Hajnalban még nincs elég fény a vadászathoz, ezért a madarak énekelnek egy jót, hogy megmutassák, ők milyen erősek (pedig korog a gyomruk). Ám nem lázadoznak, inkább vígan trilláznak: jaj de jó, jaj de jó!
Tavasszal megszűnik a csend – trillázás, csicsergés és kiabálás tölti be a levegőt. Mégis miért csiripelnek a madarak, és milyen hasznot tud hajtani egy icipici feketerigó? Írtásunkban ennek jártunk utána.
Megjelenik Csipi
Testvérem 27 éves lánya a karantén alatt kiköltözött a szülőktől örökölt kis telekre. Babi, aki soha nem fogott kapanyelet, beleszerelmesedett a természetbe – jobban mondva egy kis madárkába.
Babi mindig a libazöld pázsit kellős közepén (aminek április elején olyan színe volt, mint a pelyhes kislibáknak), a sövény árnyékában itta meg a reggeli kávéját. Tengernyi ideje volt, hogy megfigyelje a sövényt, mert egyelőre más látnivaló nem volt ezen a szegleten. Hamar kiderült, hogy egy feketerigó fészket rakott a sövény ága-bogába: a tojónak se híre, se hamva, ám a Tiffany-kék tojások már ott virítottak a fészekben. A család három napig csodálta a trendi tojásokat, és azt találgatta, vajon milyen madártól származhatnak. (Elsőre a feketerigóra tippeltek, és igazuk is lett.) A harmadik napon bebarnultak a tojások, másnapra pedig kikeltek a kis feketerigók.
Órát lehet igazítani hozzá: minden nap ugyanabban az időben érkezik, felül az antennára, meghallgatja az ötórás híreket, kettőt-hármat nyekerészik, majd megint szárnyra kel.
Babi és kis családja 13 napig figyelte a pici fiókákat, a 13. napon aztán sorsforduló következett: a fiókák a szemük láttára kiugrottak a fészekből. Csak a legkisebb, a nyúzott kis Csipi maradt le, de akkorra már kiolvasták Herman Ottó madártani könyvéből, hogy szürke színe okán ő lehet a lány. Akkorra a rigómama félénk szíve is megbátorodott, és az összecsukható napozószékek tövében repülésre tanította a madárkáit. Babi napközben főtt krumplival és rizzsel etette őket, a szomszéd macskáját meg szorgosan elűzte, nehogy bántódásuk essék. Aztán elérkezett a nap, mikor a madarak végleg elhagyták a fészket. Csipi, a legfélénkebb volt közülük a leghangosabb – ám ő az, amelyik azóta is visszajár Babihoz. Órát lehet igazítani hozzá: minden nap ugyanabban az időben érkezik, felül az antennára, meghallgatja az ötórás híreket, kettőt-hármat nyekerészik, majd megint szárnyra kap.
Babi szíve ilyenkor megremeg, mert több száz fényképe van már a kis Csipiről, esténként ezeket nézegeti. Azóta már Herman Ottó, a század eleji híres ornitológus könyvét is kiolvasta a madarak – és a kis Csipi – felettébb hasznos voltáról...
A harmadik napon bebarnultak a tojások, másnapra pedig kikeltek a kis feketerigók.
Idő, idő!
Az elzárás, a karantén az embert közelebb hozta a természethez – hasonlóan, ahogy Babi közel került az ő kedves Csipijéhez. Volt ideje elmerülni a természet hangjaiban, megfigyelni a kint zajló ritmikus történéseket. Babi azóta mindig csak azt kérdezgeti tőlem, hogy vajon mi, emberek tisztában vagyunk-e azzal, hogy a madárkák védik a lelki egészségünket. Mindenesetre az ő stresszes, rohanós kis lelke kisimult ott a libazöld telken, Csipi és társai énekét hallgatva.
Tény, amit kutatások is alátámasztanak, hogy igencsak jót tesz velünk, emberekkel, ha hajnalban madárcsiripelésre ébredünk. A mai rohanó világban sokat idegeskedünk, ami egy idő után képes felőrölni a lelki békénket, és így könnyen depresszióba esünk. A kutatók az urbánus életmódot kárhoztatják a depresszió kialakulásáért.
Miért énekelnek a madarak? A hímek énekkel védik saját territóriumukat és a nőstényeiket – ugyanezt teszi az ember a kerítéssel, az állatok pedig a szerteszét hagyott szagnyomokkal.
Mert láttak már Önök depressziós juhászt vagy földművelőt? Én soha. A természet közelében élő ember tudja, hogy másnap mindig felkel a nap, tehát mindig van remény. Nemrégiben egy kutatócsoport öt, eltérő jellegzetességekkel bíró lakóhelyet hasonlított össze. Az eredmény alapján azokon a helyeken, ahol sok fa, virág és madár élt, alacsonyabb volt a szorongásos zavarokkal küszködők száma. A madarak azért kaptak kiemelt szerepet a vizsgálatban, mert a kutatók szerint ők igazán „hallhatóan” képviselik a természet közelségét. (Idén tavasszal különben is rájuk irigykedünk, mert ők szállhatnak bárhova, mi bezzeg nem.)
A madárfigyelés külön tudomány! Már az felér egy meditációval, ha megfigyeljük ezeket a gyönyörű teremtményeket, ahogyan szabadon csipegetnek és repkednek. Nem elég azonban a szoba sarkából, fél füllel hallgatni a madárcsicsergést, testközelből kell megtapasztalnunk a természet eme csodáját. Ahhoz, hogy a természet kiválthassa pozitív hatását az emberi szervezetre és lélekre, kültéri programokat kell szerveznünk, minőségi időt kell töltenünk a szabadban. Én tehát Csipi történetén okulva azt tanácsolom minden kedves olvasónak és saját magamnak is: menjünk ki a természetbe, és töltsünk kint legalább három órát haszontalanul, mert csak akkor lesz részünk hasznos élményekben.
Nagyvendégi Éva
Kapcsolódó írásunk: Vörös Rébék
