Lang László szlovák–történelem szakot végzett, és a Gömörből, Sajólénártfalváról érkezett Vámbéry Ármin (a nagy keleti utazó) városába, Dunaszerdahelyre.
Doktori címének megvédésére készül, középiskolában oktat, a szarvasi főiskolán szlovák nyelvészeti tárgyakat ad elő – közben pedig egy magyar-perzsa (!) nyelvkönyvön dolgozik.
Lang László
– Miért éppen Irán és a perzsa nyelv?
– Gyermekkori olvasmányaimnak köszönhetően szerettem volna eljutni a Krím félszigetre. Nos, ez az álmom 2009-ben teljesült. A bahcsiszeráji tatár bazár előtt megszólított egy asszonyság, hogy én bizonyosan iráni vagyok. Ezzel bogarat ültetett a fülembe. Édesanyám révén vannak jász gyökereim, és köztudott, hogy a jászok Perzsiából érkeztek a középkori Magyarországra. Mikor hazajöttem, elkezdtem kutatni a témában, s egyre bizonyosabb lettem benne, hogy el akarok jutni Iránba. Úgy gondoltam, illő legalább alapfokon elsajátítanom az ország nyelvét, így találkoztam az immár tíz éve Budapesten élő Kejvannal, aki sokat mesélt a szokásaikról, és a fárszi nyelv alapjaira is megtanított.
– Gondolom, Iránba utazni nem egyszerű...
– Az első akadály a vízum megszerzése volt: csak az utazás előtti napon kaptam kézhez. Budapestről indult a gépem Isztambulba, onnan busszal jutottam el Ankaráig, majd egy háromnapos vonatozás következett Teheránba. A török oldalon még koedukált fülkék voltak, Iránban azonban külön vagonokba ültek át a nők és a férfiak.
Kedd reggel indultam útnak, s vasárnap volt, mire a fővárosba értem. A helyi közlekedés egyébként nagyon olcsó, a szerelvények klímával felszereltek, s a fülkékbe jeges vizet készítenek be frissítőnek, hosszabb utakon pedig étel is jár az utasnak.
– Az európai közgondolkodás az ázsiai országokat elmaradott helynek tartja.
– Épp ellenkezőleg: a városok rendezettek és tiszták, az emberek fegyelmezettek és segítőkészek. Az olcsó üzemanyag miatt sokan közlekednek autóval és motorral, a közúthálózat kifogástalan. A vezetési stílus viszont nagyon is mediterrán. Az úttest és a járda közt nagyjából 1 m széles, 1 m mély árok húzódik, hogy ha esik vagy havazik, a gyorsan közlekedő kocsik ne fröcsköljék fel a gyalogosokat. A városokban százméterenként ivóvíz-automatákba botlik az ember, melyekből ingyen friss hideg vízhez lehet jutni. Érdekes volt számomra Iszfahán, mely tele van kalitkában tartott énekesmadarakkal. S ha nem énekelnek elég hangosan, városszerte hangszórókból szól a madárcsicsergés.
– Milyen az iráni mentalitás?
– A helyiek nagyon becsületesek: ha segítenek, mindig szívből teszik, semmit nem várnak cserébe. Még az utolsót is hajlandóak megosztani a másikkal. Ugyanakkor érezhető a feszültség: a szigorú, sokszor képmutató vallási előírások és a valóság ütközése egyfajta tudathasadásos állapotot idéz elő. Iránban az ország lakosságának 60%-a 30 év alatti, s közülük rengeteg az egyetemet végzett értelmiségi. Kevés viszont a munkahely, így a családalapítás ott is egyre jobban kitolódik. Az irániak egyébként nem szeretik, ha arabnak gondolják őket, sőt kikérik maguknak. Ők magukat inkább európainak tartják.
– Nőkkel sikerült kapcsolatot teremtened?
– A perzsa nők nagyon szépek, és csak kevesek járnak csadorban. Kicsit olyan érzés Iránban lenni, mintha a 60-70-es évek Amerikájába csöppennénk: a hölgyek jól szabott ballonkabátban járnak, színes kendőkkel takarják le a hajukat, mely alól kikandikál egy-egy tincs, sminkelik magukat, műkörmöket hordanak, tekintetüket pedig napszemüvegek mögé bujtatják. Az iráni nők nagy része egyébként egyetemet végzett, széles látókörű – és folyékonyan beszél angolul (Iránban az angol kötelező tantárgy). Ismerkedni viszont nehéz velük: útba igazítanak, de megtartják a két lépés távolságot. A férfiak viszont közvetlenek. Felettébb érdekli őket a szexualitás kérdése, amely a muszlim országban tabutéma. A házasság előtti szex csak akkor engedélyezett, ha gazdag vagy: szemet hunynak a csajos bulik felett. Sokan a szomszédos Törökországba járnak át szerelmi életet élni.
– Kezdők perzsa nyelvkönyve – nem csak perzsa magyaroknak. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen munkába fogj?
– Szeretném bebizonyítani, hogy nekünk, magyaroknak sokkal több közünk van az iráni etnikai népekhez, mint a finnugorhoz. Ha valaki kedvet kap a fárszi nyelvhez, nincs mihez nyúlnia, mivel még nem született perzsa–magyar nyelvkönyv. Kejvan barátom írta a perzsa részt, én pedig a magyart, valamint a történelmi bevezetőt.
A tankönyv tartalmaz nyelvtani és konverzációs részt is, és a legnehezebben a perzsa szavak fonetikus átírásai készültek el. Reméljük, sikerül szponzorokat is találnunk, hogy a könyvet kiadhassuk.
– Visszavágysz?
– Mindenképp. Egész iráni tartózkodásom során furcsa, megmagyarázhatatlan deja vu érzésem volt. Nem tudnék Iránban élni – egy európainak nagyon nehéz megszoknia, hogy a kedvesével nem tud kézen fogva sétálni, csókot váltani vagy egy pohár bort meginni. Turistaként, kutatóként viszont szívesen visszamennék. Remélem, sikerül eljutni az ország északi részébe: ezen a tájon volt az ősmagyarok egyik találkozóhelye. Szeretném a két népet egymásnak megtalálni, s a habilitációmhoz anyagot gyűjteni. És van egy hölgy is, akit szeretnék jobban megismerni...
