Nemcsak nők, férfiak is olvassák lapunkat. Egyik hűséges előfizetőnkkel, a féli Tóth Istvánnal nemrégiben mélyebben elbeszélgettünk.
Alább az ő mondatait jegyeztük le a férfi- és női szerepekről és a családról. Gondolatait vitaindítónak szánjuk!
– A ma embere értékválsággal küszködik, mondják a tőlem okosabbak. Én csak kétkezi munkás vagyok – szobafestő –, így nem tudom olyan szépen kifejezni magam, mint az egyetemet végzettek. Arról viszont tudok beszélni, ami körülöttem történik, amit a saját két szememmel látok. A körülöttem élő emberek lába alól valóban kicsúszni látszik a talaj, valóban nem tudják, hogy az igazi értékek a család szentségében találhatók. Úgy látom, a mai huszon- és harmincéves fiatalok többségét félrenevelték. Szüleik mindent megadtak nekik, és most nem tudják, hogyan kell irányítani egy családot, megszervezni a családot mint rendszert, vagy hogyan kell spórolni.
– Azt hiszik, az élet sora az, hogy mindent megkaphatnak, mert minden „jár” nekik. A nők hatalmas összegeket költenek a frizurájukra, a műkörmükre, a férfiak pedig nem tudnak mit kezdeni egy olyan helyzettel, ha a feleségük két gyermek után például meghízik. A mai fiatalok utazni szeretnének, könnyen és könnyedén élni, és megdermednek, amikor ráébrednek: a valóság sokkal nehezebb, mint ahogy azt a sajtó sugallja: vedd el, mert jogod van hozzá! Mert az élet nem habos torta... És a média soha nem mutatja meg, mi van a csillogás mögött, csak a fogyasztásra sarkall, arra, hogy neked igenis minden kijár.
– A nők is nagyon megváltoztak. Sok nő – tisztelet a kivételnek! – elvárja, hogy férjük eltartsa őket, mégpedig nem is akárhogyan. Sok olyat látok, hogy valósággal kizsigerelik a férfit, aki reggeltől estig hajt, de azért a nő azt szeretné, hogy pluszban még a gyerekekkel is foglalkozzon, és persze az ágyban is jól teljesítsen. (A mi időnkben a házaspárok közösen fáradtak ki, általában a kertben. Egyik fél sem volt kipihentebb, mint a másik, ezért a házasélet kiegyensúlyozottabb volt.) Mindeközben megalázzák, nevetségessé teszik férjüket, lerombolják a tekintélyét.
Pedig egy családon belül nagyon fontos a férfiúi tekintély. Hogy miért? Mert az apa szava sokkal erőteljesebben hat a gyermekre, mint az anyáé. Természetesen itt most nem érzelmekre gondolok, sokkal inkább az erkölcsre, arra, hogy a gyermeknek milyen lesz felnőttként a kiállása.
– De nem szeretném a feleségekre hárítani a felelősséget, azt állítani, hogy csak ők az okai annak, hogy férjük nem eléggé férfi mellettük. Mert az a helyzet, hogy tényleg sokkal ügyesebbek, rátermettebbek, mint a férfiak, akik a mi korosztályunkhoz képest – hogy is mondjam – nyámnyilák és alamuszik. Nem tudom pontosan, ki tehet erről. A társadalom? Hogy gyakran apa- és más férfimodell nélkül nőnek fel? Talán igen. De én a környezetemben azt látom, hogy a saját anyjuk ajnározta ilyenné őket. Soha nem fogom megérteni: az anyák miért részesítik előnyben a fiukat a lányukkal szemben? A lány talán nem az ő gyermekük? Sok olyat láttam, hogy az anya még a semmirekellő fiára is rajongva nézett, a rendes, dolgos lányára pedig szinte rá sem hederített... Ezért aztán azt mondom: nem a férfi, hanem a nő a nőnek az ellensége.
– Különösen nem értem azokat a cirkuszokat, amelyeket a menyek bonyolítanak le az anyósaikkal. Csak a falumban három-négy olyan esetről tudok, ahol a menyecske valósággal eltiltja az unokát a férfi szülei elől. Ismerek olyan nagymamát, akit a menye még csak köszönésre se méltat, pedig egy házban laknak, igaz, külön bejárattal. A nagymama a múltkor elsírta magát, mert a hat hónapos kicsit összesen hatszor látta! Szóval: nem igaz az, hogy csak az anyósokban van a hiba. Meg kéne mutatni a másik oldalt is, amikor a menyecskék szítják a feszültséget. Ezek a fiatal nők nem tudják, hogy egy gyermekes anya – ha tisztességesen végzi minden dolgát – bizony rászorul másokra. A férje dolgozni fog, őt nem húzhatja elő mindig a fiókból, ha nehézségek adódnak. Miért kell elválasztani az unokát a nagyszülőktől? Hiszen az a nagyi egyvalakit már biztosan felnevelt: az asszony férjét.
– Azt is észrevettem, hogy mostanában az anyák már nem olyanok, mint régen. Azelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy anya ne tegyen meg mindent a gyermekéért, ma pedig sokan hazaviszik a gyerekeket az iskolából, óvodából, majd beülnek a kedvenc sorozatuk elé. A gyerekeknek azt mondják, menjenek a másik szobába, vagy üljenek a számítógép elé – mindegy, csak őket ne zavarják. Az ételt is könnyen elintézik: chipst vagy kekszet tesznek a kicsik elé. Megérne egy cikket ez is: vajon miért hanyagolja el oly sok nő a gyermekét és a háztartást? Mintha csak magukkal lennének elfoglalva!
– Mind a férfiak, mind a nők hamar szétzúzzák a családokat. Elismerem, az se volt jó, amikor kényszerrel tartották össze a nem működő kapcsolatokat – de az se normális, hogy manapság a házasságok fele válással végződik. Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik apa nélkül nőnek fel? Az a férfi miből fog eltartani két családot? És nagyon nagy teher nőknek egyedül nevelni egy-két gyermeket. Mindezt nem gondolják végig a fiatalok. Nem veszik komolyan az együttélést, egy résnyire mindig nyitva hagyják az ajtót, hogy jöhet (a jelenlegi páromnál) jobb is. A család szentség – és ez nem pátosz, hanem nagyon is gyakorlati okokból mondom. Sokkal könnyebb mind a nőnek, mind a férfinak, mind a gyereknek, sőt, a nagyszülőknek is megbirkózni az egyéni problémákkal, ha van mögöttük egy erős hátország: egy összetartó család.
