Amikor felnövünk, valahogy mindennapossá válik, hogy csalódunk az emberekben. Persze szerencsés az, aki csak felnőttként ébred rá arra, mennyire aljas, rosszindulatú és kapzsi tud lenni ez a faj. És a fenébe is, megint egy lelombozó témát szedek elő, de erről egyszerűen muszáj beszélnünk. Tudni kell arról, hogy akármennyi idő telik el, akármennyi modern kütyü hivatott bizonyítani a civilizáció győzelmét, az ember nem tud megváltozni, és mindig a gyengébb nyakán akar táncolni.
Iránban tüntetések zajlanak: nők fejkendőket égetnek el, és a hajukat vágják le. Nincsenek egyedül, férfiak is vannak velük. Igazságot követelnek a mindössze 22 éves Mahsa Amini halála miatt, és Ebrahim Raiszi elnök távozását követelik. A tüntetéseknek már halálos áldozatai is vannak.
(© Susmawan Dita Afianto / Vecteezy)
Időutazás
Ugorjunk a 19. századi Franciaországba: egy jómódú család gyönyörű lánya, Blanche Monnier egy nem túl vagyonos ügyvédhez kíván feleségül menni. Ezzel annyira felbosszantja az anyját, hogy az a családi ház padlására zárja őt. A család úgy tesz, mintha a lány eltűnt volna, holott 25 évig a sötét padláson raboskodott, a saját ürülékében, mindenféle emberi kapcsolattól megfosztva.
Most tegyünk egy kis kitérőt a 20. századba: pár napja néztem egy dokumentumfilmet az 1934-ben napvilágot látott kanadai ötösikrekről, a Dionne lányokról. Nem csak a szüleik, de az állam és az orvosuk is lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználták őket, hiszen valódi csodának számítottak abban az időben. Mint az állatkerti állatokat, úgy mutogatták őket.
És most utazzunk a jelenbe: 2022 szeptemberében az iráni erkölcsrendőrség (amely azért felel, hogy a nők a szigorú előírásoknak megfelelően öltözzenek) elfogta a 22 éves Mahsa Aminit, amiért az nem takarta el teljesen a haját.
A fiatal lányt elméletileg egy órára, „átnevelő” leckére vitték a rendőrségre. Valószínűleg már a rendőrségi furgonban megpecsételődött a sorsa. Mahsa Amini kómába esett, és három nap múlva meghalt – a rendőrség állítása szerint szívrohamban, azonban minden jel arra utal, hogy az erkölcs bajnokai addig verték őt, amíg kómába nem esett, és már a kórházban se tudtak segíteni rajta.
Kiszolgáltatott emberek történetei ezek. Olyan embereké, akiket még a legközelebbi hozzátartozóik se tudtak megvédeni.
A káprázatos perzsaszőnyegek és a kemény cenzúra országa
Irán a feldúlt és nyughatatlan Közel-Keleten fekszik. Amilyen gazdag kultúrával rendelkezik, olyan szigorú szabályokat követve élik az emberek a mindennapjaikat.
Az újságokat cenzúrázzák, az internetet korlátozzák, a közösségi oldalakat elérhetetlenné teszik, főleg a szeptemberben történtek után. Nem akarják, hogy még több embernek felnyíljon a szeme. Ezen körülmények között igazán csodálatra méltó, ahogy kiállnak az igazság mellett.
Míg Nyugaton olyan nevetséges dolgokon zajlik a vita, hogy mi a nő definíciója, és hogy a férfiak vajon kinyissák-e a nők előtt az ajtót, mert félhetnek attól, hogy ezzel sértik a hölgyek önállóságát, addig néhol olyan elnyomásban élnek a nők, amiből lehetetlen kitörni.
Masha Aminit az iráni ,,erkölcsrendőrség" ölte meg, amiért a lány nem takarta el rendesen a haját. (© Iran Wire)
Az iráni eseményekre már az Anonymus hackercsoport is felfigyelt, és elindították a Irán-hadműveletet, mely során az állami médiumok feltörésésre törekednek, hogy segítsék a tüntetőket.
Az erkölcsrendőrök
Azt mondják, nehéz olyan átlagos nőt találni Iránban, akinek még nem akadt volna dolga az erkölcsrendőrökkel. Ennek a szervezetnek van hatalma, fegyverei, valamint átnevelő központokat működtet. Az első ilyen központok 2019-ben nyíltak. Itt az „erkölcstelen viselkedés” gyanújával vádolt nőknek előadást tartanak az iszlámról, a fejkendő viselésének fontosságáról, aztán mielőtt elengednék őket, alá kell írniuk egy esküt arról, hogy ezentúl betartják a ruházkodással kapcsolatos előírásokat.
Iránban egyébként az 1979 óta fennálló rezsim megköveteli a nőktől, hogy nyilvános helyeken viseljenek hidzsábot (olyan fejkendőt, mely takarja a hajat és a nyakat, de szabadon hagyja az arcot – a szerk. megj.). Az országot mostanában a gazdasági és politikai bizonytalanság jellemzi, ami rányomja a bélyegét az ott élő emberek életére. Talán emiatt is érzik szükségesnek, hogy az életüket kockáztatva, de az utcára vonuljanak egy szabadabb jövő érdekében.
Lehet, ismét egy újabb fordulóponthoz érkeztek. Amennyiben igen, azt kívánom nekik, hogy a fordulás ne mások szabadságának és jogainak korlátozásában teljesedjen ki, hanem az értelmes fejlődés és a tolerancia jegyében.
Ez lenne a forradalom?
Egészen megdöbbentő fotókat lehet találni a neten az 1979-es iszlám forradalom előtti Iránról. Nők kisminkelve, farmerban, szoknyákban, akkora mosollyal az arcukon, mint amilyet a fogkrémreklámokon látni. Piknik a parkban, ahol nők és férfiak egymáshoz közel ülve, fesztelenül élvezik a napsütést. Nők és férfiak a strandon, mintha csak egy olaszországi nyári jelenetet látnánk. Sötét hajzuhatagok, élettel teli tekintetek. Most azzal is baj van, ha a hajukat nem megfelelő módon takarják el, legalábbis az erkölcsrendőrök szerint.
Ezekkel a példákkal nem azt akarom mondani, hogy a vallás a főgonosz ebben a történetben. A főgonosz az, aki összekeveri a vallást a hatalomgyakorlással, amikor olyan vallási törvényt akar alkalmazni a 21. századi emberre, ami még a 7. században alakult ki.
Nem szeretem, amikor vallási indíttatásokkal akarnak irányítani egy országot. A vallásnak nem abban kellene főszerepet vállalnia, hogy elítéljen valakit, hanem abban, hogy lelki békét adjon nekünk. Bizonyosságot arról, hogy a sors igazságosan bánik velünk.
Iráni nők a forradalom előtt és után (© Bruno Barbey / MAGNUM PHOTOS; © Behrouz Mehri / AFP / GETTY IMAGES)
Nem rajtunk múlik
Nem szabad elfelejteni, hogy nem minden nő egyforma: vannak, akik egyenesen gyűlölik, míg mások kötődnek a kendőhöz. És éppen ebben rejlik a lényeg. Lennie kellene választási lehetőségnek!
2017 óta legalább 35 nőt tartóztattak le Teheránban azért, mert nem viselt hidzsábot. Shaparak Shajarizadeh éppen ezért hagyta maga mögött szülőföldjét. Ő akkor érezte magát szabadnak, amikor nem kellett takargatnia magát. Így hát levette a hidzsábot az otthonán kívül, és mint fehér zászlót, lobogtatta Teherán egyik legforgalmasabb részén, aminek az lett az eredménye, hogy letartóztatták.
Shaparak Shajarizadeh (© Carlos Osorio / THE GLOBE AND MAIL)
Ez még legalább háromszor megismétlődött vele, mígnem a mindennapjai részévé vált a félelem. Ekkor döntött úgy, hogy elhagyja Iránt. Azóta külföldön él, ezalatt pedig két év börtönbüntetésre ítélték hazájában. Csak azért, mert döntésjogot kért és szabadnak akarta érezni magát. Jelenleg az emberi és a női jogok harcosaként tevékenykedik. Ezek azok az emberek, akik tudnak tenni az elnyomás ellen, hiszen ők ismerik azt a légkört, amin változtatni kellene.
Nekünk nem sok beleszólásunk van ezekbe az ügyekbe, hiszen egyrészt nem ismerjük a teljes történetet, nincs közvetlen rálátásunk erre a kultúrára, másrészt végső soron az iráni embereken múlik minden. Mi legfeljebb annyit tehetünk, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a harcokra, melyek figyelmet érdemelnek, és rávilágítunk arra, hogy akárhányadik században járunk, mindig vannak olyanok, akik elnyomásban élnek. Viszont öröm az ürömben, hogy mindig vannak olyanok is, akik felveszik a kesztyűt az elnyomás ellen.
