Régen a gyerekek alig várták a szentesetét, mert csak akkor derült ki, mit hozott a Jézuska. Az advent ezért is volt a várakozás ideje.
Mára csökkent a varázs, a mai gyerekek nem szeretnek várni. A hatvanas években végezték el a híres pillecukortesztet, amivel a kicsik kitartását mérték. A gyerek elé leteszünk egy szem pillecukrot, s azt mondjuk neki: azonnal is megeheti, de ha megvárja, míg visszajövünk, akkor kap még egyet. A gyerek magára marad az ínycsiklandozó cukorral...
Marshmallow experiment
A „marshmallow“ videók nagyon népszerűek az interneten, mert a gyerekek aranyosak, mikor olyan nagyon nem akarják megenni azt a cukrot. Akad, aki kivárja a 15 percet, míg a kísérletvezető visszatér, de a többség elesik: elmajszolja a cukrot.
Előbb megeszem a hamburgert!
De nemcsak a gyerekek, a felnőttek is hihetetlenül türelmetlenek tudnak lenni. Talán evolúciós örökségünk is a türelmetlenség, hisz ha az ősember nem ejtette el azonnal a bölényt, lehet, hogy utána több hétig kopogott a szeme az éhségtől, mert nem jött egy újabb bölény. Így megtanulta: az a jó, ha minél előbb megszerzi azt, ami a látómezejébe kerül. Ennek eredményeképp az ember életét áthatja a halogatás: felértékeli a jelen pillanatot. Az azonnali, kisebb jutalom kedvéért lemondunk egy sokkal értékesebb dologról. Hisz arra várni kell...
Majd holnap megyek el orvoshoz, holnap kezdek spórolni, holnap kezdek fogyókúrába, előbb megeszem ezt a hamburgert... Aminek köszönhetően ma már több a túlsúlyos ember, mint az éhező.
Persze, az őskortól sokat fejlődött az ember, kitalálta például a technikai civilizációt. De a technika ma is csak arra mozdul rá, hogy mielőbb kielégítse az emberi türelmetlenséget. Ha egy internetes weboldal 4 másodpercnél tovább töltődik be, a vásárlók egyharmada otthagyja. Kisgyermek voltam, mikor a vasfüggöny mögött először olvastam az amerikai hitelkártyarendszerről: vedd meg most, fizesd ki holnap! Hisz a hitelkártya odaérintésekor az embernek nem kell szembesülnie azzal, hogy most milyen köteg papírpénztől szabadítják meg; míg ha készpénzben kellene leperkálni a vételárat, meggondolná a vételt.
Mára valóság, hogy némely emberhez a gyorshitelezők kávéra járnak, s mindig van kölcsöne. Ezzel is végeztek kísérletet: az a vásárló, aki hitelkártyával fizetett, sokkal többet vásárolt, mint aki készpénzzel. Pedig az azonnali vágyteljesítés nem jó vezérelv, mert ellopja az örömöt a mindennapokból – és elszürkíti az ünnepeinket. Ha ugyanis mindig mindent azonnal megkapunk, és a gyerekeknek majd minden hétre van kívánságlistájuk, kiveszik az ünnepből a varázs.
Gyerekkoromban egyetlenegy nagy öltöztetős babám volt: karácsonyra kaptam, s ez a baba testesítette meg nekem a világ minden babáját. A mai gyerek online áruházból válogathat, és olcsón megvehető sok olyan holmi, ami régen nem is létezett. Egykoron az üzletben háromféle kabátot és négyféle pizsamát lehetett kapni; abból választhattunk. Ma lakhatunk akár a világ végén is, a futár készenlétben áll, így fillérekért hozzájuthatunk a webáruházak árudömpingjéhez.
A rossz lelkiismeretű szülő vásárolt tárgyakkal halmozza el a gyereket. Ez a szülő sokszor annyira túlhajszolt, hogy fogalma sincs, mit kezdjen a gyerekével, de nyilván szereti, ezért megvesz neki mindent. Sokszor pontosan azért nem képes elég érzelmet nyújtani, mert nincs tudatában, hogy ennek mennyire egyszerű formái is léteznek.
Elég leülni mesélni a gyereknek, rugdosni vele a labdát, társasjátékozni, „megkóstolni“ a gyerek műanyag süteményét, és a többi. Ezzel máris érzelmeket tudunk közvetíteni.
Nem a tárgyak felhalmozása a rossz (a nyolcadik baba, a tizedik autó); az rongál, ami mögötte van. Hogy a szülő nem tud megfelelő mértékben – mesékben, játékban – jelen lenni a gyerek életében. Ha van testi-lelki ölelés, odafigyelés, csiklandozás, akkor akár a harmadik matchbox és babaház is jöhet, nem fog ártani.
A gyerekpszichológiában úgy magyarázzák, hogy a szülő érzelmi inkompetenciából adódóan árasztja el a gyereket játékokkal, ő pedig érzelmi kielégítetlenségéből fakadóan követeli azokat.
