A természetben, beleértve az emberi világot, temérdek parazita van. Ahogy a tetvek a levélen, úgy élősködnek embertársaikon a kétlábú paraziták. Sok fajtájuk létezik. Most azokról szeretnék írni, akik a bizalmatlanságunkból táplálkoznak, s akiket porhintőknek nevezek.
Ahogy a szépséges fagyöngyről sem könnyű elhinni, hogy a gazdanövény életnedvéből szipókázik, ugyanúgy a porhintők is ártatlannak látszanak. Sőt, jóakaratú ember formáját öltik, aki mindig jól értesült, különösen abban a témában, amire az áldozat kiváltképpen érzékeny. Persze a porhintő úgy tesz, mintha erről az érzékeny pontról nem tudna, s amikor eljön a megfelelő pillanat – s tesz róla, hogy eljöjjön –, ártatlan képpel, mintegy véletlenül, beszórja a szerencsétlent a kétely finom porával.
Ilyen volt például az a csoportvezető, aki rájött, hogy az egyik beosztottja féltékeny természetű. Egyszer munka után jólesően sörözgetett a csapat. Megbeszélték a másnapi teendőket, s már indultak volna haza, amikor megszólalt a porhintő.
Tegnap láttam a feleségedet, helyes nő! A féltékeny elkomorult, a többi férfi zavartan pillogatott. Azt hiszem, az apjával volt, mondta a porhintő. A férj feje vörösbe borult. Az apja már régen meghalt, sziszegte, majd én megmutatom annak a ribancnak, ha hazaérek… Bocs haver, akkor lehet, hogy nem is ő volt, szabadkozott a porhintő. Tudta ő jól, hogy hazugság az egész. De a bikává vált férfi hazament, és kérdést vagy magyarázatot mellőzve, jól eltángálta a feleségét.
A porhintő lehet nő is. Egyet ismertem, nagyon ügyes volt. Közös kollégánkat – olaszos típus, magyaros hangzású névvel – sok ismerőse, barátja látogatta a tanszéken.
Azt mondja neki egyszer a porhintő: mindig nagyon felnéztem rád, de most, hogy tudok a származásodról… A kolléga először fél métert nőtt, aztán tétován megkérdezte, hogy miről van szó. A nő irulva-pirulva kinyögte, hogy hát a roma származásra gondol. A férfi iszonyúan feldühödött, és kikérte magának, hogy cigánynak nézze. A porhintő szinte pityeregve kért bocsánatot, és hozzátette, hogy ő ezt sosem gondolta. A barátod említette, aki tegnap is itt volt…
A kolléga szája tátva maradt. Azt mondta neked, hogy cigány vagyok? Jaj, nem, már nem is tudom, mit mondott, ezt így biztosan nem mondta, lehet, hogy csak félreértettem, hebegte a nő, aztán gyorsan kiment. Én is itt voltam tegnap, de nem hallottam, hogy bármi ilyet mondott volna a haverod, szóltam a magából kikelt áldozatnak. Nem biztos, hogy akkor mondta, amikor te is itt voltál, válaszolta. Akkor kérdezd meg tőle! Mit kérdezzek, mikor semmi konkrétat nem tudok? De nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Valamit biztosan mondott…
Attól kezdve a minimálisra redukálta a barátjával való kapcsolatát. Szegény ember, talán a mai napig sem tudja, hogy mitől lett egyszeriben kegyvesztett.
Bizony a porhintő nem hintőporral járkál, inkább méreggel. Megmérgezi a kapcsolatainkat. Persze, ha a férj felelősségre vonta volna a feleségét, a kolléga pedig a barátját, kiderült volna a hazugság. De ahelyett, hogy megbíztak volna a közel álló személyben, inkább a porhintőnek hittek. Végül még meg is köszönték neki, hogy felnyitotta a szemüket…
Lampl Zsuzsanna
