A félelem természetes érzés, ha van mitől félnünk. A félelem figyelmeztet a veszélyre. De gyakran előfordul, hogy akkor is félünk, amikor nincs rá okunk. Félünk kimenni az utcára, félünk vásárolni vagy autót vezetni. Félünk az élettől. Miért?
Minden elképzelhető dologtól képesek vagyunk félni. Az orvostudomány kétszázféle fóbiát, azaz félelmet tart nyilván, amelyekre nincs ésszerű magyarázat. Van, aki hisztériás rohamot kap egy póktól, egértől, kígyótól, elájul a szupermarket polcai között. A furcsa fóbiák közé tartozik az is, amikor valaki fél a négyes és a hatos számtól, saját magától, a sörtől vagy az esküvői szertartástól.
Mindenkinek megvannak a maga félelmei. Ezek néha mosolyogtatóak, máskor annyira elviselhetetlenek, hogy szinte belerokkanunk. Nincs baj, ha képesek vagyunk úrrá lenni a félelmünkön, és csupán egy enyhe szorítás marad belőle a gyomrunk tájékán. Baj akkor van, ha a félelem lebénít bennünket, amikor magától a félelemtől kezdünk el félni. Félünk, hogy félni fogunk. Ekkor már benne vagyunk az ördögi körben, amelyből hosszadalmas és fárasztó út vezet kifelé.
Korbáccsal áll fölöttem
Vegyünk egy konkrét példát. A negyvenéves Dórira hónapokig nagy nyomás nehezedett. Neki is, a férjének is rengeteg munkája volt, és a gyerekei rosszul tanultak, egyre rosszabb jegyeket hoztak. Dóri örökös feszültségben élt, az volt az érzése, hogy képtelen elvégezni a munkáját, és bármennyit dolgozott, soha nem ért a végére. Fáradt és ingerült volt, a férje szintén, sokat veszekedtek. Azután Dóri már aludni sem tudott.
– Sokszor azt álmodtam, hogy egy óriás áll a fejem fölött korbáccsal a kezében, és hajszol, egyre hajszol, nincs egy percnyi megállásom sem, és amikor már majdnem összeesem a fáradtságtól, ráver a hátamra: gyerünk, dolgozz! Ilyenkor rettegve riadtam fel álmomból, és nem kaptam levegőt. Aztán egyszer szörnyű dolog történt. Kocsival mentem hazafelé, amikor egyszer csak rosszul lettem. Furcsa rosszullét volt, nem is tudom pontosan leírni.
Nem fájt semmim, csak a szívem olyan erősen vert, hogy elsötétült előttem a világ, izzadt a tenyerem. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy nem a valóságban vagyok, hanem valami filmet nézek.
A parkolóhoz érve Dóri kiszállt, sétált egy kicsit, ivott egy pohár vizet, és újra visszaült a kocsiba.
– Csakhogy még mindig kegyetlen rosszul éreztem magam. A gyomrom összeszorult, és egész testemben elkezdtem remegni.
Újra meg kellett állnia, mert erős hányingere támadt.
– Pánikba estem, úgy éreztem, most meg fogok halni.
Mentőt hívott. Az orvos megvizsgálta, kikérdezte, és nyugtató injekciót adott neki. Azután megnyugtatta, hogy ne féljen, nincs nagy baja, csupán pánikrohama volt. Minden tízedik emberrel előfordul. Ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásoknak. A roham olyan félelmetes volt, hogy Dóri elkezdett félni, hogy a pánikroham meg fog ismétlődni. Félni kezdett a félelemtől.
– Félni kezdtem az autótól. Először csak az országúton nem mertem menni, aztán a városban is féltem, végül egyáltalán nem mertem már autóba ülni.
Dóri esete tipikus. A pánikbetegségnek sok arca van, de a lényege ugyanaz. Az ember egy konkrét esetben rendkívül kellemetlen (de nem életveszélyes) állapotba kerül. Ezután minden hasonló helyzetet igyekszik elkerülni. Az autón kívül nem ül fel a városi buszra és a villamosra sem, azután nem megy be a bevásárlóközpontba, fél a mozitól és a színháztól, az éttermektől, nem mer beszállni a liftbe, retteg az alagutaktól. Végül oda jut, hogy a lakásból sem meri kitenni a lábát, mert attól tart, a rosszullét megismétlődik. Mozgástere fokozatosan leszűkül, és extrém esetben odáig fajulhat a dolog, hogy már az ágyból sem mer kikelni, hanem fejére húzott takaróval retteg – immár mindentől.
Mi ez a félelem?
Mi okozza azt a fajta félelmet, amely a szó szoros értelmében fizikai rosszullétet okoz? A félelem szervezetünk okos védekező mechanizmusa. Ez a fajta viszont, ha nem teszünk ellene, ellenünk fordulhat és tönkretesz bennünket. Mi történik a szervezetben, amikor megijedünk vagy félünk a sötétben? Amikor veszélyben érezzük magunkat, agyunk jelzéseket küld az idegrendszernek, és azt parancsolja: harcolj vagy menekülj! Utána felkészíti a szervezetet a cselekvésre. Amikor a vészhelyzet elmúlik, ismét parancsot ad ki: nyugodj meg!
Az első parancs után szaporábban kezd verni a szívünk, gyorsul a pulzusunk. A vér a láb- és a karizmokba áramlik, a gyomor viszont kevesebbet kap, ezért bizseregni kezd. A bőr vérellátása csökken, ezért mondják azt az emberek, hogy „kifutott a vér az arcából”, azaz elsápadunk, ujjaink bizseregni kezdenek. Gyorsabban lélegzünk, levegő után kapkodunk, holott szervezetünk nem kap kevesebb oxigént, sőt, a szapora légzésnek köszönhetően túl sok oxigén jut a szervezetbe. A gyors légzés miatt kevesebb vér jut az agyba, ezért homályos a látásunk, zavart az elménk, mindent úgy érzékelünk, mintha filmet látnánk, és nem úgy, hogy mindez velünk történik. Az ajkak megmerevednek, a kezek görcsbe rándulnak. Ezek iszonyúan kellemetlen tünetek, bár nem életveszélyesek. Csak az jelent veszélyt, ha elájulunk, mert esés közben megüthetjük magunkat. Egyébként a szervezetünk jól működik, mert hamarosan magunkhoz térünk.
Ez az állapot kisebb-nagyobb mértékben sok százszor megismétlődik életünk folyamán. Gondoljunk arra, mennyire vert a szívünk, amikor az iskolában feleléskor ránk került a sor. Ez sem volt más, mint a szervezet felkészülése a cselekvésre, amit abban a helyzetben teljesen természetesnek éreztünk, mert tudtuk, mitől félünk. Abban a percben, amikor véget ért a felelés, minden visszatért a régi kerékvágásba, és elmúlt a félelem. A pánikroham folyamán ugyanezek a fiziológiai folyamatok játszódnak le bennünk, csak a félelemnek, amit érzünk, nincs valós oka!
Például otthon, amikor este tévét nézünk, vagy amikor a szupermarketben sorban állunk a pénztár előtt... Az első pánikroham váratlanul lep meg bennünket, azután viszont már attól félünk, hogy megint ránk fog törni.
Györgyin például annyira erőt vett a pánikbetegség, hogy már a konyhába sem mert egyedül kimenni, rogyadozott a térde, mosogatás közben is támogatni kellett. Gréta harmincéves. Az első pánikrohamot egy üzemi értekezlet előtt kapta, amikor belépett az emberekkel teli terembe. Majd kiugrott a szíve, rázta a hideg, elöntötte a forróság, nem kapott levegőt. Kiment a toalettre, és rátört a sírás. Azt hitte, eljött az utolsó órája. Ettől kezdve rettegett a tömegtől és attól, hogy meg fog halni.
Azok a bolondos hormonok
Tulajdonképpen miért félünk, amikor minden rendben van körülöttünk? Minek a hatására alakul ki az első pánikroham és utána az örökös rettegés? A szorongás oka a stressz, a különféle kellemetlenségek, testi panaszok – és gyakran a premenstruális szindróma. A pszichológusok szerint a pánikrohamok elsődleges oka a hosszabb ideje tartó problémás párkapcsolat. A megoldatlan problémák okozzák a szorongások kilencven százalékát. A pánikroham tulajdonképpen segélykérés. A szervezet nem tud mit kezdeni az örökös feszültséggel, nyugtalansággal, kényelmetlen érzésekkel, és túlzott reakcióval jelez. A naponta ismétlődő stressz magas adrenalintermelődést eredményez (egyéb vegyi anyagok mellett), ami felfokozott idegállapotot okoz, készenléti helyzetbe hozza az agyat, hogy a szervezet készen álljon a védekezésre. Baj akkor van, ha felborul az egyensúly a hormonok között, amelyek felpörgetnek, majd lenyugtatnak bennünket.
Engedjük ki a gőzt: mit tehetünk?
Tartsuk magunkat a bevált tanácshoz: Ha leesel a lóról, azonnal ülj vissza rá. Ha félünk valamitől, újra és újra ismételjük meg, egészen addig, amíg el nem múlik a félelem. Meg lehet tanulni és be lehet gyakorolni a félelem legyőzését. Aki fél bemenni az alagútba, újra és újra menjen végig rajta. Amikor sikerül, jutalmazza meg magát egy-egy tábla csokoládéval vagy egy szép pólóval. Ezzel semlegesíteni tudjuk a beidegződést, és az alagút már nem a félelmet fogja jelenteni, hanem a győzelmet és a jutalmat. De ahhoz, hogy képesek legyünk bemenni az alagútba, meg kell tanulnunk pár gyakorlatot.
Mentesítő gyakorlatok
- Tartsa vissza a lélegzetét, és számoljon nyolcig.
- Nyolcra hosszan lélegezzen ki.
- Négynél tartson szünetet.
- Nyolcra következzen egy hosszú belégzés.
- Amikor teleszívta a tüdejét levegővel, tartsa vissza a lélegzetét, feszítse meg a váll- és karizmait, és feszítse előre a hasát. Közben számoljon nyolcig.
- Lassan, hosszan lélegezzen ki. Kilégzés közben lazítsa fel megfeszített izmait, ernyessze el a testét. Számoljon nyolcig. Ezt ismételje meg tízszer.
- Amikor éppen pánikrohama van, el kell terelnie a figyelmét. Énekeljen, kiabáljon, sírjon, gondoljon egy régi viccre, nevessen, mosolyogjon, szegezze tekintetét egy környezetében levő tárgyra, és gondolkodjon el rajta, miért olyan, amilyen. Esetleg ritmikusan ütögetheti a karját, vagy kezdjen beszélgetni valakivel. Bármilyen cselekvés megfelelő.
- Ha egyedül nem boldogul a félelmével, forduljon pszichológushoz. A szakember talán megtalálja a félelme okát, és valamilyen tréninget is javasol. Pszichoterápiára is járhat, részt vehet csoportos foglalkozásokon más pánikbetegekkel. A kezelés legvégső módja a gyógyszer. A gyógyszerekkel azonban óvatosnak kell lenni, és csak orvosi felügyelet alatt szabad őket szedni.
Van a kezelésnek egyszerűbb és könnyebben hozzáférhető módja is. A szerelem. Ez a legbiztosabb segítség. Nem kell hűtlennek lenni, beleszerethet a saját férjébe is. És ne feledkezzen meg a szexről, mert az a legjobb depresszió elleni szer.
Hírességek fóbiái
- Kim Basingernek és Elfriede Jelinek írónőnek tériszonya és tömegiszonya van.
- Nicole Kidman a lepkéktől irtózik.
- Renée Zellweger, a felejthetetlen Bridget Jones betegesen fél az üres bankkártyáktól.
- Penélope Cruz a pályázatoktól retteg.
- Kate Winslet a hörcsögöktől fél. Gyerekkorában egyszer látta, hogy a hörcsög megette a saját kölykeit.
- Cameron Diaz nem meri megfogni a kilincseket. Amikor kislány volt, az édesanyja figyelmeztette, hogy a kilincseken tanyázik a legtöbb baktérium.
- Johnny Depp a pókoktól retteg, de a bohócoktól is fél, akárcsak kollégája, Daniel Radcliffe.
- Billy Bob Thornton a világért sem venne fel világos öltönyt, mindig sötét ruhában jár.
