Engem is utolért a végzet, és a rettegett társkereső felkerült a telefonomra… Az alkalmazás, amitől mindenki óva intett. Sokan csak annyit reagáltak: egy ilyen okos, rendes lány mit keres ott? Hát a számításaimat. Mindenesetre próbálom majd megúszni fulladás nélkül. Következzen egy helyes, rendes lány helyzetjelentése a Tinderről.
Az elkövetkezendőkben kapok majd hideget és meleget, mert lesznek saját és hallott, vicces és vérlázító történetek. Mindenesetre, ahogy egy barátnőmmel emlegetjük, az online halászaton aligha talál az első merítés, többször ki kell vetni a hálót.
(Forrás: https://hu.pinterest.com/)
Az én virtuális tudathasadásom négy évvel ezelőtt kezdődött. Akkoriban még a Happn alkalmazás szárnyain repültem. Az app lényege: aki az utcán szembejön veled, és felhasználó, az a felületen is visszaköszön. Az „öreg motorosok” azt állítják, hogy ezt a kevésbé ismert alkalmazást csökkentett, ám annál inkább minőségi felhozatal jellemzi. Hát, nem tudom. Esetemben például az egyik Happn-udvarlómnak, Ádámnak a Pest–Komárom távolság már válóoknak számított. Sőt, a vége felé a személyes találkozók alól is kibújt; arra hivatkozott, hogy messzi tárgyalásai vannak. Csakhogy az alkalmazás megmutatja, ki hány kilométerre van tőled...
Egy másik udvarlóm, Sanyi először eltévedt, és a helyzeten csak tovább rontott azzal, hogy nem saját kocsival érkezett. A pedálokat és a kormányt emiatt nem a legmegnyugtatóbb módon kezelte; s ezzel félelmetes utazási élményt szerzett mindkettőnknek. Hiába éreztem már az első pillanatban, hogy nem őt keresem, azért udvariasan kivártam a randi végét, a „Lesz második tali?” kérdésre pedig rávágtam: „Először keljünk át ezen az előttünk magasodó hídon, és ha majd épségben átérünk, válaszolok a kérdésre.”
Azóta eltelt négy meddő év, én pedig megérkeztem a Tinderre, a társkeresők krémjére – ahol egy hónap alatt több tapasztalatot szereztem, mint Happnös pályafutásom egész ideje alatt.
Hagytam magam beszippantani a húspiacra, miközben azzal ámítottam magam, hogy csak rajtam múlik a siker. Bemutatkozásomban nagy hangsúlyt fektettem az idézetekre, pedig tudtam, hogy a férfiak nagy része hanyatt-homlok menekül az ilyesmik elől. „Nem várok el többet mástól, mint saját magamtól…” Éppenséggel nem a legjobb taktika rögtön elvárni valamit... Viszont ha nem követelek semmit, akkor már négy évvel ezelőtt férjhez mehettem volna a Sanyihoz. Most több pasi is azzal nyitott, hogy jó a bemutatkozásom; de ezzel ki is fújt a dolog. Nem baj, megyünk tovább. Tudnivaló, hogy a Tinderen az ide-oda húzogatással a feliratkozók sorsistennőt játszanak, aki képes kiszűrni a villanásnyi időre feltűnő arcfoszlányok közül az igazit. Én erre nem voltam képes, ezért inkább azt hajtogattam, hogy a megérzéseinkre kell hallgatni.
Jobbra húzz!
Persze azért nekem is volt pár találatom. Mikor megtörtént a jobbra húzás, majd azt találat követte, akkor már csak várnom kellett, hogy az a másik rám írjon... Mert, ugye, mi, öntudatos nők nem nyitunk, nem írunk először. Nem úgy van az! Van olyan pasi is, akinek szétválásra ad okot, ha a nő kérdez először. (Szilvi barátnőmmel történt ez az ominózus eset.) Annak a nőnek, aki szereti kezébe ragadni a kezdeményezést, inkább a Bumble, a hölgyválaszplatformot ajánlom, mely nemcsak teret ad az első lépésnek, hanem alapként kínálja fel.
(Forrás: https://hu.pinterest.com/)
A Tinderen viszont nem ez a módi: itt inkább csak kattintgatsz, s közben szűröd a felhozatalt... Tűkön ülve várod, hogy ki lesz az, aki megmássza a „Hogy vagy, milyen napod volt, mivel foglalkozol és mi járatban itt?” kérdéshalmazt. Nyilván a profilfolyamban a sok szürke hal között nehéz mélyebbre lemerülni, és elmés csevejt kezdeni – bár a fotóra rákérdezni soha nem rossz taktika. Kifejezetten örömteli pillanat, mikor valaki már a kapcsolódás első lépésében humoros és választékos, avagy épp magvas fogalmazókészségről tesz tanúbizonyságot.
Az első lovag
Hamar megjelenik Tamás, első reményteli Tinder-lovagom. S vele jön a hideg zuhany: első kérdése ugyanis az volt, hogy hol mindenhol jártam a nyáron. Ó, végre egy téma, ahol lehet mesélni, nem kell sablonosnak lenni. Csakis a két emberen – Tamáson és rajtam – múlik, hogy mibe fordul át az egyenes rákérdezés.
Gyerünk hát! Neki is látok, hogy bőven kifejtsem, hova is sodort az élet az elmúlt években; barátnős programok és a többi. S azonnal jön a megjegyzés: Akkor Te vagy az „ezer barátnős csaj!”. Hm.
Eleresztem a fülem mellett a kérdés mögött ágaskodó szarkazmust, de nemsokára jön egy újabb magas labda (ami szó szerint fejbe vág). Íme, Tamás elméncsége: „Általánosságban véve kétfajta ember van. Az egyik magányos, mert nincs melengető családja. A másik komoly identitászavarral küzd, folyton menekül a sorsa vagy valami konkrét dolog elől. Mindkét típus átesik át a ló túloldalára, mármint utazás szempontjából. Te melyik vagy? Nem hiszem, hogy abba az egy százalékba tartoznál, ahol a teljes emberek vannak, akik csupán a nettó hedonizmusuk miatt járnak nyaralni. Harminc felett minden egyedülálló fehér nőt utolér az időpánik, s a »mindenbaromságbabelemegyek« szindróma jeleit mutatják, csak hogy elfeledkezzenek a ketyegő biológiai óráról. Szóval, kedves Kincső, imádok fajsúlyos témákról vitázni, mert csak ilyenkor derül ki, hogy a másik félbe szorult-e némi érzelmi intelligencia.”
Bumm, ez a Tamás a vesékbe lát. Csakhogy bennem emberére akadt, mert javíthatatlan romantikusként rühellem a cinikus pasikat. A revansom így szólt: „Azt, hogy hova tartozom, elég, ha én tudom. Teljes értékű életet élek, minőségi időt töltök minőségi emberekkel. Például veled... (S itt nagyokat kuncogtam.) Igenis imádok új helyeket felfedezni, azért is, mert megtehetem. Igaz, hogy 30 felett vagyok, de egyedülállóként enyém az egész világ. Keresem az igazit, de nem csak ezért járok nyitott szemmel. Örülök a világnak és minden egyes napfelkeltének! S bár tudom, hogy a Tinder nem feltétlenül az a hely, ahol sok jó ember megfordul, de azért teszek egy próbát.” Lett volna még mondandóm, de Tamásnak csak egy „Hm, hát igen!”-re futotta. Egyáltalán nem vette fel a minőségi vita fonalát.
Pedig épp ki akartam neki fejteni, hogy szerintem kétféle pasi létezik: az egyik le akarja nyomni a nőt, csak mert holmi kisebbségi komplexusa vagy Napóleon-szindrómája van. A másik pedig egy bebújós papucs, aki nem meri felvállalni a véleményét: s mindig arra a lábra idomul, amelyik belebújik. Mindenesetre nagy elégtétel volt, hogy pár nappal később Tamás kedvesen rám írt, hogyan aludtam. Nem válaszoltam, mert mit is válaszolhatnék... Közben ugyanis kiderült, hogy két barátnőmet is megtalálta ez a megmondóember. Az egyikük azóta férjhez ment, de máshoz; ami sokat elárul arról, miért lehet még mindig magányos farkas a kedves Tamásunk.
Ezután jött Szilárd, a sértődős-heves-türelmetlen, az „én már elváltam, nekem már nem tudsz újat mutatni” típus. Később kikérte magának, hogy miért akarok még 17 napig és 15 óráig írogatni. Élőben úgyis minden kiderül...
Valóban, de amíg nem látom a kapcsolódási pontokat, nincs értelme találkozni. Miért randiznék rögvest? Nem szeretnék három hónap alatt kiégni – és nálam az ingyenvacsi nem szempont.
Szilárd után Endre következett, aki elmondása szerint nem egy könnyen kapható nőt keresett, mégsem tudott a testiségen kívül másról beszélni. Természetesen akadtak kellemesebb fazonok is – úgymint Zoli, az örök romantikus gentleman, aki tényleg megvette a virágcsokrot, és valóban kiáll(t) egy Várlak! táblával a reptérre. Kár vagy épp szerencse, hogy én Pozsonyban landoltam, míg ő Bécsben várt. Ezzel pedig elkerülte, hogy élő adásban kapjak szívrohamot és legyek tárgya egy rendkívül kedves, ám nem helyénvaló gesztusnak.
Endre után Patrik jelentkezett be, aki egy Grál-lovag volt, jópofa, érdeklődő és aranyos. Még a cikkeimet is elolvasta – mégsem érzem, hogy ő az, aki nekem kell. Ahogy Vili is kellemes társaság volt, viszont a személyes találkozó után hamar elkönyveltük, hogy nem egymást keressük. Ja, és említsem még meg Gergőt, aki élből alázott az egyik képem miatt: „Könnyű lehet téged boldoggá tenni, ha már egy farönknek is tudsz örülni…”
(Forrás: https://hu.pinterest.com/)
Fel kell állni!
Sebaj, mint mondják, kellenek ezek a szétválásra váró kapcsolatok is. Innen lesz szép felállni, hisz szerencsés kimenetelre is van példám: közeli barátnőim közül az egyik Tinder-házasságot kötött. A kedvenc sztorim pedig Ercsi barátnőmhöz köthető. Többévnyi próbálkozás után már épp törölni akarta az alkalmazást, amikor belefutott párjába, Zoliba, aki szintén feladni készült az online társkeresést. Olyannyira egymásra találtak, hogy még külsőre is passzolnak, mint borsó meg a héja.
Szóval létezik Tinder-szerelem! A velem együtt (egyelőre) pártában maradt nőtársaimnak és jómagamnak pedig kitartást kívánok!
