A költőktől általában azt várjuk, hogy a szerelemről szép metaforákkal, szépen csengő szavakkal nyilatkozzanak műveikben. Ám a nagy költők is voltak féltékenyek, csalódottak és megcsaltak. S mikor dúlt kebellel dúlt érzéseiket verselik meg, nem gyöngéd húrokat pengetnek, hanem nyers stílusban írnak: csak úgy záporoznak a sértő megjegyzések és a szemrehányások. Kedvesüket azzal alázzák meg („égetik le”), hogy a világ elé tárják szexuális szokásait, könnyűvérűségét, mindenre kaphatóságát. Kezdjük a legelején.
Az erotikus költők, akik Erósz, a szerelem istene után kapták nevüket, könnyed versek formájában zengték a szerelem dicséretét. Habár a régi költők művei többnyire töredékesen maradtak fenn, ezek alapján is láthatjuk, hogy a szerelemnek inkább az érzéki oldalát igyekeztek rímbe szedni. Ez sokszor azzal járt, hogy a költő tabutémákhoz nyúlt, illetve a nevetség tárgyává tette a szexualitást.
(© medium.com)
A görög költő, Mimnermosz (Kr. e. VI. század) szerint a szerelem az egyedüli élvezet, melyet az istenek az embernek fáradságos élete során megengednek. Ezért, amíg ifjúságunk tart, ne vessük meg Aphrodité (a szerelem istennőjének) ajándékait, hisz az aggkor úgyis megfoszt bennünket majd mindettől a gyönyörűségtől: Aphrodité nélkül fagarast sem ér az élet. Vetkőzés a szobán, szép, buja nő, hideg ágy – jaj, hova lettetek! Ámde akasszam fel magamat, mert kéj meg öröm nem hull, mint a virágzuhatag csak fiatalra, de hogyha nyakunkba telepszik a vénség, az ember rögvest randa lesz és nyomorék?...
Anakreónnál (Kr. e. VI. század) sem találkozunk komolyabb fölfogással. Neki a szerelmi gyönyör nem az élet nyomorának enyhítésére szolgál, hanem már egyenesen: életcél. Egy trák lányhoz címzett versében gőgösen közli, hogy az illető hölgyet kisebb gond nélkül megkaphatná, ha úgy akarná, ő mégis hagyja, hadd élvezzék ki mások a bájait: Trák csikócska, miért nézel rám ferdén és miért fordulsz el? Azt hiszed, hogy nem tudnálak megnyergelni, ha akarnám? Megülnének s lovagolnék rajtad mint a versenypályán, de csak hagylak, hogy kedvedre torkoskodhass, hancúrozhass…
Szapphó (Kr. e. 620-550) a görög líra egyik kiemelkedő női alakja volt – nevéhez fűződik a leszbikus szerelem témájának megjelenítése. Ő inkább csak kedves szavakkal, olykor bájos dorgálással fejezte ki szerelmét: Istennek tartom most e fiút, mivel ott ülhet melletted, hozzád íly közel és nézheti arcodat és hallgathatja szerelmes szép szavaid suhogását meg nevetésedet is…
Mivel magát a homoszexualitást az ókori görögök természetesnek találták (a férfiak között eléggé elterjedt), így a sok vonatkozásban kielégületlen nők és asszonyok szerelmi viszonyát sem tekintették erkölcstelennek. Ami érdekesség, hogy Szapphó esetében máig nincs helytálló bizonyíték arra, hogy tényleg homoszexuális lett volna. A történelem mégis így könyvelte el a költőnőt.
Míg a görög költészet épphogy csak betekintést nyújt e témába, addig a szabad szájú római költők némelyike már sokkal alpáribb módon közelíti meg az erotikát. A házasságtörés, a hűtlenség, a féltékenység és a bujaság fikázása sokszor előbukkan a költészetükben. Mivel a szabadszülött római szülők fiai és leányai között nem volt megengedett a társadalmi érintkezés, így a költők a hetérák (kéjhölgyek) könnyelmű népségéből szedegették alakjaikat – és szerelmeiket. Ezeknél a verseknél máig vitatott, hogy vélt vagy valós történetekről van-e szó... Hogy a költő tényleg egy erkölcstelen nő életét öntötte versbe, avagy sokszor csak a beteljesületlen szerelem késztette egy-egy gúnyvers megírására.
Az egyik leghíresebb római erotikus költő Catullus volt (Kr. e. 87-57). Sok versét szerelmének, Lesbiának címezte, aki nem éppen szemérmességéről volt ismeretes, amit a költő folyamatosan fel is rótt neki. Catullus életének sorsdöntő élménye volt ez a szenvedélyes és ellentmondásos szerelem. Az említett hölgy valódi neve Clodia – és egy igen befolyásos római férfi felesége volt. Clodia férje egyébként olyan váratlanul halt meg, hogy azonnal szárnyra kapott a gyanú, miszerint a felesége ölhette meg, akivel egyébként is rossz volt a viszonya. A nő ugyanis már férje életében is botrányos életet élt, és főleg fiatalabb férfiakat gyűjtött maga köré.
Clodia magától Catullustól is mintegy tíz évvel volt idősebb, mégis elcsavarta a költő fejét. A Lesbia név választással Catullus egyfelől Clodia szépségére utalt (Leszbosz szigete ugyanis híres volt szépségversenyeiről), másfelől műveltségére, ugyanis a szó hallatán Szapphóra gondolhattak az emberek. A Lesbia-ciklus versei megéneklik a szerelem számtalan viszontagságát: a reményt, a boldogságot, a féltékenységet, az összeveszést és a kibékülést. Odi et amo (Gyűlölök és szeretek) – Catullus híres epigrammájának kezdő szavai egy nagy szenvedély dilemmáját fejezik ki: megvetlek, de mégsem tudok szakítani veled.
A gyilkos gúny szintén fontos helyet foglal el Catullus költészetében. Csípős nyelve nem kíméli szerelmét, és sokszor alpári módon teszi nevetségessé a szeretett hölgyet: Hallom, egyre üzekedsz a fiúkkal. Remélem, hogy tizet is kikészítsz közülük minden éjjel, mert nem tudsz már szeretni, s nem maradt, csak tátott nagy bujaságod.
Clodia-Lesbia tehát a hírek szerint a szerelemben olyan kielégíthetetlen volt, mint a mitológiabeli nimfák. (Ennek alapján a nők szerelembeli kielégíthetetlenségét mindmáig nimfomániának nevezzük.)
Catullus viszont nemcsak szerelmeit, de barátait, vetélytársait, sőt magát a császárt is kigúnyolta verseiben. Ismeretes Mamurra ezredesnek és Augustus császárnak szánt versikéje, amelyben a két magas rangú férfit gond nélkül kifigurázza. Egy ilyen vers publikálása még a mostani, lazaságáról ismert korunkban is felkavaró lenne. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy mai költő hasonló módon jellemezné két politikus „viszonyát”. Catullus mégis megtette:
Caesar kisasszony s Mamurra húgunk.
Az egyik hölgyet Róma szülte nékünk,
a másikat Formia. Szennyüket
nem mossa el víz, zápor, tengerár.
Paráznaságban mester mind a kettő:
egy ágyon adják bérbe farukat,
szopásban is kiválók. Máskülönben
az utcalányok konkurensei.
E két buzi pompásan összeillik.
A Mamurra néven emlegetett férfiról annyit tudni, hogy Caesar szolgálatába lépett, és az ő seregében volt hadmérnök a háborúk alatt. Fényűző és tékozló életmódja (amit a hadjáratokban összerabolt vagyon tett lehetővé) egész Rómában közismert volt, és ezzel sok ellenséget is szerzett magának. Catullus viszont a császárt is gond nélkül kigúnyolja. Egyik versében például „szajha Romulus”-nak nevezi őt. Tény, hogy ő és a hozzá hasonló költők az ilyesfajta „dicshimnuszok” miatt sokszor kegyvesztettek lettek.
Erotikus freskó Lupanarról, egy városi bordélyházból, amelyet Pompejiben tártak fel (© AFP/Getty Images)
A következő, figyelemre méltó császárkori erotikus költő Martialis (40-104), aki verseiben országának romlott erkölcsi állapotáról tudósít. Martialis a latin nyelv legnagyobb mesterei közé tartozik, noha írásművészete nem a steril irodalmi, hanem a nagyon is élénk és szeszélyes köznyelvvel rokon. Ő az a típusú író, aki cseveg, megsúg, pletykál. Éles szemmel jár és figyel, olvas bennünk, mondhatni: minket olvas. Versei között sok a trágár szavakat tartalmazó költemény, ezért a válogatások erre-arra hivatkozva kihagyják ezeket:
Rátörtem, hisz a hír fecsegte, hogy nőm
Polla s egy buzi összejárogatnak
titkon. Nem buzi ez! Mily aljas egy vád!
Ezeknek a verseknek a magyarra fordítása gondot okoz, ugyanis hemzsegnek az obszcén kifejezésektől. Az olvasó felháborodásának elkerülése végett előfordul, hogy az olyan latin kifejezések, mint például a futuo ige, „szeretkezik” vagy „közösül” formában jelenik meg a fordításban.
Martialis egyik legnagyobb hatású verse A tág Lydia nevezetű költemény, amikor is az említett hölgy kitágult nemi szervéről ír, ezáltal is utalva erkölcstelenségére: Lydia annyira tág, mint segge az érclovasoknak, / mint egy karperec egy csont-bőr buzi szálka-kezéről, / mint matrac, melyben tollpihe épphogy akad…
Az ókori erotikus költők fő témái tehát csaknem minden esetben az élvezetek és az érzéki szerelem dicsőítése, illetve beszámolók a hetérákkal, szerelmekkel, szeretőkkel való szexuális örömökről. A pajzán versek alkotói sok érzelmi vihart megélhettek, mert ugyan ki írna szerelméről ily csúf versikéket, ha a szíve révbe ért volna.
Mindenestre még ma is nagy élvezettel olvassuk költeményeiket, melyek szellemességük és csipkelődő modoruk okán különleges helyet foglalnak el az ókori irodalom történetében.
