Van egy szépséges falu a Lévai járásban, ahol a szépség épséget is jelent. Nagyölved az idő karmestere akar lenni, szeretné összekötni a múltat a jelennel. Hogy ez mit jelent? Sok mindent. Nagyölved a múltból is megőriz ezt-azt, de a fiatalokban is van bizalma, hisz huszonévesek is ülnek a falutanácsban. Képriportunkban megmutatunk minden érdekességet, ami ép, szép és közös Nagyölveden. Híradás egy analóg világról, de már digitális eszközökkel!
A kulcs! Indulunk megnézni a helyiséget, ahol gyakorolni szoktak a nagyölvedi éneklő asszonyok. Egyik asszony kérdi a másiktól: „Kulcsod van? Be tudunk menni?” „Nekem mindenhonnan van” – hangzik a felelet. „Még a mennyországtól is.”
Hol vagyunk?
Tudja egyáltalán valaki, hol húzódik Palócföld határa? Kevesen. Ma már a fiataloknak egy falunévről nem szép tájaink népi neve ugrik be, hanem a szlovák járásnevek. (Pedig, ugye, nem szlovák mindenki Szlovákiában.) Sejtjük, hogy Palócország és Mátyusföld határmezsgyéjén járhatunk, de oldalról Csallóköz is befigyel. A vidéket ugyan a teremtő elfelejtette teljesen legyalulni (mint a palóc tájakat), mégsem Görbeországban vagyunk. Vagy ahogy Cseri Zita polgármester elmeséli: „Ez a község már nem Csallóköz, nem Mátyusföld, de még nem is Palócország. Valahol a három között vagyunk! Én magam palóc volnék, másfél éves koromig Ipolybalogon laktunk, azután költöztünk vissza csak ide. Nagyölved édesanyám faluja volt.”
Cseri Zita, Nagyölved polgármestere
Visszahozni az analóg világ közösségeit!
Legalábbis erről álmodik Cseri Zita polgármester asszony, aki többet élt az analóg világban, mint a mostani digitálisban, mikor a Nagyölvedhez hasonló falvakban az emberek még nem Facebookon keresztül tartották a kapcsolatot egymással. „Én a közösségek visszatérését szorgalmazom. Hárman vagyunk testvérek, és annak idején édesapámmal karöltve kivettük a részünket a Csemadok munkájából: színdarabokat játszottunk, bálokat szerveztünk. Ma azért dolgozunk, hogy visszahozzuk ezt az élénk közösségi életet.” Aki pedig nem tudná, hogy mi az analóg: az analóg a mutatós órát jelenti, mikor az idő még lassabban folyt...
Megmutatunk mindent Nagyölvedről, ami ép, szép és közös.
Nagyölved látképe
Alagút Esztergomba?
Nagyölved a Garam menti hátság dombvidékén terül el. Az első írásos emlékek a faluról az 1200-as évekből származnak. Az emlékek szerint föld alatti alagút köti össze Esztergomot a falu katolikus templomával!
A nagyölvedi „hamar” süti!
Ezt sütik az ölvedi asszonyok, mégpedig közösen. (Sikerült felújítani a közösségi ház egyik felét, itt történik maga az aktus.) Szóval az asszonyok minden szerda délután itt vannak, és sütögetnek. Jókedvükből kis ízelítőt is kaptunk (és persze az aktuális sütiből is): kevertek-kavartak, sütőt melegítettek, s máris kóstolhattuk a finom barackos lepényt. De sütnek aprósüteményt is, fahéjas csigát, pogácsákat, lepényeket, mézest – mikor minek van szezonja. A falunapra is sütnek, a gyerekek meg megeszik a „hamar” sütit. Jellegzetes süteménye amúgy nincs a falunak, bár előszeretettel készítik a habtortát. A habtorta már a modern kor divatja, de nem baj, hisz amúgy a világban folytonosság van...
Hamar süti
Süti tojás nélkül!
Nagyölveden régen ez volt a jelszó. S bár több tojás volt a tyúkoktól, mint ma (mert manapság már kevesen tartanak tyúkot), mégsem pazarolták sütibe a tojást. A háziasszonyok inkább száraz süteményt sütöttek.
Feketében ment itt férjhez a menyasszony!
Közel van a hét kurtaszoknyás falu, mégsem hasonlít a népviseletük. Nagyölveden a sötét szín jellemezte a viseletet. Sötétkék, sötétzöld volt itt a ruha – nem színes, pántlikás, mint a kurtaszoknyás falvakban. A mennyasszonyok is vastag fekete selyemruhában mentek férjhez, a fejükön fehér fátyollal. De azért voltak jövevények, ha nem is a viseletben: házasságok révén más tájak étkei azért elterjedtek a faluban. Ilyen volt például az örömkalács, mikor a kulcsoskalácsot a boros- és a pálinkásüveg köré sütötték.
Feketében mentek férjhez a menyasszonyok és képcsarnok a népviseletről
Közös játék – színjáték!
A gyerekek itt az iskolában még műsort adnak, színdarabot játszanak. A Pál utcai fiúkat is betanulták: Geszti Pétertől és Dés Lászlótól kapták hozzá ajándékba a zenei anyagot, s a falu apraja-nagyja játszott a musicalben. Nagyölved YouTube-csatornáján ma is meg lehet tekinteni. Mint mondják: ők válogatnak, a „híg” kultúrából nem kérnek. A karácsonyi vásáron is vagy a gyerekek, vagy a Rozmaring daloskör ad műsort. Olyankor finom halászlevet főznek, hozzák az asszonyok a süteményeket, megcsodálják a faragott betlehemet – a fafaragásnak itt hagyománya van! –, vagyis együtt szórakozik a falu. Épen, szépen, közösen!
A fafaragó táborokban készült a falu betleheme, minden évben kirakják a főtérre, fenyőágakkal fedve.
A kis betlehem a falu büszkesége: 1930 körül az egyik bácsi nagypapája készítette. A közösségi házban látható karácsony idején.
Egy másik érdekesség: nincs még egy falu széles e környéken, amelyik ennyi faragott kopjafával vagy paddal büszkélkedhetne!
A helyi lelkész, Antala Éva közvetítésével kerültek a fafaragók – és a fafaragó táborok – a faluba. Ennek már 13-14 éve.
A falu melletti akácos erdők bőven biztosították a művészeknek a faanyagot. A Covid miatt aztán megszakadt a lánc, s az is kiderült, hogy fafaragókból sincs utánpótlás; a fiatalok nem szeretnek már a fával dolgozni.
De a helyiek bizakodnak, hogy lesznek még Nagyölveden táborok, és szorgalmasan gondozzák a művészi kopjafákat és padokat, melyeket a fafaragók a falunak ajándékoztak.
A falu híres szülöttjeinek is készült egy-egy szépen faragott pad...
„Nagyölvedi kertek alja, jaj, de homokos, Vetek bele rozmaringot, jaj, de illatos, Vetek bele lenmagot, a szeretőm elhagyott...”
Az idézett népdalból megtudjuk, hogy Nagyölveden a kertek alja homokos – és hogy szerették a rozmaringot! A Rozmaring daloskör 50 éves múlttal rendelkezik, vezetőjük Szalma Klára. Csupa vidám nyugdíjas; épp csak egyetlen énekesük nem az. Népdalokat énekelnek, van hozzá vastag selyemviseletük, de van kartonruhájuk is. A fejre való csepeceket külön megcsodáljuk. Tudnivaló persze, hogy nincsenek egyedül: más falvakban is működnek Rozmaring éneklőcsoportok – Hárskúton, Tardoskedden, Csatán –, találkoznak is velük rendszeresen a közös bemutatkozásokon.
Rozmaring népdalkör
Templomok, jé, milyen szépek!
Ez jut az eszünkbe, mikor végigjárjuk a község templomait. Annyi elfuserált templomfelújítást látunk az országot járva, hogy Nagyölveden tobzódunk. Hiába, a jó gazda szeme hizlalja a jószágot, vagyis az itteniek gondoskodnak az értékeikről. A falu alsó részén reformátusok laktak, a felsőben pedig katolikusok (ők vannak többen).
A katolikus templom 1735-ben épült barokk stílusban, a református templom pedig 1810-ben klasszicista stílusban. Megtudjuk, hogy a falunak híres tudósa is volt: dr. Pécsi Gusztáv filozófus, aki ugyan Brassóban született, de 1918-tól haláláig Nagyölveden volt plébános.
Még magával Einsteinnel is levelezett, meg akarta dönteni Newton axiómáit, és szembehelyezkedett az Einstein-féle relativitáselmélettel. (Élete java részében a doktor úr az esztergomi szeminárium filozófiatanára volt.)
A barokk templom barokkos cirádákkal
A református templom, ahol már spóroltak a díszítéssel...
Szent Teréz és Pio atya a mennyezeten!
A katolikus templom freskóit pár éve festette Csambal Peter nagyszombati templomfestő, érdemes körülnézni. Kuriózum a mennyezeten Kalkuttai Szent Teréz és Szent Pio atya képe. Azonnal rájuk ismertünk...
Kalkuttai Szent Teréz és Pio atya freskója
A feltárt templomrom
Mert itt ilyen is van; a romok egy lelkes amatőr régész kezdeményezése révén kerültek feltárásra! (Az amatőr régészek is az analóg világ képviselői, ne feledjük!) A falu határában szélesen húzódik az akácerdő, arrafelé indulunk, hogy megnézzük a maradványokat. Rövid autóút után a Klastrom-dombra érünk. Már akkor így hívták a falubeliek a helyet, amikor még nem is tudták, mit rejt a föld mélye... Hja, a mindent megőrző közösségi emlékezet! Alant mesebeli táj tárul elénk. A Szent Kozma és Damján-templom alapjait pedig nemrégiben tárták fel. Az itt talált legöregebb pénzérme a római korból, 93-ból származik, de katonai ruhakapcsokat is felfedeztek. Juhász Gábor lelkes lekéri amatőr helytörténész bukkant rá egy megjegyzésre, ami alapján megkezdődött itt a feltáró munka (a lévai Barsi Múzeummal karöltve).
A feltárt templomrom
Útközben egy víztározó tó mellett visz el az utunk: a tavat egy vízér táplálja, valószínűleg a Klastrom-domb környékéről. A logika alapján valószínűleg itt lehetett az első település – templom és víz közelében. Hogy mi vette rá az ölvediek őseit, hogy áttelepüljenek egy víz nélküli helyre, azt nem lehet tudni.
A víztározó tó
Túzokok és muflonok a határban!
A csoda szép löszfalon túzokok, az erdőben muflonok élnek. Gyakran húznak át az erdőn a hatalmas mufloncsordák... Mint mesélik, sok bajt okoznak, mert túlszaporodtak: nincs nagy értelme bármit ültetni, gyakorlatilag mindent lepusztítanak. Marad a napraforgó – valamiképp azt nem bántják.
Muflonok
Az oviban vagyunk, ahol padokat és kertet látunk!
Nagyölved nagy gondot fordít a legkisebbek nevelésére, hogy majd tovább vigyék a fáklyát, ők is óvják a falu értékeit. Az ovisok nagy örömmel mutatják faragott padjaikat, a katicabogarasat és a csigásat. A kopjafákhoz hasonló oszlopokra is gyerekmotívumok kerültek, s az oszlopok között szívesen játszanak körjátékot a lurkók... Az iskolakert pedig azért lett kitalálva, mert bizony már a falusi gyerek sem mindig találkozik paprikával vagy paradicsommal a családi portán. A nyári szünetben is bejárnak gondozni kis kedvenceiket... Ez szintén analóg tevékenység – ezek szerint Nagyölvednek lesz jövője...
