A korábbi, Itt a férfi beszél című cikkünkben szereplő Tóth István gondolatait megmutattuk házi pszichológusunknak, dr. Strédl Teréziának is. Kíváncsiak voltuk: vajon mivel magyarázza a szakember a hétköznapi ember által megfigyelt jelenségeket?
– Legelőször is arra szeretnék reagálni, hogy a mai szülők miért így nevelik gyermekeiket. Ahhoz, hogy meg tudjuk magyarázni viselkedésüket, vissza kell tekintenünk a múltba, egészen a mai nagyszülők gyermekkorába. Kopp Mária magatartáskutató elmélete alapján a mi generációnk – tehát a hatvan-hetven évesek – háborús vagy háború utáni gyermekek. Szüleink pénztelenek, eszközhiányosak voltak. Gyermekkorunkban azt tanultuk, mindennel spórolni kell, és ebből kifolyólag a mi számunkra nagyon fontosak az anyagiak. (Nézzük meg a mai nagyszülőket, mennyire vigyáznak a pénzükre: spórolnak a gázzal, a villannyal, az étellel, a kirándulással.)
– Mi mindent szerettünk volna bebiztosítani a gyermekeinknek, amit nem kaphattunk meg: elsősorban az anyagi jólétet. De hogyan tudtuk mindezt megteremteni? A nők is dolgozni kezdtek, és kevesebb gyermeket szültek, mint anyáik. A nagycsaládból – 5-10 gyermek – egy generáció alatt nukleáris család lett, két-három gyermekkel. Ezért a mai szülők jólétben nőttek fel, de magányosan. Ezt a magányt igyekeztek valahogy enyhíteni: a társas kapcsolatokat barátokkal pótolták. Ezért van az, hogy a mai szülők baráti társasága egészen az alapiskolai, középiskolai vagy egyetemi kapcsolatokig nyúlik vissza. A mai napig összejárnak, együtt ünnepelnek, együtt járnak kirándulni.
– Közben családot alapítottak, gyermekeik születtek – egy vagy kettő. A mai gyermekeknek tehát a szülők kapcsolatai által lettek barátaik. Nézzük meg most már, milyenek is a mai gyermekek. Anyagi jólétben élnek, kapcsolatokban is bővelkednek, viszont érzelemhiányosak. Méghozzá hatványozottan! Mert mi jellemző ma a világra? Az, hogy reggeltől estig bebiztosítsuk a jólétet, és a gyermekre nem marad idő.
Ha megkérdezzük, mit szeretnének karácsonyra, nem játékra vágynak, hanem arra, hogy együtt legyen a család. Ilyesmiket kérnek: menjünk el kirándulni, beszélgessünk, játsszunk társasjátékot.
A nemi szerepek felborulásáról
– A nemi szerep, azaz a gender megváltozott az utolsó ötven évben. (A gender szó jelentése: társadalmi nem, azaz mindazon tulajdonságok, viselkedésformák és szerepek összessége, amit a társadalom az egyéntől biológiai neme folytán elvár.) Erről a folyamatról nagyon szépen ír Ranschburg Jenő a Meghitt erőszak című könyvében, ahol azt boncolgatja, vajon miért egyre több a hisztis (nőies) fiú és az erőszakos (férfias) lány. A jelenség a legegyszerűbben három fő motívummal írható körbe. Az egyik szintén a háborúban indult: amíg a férfiak harcoltak, valakinek dolgozni is kellett. A nők kénytelenek voltak a gépek mellé állni. A nők elférfiasodását nagyban felgyorsította az iparosodás.
– A másik ok, hogy a mai családok kétkeresős modellre épülnek: mind a férfi, mind a nő kénytelen munkába állni, hogy el tudják tartani a családot. A nő aktív tagja a munkaerőpiacnak, akárcsak a férfi. Ezzel azonban hatalmas hiátus keletkezik: nem marad elég energiájuk a gyermekükre, a háztartásra. A klasszikus családmodell felbomlott. Mindennek tetejébe ott a harmadik motívum is: rengeteg a válás. A legutolsó statisztikák szerint a válások száma a felvidéki magyarság körében még nagyobb, mint az országos átlag! Az anyák egyedül nevelik a gyermekeiket, miközben dolgoznak. Kérdés: ilyen körülmények között hogyan ne vegyék át a férfiszerepeket? És vajon a gyermekeik milyen modellt látnak maguk előtt? A lányok eltanulnak anyjuktól egy erős, férfias viselkedésmintát, a fiúk viszont igazi férfiak nélkül nőnek fel. Sem otthon, sem az iskolában nem látnak maguk előtt megfogható modellt. Csoda, hogy a fiúk hisztissé, a lányok pedig erőszakosakká válnak?!
Dr. Strédl Terézia
A nagyszülők hiányáról
– Nemrégiben nagyon érdekes felmérés akadt a kezembe. Azt kérdezték az egyetemistáktól, kinek a közelében nem szeretnének élni. A válaszokból az derült ki, hogy egy hetvenéves idős néni már zavarná őket... Ez nagyon meglepett: Vajon miért éreznék magukat kellemetlenül a közelében? Azt hiszem, a nemleges válasz csak annak a mutatója, milyen a fiatal kapcsolata a saját nagyszüleivel. Ha szereti a nagyszüleit, és sok kellemes élmény fűződik hozzájuk, akkor elfogadja azt a hetvenéves nénit is a szomszédságában, de ha nincs semmilyen, vagy rossz a kapcsolata velük, akkor elutasító. Pedig a többgenerációs együttélésnek sok pozitív hozadéka van mindkét fél számára. Hogy mást ne mondjak: az érettebbje bölcsességet, tapasztalatot tud átadni a fiataloknak, a fiatalok pedig a modern kor virtuális ismereteivel tudnak segíteni az idősebbeknek. A generációknak szükségük lenne egymásra, ám a 21. században a kapcsolatok bonyolultak lettek. Rohanunk, szaladunk a pénzünk után, és a sürgős dolgok mellékvágányra terelik a fontos dolgokat.
