Egy falucska rejtett kincseivel ismerkedhetünk meg, olyan kincsekkel, melyek a szív mélyén laknak. S nem jönnek elő mindig, csak ritka pillanatokban mutatkoznak meg, amikor hirtelen a színek színesebbek lesznek, az érzések mélyebbek.
Nádszeg életében az összetartozás érzése, egymás megsegítése és az emlékezés kap nagy szerepet. Lássuk csak!
Nyitva áll a kapu!
Emlékszem, nagyanyám mesélte, hogy a papa egyik barátsága úgy ért véget, hogy a barát nem hívta át a házához betonozni. Az, hogy nem tartanak igényt a munkájára, a papa számára a legnagyobb sértés volt. Nem gondolom, hogy jó haragudni – a történetben mégis van valami szívet melengető.
Talán a barátkozás szokása az, amiről új világunkban először le kéne fújni a port. Ideje volna feleleveníteni a régi barátságainkat egy közös kerti munka vagy a hamarosan esedékes szüret kapcsán.
Szerencsére Nádszegen az emberek barátkozók. Barátkozók és elégedettek. Részben azért, mert a polgármester ajtaja itt mindig nyitva áll, akárcsak a templom kapuja...
Szól a harang
Magasba nyúlik államalapító királyunknak, Szent Istvánnak szentelt templom díszes, égetett cseréppel kicicomázott tornya. A hozzám hasonló kósza járókelő számára irányítótoronyként szolgál, mikor a kacskaringós utcákon eltéved. A nemrég felújított torony sok mindenről árulkodik: a lakosok mélységes hitéről és büszke magyarságáról. Hiszen Nádszeg ma a legtöbb magyar lakost számláló falu a Felvidéken.
A templom szilárd alapokra épült – ami nagy szó, hisz nem véletlenül kapta a település a Nádszeg nevet. (A határban régen sok mocsaras, nádas „tócsa” volt, de mára csak egyetlen tócsafenék maradt, egy darab nádassal.) A templom stílusa neogótikus, mert a 20. század elején épült, és a régi, áhítatos, égbe törő gótika stílusjegyei elevenednek meg rajta. A hatalmas templomban lehetőségünk van érezni, milyen picikék vagyunk a magas éghez képest.
A tornyot zománcos modori, illetve dévényi cserép lepi körbe, benn pedig műalkotások sora kápráztat el minket. Többek közt három oltár. A középen álló főoltáron található kép Szent Istvánt ábrázolja, miközben Szűz Máriának átadja a Szent Koronát.
Hol ismerkednek a nádszegi fiatalok?
Ma a közösségi hálón, régen a templomi padsorokban... Hinnénk, hogy száz évvel ezelőtt még a templomban nézték ki egymásnak a fiatalokat (vagy épp a fiatalok egymást): a templom biztosított helyet az ismerkedésre?
„Mindenkinek megvolt a helye. A bal oldalon ültek az asszonyok, a jobb oldalon a férfiak. A bal oldali kijáratnál az eladósorban levő lányok, velük szemben a legények. A mise alatt pedig egymást nézegették.”
Úgy tartja a mondás, hogy amikor Isten az egyik kezével ad, a másikkal elvesz (és fordítva). Nádszeg a Kis-Duna és a Feketevíz között terül el. Egyrészt a közeli mocsarak és folyók bőséges termőföldet s vele megélhetést adtak az ittenieknek, másrészt a gyakori árvizek nagy károkat okoztak.
Mára a folyók nem a veszélyt jelentik, hanem a szórakozást: betekintést nyújtanak a vízi világba, kitekintést a mindennapok hajszájából. Az első feljegyzés Nagy Szeghről, ahogy akkor nevezték, 1608-ból való. A falu mindenkori jólétére utal ikonikus címere is, a borját szoptató bika.
Kettétört életek
Nem véletlenül áll a templommal szemben egy hatalmas poggyászt formázó szobor. A jogfosztottság éveiben a faluból 95 családot, azaz 450 személyt telepítettek ki Csehországba és Magyarországra. A deportálás 1946. november 19-én vette kezdetét.
Azon a napon sorsok pecsételődtek meg, életek törtek derékba. A fájdalom nem múlik el, bár a település azóta rátalált a gyógyulás útjára. Minden évben visszahívja a kitelepítetteket és azok leszármazottjait.
A nagyszabású esemény idén kincset is termett: egy könyvet. Bugár Andrea hosszas kutatómunkájának eredménye a Kettétört életek című kiadvány.
„A Kávé”
Közösséget épít a falu kultikus helyszíne, a Kis-Duna Vendéglő is (más néven: a kávéház). Ide térnek be a megfáradt vándorok, itt pletykálják ki magukból az asszonyok az örömeiket és bánataikat, a férfiak pedig a meccs eredményeit firtatják. A „Kávéban” gyakran rendeznek esküvőket is. Időnként traktor vagy kombájn zaja vágja félbe a teraszon a beszélgetést...
Az idők persze változnak, a mezőgazdálkodás is más: míg régen „kínos” volt, ha valaki üzletbe ment paprikáért vagy paradicsomért, mára kevesen művelik meg a kertjüket. Nádszegen is divat lett a pázsit!
Gólya, gólya, gilice
A templom mögötti poros területen állt régen az iskola. Ugyan már rég lebontották, egyik tornya viszont megmaradt, és a gólyák fészket raktak rajta. A gólya a hosszú élet szimbóluma; a néphit szerint a gólya az a madár, amelyik ismeri az élet forrását. A beszélgetésekből felsejlő elégedettség, a közterek nyugalma azt sugallja: a nádszegiek értik ezt a nemes állatot, nem véletlenül őrzik a fészkét.
A szerelem a bölcset is vakká teszi!
A Bencze-ház 1929-ben épült Bencze Kálmán jóvoltából. A magánépület ma egyike a kultúrát vendégül látó helyszíneknek. Lenyűgöző udvarán valósul meg többek közt a Jazzica nevű esemény a nádszegi borász ikerpár, a Molnár fivérek szervezésében.
Az épület belsejében múlt századi bérszobák találhatók – és egy nagy terem a „Te az enyém, én a tied” elnevezésű kiállítással. Ez utóbbi az elmúlt kétszáz év lakodalmi szokásainak állít emléket. A falakon elfeledett hagyományok leiratai, vőfélyversek és fekete-fehér esküvői fotók a múlt századokból.
Jó érzés elmerengeni a múlton, felidézni nagyszüleink megható történeteit a szerelemről.
