„Hogy én?! Kizárt!” – vágtam rá határozottan, mikor a szerkesztőségben felmerült az ötlet: próbáljam ki a piócakezelést. Bevallom, az orvosi piócákról ekkor igen felületes volt a tudásom (legfeljebb az Indul a bakterháznem túl bizalomgerjesztő jelenetei derengtek halványan). 

Mostanra viszont már egészen másként tekintek ezekre a lényekre. A piócakúra „csodatévő” hatása ugyanis nem csak városi legenda: nyálukkal tényleg képesek kezelni a legkülönfélébb bajokat. De kanyarodjunk vissza a történet elejére, pontosabban Fazekas Mónika gyógymasszőr és hirudoterapeuta kisújfalusi kezelőjéhez, ahonnan az elmúlt években temérdek kliens lépett ki megújulva. „Mi történik egy piócakezelés során, hogyan születik a csoda?” – kérdeztük Mónikától, aki az ősi kezelést be is mutatta magazinunknak. 

az-ember-baratja-a-pioca-kezdo.jpg
Fazekas Mónika (Kisújfalu) hosszú éveken át egészségügyi nővérként dolgozott, majd maga mögött hagyta az állami szektort, s azóta gyógymasszőrként, gerinctrénerként, illetve hirudoterapeutaként tevékenykedik. A piócakezeléssel Turócszentmártonban ismerkedett meg, ahol Radko Legáttól, Szlovákia első számú hirudoterapeutájától tanult. (Az orvosi piócákat is az ő laboratóriumából rendeli.) 

– Bevallom, a piócakezelésről elsőként az Indul a bakterház „piócás embere” jutott eszembe. Noha ez egy különálló tudomány, gazdag szakirodalommal…

– Egy kedves kliensem néha magával hozza a kezelésekre a kisfiát. Danika múltkor úgy köszöntött, hogy „Szia, piócás néni!” (Nevet.) Komolyra fordítva a szót, mára az emberek szerencsére egyre nyitottabbak. Ha kezdetben vannak is fenntartásaik a piócakezeléssel kapcsolatban, tudják, hogy nem valamiféle vajákos asszony vagyok. Én az egészségügyből jövök, nővérként dolgoztam éveken át. A kezeléseim mögött nincsen spirituális háttér, nálam a tudomány – ezen belül is az egészségmegújítás – a fő csapásirány.

– Hogy lesz egy egészségügyi nővérből hirudoterapeuta? 

– Édesanyámat néhány évvel ezelőtt megműtötték, és az operáció után sokáig lábadozott. Munka után minden nap rohantam hozzá, de sajnos nem tudtam annyit a közelében lenni, amennyit szerettem volna. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy olyan hivatás után kellene néznem, amelyik otthonról is végezhető – hiszen már anyukám sem lesz fiatalabb. Mivel mindig is érdekelt a masszírozás, beiratkoztam a turócszentmártoni Zamas masszőriskolába. Tulajdonképpen minden technológiát, amivel ma dolgozom – a nyirokkezeléstől a mézes masszázson át a köpölyözésig –, itt tanultam! S ha az ember kinyit egy ajtót, onnan jellemzően újabb és újabb ajtók nyílnak. A piócakezeléssel szintén Turócszentmártonban ismerkedtem meg, ami, mondhatni, azonnal elvarázsolt. Később egyébként az egyik távoli rokonunktól megtudtam: az egyik felmenőm annak idején szintén piócákkal gyógyított a faluban. A vér nem válik vízzé!

Aki kipróbálta! Mónika az egyik kedves kliensén mutatta be az eljárást. Takács Orsolya (24) manikűrösként dolgozik, s a merev kéztartás ínhüvelygyulladást okozott nála (ezzel a panasszal kereste fel Mónikát). A terapeuta két piócát helyezett fel a fájó területre, amelyek két kezelés után megszüntették Orsolya problémáját.

– És mi vonzotta benne? Hiszen a legtöbb ember inkább ódzkodik a piócáktól… 

– Az orvosi piócák csodálatos lények! Tény, hogy az emberek nem szeretik őket, mert vért szívnak és nyálkásak, pedig valójában azért élnek, hogy gyógyítsanak! A nyáluk több mint 150 biológiailag aktív anyagot tartalmaz: gyulladáscsökkentő, antibiotikus, szövetlazító és vérhígító hatásuk van. (A hirudoterápia a nevét a hirudinról kapta, mely az orvosi pióca által termelt véralvadásgátló.) Éppen ezért hihetetlenül hatékonyak ízületi gyulladások – teniszkönyök, golfkönyök, ganglion stb. –, de különböző női betegségek – például ciszták és miómák – gyógyítására, emellett aranyérkezelésre és méregtelenítésre is kiválóak. A hatásukat mindjárt, az első órán kipróbálhattuk magunkon. Azóta is a tanárom, Radko Legát a fő mentorom! A feleségével laboratóriumi körülmények között tenyésztik az orvosi piócákat, így minden egyed, amely a szalonomba érkezik, ellenőrzött forrásból származik. A piócáknak saját kódszámuk van, így szükség esetén mindegyik pióca visszakövethető és vizsgálható. Tehát nem a lápokba és a mocsarakba járunk gyűjtögetni, mint a régi „piócások”! (Nevet.) 

– Ha jól értem, a pióca a nyálával gyógyít, s közben vért szív? 

– Pontosan. Vészívás közben egyre nagyobbra duzzad, gyógyító hatása ugyanakkor csak a nyálának van. Fontos, hogy onnantól, hogy a pióca vérrel érintkezik, fertőzőnek számít, vagyis ugyanaz az állat nem helyezhető fel különböző személyekre. Nyálában a bioaktív anyagok 105-150 nap alatt termelődnek újra (szintjük a 150. napon a legmagasabb), így ha ugyanazzal az egyeddel többször szeretnénk kezelni, a várakozási idő legalább 4-5 hónap. A szalonomban természetesen nincs rá lehetőség, hogy a használt piócákat külön-külön üvegcsékben „gondozzam”. Ha a kliens szeretné, hazaviheti őket, s otthon kezelheti magát velük. Alapesetben viszont megsemmisítik őket a laboratóriumban. 

az-ember-baratja-a-pioca-belso.jpg
A piócaterápia hosszú történelmi múltra tekint vissza: már i. e. 1500-ban is alkalmazták a gyógyítók mind az európai, mind a keleti kultúrában. Hazánkban a 80-as években fedezték fel újra: ma a hirudoterapeuták kizárólag kezelésre tenyésztett, orvosi piócákkal gyógyítanak.

– Milyen körülményeket igényelnek a piócák? 

– Egyszerre általában 20-30 pióca van a szalonban, ez a mennyiség kényelmesen elfér egy 3 literes dunsztosüvegben. A zuhanyzóhelyiségben, a földön tartom őket, ahol a fény és az árnyék hasonló arányban éri a piócákat. A vizet körülbelül 2-3 naponta cserélem alattuk, különösebb gondozást ezen felül nem igényelnek. Illetve az üvegcsére ragasztottam egy nagy smiley-t: fontos, hogy pozitív energiák vegyék körül őket! (Mosolyog.) 

Hollywoodba is eljutott! A világhírű színésznő, Demi Moore korábban többször hangsúlyozta, hogy méregtelenítő kúráinak bevett része a piócaterápia. A kezelést fiatalabb pályatársai is igénybe veszik: Miranda Kerr ausztrál modell szintén piócákkal fiatalodik.

– S hogyan képzeljünk el magát a terápiát?

– A kliens vagy önként jelentkezik a kezelésre, vagy én javaslom neki. Kizáró ok, ha az illető allergiás a méh-, illetve darázscsípésre, abban az esetben ugyanis fennál az anafilaxiás sokk esélye. Az extrémen alacsony vérnyomás, a vérszegénység, a várandósság, a hisztaminérzékenység, a daganatos betegségek és a láz szintén kontraindikációk, továbbá nem kezelek gyerekeket sem (10-15 év a kor-, illetve 30 kiló a súlylimit). Éppen ezért mindegyik vendégemmel kitöltetek egy beleegyezési nyilatkozatot és egy kérdőívet, hogy ki tudjuk szűrni a kockázati tényezőket. Ezután megbeszéljük, hogy körülbelül hány kezelésre lesz szükség, majd vérnyomást és súlyt mérünk: utóbbi alapján dől el, hogy hány piócát helyezünk az illetőre. Általában kettővel kezdünk, majd alkalmanként fokozni lehet a mennyiséget. (Nyolc piócánál több azonban senkin sem lehet – ez igen megterhelné a szervezetet!) Majd megkezdődik a kezelés.

– A pióca nyála felszívódik a vérben, hatása viszont a harapási hely 8 centiméteres átmérőjében a legintenzívebb. Emiatt apró kupakban teszem rá őket a kezelendő területre, amit csak akkor veszek le, ha a pióca belevájta magát a bőrbe. Vagyis nincs szabad járásuk a testen! Körülbelül fél órába telik, míg a pióca megszívja magát, utána alkoholos vattapamaccsal óvatosan dörzsölni kezdem a harapás környékét. Mivel nem szeretik az alkoholt, azonnal elengedik a bőrt. (Feszegetni ugyanakkor nem szabad őket, ilyenkor ugyanis védekező anyagot termelnek.) Miután elkülönítettem a piócákat, fertőtlenítem és leragasztom a sebet, s kötözőcsomaggal bocsátom útjára a vendéget. A kezelés után 24 órán át még szivároghat a vér a harapás helyén, ebből az első 4-6 óra a legintenzívebb. 

minden_reggel_ujno.sk.png

Mit érez kezelés közben a kliens? 

Az első kezelés során mindenkinek felfokozott érzései vannak. Bár felkészítem a vendégeket, mire számíthatnak, megtapasztalni mégis más. A piócaharapást valahová a szúnyog- és a darázscsípés közé sorolnám: nem fáj, de azért kellemetlen. A vért 10-15 perc után kezdik el intenzíven szívni, ami gyűrűző, perisztaltikus mozgást idéz elő náluk. A kezelt ebből annyit érez, hogy valami csúszkál a bőrén, fájdalmat ugyanakkor nem tapasztal. Mivel a piócák paraziták, a nyáluk érzéstelenítőt is tartalmaz, hogy ne észlelje őket a gazdatest. Az első kezelés után általában mindenki rájön, hogy a félelme alaptalan volt, s hogy a piócakezelés egyáltalán nem rémséges dolog! Egyébként emlősökön – kutyákon, macskákon, lovakon stb. – is alkalmazzák: nagyon szép eredményeket érnek el vele az állatorvosok. 

„Mondom neki: – Hallja kee, elhíjjam a papot? Aszongya erre: – Nem segít itt mán, csak a piócás ember... Most pedig, Bendegúz, szedd össze magad, szaladj, ahogy csak tudsz, oszt keresd meg a határba a piócaszedőt, mert rögtön-rögvest elpusztulok. Mit tehettem volna mást: elindultam megkeresni a piócást.” (Rideg Sándor: Indul a bakterház)

– Azoknak is érdemes bevállalniuk a kezelést, akik ódzkodnak tőle?

– Léteznek kapszulás termékek, amelyek tartalmazzák az orvosi pióca nyálát. Ha valaki nagyon ódzkodik a kezeléstől, neki inkább ezeket ajánlanám. Amikor viszont a kliens a viszolygása ellenére is szeretné kipróbálni a terápiát, szándékosan úgy helyezem fel a piócákat, hogy a ne kelljen végignéznie az eljárást. 

– Végezetül elárulja, mit szeret leginkább a hirudoterápiában?

– Legfőképp azt, hogy a kezelőmben minden történet sikertörténet. S hogy terápia közben mindenki rádöbben: a piócák mennyire csodálatos lények! Nem véletlen, hogy a hagyományos orvoslás is egyre szélesebb körben alkalmazza. Amikor azt tapasztalom, hogy valakinek megszűnik a vállfájása vagy visszahúzódik az aranyere, az számomra a sikerélmény maga. Kell-e jobb bizonyíték arra, hogy az ember barátja a pióca?

Olláry Ildikó
Cookies