Gúta nagyjából tízezer fős csallóközi magyar kisváros a Kis-Duna és a Vág összefolyása mellett. Könnyen elérhető városok a közelében: Érsekújvár, Ógyalla, Komárom és Nagymegyer. Mindenütt vannak magyar középiskolák, és három városban gimnázium is.
Nagy a konkurencia – Gúta mégis helyet tud adni egy diákoktól nyüzsgő középiskolának. Ez a több mint két évtizedes hagyományokkal rendelkező Schola Privata Gutaiensis Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola.
Az iskola főépülete
A számomra ismerős főtér mellett kanyarog az autóbusz, a gútai művelődési ház épülete összetéveszthetetlen. Az autóbusz-pályaudvar kicsike, de hangulatos. Ha reggel a tanításra érkeztem volna, a busz a magán-szakközépiskolához vitt volna.
Szokol Dezső mérnök, az iskola tulajdonosa kérvényezte, hogy a tanulókat egészen az iskoláig szállítsák. (Elérte azt is, hogy az egyik reggeli busz a környékbeli kisebb településekre, tanyákra is bemenjen, hogy egy gyereknek se kelljen órákat fagyoskodnia, várakoznia a rossz csatlakozás miatt. Kicsit hosszabb a busz menetideje, de ennyit meg lehet tenni egymásért.)
Az iskola nagyjából húszpercnyi távolságra van a városközponttól. Majer Péter mérnök, az iskola igazgatója jött elém.
Már az autóban érezhető volt személyes elkötelezettsége az iskola iránt, lelkesen beszélt a tervekről, szakokról és versenyekről. Az iskolához érkezve meseszerű látvány tárult elém: a Litomericzky Nándor tervei alapján épített új épület. Még nagyobb meglepetéssel szolgált az egykori szocreál óvoda. A belső terek önmagukért beszélnek: mindenütt képek, műalkotások.
Majer Péter igazgató is éppen azt szereti a legjobban ebben az iskolában, hogy mindig újul, változik. Ez érvényes a meghirdetett tanulmányi szakokra is. Éppen most készülnek megnyitni egy új, kísérleti szakot, falfestészet és mozaik néven.
Tanulók és alkotások
Ezzel együtt hatra növekszik azon szakok száma, amelyek pedagógiai dokumentációját az iskola dolgozta ki. A folyamatos változás azonban nem zár ki némi konzervativizmust sem: ebben az iskolában még adnak a hagyományos értékrendre, a tiszteletre és a fegyelemre. Majer Péter kérdésemre elmondja:
− Szerintem nem nálunk nagy a fegyelem, hanem sok másik helyen egyáltalán nincs. Inkább elfordulnak, hogy ne kelljen a problémával foglalkozni. Régen sem volt cigarettázás egy iskola épülete előtt vagy rendszeres lógás az iskolából. Nálunk most sincs.
Valóban, a tanulók udvariasak, nem kiabálnak, köszönnek. Nem kergetik egymást a szünetekben, de nincsenek is szűk terekbe terelve, összezsúfolva. Már csak egy kollégiumra lenne szükségük, körülbelül nyolcvan fő részére, de belátható időn belül az is elkészül. Tornatermet nem építettek, a városi sportcsarnok termét bérlik. Jó időben pedig ott van az iskola melletti sportpálya.
Az iskolában három szinten folyik a képzés. Az első a hároméves szakképzés iparművészet és szolgáltatás területén, ami szakvizsgával zárul. A következő szakokat lehet elsajátítani: díszzománcozó, kovács iparművész, cserépkályha- és kandallókészítő, valamint vendéglátós, szakács, fodrász, autószerelő, építőmester, villanyszerelő.
A második a négyéves szakképzés, mely érettségivel végződik a következő szakokon: vitrázsüveg-készítő és díszzománcozó, alkalmazott grafika, belsőépítész - formatervező, valamint kozmetikus, informatikai hálózatok műszerésze, üzletkötés és vállalkozás – idegenforgalom.
Alkotó légkörben lehet igazán elmélyülten dolgozni
A harmadik a felépítményi tagozat, két-három év tanulmányi idővel. A szakvizsgát szerzett diákok a vállalkozás a szakmák és szolgáltatások területén, gépészeti szolgáltatás és vállalkozás, valamint hajkozmetika szakokon érettségizhetnek. Ezeket a szakokat nappali tagozaton és a felnőttképzés keretén belül is oktatja az iskola. Ugyancsak a felnőttképzést érinti az érettségizett diákok számára kínált szakosító, ahol egy év alatt lehet szakmát tanulni.
Megtudom, hogy Szokol Dezső az iskolát 1991-ben indította el. A lánya kozmetikusnak szeretett volna kitanulni, de kiderült, hogy Szlovákiában nincsen olyan magyar tanítási nyelvű iskola, ahol ezt a szakmát oktatják. Szokol úr a hidaskürti magánszakiskolától kapott segítséget, és az első évben annak kihelyezett tagozataként működtek. Miután különváltak, a gútai iskola fejlődése új irányt vett. A feleség, Szokol Erzsébet is jócskán kivette részét a munkából.
Sikerült életre kelteniük egy nem mindennapi intézményt. Nem utánoztak más iskolákat, mertek újat álmodni. Talán ez a siker titka, és az új álmokhoz új társakra is találtak. Itt tanít Tóth Pál grafikusművész Kecskemétről, Kopócs Tibor, Fekete Zoltán, továbbá Szalai Dániel, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem grafikatanára, a művészettörténész Farkas Veronika.
Nem túlzás az állítás, hogy a gútai iskola a semmiből igazi alma materré vált. A művészi szakok megbecsülést hoztak az iskolának, és számos díjat. Az iskola ma a magyarországi Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által akkreditált tehetségpont, és tagja a szlovák oktatási minisztérium szakképzési kísérleti csoportjának.
Felmerül a kérdés: valóban ekkora szükség van a művészképzésre, meg tud élni ennyi művész ezekből a szakokból? A válasz meglepő: szándék kérdése. Kézműves szinten, vásárokon meg lehet élni belőle, a legjobbak pedig tovább tanulhatnak. A vitrázsüveg-készítők például külföldön is találhatnak munkát, régi templomok ólomüveg ablakait restaurálják. Szokol Dezső így látja:
− A művészet valahol mindig magasabb értéket képvisel. Hogy itt művészpalánták tanulnak, ez érdekes módon a nem művész szakos tanulók viselkedésére gyakorol nagy hatást.
Az elhelyezkedési lehetőségekről pedig ezt gondolja:
− Arányait tekintve a művészi szakokon végzők jobban érvényesülnek, mint akik a szolgáltatásokkal kapcsolatos szakmát tanulnak ki. A tűzzománcnál nem a képekre kell helyezni a hangsúlyt (nagyon szépek, de drágák), hanem az ékszerkészítésre, mert az ékszereket, szerencsefákat a vásárokon szétkapkodják. Egyszer talán eljön az ideje a képeknek is. Több volt tanítványunk vállalkozik, van, aki egész évben tűzzománc ékszereket készít egy budapesti Váci utcai boltba. Nemcsak művészek, kézművesek vannak az iskola volt diákjai között, de pap és informatika−matematika szakos tanár is kikerült közülük.
Körbejárjuk az új épületet. A látvány páratlan. Mindenütt szép csempék, minőségi ajtók, sőt, több helyen tervezett bútorok. Mint kiderül, a belsőépítész-formatervező szakon bútortervezést is tanítanak. A diákok tervei alapján egy ügyes asztalos gyártja le a bútorokat. A sok szépség láttán az emberben önkéntelenül felmerül, mekkora lehet a tandíj ebben a magániskolában. Újabb meglepetés: nincs tandíj. A szociálisan rászorulókat utazási támogatás és tanulmányi ösztöndíj segíti, ahogy az ország többi iskolájában. Akkor a többi iskola miért nyújt olyan siralmas, lepukkant látványt? Szokol Dezsőnek erre is van válasza:
− A kis iskoláknak, 100 diákkal, bizony lehetnek anyagi gondjaik. Nekünk 420 tanulónk van, így aztán van elég pénzünk.
A kertész sem szedi le egyszerre az összes almát a fáról, hanem mindig csak azt, amelyik érett. Így van ez a gyerekekkel is: az egyiknek hamarabb érik be a tudása, a másiknak később. Az egyik négy év alatt le tud érettségizni, a másiknak még kell hozzá egy vagy két esztendő. Ezért van lehetőségük a szakmunkástanulóknak 3+2 vagy 3+3 év alatt leérettségizni. Minden gyerek, akiben van kitartás és érdeklődés, és nincs nagyobb gond az értelmi képességével, alkalmas erre. Ki rövidebb, ki hosszabb idő alatt.
Időközben egy osztályterembe lépünk, a diákok azonnal köszönnek. A tágas teremben varázslatos hangulat honol – mintha valamiféle térbeli kapun átléptem volna (a harrypotteres hopponálás mellékhatásai nélkül) egy valódi kozmetikai szalonba.
Kellemes zene duruzsol, a lányok épp az arcmasszázst gyakorolják. Nyugodtak, vidámak, mintha nem is ebben a válságtól sújtott Szlovákiában lennénk, hanem egy időtlen szigeten. Elköszönünk, az ajtó bezárul.
Egy másik ajtó mögött az asztalon színes rajzok, az alkalmazott grafikát tanulók vizsgamunkái – megannyi csodálatos meseillusztráció.
Egyik sem hasonlít a másikra, más és más személyiség alkotta rajzok. Ötletesek és szépek. Látom, itt a munka nem öli meg a tehetséget, és nem is uniformizálják a tanulókat. Tovább folytatjuk utunkat a folyosók rengetegében. Már az utolsó szárny is átadásra készen áll, hamarosan azt is birtokukba vehetik.
Lenyűgöző a körpanorámás ablakok látványa. Itt fognak rajzolni, festeni a tanulók. Velük a folyosón találkozom. Éppen dolgoznak, rajzállványaikkal elhelyezkedtek az előtérben. Aztán szünet következik. A zaj csak olyan, mint manapság másutt egy viszonylag fegyelmezett órán. A gyerekek beszélgetnek, jól érzik magukat.
Megcsodálom a lépcsőket, falakat és a műalkotásokat, majd a vitrázsüveg-készítők osztálytermeibe vezet utunk.
Ferdics Béla képzőművész és Soós Csilla oktatja a vitrázsüveg-készítőket és a belsőépítész-formatervezőket (ők is megismerkednek az üveggel, a vitrázsüveg-készítés fortélyaival és a tűzzománccal). Ferdics Béla öt esztendeje tanít itt, és ezalatt tanítványai számos értékes alkotással gazdagították az iskolát. Két szép beltéri cserépmozaikot is készítettek az osztályokba.
− A tervezésre helyezem a hangsúlyt, mert ez az alkotás alfája és ómegája. Először az alapokkal kezdjük, a mértani formákkal, majd következnek a fauna- és flóramotívumok. Szerencsére az üveget sok mindenre használják. Formatervezett használati tárgyak, beltéri és kültéri elemek, szobrok is készíthetők belőle. Társítható fával vagy kővel, és a diákok ezeket a technikákat is elsajátíthatják. A végzősök közül többen társulnak, vállalkozást hoznak létre, és kézművesség szintjén foglalkoznak az üveggel.
Elbúcsúzunk az üvegtálak és Tiffany-lámpák birodalmától, és visszatérünk a régi épületbe. Közben megkérdem, hogyhogy nem láttam az iskolában leélt padokat, törött ajtókat. Egyszerű a magyarázat: ha valaki tönkretesz valamit, akkor kifizeti. Itt ismét csak az iskolai rendtartás szabályai működnek!
Eleinte a szabályok elriasztották a jelentkezőket, meg az is, hogy ide mindig volt felvételi vizsga. Az átgondolt rendszer azonban hosszú távon sikert hozott. Itt nem mobiloznak, dohányoznak a diákok, és váltócipőt is kell használni. Az elsősök néhány hónap alatt beleszoknak az új rendbe. Szokol Dezső elmondja:
− Muszáj határokat szabni a gyereknek. Volt olyan tanulónk, aki kábítószerezett. Éppen füvet vetettem az iskola körül, ő meg megkérdezte, jöhet-e segíteni. Ott maradt velem. A végén megdicsértem. A gyereket rá tudtuk venni, hogy elmenjen Lekérre (Hronovce) drogelvonóra. Ez az „elveszett“ gyerek leérettségizett. Tavaly az egyik gyerek nem járt iskolába, hát autóba ültünk az igazgató úrral, és elmentünk érte. Megbeszéltük a problémát, és azóta nem hiányzik. Volt, akit a magaviselete miatt kidobtunk. Senki nem gondolná, de idén visszajött. Minden évben van ilyen eset. Leültetjük a gyereket, megbeszéljük vele a gondjait. Mert minden gyerekhez meg lehet találni az utat.
Sokszor nekünk sincs elég időnk, de higgye el, meg kell hallgatni a diákot, mert embert mentünk meg vele. A szülők éjjel-nappal dolgoznak, nincs idejük a gyerekre, nagyjából minden második család szétesett. Az egyedüli hely, ahol lehet változtatni azon, hogy ez a társadalom szebb és jobb legyen, az az iskola. Ehhez jó pedagógusok kellenek.
Szokol Dezső egy tervrajzot terít elém:
− Vettem az iskolának egy tanyát. Jókai Mór testvéréé, Jókay Károlyé volt. Az a baj, hogy a gyerekek már nincsenek kapcsolatban a természettel. Hétfőn kimennének a tanárral, és pénteken bejönnének. 30 személy számára lenne ott szállás, az ételt pedig kiszállítanák. Járják csak a vidéket, fessék a természetet! Másik ötlet is megvalósulás előtt áll: − Jó lenne kialakítani egy gyógyfüves kertet, hogy a kozmetikus tudja és érezze, miről beszél, amikor citromfüvet, levendulát ajánl. Ne csak kész termékeket lásson.
Látom, ötletekből továbbra sincs hiány, és az iskola ösztönösen megtalálja a megvalósításhoz a szakembereket, vagy ők találják meg az iskolát. A jelenlegi helyzetben sok iskola küzd a megmaradásért. A gútai magániskola nem harcol – inkább építkezik, a szó szoros értelmében.
− Egy gimnáziumnak más küldetése van, mint egy szakközépiskolának. A gimnáziumokba régen nem kerülhetett be akárki. Tudás, felkészültség, kitartás, országos versenyeredmények kellettek hozzá. Ennek most is így kellene lennie. A szakiskolák pozícióját is meg kellene erősíteni, de nem úgy, hogy hozzá nem értő emberek mondják meg, milyen szakokra volna szükség. Ráadásul hiába képezünk a jelenlegi igényekre. Ha az autóipar kivonul vagy telítődik, mit fognak csinálni az ott dolgozók? Amire most van szükség, nem biztos, hogy 10-20 év múlva is jó szakma lesz. Nem lehet tiszavirág-életű szakmákra alapozni. Miért nem azokat az értékeket mentjük, amelyek virágoztak a vidékünkön, például a gyékény- és kosárfonás, a kézműves szakmák?
Igazat kell adjak neki. Hiszen az iskola az életre kellene, hogy felkészítsen. A hagyományokat, az értékeket megőrizve kell megtanulni kezelni a változásokat. A tudást építeni és fejleszteni kell. Az sem hátrány, ha az ember több szakmát is el tud sajátítani. Sokat segíthet ebben egy iskola, ahol szakmát és művészi szakokat is lehet tanulni. Ahova vissza lehet térni a diáknak érettségizni, tovább képeztetni magát. Egy iskola, amely fittyet hányva a regressziónak – dinamikusan fejlődik. Ilyen iskola a Schola Privata Gutaiensis Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola.
