeretjük a férjünket vagy a feleségünket, mégis megtetszik nekünk valaki más, akiről elkezdünk fantáziálni. Mit kezdhetünk ezzel az érzéssel?
– Úgy vélem, hogy nem magával a gondolattal van a baj, sokkal inkább az számít, hogy mihez kezdünk vele. Előfordulhat, hogy megtetszik valaki az utcán, a bevásárlóközpontban vagy bárhol máshol – ez azonban még nem szerelem. Ha viszont engedünk a csábításnak, és kapcsolatot kezdünk, abból már baj lehet. Érdekes egyébként, hogy miért figyelünk fel valakire. Az, hogy mit veszünk észre a másik emberben, összefügg azzal, hogy éppen milyen állapotban vagyunk. Hiszen például ha éhesen megyünk bevásárolni, általában kétszer annyi ételt veszünk, mint amennyit jóllakott állapotunkban vennénk.
– Mennyire van szüksége az embernek arra, hogy a párján kívül más nőktől vagy férfiaktól is visszajelzést kapjon arról, hogy ő egy jó nő vagy jó pasi?
– Szerintem meg kell tanulni különbséget tenni a dicséret és a flörtölés között. Ha azt mondom egy kollégának, hogy „Milyen csinos vagy ma!”, azt nem feltétlenül azért teszem, hogy őt ágyba vigyem – csupán nyugtázom, hogy aznap különösen jól néz ki. Ám ha jóformán azért járunk munkába, hogy élvezzük a flörtöt, az már más tészta. Ilyenkor a méhecske átszáll egy más színű virágra! Nem fogja hazavinni, de „rá fog járni”, mert az otthoni megszokott piroshoz képest olyan szép a narancssárga... Ha a játékot élvezzük s egyben éltetjük, akkor már gyakoroljuk, azaz kultiváljuk is – és már fertőzni fogja az otthoni kapcsolatunkat.
Fennáll a kérdés: Miért nem a párunkkal gyakoroljuk a flörtöt? Lehet rá az a válasz, hogy mert otthon a párunk nem öltözik ilyen csinosan, vagy hogy mindig hagymaszagú a főzéstől. Nem akarjuk tudatosítani, hogy a kolléganőnk sem tűsarkúban főzi otthon a levest, munkába viszont kiöltözik.
– Az egészséges kapcsolatokba is belefér a féltékenység, horribile dictu a gyanakvás?
– Az egészséges kapcsolatokban is előfordul, hogy nem hagy minket nyugodni a gondolat: mi lesz velünk, ha egyszer már nem leszünk elegek? Ha rácsúszunk erre a sínre, odáig fajulhat a dolog, hogy jóformán be akarjuk zárni a párunkat, nehogy véletlenül találkozzon nálunk szebb, szexisebb valakivel. Ám észben kell tartani, hogy a párunk nem azért van velünk, mert nincs a világon szebb ember nálunk! Irreális félelmünk csak mérgezi a kapcsolatunkat, s az ilyenben meg lehet fulladni, hisz lehetetlenség folyamatos paranoiában élni. Méhecskénk pedig lehet, hogy épp a viselkedésünk miatt kezd el más, színesebb virágok felé kacsintgatni, vagyis mi adjuk hozzá a táptalajt.
– Mennyire van rendben, ha időközönként ellenőrizzük a párunk telefonját?
– Az én tanácsom az, hogy inkább a párunk viselkedését figyeljük. Mikor elhoznak hozzám egy gyermeket, mindig megkérdezem a szülőket: Nem vettek-e észre változást a viselkedésében? Erre a válasz: „De, igen.” És mikor? „Fél évvel ezelőtt...” Meg is vagyunk, tehát akkor történt valami, megvan az ok és az okozat!
– Mi a helyes tehát?
– Azt gondolom: ha párunk már félrelépett, érthető a kényszercselekvés, a túlzott ellenőrizgetés. „Titkos féreg foga rág” bennünket, elveszett a bizalom, miáltal egyre erősebb a késztetés a kontrollra. Volt egy klienspárom, a férj volt a hűtlen, mire a feleség nyomkövetőn át figyelte minden egyes lépését. A kérdés, hogy megéri-e...Ha csak azért nem csal meg a másik, mert kontrollálom, megéri-e erőltetni? Nagyon nehezen építhető újra a bizalom, de muszáj valahol elkezdeni, ha szeretnénk megmenteni a kapcsolatot. Az említett feleség végül kikapcsolta a nyomkövetést, mert sikerült belátnia, hogy minél nagyobb a kontroll, annál kisebb a bizalom. Sokszor attól félünk, hogy ismét csalódni fogunk, ha elveszítjük a párunk felett a kontrollt. Ha azonban nem képes a másik megváltozni, és ismét hűtlenkedik, akkor inkább derüljön ki, mint hogy a rövid póráz miatt fogja vissza magát! Ilyenkor jobb feltenni magunknak a kérdést: Mit keresek még itt mellette egyáltalán?
Mátyus Zoltán pszichoterapeuta
– Abban az esetben is előfordulhat hűtlenség, ha a párok szexuális élete kielégítő?
– Előfordulhat, de ilyenkor másról beszélünk. Lehet, hogy patológiáról van szó, a párunk úgymond az önértékelési problémáit gyógyítja az újabb és újabb partnereivel: bizonyítani akarja magának, hogy ő egy értékes, szerethető ember. Ez a deficit zömében a gyerekkorig visszavezethető. Esetleg egy „játékossal” van dolgunk, akit a szenvedély, az izgalom tart életben, ezért virágról virágra száll – vagy épp csak „unatkozik”, ezért kalandozni indul.
– Ha megtörténik a megcsalás, min megy keresztül a megcsalt fél?
– Ha kicsúszik a lábunk alól a talaj, akkor először megpróbáljuk visszaszerezni a kontrollt az események felett. Az első szakasz ezért arról szól, hogy keressük a miértekre a választ: Miért őt választotta helyettünk? Miben jobb nálunk? Az agy meg akarja érteni, hogy mi történik, fel akarja vértezni magát a csalódás ellen – egyszóval védekezésbe kezd. A második szakasz, hogy döntés elé akarjuk állítani a hűtlen félt. Jön az ultimátum, pedig nem biztos, hogy a másik már ott tart, hiszen sokszor nem is tudja eldönteni, hogy mit szeretne. Van ilyen kliensem is, ő például otthon akar maradni, viszont még nem döntötte el, hogy meddig. A feleség erre azt feleli: „Ha ezen gondolkodnod kell, akkor Isten veled!” Ez is egyfajta igazságszolgáltatás, csak utána jön a mélyrepülés...
– Ez alatt mit kell érteni?
– Tudatosul bennünk, hogy mostantól együtt kell élnünk azzal az érzéssel, hogy a párunk másvalakivel volt együtt – ez pedig rengeteg stresszhormonnal jár. Egy kirívó példája ennek, amikor egy klienspárnál a férj a hitvesi ágyba hordta a szeretőjét. Ilyenkor már a tisztelet leghalványabb nyoma sincs jelen a másik iránt: érezhetően mély patológiáról van szó. Bekövetkezhet a szerető felé történő igazságszolgáltatás is, a „Megtépem azt a nőt” típusú kijelentések és társai. Volt dolgom olyan esettel, mikor a feleség elmondta az anyósnak a történteket, és valóságos hadjáratot indítottak a szerető ellen. Igazság szerint érthetőek az ehhez hasonló reakciók – de sok esetben csak még több bonyodalomhoz vezetnek. Utána következik az előbb említett rizikós időszak, mikor is a megcsalt fél magába zuhan – így kis lélegzethez jut a megcsaló. Ekkor szokták odabökni neki: Mi az, kinyílt a csipád? A megcsalt fél előveszi az „ostort”, mivel úgy véli, csakis így tarthatja kordában a továbbiakban a hűtlenkedőt. Természetesen ez a taktika is csak ideig-óráig működőképes, majd innentől kezdődik az a fázis, mikor bosszúvágy helyett elkezdünk azon gondolkodni, hogy mit is szeretnénk pontosan.
Feltesszük magunknak a kérdést: Mentsük meg a kapcsolatot, vagy mondjunk búcsút? Elkezdjük megfogalmazni, amit eddig sosem, és szakember segítségével vagy anélkül megkeressük a kérdésre a választ.
– Hogyan történik ez a válaszkeresés?
– Kereshetünk valamit, amit szeretünk a másikban. Ha vannak gyerekek, ők ebben a szakaszban aranyat érhetnek. Sokszor döntő lehet, hogy az egyik fél nagyon szereti a másik szülői mivoltát: azt, hogy jó anya vagy apa. Ilyenkor elindul az érzelmi melegedés, s kezd újjáépülni a partneri bizalom. Sokáig tart persze, de utána már felfelé ível a görbe. Volt olyan klienspárom például, hogy a nő büszke volt a férjére, mert nagyon jó szakembernek tartotta őt a munkájában, és ez akkor sem hagyott alább, amikor a férfi megcsalta.
– Miért történik az, hogy a megcsaló fél sokszor a legnyilvánvalóbb dolgokat képes letagadni, vagy „másképp emlékezik” bizonyos dolgokra?
– Ezt hívjuk „énképvédő” mechanizmusnak. Amikor beindul, az illető valóban képes máshogy emlékezni, esetleg nem emlékezni bizonyos dolgokra. Meggyőzi magát is az igazáról, hogy ne sérüljön – ez egyébként a szenvedélybetegeknél is megfigyelhető. „Okom volt rá, hogy ezt tettem, hisz ez meg ez történt...” Szükséges némi biztonságérzet ahhoz, hogy az agy ne kövessen el ilyen önvédelmi trükköket. A biztonságot sok embernek pont a terápiás helyiség adja meg. Individuális üléseket is tartok, ahol külön beszélek a megcsalóval, akinek szüksége van arra, hogy a vallomása által megkönnyebbüljön. Ha a kedvese előtt történne a beszélgetés, abból semmi jó nem származna. A megcsalt fél persze szeretné, hogy a hűtlenkedő őszintén mondjon el neki minden részletet – miközben legbelül mégsem akarja tudni. Nem hiába mondják, hogy amiről nem tudunk, az nem fáj.
– Milyen gyakran fordul elő az, hogy a megcsalt fél bosszúból visszacsal?
– Gyakoribb, hogy eltökéli, aztán mégsem teszi meg – én legalábbis ezt tapasztaltam. Nem képes megtenni, hiába egyenlítődne ki vele a „meccs”. Ha mégis megteszi, nem esik jól neki, hiszen ezzel ő sem lesz különb, merthogy megtette ugyanazt, még ha más okból is. A sebek nyitva maradnak – sok esetben a „visszanyal a fagyi” inkább komplikáció lesz a viszonyban, mintsem igazságszolgáltatás. A visszafordíthatatlan dolgokat jobb meggondolni.
– Apa és anya nem élnek jól... Mi játszódik le ilyenkor a gyerekben?
– A gyerek meghasonlásba kerül, hiszen szereti a szüleit. Hogyan mondhatod, hogy szeretsz engem, amikor az anyukámat nem szereted? – merül fel benne. Nagyon nehéz, sokszor józan ésszel fel nem fogható érzések kavarognak benne, ezért sem szabad például választásra kényszeríteni ilyenkor a gyereket. Ő szereti az apát meg az anyát is, és ha választani kényszerül, erőszakot kell tennie magán. Van egy történetem, amelyet az egyik megcsaló kliensem mesélt, aki apuka volt. Már dolgoztunk vele és a feleségével, amikor ő elment a lányával túrázni. Az apuka sírva mondta el, hogy a lánya hosszú-hosszú ideig mesélte neki, hogyan élte meg szülei krízishelyzetét, mi minden játszódott le a lelkében. Sőt, a szülők szenvedését látva egy ponton azt is eltökélte: lemond arról, hogy ő egyszer férjhez menjen. Nem akarta ugyanis, hogy a gyerekének is át kelljen majd ugyanazt élnie, amit neki kellett. Volt, hogy haragudott az apjára, aztán volt, hogy megértette őt.
A férfi azt mondta, a könnyeitől alig bírta végigjárni a túraútvonalat, mégis mindkettőjük számára gyógyító volt a kitárulkozás. Mondtam is a férfinak és a feleségének, hogy büszkék lehetnek magukra és a gyerekekre is, hogy átvészelték ezt az időszakot. Persze nem mindig sikerül. Néha olyan mértékben sérülnek a felek, hogy jobb búcsút inteni a házasságnak, miáltal végre megszűnik a gyerek számára az otthoni pokol.
– Mit tehet a nő, aki úgy érzi, hogy kiszolgáltatott, és csak azért marad a megcsaló mellett, mert muszáj?
– Ha csak azért maradunk, mert nincs hová menni, az kínkeserves állapot. Kiszolgáltatottnak lenni megalázó is. Ilyenkor annyiban tudok a kliensem segítségére lenni, hogy átélem vele a bánatát. Ezután pedig elgondolkodunk azon, hogy mivel és merre tudna az élete kiteljesedni. Ha anyáról van szó, emlékeztetni kell rá, hogy nem csupán a gyermeke, hanem ő maga is fontos. Sőt, ha egy életen át szolgalelkűséget mutat, az a gyereknek sem jó, mert látja, hogy az anyja szenved. Egy gyereknek rendkívül fontos, hogy kiegyensúlyozott szülő nevelje. Ha egy életre való szomorúsággal a lelkünkben éljük a mindennapokat a gyerek mellett, szinte biztos, hogy sérülni fog.
– Mit tehet hát a szülő, hogy a gyereke a legkevésbé sérüljön?
– A gyermekek számára fájdalmas szenvedni látni a szülőket. Visszafordíthatatlanul elveszítenek valamit ilyenkor. Úgy vélem, fontos, hogy a saját nyelvezetén kommunikálják le a krízist a gyerekekkel. Járt hozzám egy házaspár, amely sokáig titkolózott. A gyerekek viszont ilyenkor érzékelik, hogy anya meg apa valamitől nagyon szenved... Elkezdik hát keresni a magyarázatot – az első pedig, ami ilyenkor eszükbe juthat, hogy anya meg apa biztos miattuk szenved! Elég ilyenkor azt mondani, hogy „most probléma van anya és apa között, de titeket továbbra is ugyanúgy szeretünk”. Azt javaslom tehát, hogy a legnagyobb óvatossággal és nyíltsággal, de kezdjük el beszélni a válságunkról a gyerekekkel!
Fekete Magdolna, Olláry Ildikó
