Tisztelt Szerkesztőség! Egyke vagyok. Gyerekként élveztem, hogy a szüleim figyelme egyedül csak az enyém. Eltelt pár évtized, és mostanra fordult a kocka: az én összes figyelmem a szüleimé. Jobban mondva már csak az édesanyámé. Ám úgy érzem, ez túl nehéz feladat nekem.
Édesapámat két éve temettük el. Hirtelen érte a halál, álmában. Édesanyám elmúlt 85 éves, és apám halála óta egyre inkább leépülőben van. Egy éve részlegesen feladtam az állásomat, és a férjemmel együtt hozzá költöztünk, mert az Alzheimer-kór tünetei kezdtek mutatkozni rajta.
(© Patrizia Burra)
Eleinte részmunkaidőben dolgoztam, anyukámra pedig egy segítő vigyázott. A helyzet súlyosbodásával azonban ő sem tudott mit kezdeni, és inkább felmondott. Azóta sem sikerült találnom senkit a helyére. A nap minden perce édesanyámról szól. Folyamatos jelenlétet igényel, mert különben elkóborolna. Egyszer már megesett, hogy a szomszéd utcában találtunk rá: tél volt, a lábán pedig csak egy papucs. Fogalma sem volt arról, hol van és hogyan találhatna haza.
Éjjelente rosszul alszom, mert attól félek, újra útnak indul. Vagy csak főzni kezd, és odaéget mindent. Mert ilyen is megtörtént már. Belefáradtam a helyzet kiszámíthatatlanságába. Néha azért imádkozom, hogy édesanyám haljon meg végre. Aztán elszégyellem magam a gondolataim miatt, és sírva kérem, hogy bocsásson meg értük.
Ő azonban mintha nem is hallana. A saját zenéjére kering a lakásban, amiről azt hiszi, hogy a nagyszülei háza. Ő pedig újra gyerek, én meg az édesanyja vagyok.
Most már szinte alig van tiszta pillanata. Minden erőmmel próbálok türelmes és kitartó lenni, de úgy érzem, megbolondulok ez alatt a súly alatt. A férjem folyamatosan próbál meggyőzni arról, hogy egy otthonban lenne a legjobb helye. Titokban én is így érzem.
De nincs szívem őt idegenek közé zárni. Úgy érzem, tartozom neki ennyivel azért, hogy felnevelt. Türelemmel, szeretettel, gondoskodással. Most rajtam a sor, hogy visszaadjam neki mindazt, amit tőle kaptam. De vajon a férjem meddig képes tolerálni ezt?
L.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztanünnep a haji örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
