Vissza a gyökerekhez! Paxián Erikkel a YouTube-on böngészve találkoztam: a nagymegyeri fiatalember sorozatot indított a permakultúráról. Ám még mindig nagy volt bennem a homály, egészen addig, míg a videóban fel nem tűnt egy ismerős kertészmérnök, Molnár Rajmund (szintén Megyerről).
Rajmund aztán fél perc alatt helyre tett. Elmondta, hogy a permakertész ugyanazt csinálja, mint a régi öregek: nem gyomlál, nem görnyed a kertben, még csak nem is ás, hanem hagyja a növényt a maga kedvére növekedni. S hisszük vagy nem, a palántája napcsókolta paradicsomot terem.
A facélia vagy más néven mézontófű kiváló talajjavító növény és nagyon jó méhlegelő. A képen épp egy poszméh és egy gyöngyházlepke osztozik a nektáron.
Egy szabály azért van: a mai nemesített magokkal a permakultúrában semmire nem megyünk, öreg bácsikáktól érdemes régi magvakat kikönyörögni... És az egészet csak kicsiben lehet művelni, nagyüzemileg nem működik.
Most pedig lássuk az elszánt youtubert, Paxián Eriket, akit, őszintén szólva, sosem vonzott a kertészkedés. Ám szívesen barangolt a határban, ezért is tanult ki vadgazdának a soproni főiskolán. Ehhez képest ma szorgosan kertészkedik. Szakismeretekkel pedig az említett Rajmund segíti.
Paxián Erik
– Mindig kertes házban laktam – kezdi Erik, a ma már szorgos permakertész. – Sokat segítettem a kertben a szüleimnek, de nem képzeltem el ebben karriert. Engem mindig a természet vonzott, számomra a természet maga a csoda! Egy idő után rájöttem, hogy ha szeretnék érte tenni, akkor nincs más út, mint a kertészkedés. Ez a felismerés az egyetemi tanulmányaim alatt ért, amikor elkezdtem azzal foglalkozni, hogy a mezőgazdasági kultúrák hogyan hatnak a vadállományra, az agrárrégiók ökoszisztémájára. Ma kizsákmányoljuk a talajt, a mezei ökoszisztémák elszegényednek, az ivóvizünk szennyezett, és még folytathatnám a sort. Útközben megismerkedtem Gyulai Iván ökológus munkájával, aki élen jár a környezetkímélő kertművelés terén. Saját szakállamra elkezdtem kölest, kukoricát, napraforgót vetni. Figyeltem, mi történik a kertben, hogyan eszik le a mezei verebek a kölest. Vizsgálódtam, gyógynövényekkel kísérleteztem...
Paxián Erik, a permakultúra csallóközi nagykövetének a kertje
Közben egyik barátjától kapott egy permakultúrával foglalkozó könyvet, és teljesen elvarázsolódott. Ekkor már javában zajlott otthon a kísérletezés.
– Szerintem az értő kertműveléssel tudjuk a legtöbbet tenni a környezetünkért – összegzi Erik a tanulságokat. – Én úgy gondolom, hogy ha a kertünkben megőrizzük a természet kincseit, akkor már eleget tettünk.
Az emberek azt hiszik, hogy a „permakultúra” egyenlő a biokertészkedéssel. Vajon tényleg erről van szó? A permakertben nincs szükség permetezésre, itt a kártevők nagy részét természetes ellenségeik pusztítják el. Nem hátrány, ha a termőföldben giliszták és férgek élnek, mert azok lazává dolgozzák a földet.
– Igazi bio már nemigen létezik – mondja Erik. – A biokertészkedés csökkenti a környezeti kárt, de ugyanúgy van benne vegyszerhasználat, mert bizonyos vegyszerek itt is megengedettek. Ritka, mint a fehér holló az olyan lázadó biokertész, aki egyáltalán nem használ vegyszert. Sajnos nem is lesz versenyképes, mert a többiek, akik kemikáliát használnak, kiszorítják őt a piacról. Tehát összegezve: a bio sem az, aminek hisszük! Egy jobb termelési mód, de a termelési rendszereket itt is befolyásolják a nagy vegyi üzemek. A permakultúra, vagyis a fenntartható gazdálkodás és kertészkedés már más kategória! Ezt lehet úgy művelni, hogy a külső behatás szinte nulla legyen. Az első lépés, hogy nem boltban veszem a magot, hanem felfogom magamnak. Itt élő a talajom, ahol gazdag az aljnövényzet, és ezt meg is hálálja nekem a kertem. Sorra kelnek ki a gyümölcsfák, vagyis kikel a szilvamag, az almamag, és fa lesz belőle. Ahogy az erdő is telepíti önmagát, a gyümölcsfák is maguktól nőnek – magyarázza Erik. Mikor kis kétellyel a hangomban az oltványozásról kérdezem, mosolyogni kezd.
– Ugyanakkora esélye van annak, hogy a gyümölcsfám jó termést fog hozni, mint annak, hogy termése apró és élvezhetetlen lesz. Nem feltétlenül kell fát oltani! A helyben, magról kelt növény mindig ellenállóbb, mint egy konténerben nevelt fa. Ha a termés mérete, ízvilága, formája kívánnivalót hagy maga után, még mindig bele lehet oltani egy nemes fajtát. Ezeket a fákat a gyerekeinknek, az unokáinknak neveljük, ezért türelmesnek kell lenni! A kertre ma úgy tekintünk, mint amivel sok munka van. Szerintem ezzel a gondolkodással kéne szakítani – ecseteli Erik.
– Az én 1000 négyzetméteremen van még baromfiudvar, lókifutó, melléjük egy néni kölcsönadta a 800 négyzetméteres kertjét, hogy gazdálkodjunk benne. Szántóföldi paradicsomot, facéliát és mustárt vetettünk bele. Ezekkel nincs sok munka. A másik kertben kísérletezem, tanulok, tapasztalatokat gyűjtök, mert nem szeretek csak úgy a levegőbe beszélni. A saját tapasztalataimmal szeretem alátámasztani a mondottakat. Ezért látom szükségét annak, hogy sok időt töltsek a kertemben! – mondja. Majd elmeséli, hogy az ő kertjében bizony minden mindennel kölcsönhatásban él.
– A vakondtúrást például mindenki szidja, ugyanúgy, ahogy a lótetűt, vagy más nevén a lótücsköt. Az én kertemben nem okoznak problémát. A vakond a pocokkal együtt a legjobb talajlazító. A vakond által kitúrt föld a legideálisabb az ültetéshez – magyarázza.
Ilyen Eriknél a paradicsom
Erik úgy látja, hogy a fenntartható gazdálkodás egyre népszerűbb (videóival ő is a népszerűsítést segíti). A permakertésznek nagy a hatása a környezetére.
– Például én is hatok a családomra. Édesapám a kertjének néhány négyzetméterét mulcsos ágyásokban műveli. A barátaim is hajlanak a permakultúra felé. Az oktatóvideóimmal persze sokkal több embert sikerült megszólítani – bólogat büszkén.
Közben megérkezik Molnár Rajmund, aki a zöldségtermesztés tudora. Ő a Kecskeméti Főiskolán szerzett oklevelet, és szintén a permakultúra lelkes híve. Tandemben működnek, gyakran kikérik egymás tanácsát.
– Erikkel Nagymegyeren ismerkedtem meg, ahol szőlészként dolgoztam, ő pedig idénymunkásként a szüretre érkezett. Hamar barátok lettünk – emlékszik vissza Rajmund. Mint mondja: igyekeznek visszatérni a régi idők kertészkedéséhez. Okos kert lusta kertészeknek, ez a permakultúra. A permakultúra tulajdonképpen az állatok és a növények segítségével lemásolja a természetben önmagukat fenntartó rendszereket... Éppen ezért szkeptikusan állok (jelen esetben ülök) a várkonyi kastély parkjában, hiszen a permakultúra a rendezett káoszt jelenti a számomra, az angolpark pedig ennek az ellentéteként jelenik meg előttem. Rajmund, aki itt főkertészként minden fűszálnak és virágnak parancsol, hamar visszaránt a valóságba.
Molnár Rajmund főkertész a rózsák tövére fűkaszalékot szór
– Hahó, meg kell ám találni a természet és az ember között az összhangot! Az angolparkban nyesek, és a kifinomult emberi szemnek való szépet keresem. A permakultúra viszont egy olyan rendszer, ahol nem dolgozom a kertben, hanem csak vetek és szüretelek. Tehát hagyom, hogy kedvük szerint nőjenek a növények. Természetes, hogy néha be kell avatkozni, de egy permakertben minden mindennel összefügg. Ajánlatos egy minél összetettebb ökológiai rendszert létrehozni, amibe az állatvilágot és a mikroorganizmusokat is bele kell vonni. Egy rendezett parktól teljesen mást várunk el, ám én itt is igyekszem meríteni a permakultúrából – magyarázza Rajmund, majd a rózsaágyások felé mutat.
– Ha megnézzük a rózsákat, akkor látszik, hogy nálam az ágyások fűkaszalékkal vannak takarva. Mert fű van elég, minden kaszálás után összejön egy szép adag, és hát mit csináljunk vele? Felhasználhatjuk talajtakarásra olyan helyeken, ahol amúgy kapálni és gyomlálni kellene. Így azonban nem kell se gyomlálni, se kapálni – mutatja mosolyogva a levendulaágyásokat.
Minden héten szórnak rájuk egy vékony réteg kaszalékot, így nincs erős szaga, és senkit sem zavar. Ám mégis komposztálódik, a talajélet felélénkül, a férgek, a talajban élő állatkák pedig humusszá alakítják, így a talaj állandóan megújul. Itt találkozik a permakultúra egy rendezett angolkerttel. Meg persze az sem mindegy, mi mellé mit ültetünk.
Nagyanyáinknak még a kisujjában volt a kertészkedés, most szakkönyvekből és a világhálóról próbálunk okosabbak lenni. Ám nem szégyen az idősebbektől kérdezni, mert ők biztosan adnak néhány használható tanácsot.
Cukkinik a mélymulcsos ágyásban
– Rengeteg olyan kártevő van, amely bizonyos növényeket károsít, ám ha olyan növényt ültetünk mellé, aminek az illóolajait vagy alkaloidjait nem szenvedheti, akkor azt elkerüli – folytatja Rajmund. – Nagyanyáink például a paradicsom mellé zellert ültettek, vagy a sárgarépa közé hagymát duggattak, ugyanis a répafonálféreg nem bírja a hagyma illóolaját, míg a hagymalegyet az ernyős virágzatúak aromája taszítja. De ugyanúgy gyógynövények vagy virágok is elüldözik a kártevőket. Ilyen például a karcsai rózsa vagy büdöske, amelyet a levéltetvek és a fonálférgek nem szeretnek. S nem csupán az illatával nincsenek kibékülve, de a gyökerén át olyan anyagokat választ ki, amitől a fonálférgek távol tartják magukat. Tehát egy veteményest körbe lehet ültetni vele, vagy elég itt-ott elszórva a zöldségek közé beültetni. Esztétikailag is szép, és óriási hasznot hoz – magyarázza Rajmund. Ami még szintén szép és hasznos is, az az előbb emlegetett és manapság divatos levendula (Lavandula), hiszen taszítja a szúnyogokat és a levéltetvek sem szeretik.
Ám térjünk vissza a zöldségekre, hiszen egyre többet hallunk arról, hogy a fejlett országokban minőségi éhezés folyik... Hogy hiába esszük marékszám a gyümölcsöt, zöldséget, annak nincs meg a kellő ásványianyag- és vitamintartalma... Ha tehát már távol tartjuk a kártevőket a veteményestől, akkor érdemes olyan zöldséget termeszteni, ami a hasznunkra válik. Ha már dolgozunk vele, legyen értelme az egésznek.
A mélymulcs lényege, hogy a természetes talajképződést rekonstruálja. Így egyre vastagabb humuszréteget fogunk kapni
– A világ sajnos abba az irányba mozdult el, hogy mindenhova az agyonnemesített F1-es hibrid zöldségeket próbáljuk ültetni. Kényesek és igényesek. Arra nemesítették ki őket, hogy nagyobb hozamot adjanak, de ahhoz megfelelő körülményeket kell biztosítani a számukra. Míg ha én kiköpöm a magot, már nő is és terem is, mi meg örülünk neki, és ez az igazi. Én ebben nőttem fel. A nagyszüleimnél ott lett hagyva a paradicsom, ahol nőtt, és ott termett, onnan szakítottuk le. Az volt igazi – és nem volt még fajtaneve sem. Tény, hogy ha bevittem, másnapra már összeráncosodott, ám frissen fogyasztva még ma is a számban érzem az ízét – mondja.
Mert, ugye, ma hozzászoktunk ahhoz, hogy télen is zöldséget, gyümölcsöt eszünk, és ma már az íze is jó, a talaj nélküli zöldséghajtatásnak köszönhetően (ezekben a rendszerekben talaj nélkül, vegyi fürdőben nevelik a zöldséget). Ám ezeknek nincs akkora vitamintartalma, hiszen a vegyi fürdővel közel sem kapnak annyi ásványi anyagot, mint a szezonális zöldségek, amelyek a kertben teremnek. Ezekre mondjuk mostanság, hogy nem táplál, csak etet.
Kertészkedők, figyelem! Levendulák a parkban: a kaszalék a nedvességet is tárolja, nem kell annyit öntözni.
– Nagyszüleink az ősszel felszedett sárgarépát, petrezselymet, krumplit, vöröshagymát elvermelték, és télen azt fogyasztottuk. Diót és mogyorót ettünk, sörretket, feketegyökeret, télen pedig burgonyából fedeztük a C-vitaminkészletünket. Ma monokultúrában termesztünk mindent. Kiirtjuk a biológiai sokféleséget, vagyis a permakultúra alapját! – csóválja a fejét Rajmund.
Károly walesi herceg is permakultúrás gazdálkodást folytat a birtokán.
– Régen kisebb permakultúra működött minden egyes falusi háznál. Szinte önellátóan működtek, s ami szerves trágya összejött, azt összegyűjtötték, ősszel kijuttatták a szántóra vagy a kertre, és elásták. Ezzel megvolt a körforgás. Ugyanarról a szántóról bejött a növény, megettük, illetve az állatok is megették, és ismét lett belőle trágya. Szóval, sokkal aktívabb volt a talajélet. Napjainkra azonban az állattenyésztés kiszorult a körforgásból, már malac sincs a házaknál, tehát mit tesz az ember? Vásárol egy zsák műtrágyát, és megszórja a kertet vele. Már ha van veteményese, mert egyre kevesebben foglalkoznak zöldségekkel. Munka után mindenki fáradt, és inkább befüvesíti a telkét. Nincs tisztában azzal, hogy a fűvel sokkal több munka van, mintha lenne egy permakultúrával művelt kertje. Hiszen abban a kertben nem kell dolgozni, az a kert helyettünk dolgozik. A paradicsomot nem kell annyiszor öntözni, mint a füvet – zárja a beszélgetést Rajmund, a permakultúra híve és ismerője.
