A szlovák nyelv tanulásáról és oktatásáról

Van, aki megtanul szlovákul a magyar iskolában, és van, aki nem. Valamit azért az is tudogat, de azt a keveset sem meri felhasználni, amit tud. Mert mire befejezi az iskoláit, a szlovák nyelv és irodalom maga a kudarcok tárháza, a legnagyobb mumus az életében.

Akinek eleve jó nyelvérzéke van, arra még ha nem akarja is, ráragad a nyelv. Akinek kevésbé jó, az a szlovák iskolában sem tanulna meg tökéletesen szlovákul, sőt a többi tantárgyat sem értené meg, még úgy sem, mint az anyanyelvén. 

Kiss Zsuzsa bolti eladó: 

– A szlovák nyelv tanításáról megvan a magam véleménye. A lányom most hetedikes. Az alsó tagozaton mást sem csináltunk, mint otthon a szlovák órákra készültünk. Kiolvashatatlan nyelvtörő kifejezéseket gyakorolgattunk. Olyan szavakat, amikre nekem a mindennapi életben sosem volt szükségem. Olyan dolgokat kellett fejből megtanulni, bemagolni, amelyek egyik óráról a másikra egyáltalán nem függtek össze. Ráadásul még magyarul sem érdekelték volna a gyereket. A szavakat, amiket az írásbelikre betanultunk - mint később észrevettem -, szinte mindet teljesen elfelejtette a következő írásbeli idejére. Akkor megint újabb szavakat kellett bemagolni, csak azért, hogy majd azokat is elfelejtse. Ha csak a lányom lett volna ilyen gyenge, akkor el kellett volna fogadnom, hogy nem megy ez neki. De a többi anyukával is sokat beszélgettünk, hogy az ő gyerekeik is így jártak.

– A felső tagozatra kerülve kiderült, hogy alig emlékeznek valamire. A régi bevált módszerrel megint óráról órára betanulnak valamit a könyvből, és szavakat memorizálnak, meg fejből megtanulták a nyelvtant, és gyakorolták a helyesírást. A helyesírásuk értékelhetően jobb lett, beszélni viszont továbbra se tudtak. Egy egyszerű esti mesét sem értett meg a gyerek szlovákul. Később egyre nagyobbak lettek a követelmények, és az új tanáruk azt mondta, hogy teljesen hülyék, és mindenkit megbuktat. Stresszesebbek lettek az órák, a fejből megtanult szövegek csak a hármas-négyes jegy eléréséhez feleltek meg. Most már nemcsak nem szerette, de egyenesen meg is utálta az egészet. A tanár egyre jobban követelt, a gyerekek egyre dacosabbak lettek. Annyira elvadultak a dolgok, hogy a következő évben a tanáruk el is ment az iskolából. Újabb tanárnő jött. Eleinte úgy gondoltuk, hogy végre minden rendbe jön. De nem így lett.

Megint nekünk, szülőknek adták fel a házi feladatot. Olyan olvasmányokból kellett tartalmat tanulni, amiket ember legyen a talpán, aki megért. A tartalomhoz nem kaptak vázlatot, de még csak alá sem húzták, hogy mi tartozzon bele. Csinálják meg önállóan.

A nyelvtan egyre érthetetlenebb lett, a magyarázatot nem fogták fel. Nyugodtan beszélhetek az egész osztály nevében, mert a lányom a három legjobb szlovákos egyike, nekik csak hármasuk volt. Már a fél osztály külön szlovákórákra járt, amikor megtörtént az, amire senki sem számított. A tanárnő megbetegedett, és egy nyugdíjas tanító néni jött helyettesíteni. Csoda történt, a gyerekem nem stresszelt az órák előtt. Kiderült, hogy most szlovákon a nyelvtani szabályokat a táblánál gyakorolják, és nem jegyre, de még csak nem is szidásra. Akinek nem sikerül valami, az egyszerűen visszaül a helyére, és egészen addig így folytatódik a dolog, amíg valaki az osztályból meg nem oldja a problémát. Aki ügyes, megdicsérik.

– Az olvasmányokat elolvassák, közösen megbeszélik, kérdésekre válaszolnak. Pici, 4-5 mondatos fogalmazásokat írnak, egyszerű témákból. De nem ám anyuval otthon, hanem ott, az órán, saját maguk! A tanító néni megkérdezte tőlük, ki milyen szakmát szeretne tanulni, és mindig egy-egy szakma, mondjuk: szobafestő, szakács, kozmetikus, elárusítónő szavait gyűjtik össze, és meg is tanulják. A gyerekem elkezdett magától beszélni szlovákul. Igaz, hogy csak szavakat fűz egymás mellé, nem mindig jó ragozással, de az egyik boltban már maga intézkedett, sőt másnak is segített megfogalmazni a mondandóját. Ha most megkérdezik tőle, azt feleli, hogy szereti a szlovákot. Nagyon boldog vagyok, hogy ekkora változást hozott az új tanárnő, de már előre tartunk tőle, mi lesz, ha visszajön a régi.

Németh Szabolcs diák: 

– Középiskolás vagyok, és szerintem az a tantárgy, amit nem lehet kibírni: a szlovák. Már az alapiskolában elegem lett belőle. Mindig abból volt a legrosszabb jegyem a bizonyítványban. Otthon többször is kértem, hogy mehessek át Magyarországra tanulni. Hogy miért nem lehet kibírni ezt az órát? Mindig mindent tudni kell. Aki egyszer lemarad, annak vége, évről évre egyre rosszabb lesz belőle. Most már nemcsak nem szeretem, de nem is tud érdekelni. Nem is nézek szlovák tévét, és kerülöm a találkozást ezzel a nyelvvel. Nem a szlovákokkal van bajom, de ez az óra csak idegesíti az embert. Valamit mindig elrontok, és akkor csak szemrehányás, sőt hiszti meg ordítozás van. Az angolórák sokkal lazábbak. Angolul sokkal jobban értek, mint szlovákul. Azt viszont másképp tanítják: projekteket írunk, nem fogalmazásokat. Beszélgetéseket hallgatunk és gyakorolunk. Vicces témák is vannak. Majdnem mindegyik téma érdekel, ami a könyvben van. Jók a házi feladatok. A nyelvtan és a helyesírás angolul sem megy valami fényesen, de ettől még angolból nem akarnak megbuktatni. A szavakat is szívesebben tanulom. Lehet, hogy nem mindegyiket fogom hibátlanul leírni a felmérőben, de attól még később is érteni fogom. Szerintem a szlovákkal is jobb viszonyban lennék, ha úgy tanítanák, mint az angolt.

Dénes Ágnes biztosítási ügynök: 

– Amikor a fiam, Patrik iskolába ment, olyan helyet kerestem, ahol a napköziben mindent megtanultak. Én nem akartam még otthon is tanulni a gyerekkel. Az alsó tagozatban nem is volt nagyobb gond. Ami aztán következett, no, az a katasztrófa! Amint beszedte az első négyeseket, kerestem egy tanító nénit, és heti három alkalommal vele szlovákozik a gyerek. Évi néni megírja vele a házi feladatot, megtanulják a szavakat, tartalmat és fogalmazásokat írnak együtt. Szerencsére olyan kedves, hogy a többi napon is lehet tőle tanácsot kérni, és a telefonba is bediktálja a házi feladat helyes megoldását. Szerintem ez nagyon jó döntés volt. Csak az nem tetszik, hogy a többi tantárgyra alig marad a gyereknek ideje, szabadideje meg egyáltalán nincs. A félévi bizonyítványa viszont egyes-kettes volt, és ez pont jó. Az egyik osztálytársának az anyukája szlovák iskolákba járt. Ő szokta a fia házi feladatait megoldani. Dávidnak hármasa van.

Az anyukája megoldásait nem mindig fogadja el a tanító néni, mert szerinte nem jók. Be is ment az anyuka reklamálni az iskolába, hogy ő szlovák iskolában érettségizett, ma is aktívan használja a szlovákot, a megoldásokat mégsem fogadja el a tanító néni. Aztán elmagyarázták neki, hogy nem mindent használ helyesen. Akkor felhívott engem, hogy adjam meg neki a mi tanító nénink telefonszámát...

Benkő Géza színész: 

– Azt el lehet felejteni, hogy a gyerek az iskolában megtanul szlovákul. Engem is az élet tanított meg, nem az iskola. A fiamnak jó nyelvérzéke van, talán neki sikerül az iskolában is elsajátítani a nyelvet, a lányomnak már kevésbé megy. Én minimális szlovák nyelvtudással kerültem el Prágába, teológiára, ahol egy év alatt sikerült egy nagyon erős cseh nyelvtudást összeszednem. Olyat, hogy addigra eredetiben tudtam olvasni Hrabalt, és értettem. Majd ebből nem is volt olyan könnyű átállni szlovákra. A színművészetin, Pozsonyban, abban az évfolyamomban egyedül voltam magyar, és az osztálytársaimmal folyamatosan szlovákul kellett beszéljek. Amikor az egész évfolyamot szerződtették a nagyszombati színházhoz, a közönség egy kritikából tudta meg, hogy én magyar vagyok. A gyerekkel csak a kötelező köröket tudod megtanítani szlovákul. Igyekszem megéltté tenni nekik a szlovákot, eljátszom, amit lehet. Vagy az interneten mutatok meg dolgokat, hogy a fogalom képiséggel is társuljon. (Ez más tantárgyakra is érvényes.)

– A gyerek úgy jön haza iskolából, hogy a száraz nyelvtant eleve ledobja magáról. Ha a dolgokat nem éli meg, akkor csak egy hideg-rideg, száraz tananyagot kap. Ma olvastam egy érdekes dolgot arról, hogy le kell butítani az oktatást, hogy buta, igénytelen embereket neveljenek, és úgy kezelhetőbb a tömeg. Én haragszom az iskolaügyre (nem az iskolára), és azokra a tanárokra is haragszom, akiknek ott befejeződik a tanítás, hogy ledarálják a tananyagot, és feladják a házit, ahelyett, hogy megmutatnák, elmagyaráznák a dolgokat. Így a gyerek egy halott információtömeget kap. Az irodalmi szövegek egy részét túl bonyolultnak tartom, és feleslegesnek. A nyelvtan gyerekként engem sem érdekelt, akkor nem is tanultam meg rendesen szlovákul. Passzív nyelvtudásom azért volt valamennyi. Abból állt, hogy megpróbáltam kikövetkeztetni az öt meghallott mondatból megértett kb. négy szóból, hogy nagyjából miről szól a szöveg. Irgalmatlan agymunka volt. Írországban voltam egy nyelviskolában, de csak ugyanezt mondhatom: az utcán semmi sem volt érvényes abból, amit az iskola megtanított. Az utca az, ami igazán megtanít a nyelvre.

Végre elfogadták, hogy a szlovák nyelvet idegen nyelvként taníthassák a nemzetiségi iskolákban. Ehhez azonban a kilencedikes tudásfelmérő követelményein is változtatni kell. A tanárok munkáját ugyanis a tanítványok márciusi országos tudásszintmérő tesztben elért pontszámai alapján értékelik. Ha a tanítványok kudarcot vallanak, akkor őbennük van a hiba, mert nem tanították meg nekik a tananyagot: a bonyolult nyelvtant, mondatelemzést, amire az életben nem valószínű, hogy valaha is szükségük lesz.