Volt már minden: gyári munkás, postai kézbesítő, de tanult bérszámfejtést is. Dolgozott konyhán, kertészetben. Most leginkább négygyermekes anya és társasjátékos. Igazi homo ludens. 

Szelecz-Fellner Ildikó 2023-ban hívta életre Magyarországon egyedülálló társasjáték-kölcsönzőjét, a Társaskamrát, amelyet Komáromban működtet. Vele beszélgettem motivációról, tapasztalatokról, a minőségi idő fontosságáról.

jatek-az-egesz-vilag-kezdo.jpg
Szelecz-Fellner Ildikó

 Személyed összeolvadt a Társaskamra nevével. Mikor született meg a kölcsönző ötlete? 

– Mikor a legkisebb gyermekem óvodáskorú lett, nem tudtam visszamenni a munkahelyemre. Próbáltam állást találni, de amint meghallották, hogy négy gyerekem van, onnantól kezdve zárt ajtókat döngettem. Bejelentkeztem egy nyelvi képzésre, ahol a kisgyermekes szülők munkába való visszatérésével is foglalkoztak. Érlelődött már bennem a gondolat, hogy vállalkozzak, de ott, az egyik workshopon kérdeztem rá először a társasjátékok bérbeadásának lehetőségeire. Onnantól nem volt megállás. Ma már nemcsak kölcsönzőként működünk, hanem különböző rendezvényeken, óvodákban, iskolákban is tartunk játékos alkalmakat. Azt gondoltam: ha már én ismerem a játékot, akkor továbbadom, megtanítom másoknak is.

– Milyen volt a fogadtatás? 

– Hirtelen jött ötlet volt, de bevált. A nem egész két év alatt ötven ilyen alkalmat rendeztünk. Nagyon örülök, hogy olyanokat is be tudok vonni a játékba, akik az elején vonakodnak, s csak nézőként, mindenféle kötelezettség nélkül hajlandók leülni az asztalhoz. Aztán úgy állnak fel, hogy köszönik szépen az élményt, beszerzik a játékot... A helyi általános iskolába is kijárunk, minden pénteken. Már vannak olyan diákok, akik besegítenek a játékszabály elmagyarázásában, ők is játékmesterekké váltak. A gyerekek nagyon könnyen megnyílnak. Olyan információkat közölnek velünk, amelyek teljesen függetlenek a játéktól; sokat beszélnek az érzelmeikről. 

A nagyobb diákoknál a rendelkezésre álló idő felében beszélgetünk. Szóval a játék kicsit terápia is. Mindenkinek. Nekünk is, nekik is. Mert ez már annyira kiveszett, hiányzik a világból! Szinte csak online élünk, pedig az offline dolgokra lenne szükségünk. 

– Milyen érzés, hogy ennyire megnyílnak előtted? 

– Nagyon furcsa. Olyan, mintha kiváltságos lennék. De nem értem, miért.

– Ha azt mondom, társasjáték, az embereknek azonnal a Gazdálkodj okosan!, a Monopoly és a Ki nevet a végén? jut eszébe. Mi van még ezeken túl? 

– Igen, nagyon sokan azt gondolják, hogy társasjátékozni csak ebből áll: dobok a kockával, aztán lépek. Természetesen ezeknek a játékoknak is megvan a maguk bája, a történelem részei, de gyakran csak azt érjük el velük, hogy a játszma végére jól összeveszünk. Mert minden a szerencsén múlik, a játékosnak nincs ráhatása a történésekre. Inkább csak elszenvedője azoknak. Mi a Társaskamrában rengeteg modern játékot gyűjtöttünk össze. Ezeknek négy nagy kategóriájuk van. A kifejezetten gyermekeknek tervezett játékok célja, hogy szórakoztassák és fejlesszék a fiatalokat. Egyszerű, könnyű szabályaik vannak; színes grafikákkal, témákkal dolgoznak, rövid játékmenettel rendelkeznek.

jatek-az-egesz-vilag-3.jpg

– A partijátékok könnyed szórakozást nyújtanak akár tíz-tizenöt játékos számára, céljuk a nevetés és a társaság összehozása. Ezt követik személyes kedvenceim, a családi társasjátékok. Ezek minden korosztály számára élvezhetőek. Egyszerűbbek a szabályaik, de már közepes mélységű stratégiai elemeket lelhetünk fel bennük. Végül a stratégiai játékok következnek. Hosszabb, akár 2-4 órányi befektetést kérnek, több rétegű, komplex mechanikákat kínálnak, vaskos szabályfüzettel.

– Honnan eredezteted a társasjátékok szeretetét? 

– Gyermekkoromba vezethető vissza. Mindig is szerettem játszani. Sokat voltam egyedül, de én akkor is játszottam. Egyszer a kékkel léptem, egyszer a pirossal. Amelyik épp nyerésre állt, annak szurkoltam...

jatek-az-egesz-vilag-2.jpg

– Melyik volt a kedvenced? 

– A Csonti. Két kutya szerepel benne. Labirintusszerű útvonalat kell kiépíteni a tálig, melyben öt csont van: aki hármat megszerez belőlük, az nyer. Pár perces kis játék. Anyukám nem emlékszik rá, de bennem kifejezetten él az a társas. Ehhez az egyhez ült le velem játszani. Édesapám pedig rengeteget snapszerezett a barátaival. Úgy tanultam meg a szabályait, hogy őket néztem. Hatalmas vágyam volt, hogy egyszer legyőzzem. De csak egy partit játszottunk: persze esélyem sem volt.

– Az, hogy a szüleid nem ültek le veled játszani, hatással volt arra, hogy most mindenkit „játszatsz”? 

– Igen. Ez egy fájó pont.

– Mondtad nekik valaha? Mit szóltak hozzá? 

– Szerintem nem is értik. Annak idején az volt a normális, hogy a szülők csinálják a dolgukat, a gyerekek meg elvannak magukban, és felnőnek. De ez nagyon sokat segített abban, hogy nekem most milyen a viszonyom a gyerekeimmel, mert megtanultam, milyen értékes a közös idő, és hogy egyáltalán nem mindegy, mivel töltjük el.

jatek-az-egesz-vilag-1.jpg

– Felnőttként mit keresel egy játékban? 

– Egy összetettebb társas igazán képes kikapcsolni. De felüdülést jelent az is, amikor a gyerekeimmel játszom. Olyankor egyáltalán nem fontos, hogy milyen játék, csak az, hogy együtt legyünk és nevessünk. Az is mindegy, hogy ki nyer. Egyébként rengeteg önbizalmat ad nekik. Amikor rendezvényre megyünk, akkor idegen embereknek kell bemutatni a társasjátékot. A fiam sokszor jobban magyarázza a szabályokat, mint én. Ilyenkor azt gondolom, hogy jó úton haladunk a felnőtté válás felé. Ahol mindenki képernyő mögé bújik, ott nehéz megszólalni. Nagyon örülök neki, hogy a gyerekeim mernek kommunikálni, és könnyen kötnek barátságokat. 

– Ebben segíthet a társas? 

– Abszolút! Szerintem nagyon jó fejlesztőeszköz, sőt: társasjátékozni számomra nevelési módszer is.

– Ha betérnek hozzád a kölcsönzőbe, mi alapján ajánlasz a vendégeknek játékot?

– Másoknak játékot ajánlani nagyon nehéz. Különösen idegeneknek. Általában teljesen más az igényük, mint nekünk. Aki most kezd ismerkedni ezzel a világgal, az az egyszerűbb, könnyen tanulható darabokat keresi. Nagyban befolyásolja az igényeket az is, hogy az emberek milyen társasokat látnak a tévében. Azokat keresik nálunk is. Viszont én nem minden esetben mondanám ezeket a játékokat jónak, mivel többnyire nem sok mondanivalójuk van. Inkább a külcsínre helyezik a hangsúlyt a belbecs helyett. Van az a szint, ami alá nem nagyon szeretnénk süllyedni. Ahhoz, hogy jó ajánlásokat adj, ismerned kell a játékokat. Bennük kell, hogy legyen néhány partid. Ezen a téren még érzem a lemaradásomat. A mi gyűjteményünk körülbelül 650 játékból áll. Rengeteg csak ott áll a polcon, arra várva, hogy valaki levegye – vagyis először nekem kell megtanulnom őket játszani. Akkor tudok ugyanis hiteles lenni, akkor tudom jó szívvel ajánlani, ha valóban ismerem az adott darabot. Az nem elég, hogy hallottam, olvastam róla valamit. Ki kell próbálnom.

Teljesen másképp beszélek egy játékról, ha azzal már foglalkoztam: amikor személyes élmények, meglátások kapcsolódnak hozzá. Egyébként azt vettem észre, hogy az emberek szívesen játszanak – csak ne lenne az a fránya szabálytanulás! Hazaviszik a dobozt, meglátják a tízoldalas szabályfüzetet, és megrémülnek. Nem szeretik belefektetni az időt. De ha valaki megfogja a kezüket, elmagyarázza a játékmenetet, akkor hamar belelendülnek.

– Említetted, hogy a gyűjteményetek hatszázötven darabból áll. Hogyan sikerült ekkora mennyiséget beszerezni? 

– Volt egy alapkészletünk, amelyet az évek alatt gyűjtöttünk össze. Aztán amikor kitaláltuk a Társaskamrát, rákaptam az újdonságokra is. Volt egy-két rossz választásom, de lenyugodtam, s most már a kivárásé a főszerep. Nem a frissen megjelent darabokat veszem meg, hanem taktikusként megvárom, míg egy játék beválik. Tulajdonképpen annyi játékunk van, hogy akár életünk végéig is kitartana. Emellett borzasztóan szeretek vadászni a különlegességekre. Ezalatt főleg a ritka, retró játékokat értem. Igyekszem fellelni, úgymond elrakni az utókornak a múlt egy-egy szeletét.

– Félted őket? 

– Nem. Ezek tárgyak. Használni, forgatni kell őket. A polcon porosodva nem teljesítik be azt, amire kitalálták őket.

– Melyik a legrégebbi darabod?

– Egy 1974-es Élve fogd el. Kaptunk egyet, de hiányos volt. Sikerült találnom egy másik darabot, szintén hiányosan. A kettőből lett egy teljes társasjáték.

minden_reggel_ujno.sk.png

– Tehát értékmentő is vagy.

– Igen, lehet. De nem szeretem a címkéket. Egyszerűen csak fontosnak tartom az újrahasznosítást. Számomra nem erény, hogy bemegyek a boltba, és megveszem az adott darabot. Azt bárki megteheti, akinek van rá pénze. Viszont ezekre a kincsekre szó szerint vadászom. Apróhirdetéseket böngészek, piacra járok. Vagy mostanában már nagyon sokan megkeresnek azzal, hogy van odahaza néhány doboznyi társasuk, szívesen elhozzák őket, hogy jó helyen legyenek. Szinte újakat kapunk ajándékba. Nemcsak mi építjük a Társaskamrát, hanem az egész közösség. Ez jó érzés. Nem gondoltam volna az elején, hogy ilyen fordulatot vesznek a dolgok...

– Milyen játékokat ajánlanál azoknak, akik félretennék a Monopolyt, és belekóstolnának a modern társasok világába? 

– Például az Azul egy remek stratégiai játék. A Dixit, a Detektív Klub vagy az Álomház izgalmas családi játékok. Ha beszélgetni szeretnénk, akkor az Igen?-t ajánlom. A Ticket to Ride és a Carcassonne pedig nagyon könnyen tanulhatóak. Pár perc befektetést igényelnek, aztán indulhat a szórakozás!

jatek-az-egesz-vilag-4.jpg

– Mi a társasjáték haszna? 

– Mindenre jó. Az egyik legjobb módja annak, hogy a gyermekek elsajátítsák a szabálytudatot, a szabálykövetést. Fejleszti a kritikai gondolkodást, a kommunikációt, illetve önálló döntések meghozatalára késztet. Emellett remekül át tudja hidalni a generációs különbségeket. Olyan embereket ültet le egy asztalhoz, akik egyébként a való életben nem találkoznának, mert teljesen más területen, pozícióban dolgoznak, más a szakmájuk. A játékban mégis nagyon jól együtt tudnak működni, remekül tudják magukat érezni.

– Mit üzennél azoknak, akik nem társasjátékoznak? Miért érdemes belevágni egy-egy partiba?

– Tavaly 1500 játék jelent meg. Ez akkora szám, hogy biztos vagyok benne: mindenki számára akad olyan darab, amelyik kellőképpen ki tudja kapcsolni. Illetve olyan sokrétűek, annyira sok témát dolgoznak fel, hogy akár a munkánkhoz, hobbinkhoz kapcsolódót is találunk. Sokan azt mondják, nincs rá idejük. Pedig nem kell órákban gondolkodni. Lehet rövidet is játszani. Szerintem 5-10 perce mindenkinek van, hogy egy kicsit együtt legyen a szeretteivel. Ha pedig útmutatásra van szükségük, szeretettel várjuk őket a Társaskamrában! 

Skrovan Boglárka

Kapcsolódó írásunk 
Cookies