Mikor nemrégiben megkérdeztük egyik neves pszichológusunkat, hogy baj esetén fordulhatunk-e segítőkhöz – hiszen nálunk kevés a jó pszichológus, egy kezünkön meg tudjuk őket számolni –, ő nagy meglepetésünkre azt mondta: Igen. S forrón ajánlotta a kineziológusokat, akik fel tudják oldani a görcseinket és blokkjainkat.
Kádár Szilvi fontosnak tartja, hogy folyamatosan új módszerekkel bővítse eszköztárát, ezért rendszeresen képezi magát. Jelenleg egy hároméves személyiségfejlesztő akadémiát végez. „Olyan neves pszichoterapeutáktól tanulhatok, mint L. Stipkovits Erika” – meséli Szilvia mosolyogva.
Kádár Szilvia (43) Ekecsen működik – Magyarországon született, a csallóközi nagyközségbe pedig a férje révén került. „Problémád van? Menj el a Szilvihez” – mondogatják már-már szállóigeszerűen a környékbeliek, ő pedig lámpásként vezeti a hozzá fordulókat. (Nem véletlen, hogy a naptárában már hónapokkal előre nincs is szabad hely.) Vajon mit csinál a kineziológus? – kérdeztük tőle.
– Leegyszerűsítve azt mondhatnám, hogy stresszoldással foglalkozik. Az emberek többsége egy nagy zsákot cipel a hátán, melybe az évek során egyre több súly rakódik. Én abban segítek, hogy le tudják tenni ezt a terhet. Az ülések során feltárjuk a testi-lelki problémák okait; igazából a múlt emlékeivel dolgozunk.
– Miért olyan nehéz az okokat megtalálni? Miért nem sikerül magunknak?
– A cselekedeteinket és a gondolkodásunkat 95%-ban a tudatalattink irányítja, csupán 5%-ukat befolyásolja a tudatos elme.
Ma már tudjuk, hogy a felhalmozódott stressz testi-lelki tüneteket okozhat. Miután a kineziológus rájön, hogy mi váltotta ki a stresszt, megpróbálja „kioltani” a hozzá kapcsolódó negatív érzelmi töltést. Ezt nevezik energiablokk-oldásnak. Az emlékek persze ezután sem tűnnek el, ám azzal, hogy megszűnnek a negatív érzéseink, nem okoznak több elakadást.
– Mondanál egy példát arra, hogyan képes hatni a jelenre a múlt?
– Például gyerekkorunkban szemtanúi voltunk egy autóbalesetnek, amiért felnőttként ingerel bennünket a benzinszag, vagy épp rettegni fogunk a vezetéstől. S ehhez még csak az sem kell, hogy emlékezzünk a stresszre. Az agy ugyanis sokszor éppen úgy próbál megvédeni bennünket, hogy a traumatikus élményeket elraktározza a tudatalattinkba. Itt megtalálható minden egyes emlékkép, illetve a hozzájuk kapcsolódó negatív érzéseink is. Amikor stresszhelyzetbe kerülünk, agyunk visszanyúl a múltba. Mindig azt keresi, amit már ismer.
– Tanácsokat is adsz a klienseknek?
– Nem. A kineziológus tisztában van vele, hogy mindenki csak magán tud változtatni. Az én feladatom az, hogy végighallgassam a klienst, és rávilágítsak az útjára. Soha nem titkoltam, hogy engem is rengeteg trauma és sorscsapás ért. Mindig azt mondom: ha nekem sikerült a legmélyebb gödrökből kimászni, másnak is sikerülhet!
– Mesélsz erről? Ez összefügg azzal, hogy segítő szakmát választottál?
– Nagyon nehéz gyerekkorom volt. A szüleim rengeteget dolgoztak, szinte a nagyszüleim neveltek fel. Nagyapám jó ember volt, de ivott, s mikor elfajult a veszekedés közte és a nagymamám között, nemegyszer én hívtam segítséget. A másik nagyapám szexuálisan molesztált, amiről sokáig senkinek sem mertem beszélni. Itt muszáj megjegyeznem: minden harmadik nő, aki felkeres, hasonló traumában érintett... Végül odáig jutottam, hogy gyerekként öngyilkosságot kíséreltem meg. A felnőtt életbe egy hihetetlenül önbizalomhiányos nőként léptem ki, nem voltam elégedett a külsőmmel, de a rám nehezedő elvárásokkal sem tudtam mit kezdeni. Kapcsolataim sorra zátonyra futottak, minden pasim hűtlen volt hozzám. Aztán eljött a herceg – legalábbis azt hittem, hogy ő a herceg fehér lovon. Következett a habos-babos esküvő, megvolt minden, amiről egy nő álmodhat, mígnem elveszítettem az öt hónapos magzatot, akit a szívem alatt hordtam. A férjem három hónap múlva egy másik nő karjában vigasztalódott. Megint jött a mélyrepülés, s bár a karrieremben sikeres voltam – egy nemzetközi cégben voltam igazgató –, drogokkal pusztítottam magam. Fájt az élet, végül mellrákkal diagnosztizáltak. Tudod, amikor az embert megcsapja a halál szele, rájön, hogy élni akar. És ez volt az a pont, amikor eldöntöttem: változtatok.
– Tudtad, hogy kell ennek nekifogni?
– Felkerestem a legnevesebb pszichológusokat és pszichiátereket, de a megoldást végül ott találtam meg, ahol szkeptikusként a legkevésbé vártam. Egy kineziológusnál. Hosszú belső munkával sikerült feltárni a múltat, de a mai napig rengeteget dolgozom magamon. Viszont most már egy boldog életet tudhatok magaménak. A férjemmel 13 éve élünk együtt, és három gyönyörű gyerekünk – egy 8 éves fiunk és két 5 éves ikerkislányunk – van.
– S azért lettél kineziológus, mert a kineziológia mentett meg...
– Igen.
– Hogyan dolgozik a kineziológus? Előbb azt mondtad, hogy az agyunk baj esetén ahhoz nyúl vissza, amit ismer...
– Szó szerint. S ha csak egyetlen apró mozzanatot is talál, ami megegyezik a jelennel, akkor a régi szerint fog reagálni. Ilyenkor nincs szabad választásunk, mert egy program irányítja a cselekedeteinket. A kezelések során ezeket a romboló programokat írjuk át.
– Hogyan?
– Mindig egy átfogó beszélgetéssel indítunk, majd feltérképezzük a stresszt kiváltó energiablokkokat. Illetve megnézzük, milyen korrekciókra van szükség. Ezt segíti az izomtesztelés. Kérdéseket teszek fel, miközben enyhe nyomást gyakorolok a kliens kinyújtott karjára: a kar erős vagy épp elgyengülő izomtónussal válaszol. A kar izmai közvetítik a testi információkat, de az agy tudatos és tudat alatti információit is. Az eljárás a kriminológiából is ismert, csak ott gépek végzik, és úgy hívják, hogy hazugságvizsgáló. Az izomteszt alapján eljutunk a probléma gyökeréhez. Következik a korregresszió, amikor visszavezetjük a klienst abba az életkorba, amikor az érzelmi stresszt kiváltó esemény történt.
Miután megtaláltuk a fájó emlékképet, a negatív képkockákat pozitívakra cseréljük; ilyenkor az agy új agysejteket is gyárt. Nem mindegy, hogy mennyi idő alatt épül be a kezelés, hisz mindennek van beépülési ideje – még egy baráti beszélgetésnek is.
– Ez mit jelent?
– A beépülési idő előtt nem javasolt az újabb kezelés.
– Előbb korrekcióról beszéltél. Milyen korrekciókra gondoljunk?
– Rengeteg korrekció létezik. Például a tanulási problémákkal küzdő kisgyereknél sokszor az a baj, hogy a két agyfélteke nem működik együtt. Ezt a zavart különböző – az okosító módszerekhez hasonló – fizikai gyakorlatokkal korrigáljuk. Ilyen lehet egy keresztprogramozás, a kar ellentétes térdhez való érintése. Vagy a kliens a levegőbe végtelen jelet rajzol úgy, hogy közben a kezével háromszöget formál, s keresztülnéz a lyukon. Célunk, hogy az érzékszerveket aktivizáljuk azzal, hogy egyszerre több dologra kell figyelnünk. Vannak anyukák, akik házi feladat írása előtt is elvégeztetik ezeket a gyerekeikkel, hisz az eredmények látványosak. Vagy mondok egy másik példát: Tételezzük fel, hogy valakit gyerekkorában sokat szidtak. Mit tesz ilyenkor az ember? Lesüti a szemét. Később aztán, valahányszor ugyanabból a szögből szólnak hozzá, mint gyermekkorában, elfogja az érzés, hogy „most valamit nem szabad”. S ebből is születhet egy elakadás. A tekintetirány korrigálására szintén léteznek fizikai gyakorlatok. És vannak esszenciális korrekciók is: én Bach-virágcseppekkel és Maui virág- és drágakő-esszenciákkal dolgozom.
– Ezek miben segítenek?
– A klienseim a kezelésekről amolyan „Most megváltom a világot!” érzéssel távoznak. Mindegyik csepp mást erősít. Valamelyik az önbizalomra jó, egy másik a szorongást oldja és így tovább. Volt, aki a pszichiáter által felírt gyógyszereit lecserélte ezekre a természetes hatóanyagokra! Kezeltem például egy 69 éves depressziós nénit, aki jobban érezte magát a Bach-cseppektől, mint az antidepresszánsoktól. Persze, nekem nem ez a profilom, nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy „fűárus”néni vagyok! (Nevet.)
– Könnyen megnyílnak neked az emberek?
– Van, aki könnyen, más nehezebben. Nem könnyű egy idegen előtt feltárni az életünket. Amikor új kliens érkezik, elvégzek rajta egy arcelemzést. Ez erősíti a bizalmát, hiszen azt érzi: „Ez az ember ismer engem”; s máris könnyebben meg tud nyílni. A módszer Keletről jött, és az amerikai börtönökben kezdték tökéletesíteni: ugyanis nem volt mindegy, hogy kiket zárnak egy cellába. Az arcunk az évek során változik, de mindig tükrözi a jellemünket. Például: az orron lévő görbület azt jelenti, hogy a viselője redukálja a testi érintést, a lefelé görbülő orr pedig szkepticizmusról árulkodik.
– Mivel keresnek fel leggyakrabban?
– Rengeteg ember keres fel a kezelőmben nap mint nap azzal, hogy nem boldog.
– Ezért tartasz tanfolyamokat a nőknek a férfiak működéséről?
– Hallgatom a férfi oldalt, és hallom a női oldalt is. Mindkettő ugyanarra vágyik: hogy szeretetet, törődést és megbecsülést kapjon. A férfiak persze teljesen másképp gondolkodnak, mint a nők – s ezt a működést próbálom a hölgy klienseimnek megmutatni.
– Miért csak nekik? Miért nem rendeznek a férfiaknak is hasonló kurzusokat?
– Még mindig mi, nők vagyunk azok, akik jobban szeretnek magukon dolgozni.
– S mit tartasz fontosnak elmondani nekünk, nőknek?
– A férfinek nem az számít, hogy egy manöken legyen mellette! Bár fontos az attraktív külső, sokkal fontosabb, hogy mi van a nő szemében. Hogy ott van-e az arcán az a mosoly, amitől a férfi úgy érzi: „Ez a nő boldog mellettem!” Sajnos, egy idő után nemcsak a mosoly tűnik el az arcunkról, hanem már melegítőben várjuk haza a férfit. A férfit, aki kezd eltávolodni tőlünk. Ezért a legfőbb üzenetem: ne szűnjünk meg nők lenni! Próbáljunk meg lazítani a teendőinken.
Igenis be kell ülni időnként a barátnőkkel egy kávéra, esetleg elmenni valahova táncolni – hisz ezek azok a dolgok, amelyek előcsalogatják belőlünk a nőt. Attól, hogy ezeket megengedjük magunknak, még lehetünk jó anyák vagy ügyes háziasszonyok. Csak így sokkal könnyebben tudunk majd mosolyogni!
– Miről panaszkodnak a nők a legtöbbet?
– Mint mondtam, az ember keresi az ismerős helyzeteket. Nem egy kliensem teszi fel a kérdést: „Miért hagynak el mindig?” „Miért jövök össze folyamatosan alkoholistákkal?” S kiderül, hogy a gyerekkorában az apja ivott vagy csavargott. És sajnos, amíg a negatív programjainkon nem változtatunk, ugyanazt a forgatókönyvet írjuk újra és újra. Illetve, van még egy fontos dolog. Két évig termelődik az agyunkban a PEA-hormon, vagyis a szerelemhormon. Ez okozza a rózsaszín ködöt, ettől nem vesszük észre a másik valós énjét. Ám miután a köd elillan, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már nincs is kedvünk megsütni a párunk kedvenc palacsintáját, főleg nem este kilenckor.
– Melyik az a sikertörténet, melyre a legbüszkébb vagy?
– Rengeteg van. Nemrég például egy hölgy azzal keresett fel, hogy kisbabát szeretnének. A férjénél nagy volt a gyanú, hogy impotens, neki pedig cisztát találtak a méhében. Rengeteg módszerrel dolgoztunk: többnyire kommunikációs technikákat alkalmaztunk, s alaposan körüljártuk a meddőség témakörét. Majd egy nap azzal hívott fel, hogy hosszú órákon át beszélgettek a témáról a férjével – ami azelőtt egyáltalán nem volt jellemző. Nem sokkal később pedig az orvosa hitetlenkedve közölte: a ciszta felszívódott a méhében. Pár hét múlva a férjével közösen érkeztek, hogy bejelentsék: kliensem állapotos.
– Létezik olyan ember, akinek nincs elakadása?
– Szeretném megismerni, mert akkor ő egy ufó! (Kuncog.) Nincs ilyen ember, hiszen amíg élünk, ütközünk, s közben fejlődünk. A feladatok megerősítenek, edzésben tartanak minket. Stresszmentes élet tehát nem létezik, azt viszont eldönthetjük, hogy mit kezdjünk a stresszel. Az életet nem túlélni kell, hanem élvezni! Ennek a képessége pedig minden emberben ott van. Aki nem hiszi, kérdezze meg a 82 éves kliensemet! (Mosolyog.)
