A testbeszéd egy néma, ám annál kifejezőbb nyelv, melyről általában nincs is tudomásunk. Az ajak harapdálása, a csípőre tett kéz, a sóhajtás, a kezünk tördelése vagy arcunk egy-egy rezdülése többet elárul rólunk, mint gondolnánk. A szavak sokszor félrevezetőek – a testbeszéd ritkán. Gondolunk valamit, és mást mondunk. De szinte lehetetlen eltitkolni, ha erős érzelem, indulat vagy harag van bennünk.
A testbeszéd elárulja azt, ha félünk, ha dühösek vagyunk, de segíteni is tud. Könnyen a javunkra fordíthatjuk – például egy mosollyal akár flörtölhetünk is. Aki jól tud olvasni mások mimikájában, gesztusaiban, rengeteg előnyre tesz szert a társas interakciókban. Könnyebben alkalmazkodik a másik emberhez, elkerülheti a félreértéseket, könnyebben kezd beszélgetést, ami nagyon jól jön akár egy randevún, akár egy állásinterjún.
A mozdulatnak művészi kifejezőereje is van, gondoljunk csak a pantomimra vagy a balettre.
Kulturális eltérések
Mindenki ismer olyan embert a környezetében, akinek jellegzetes a testtartása, járása. Történelmi személyiségeknek is voltak csak rájuk jellemző mozdulataik, például Napóleonnak a begombolt kabátba süllyesztett keze vagy Churchillnek a V betűt mutató keze, ami azt jelentette: victory, azaz győzelem...
A testbeszéd tehát jellemző lehet egy-egy személyre, de vannak általános gesztusok is, amelyek mindenki számára ugyanazt jelentik. Ám az is megesik, hogy ugyanannak a gesztusnak eltérő kulturális közegben más a jelentése. Klasszikus példa erre a fölemelt mutató- és kisujj. Ez Amerikában a rockerek jele – Olaszországban viszont a felszarvazott férfinak mutatják. Sokatmondó egyébként az is, milyen távol állunk beszéd közben a másik embertől. Nálunk a nagyobb távolság az általános, az arab országokban viszont szinte egymás arcába beszélnek az emberek.
A testünk nem hazudik
A kommunikációban az empátia, az érthetőség és egyértelműség mellett fontos helye van az igazmondásnak és az eredetiségnek is. Testünk ugyanis elárulja, mikor mondjuk azt, amit gondolunk. Képzeljük el a következő helyzetet: ajándékot adunk valakinek, aki nagyon köszöni, szinte repes örömében, de közönyös arckifejezése elárulja az igazi gondolatait.
Az egyik legárulkodóbb mozdulat az, ha eltakarja a száját, megdörzsöli az orrát vagy a felső ajkát, mert ezzel a mozdulattal akaratlanul is azt fejezi ki, hogy nem őszinték azok a szavak, amelyeket kimond. Nem hazugság ez, inkább azt jelenti, hogy kellemetlen számára kiejteni a köszönő szavakat.
Tízezer arckifejezés
Paul Ekman amerikai pszichológus az arckifejezések megfigyelésének egyik úttörője. A 20. század hatvanas éveiben egy, az egész világra kiterjedő vizsgálatot folytatott, melynek során a természeti népeket is fölkereste. Hat alapérzelmet azonosított: ezek az öröm, a szomorúság, a harag, a félelem, az ellenkezés és a meglepetés. Mindegyikhez jellegzetes mimikát társított. Megállapította azt is, hogy az arcon 43 izompár található, amelyek több mint 10 000 arckifejezést képesek létrehozni!
Ez alátámasztja egy másik vizsgálat eredményeit, amelynek során hivatásos színészeket kértek fel az alapvető érzelmek kifejezésére. A megfigyelők nyilatkozatai szerint az arckifejezések annyira változatosak voltak, hogy csak a mimikák felét tudták helyesen értelmezni. A testbeszédet ugyanis mindig az adott kontextusba ágyazva kell megítélni, tehát úgy, hogy kivel, mikor, hol és miért beszélünk. Pontosabban tudjuk értelmezni a mimikát abban az esetben, ha ismerjük az illető testbeszédét.
A testbeszédnek nincsenek általános érvényű szabályai. Nem mondhatjuk azt, hogy hogy a mellkason keresztbe tett kéz mindig a bezárkózást jelenti. Ez a kéztartás azt is jelentheti, hogy a másik ember fázik, vagy egyszerűen azt, hogy beszéd közben ez a szokása. Azt is figyelembe kell venni, hogy amit látunk, az egyszerűen a mi látásmódunk. Ha igazán tudni akarjuk, mit gondol a másik, akkor azt szavakkal is el kell mondania.
A gyerekek és a testbeszéd
Tanulmányok bizonyítják, hogy a nők találékonyabbak a nonverbális kommunikációban, mint a férfiak. Ennek valószínűleg evolúciós oka van, hiszen a nők évezredeken keresztül főleg a gyerekek gondozásával és kívánságainak teljesítésével foglalkoztak. A pszichológusok szerint a gyerek jelzéseinek pontos megértése létfontosságú a fejlődésük szempontjából. A gyerek sírása többfélét jelenthet: éhséget, fájdalmat, félelmet, unatkozást stb. A pici gyerekről gondoskodó személy reakciója rakja le az alapjait annak, ahogy majd a kicsi később képes lesz kommunikálni az emberekkel. A gyerekek nagyon érzékenyek az anya nonverbális és paraverbális (a beszéd hangszíne, hanglejtése, hangereje) megnyilatkozásaira.
A múlt század hetvenes éveiben kísérletet folytattak a faarccal. Az anyák a gyermekek két hónapos és kilenc hónapos kora között sem arckifejezéssel, sem szavakkal nem reagáltak a csecsemők jelzéseire. A babák már rövid idő elteltével a nyugtalanság és kényelmetlenség jeleit mutatták...
A testbeszéd evolúciója
A szavak nélküli kommunikáció születésünk óta kódolva van bennünk. Őseink nemcsak a gesztusokkal és mimikával, hanem hangokkal is értekeztek egymással. Ugató, pattogó, sercegő hangokkal, sziszegéssel figyelmeztették egymást a veszélyre, fejezték ki a területhez vagy közösséghez tartozást, és ilyen hangokat adtak ki a rituálék, ünneplések alkalmával is. A középkorban a gesztusok, meghajlások az udvariasság jelei voltak, ugyanakkor a társadalom hierarchikus rendjét is kifejezték. A 19. században az iparosodás és városiasodás előretörésével a testbeszéd formái az üzleti életben is fontossá váltak. A jelenkori globalizáció, az internet, az új technológiák megjelenése nagy változásokat hozott.
Manapság beszéd közben csak a beszélők felsőtestét látjuk a képernyőn, ezáltal a testbeszéd észlelése jelentősen korlátozódott. A tapasztalat szerint – bár az internet és a mesterséges intelligencia bizonyos mértékben megváltoztatja az emberek közti kommunikáció módját – az emberekben tovább él az igény a személyes találkozásra és kommunikációra. Legalábbis egyelőre...
Az Új Nő tippjei: Hogyan keltsünk jó benyomást?
- Mosolyogjunk. A mosoly nem kerül semmibe, nem ront el semmit, de szebbé teszi mások napját.
- Határozottan fogjunk kezet. A kézfogásunk legyen magabiztos – ne túl erős, de ne is lagymatag.
- A testbeszédünk legyen egyértelmű. Beszéd közben ne nézegessünk ide-oda, nézzünk a másik szemébe. Ne takarjuk el a mellkasunkat kézitáskával, iratcsomóval (így védték őseink fontos belső szerveiket). A nyílt testbeszéd rokonszenvet kelt.
- Tükrözzük vissza a másik mozdulatait. Például ha a beszédpartnerünk oldalra hajtja a fejét, mi is tegyük ezt. De csak óvatosan, hogy ne tűnjön úgy, mintha kifiguráznánk őt.
