Ki az a Marie Kondo? A rendrakás istennője egy 34 éves japán lány. Általában tágra nyílt szemmel nevetgél, aztán rendet rak, de nagyon.
Fogalmam sincs arról, hogy mennyi ruhám van. Azt tudom, hogy a nyári ruháimat egy nagyobb fiókba gyömöszöltem (nagyjából három éve), hogy aztán a jó idő beköszöntével onnan kotorjam elő azokat. Gyakran megtörténik, hogy valami cukiságot évekig nem hordok, mert egyszerűen elfeledkezem a létezéséről. Szóval, beismerem, hogy nem tudok rendet tartani a ruháim között.
Marie Kondo (© KonMari Media, Inc., Rakuten)
Pedig van gardróbom, vannak polcaim, és még egy szobainas is áll az ablak alatt, mégis egyetlen székre rámolom le a gönceimet. Talán hiba volt azt a széket bevinni, de most már késő, mert farmerek és pulcsik (momentán: három farmer, két ing, két trikó, két pulcsi és három táska) tökéletes csendéletben rendeződnek el rajta. Valahogy sajnálom megbolygatni őket.
Mégis, akárhányszor belépek a gardróbba, rossz érzés fog el. Szerencsére nemrégiben a takarítós és rendrakásos videók bugyrából felbukkant a „KonMari“! Biztosan sokan ismerik a módszert, pontosabban az örömteli rendszerezés tudományát, aminek legfőbb célja, hogy az ember lánya rendet vágjon az életében – s minden olyat kiselejtezzen, amire már nincs szüksége. A metódus kiötlője Marie Kondo, egy szép mosolyú japán lány, aki az inspiráló minimalizmust hirdeti. Gyerekkora óta érdekli őt a tisztogatás, és 19 évesen kezdett saját vállalkozásba, hogy a túlzsúfolt japán lakásokból nyugalmas oázisokat varázsoljon. Állítása szerint rendrakás közben és után valahogy mi magunk is „rendezettebbek“ leszünk.
Kissé szkeptikusan álltam neki a Tiszta öröm című könyvének, és főleg annál a résznél akadtam meg, ahol a selejtezés módszertanát taglalja. Nem vagyunk biztosak abban, hogy mitől szeretnénk megszabadulni?
Semmi vész, egyszerűen öleljük magunkhoz a kérdéses ruhát vagy fogkefét, hogy közel legyen a szívünkhöz, és amennyiben örömöt érzünk, tartsuk meg. S bár a nagy gardróbrendezés során egyszer sem öleltem magamhoz a ruháimat, be kellett látnom, hogy van valami Marie Kondo módszerében. Ám ahhoz, hogy végigvigyük, tényleg elhivatottnak (minimum kétségbeesettnek) kell lennünk.
A módszer lényege az, hogy nem szobáról szobára haladunk a szortírozással, hanem kategóriák szerint. A sorrend is fontos: először a ruhák, majd a könyvek következnek, utána a papírok és a komono (vagyis mindenféle mütyür, a kábelektől kezdve a tisztítószereken át a parfümökig) – legutoljára pedig az érzelmileg fontos holmik (fotók, ajándékok).
Marie azt javasolja, hogy minden holmit halmozzunk egy kupacba, hogy láthassuk, mekkora helyet is foglalnak el a méretük szerint, hiszen általában nincsenek szem előtt. És soha, de soha ne tegyünk el semmit sem „az ez még jó lesz valamire“ mottóval, mert biztos, hogy az a valami semmire sem lesz jó. Van egy kis bökkenő is: csak a szekrényeket használhatjuk, és nem vehetünk kis tárolókat, hogy a felesleges vackoknak új otthont találjunk. Ez a tanács jócskán megemeli a KonMari nehézségi fokát. Ám ha egyszer megejtjük ezt a radikális selejtezést, és a megtartott holmiknak állandó helyet találunk, majd mindig a helyükre rakjuk ezeket, akkor minden rendben lesz. Örökre!
Én először minden ruhámat a kanapémra dobtam. Elárulom, hogy ez volt a munka legkönnyebb része. Pár percig elképedve lestem a ruhahegyet, hiszen előtte nem rémlett, hogy ennyi mindenem volna.
Letérdeltem hát a kupac elé, és megpróbáltam felidézni magamban minden tippet, amit a könyvben olvastam. Nem ölelgettem őket, nem köszöntem meg a kiselejtezett ruháknak a sokévnyi szolgálatot – ám meglepően gyorsan haladtam a „melyik ruhadarab okoz örömet“ módszer bevetésével. Rájöttem, hogy nagyon sok olyan felsőt felhalmoztam, amit 1. már nem hordtam 2. vagy még gimnazista koromban hordtam. Azokat a ruhákat pedig, amik visszakerültek a szekrényeimbe, megpróbáltam a könyvben található illusztrációk alapján összehajtogatni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tudom, hogy a kisebbre hajtott ruhák kisebb helyet foglalnak, de nekem más rutin ivódott a kezembe. Úgyhogy csak a fehérneműknél sikerült a könyvet követni, de azokat már eleve úgy tároltam a fiókomban, ahogy azt Marie is leírta.
Ám mikor ismét előkerült az „előre a világos ruhadarabok, hátulra a sötétek“ elve, hogy a fiókok mindig vidámságot árasszanak, megint elvesztettem a fonalat. Meguntam a sok göncöt, és inkább a kiegészítőkre koncentráltam. Marie szerint rendezzük el ezeket is a lehető leglátványosabban, mintha csak egy kirakatban volnának. Be kell vallanom, hogy ez volt a gardróbszortírozás legmókásabb része. Ezután a táskáimat szedtem rendbe, a táskát a táskába pakoló leírás alapján. Ezzel nagyon gyorsan végeztem, ahogy a cipőkkel is, mivel itt kisebb volt a káosz. Miután visszarámoltam a selejtezést átvészelő darabokat, a szekrények kiürültek, és drasztikusan üres polcok tátongtak felém. A ruhák fele eltűnt.
Utóirat: amikor a kedvenc ruháimat kiválogattam, rájöttem, hogy azért a pizsamán és a színes zoknikon túl akad néhány holmi, amit szeretek.
Összegezve ezt a végtelenül kimerítő élményt: KonMari módszere valóban felnyitja a szemünket, hogy mennyi felesleges dologgal pakoljuk tele a házunkat és az életünket. Nekem is felfrissült a szobám, miután átszortíroztam a gardróbom – de az is biztos, hogy jó darabig nem nyúlok a ruháimhoz. És mostantól kezdve gyanakodva lesek minden kisebb tárolóra.
A projekt
Vannak olyan tárgyak – konzervnyitó, körömvágó –, amelyekre tényleg szükségünk van. Másokhoz szinte hozzánőttünk, mert érzelmileg kötődünk hozzájuk (kedvenc ruhánk vagy képünk). Ezenkívül ott hányódik rengeteg olyan cucc, ruha és felesleges kacat, amelyik csak rátelepszik az életünkre, s tényleg lélegezni sem tudunk tőlük. (Egyik barátnőm anyósa például még a liszteszacskókat is kisimogatja, az egész ház egy ószeres boltjához hasonlít.) Marie Kondo azt mondja: mozizzuk le magunkban, milyen lesz majd a tiszta otthonunk. Aztán tervezzük meg a projektet – Marie legalább egy hónapos határidőt szab. Fontos, hogy előre tűzzük ki, mely napokon akarunk foglalkozni a rendrakással. Marie először minden egyes holminak hálát rebeg, hogy megköszönje az eddigi szolgálatot – majd könyörtelenül kikukázza... A használható cuccokon pedig túlad. Ami nekünk nyűg, az másnak kincs lehet.
Csak a szelektálás végén szabad visszapakolni – ez fontos szabály. S persze az sem mindegy, hogyan, de a sok rendszerező videó segít. A kávéfőző akár az ágy mellett is lehet: a pakolást a szokásaink alakítsák, ne a papírforma. Ez is szabály.
Marie szerint a ruhákat téglalappá hajtogatva kell tárolni, hogy a fiókok átláthatóak legyenek. A harisnyákat, zoknikat, bugyikat pedig felcsavarva. (© thecontainerstore.com)
Őszintén beismerem: nem szeretem a ruhákat. Idegesít, hogy kevés a jó minőségű ruha, hogy ami jó minőségű, az drága (és sokszor a silány minőségű is az). És ma még a legdrágább ruha is idejekorán kopni kezd, kihúzódnak a szélén a szálak – hiába a színfogó kendők vagy a csodatévő folyékony mosószerek. Ha rajtam múlna, akkor az emberiség mindig pizsamában mászkálna: volna alkalmi pizsama, edzőpizsama, sima pizsama... Igazából csak a zoknikat kedvelem, főleg a mintásakat, mert azokat mosás után nagyon egyszerű párba rendezni.
Ezért is ért derült égből villámcsapásként a KonMari: végre rendet vágtam a nemszeretem ruhákkal telezsúfolt szekrényeimben. A ruháimmal kezdtem, és azoknál be is fejeztem, mert meglátásom szerint csupán a gardróbom szorult konmarisításra. Hiszen a hatszáz darabos könyvgyűjteményemet makulátlan rendben tartom, a papírjaimat szintúgy – a többitől pedig rettegtem, mert az érzelmileg fontos dolgok nem hiába fontosak. Marie két könyve magyarul is megjelent. A KonMari módszer 6 alapszabálya
- Kötelezzük el magunkat!
- Képzeljük el az ideális életterünket!
- Selejtezzünk!
- Kategóriánként haladjunk, ne szobánként!
- Tartsuk be a sorrendet!
- És ne felejtsük el, hogy mi okoz örömet!
A Tidying Up with Marie Kondo főszereplője egy család, két író és egy gyászoló özvegy. Sokszor túldramatizálják a rendrakást, de a sorozat mégis sok problémára rávilágít. Például a családban mindenki életképtelen az anyuka nélkül, semmit nem talál, mert mindig csak ő pakol, mos, takarít... Sajnos, sok családban még most is ez a leosztás. Ám ahogy a családtagok Marie segítségével elkezdik a rendrakást, megtanulják, hogy az otthon pont attól otthon, hogy mindenki kiveszi a részét a házimunkából.
