A gyár, a vár és a sár városa! A szociban így nevezték Fülek városát. Akkoriban minden háztartásban ott állt a Kovosmalt sparheltje.
Kovosmaltban majd minden családból dolgozott valaki. Papám élmunkás volt az öntödében. „A legjobb munkás” érdemrendet Brünnben vette át. De nemcsak ő dolgozott ott, hanem a nagymamám, a papám két fivére a feleségekkel együtt, a nagynénéim, szinte az egész família. Később még anyukám is beállt.
Már kora reggel élet töltötte meg a várost, de nemcsak a várost, a mi kis falunkat is. Az ágyam az ablak alatt volt. Reggelente behallatszott a gyárba igyekvők lépteinek a kopogása.
A nógrádi és a gömöri régióban voltak települések, melyeknek szinte a teljes lakossága a gyáraknál talált megélhetésre. A Kovosmalt fénykorában pedig minden út ide vezetett, a zománcgyár több mint négyezer embert foglalkoztatott.
A füleki zománcgyár Palócország csodája volt, itt születtek a zománcozott öntöttvas kádak és konyhai edények. Mindenki ismerte a kovosmaltos bögréket és serpenyőket. Azóta is hiányoznak!
Ahol gyár állott, most kőhalom
„Fúj a gyár!” Ez a mondat legalább annyira füleki jellegzetesség, mint ma a várból felcsendülő tárogatószó. Régen még az óránkat is a gyárkürt hangjára állítottuk be. „Más világ volt az!“ – mondják a régiek. Ma üres telephelyek, roskadozó épületek ölelik körbe a várost; a gyárak csődbe mentek. A Palócvidék a lecsúszott régiók közé pottyant.
Füleken már a múlt században füstölgő kémények meredtek az égnek. Az ipar a század vége felé rohamosan vonult be a palócok addig elrejtett, csöndes birodalmába. (© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
Juliska néni
A 82 éves Bolcso Julianna egész életében a füleki zománcgyárban dolgozott: ma csillogó szemekkel mesél a gyárról. Itt készültek az öntöttvas sparheltek, kádak és zománcozott edények. A gyár nemcsak munkát biztosított az ittenieknek, de közösséget is kovácsolt. „Ahhoz képest beszürkült a világunk” – mondja.
Bolcso Julianna (© Schnelczer Zoltán)
„Faluról származom, parasztok voltunk. Hét osztályt jártam, otthon tízen voltunk testvérek. Öt testvérem gyerekbetegségben meghalt, nagy fiútestvéremet pedig 15 évesen ragadta el a halál. Felvett egy öngyújtót – az orosz katonák sok ilyen kacatot hagytak itt –, és felrobbant a kezében. Siettem munkába állni, mert nagy volt nálunk a szegénység. 1957 nyarán jelentkeztem munkára a Kovosmaltnál. A személyzeti osztályon azt mondták, a kályhaműhelyben van üresedés – a szalagon.
Parasztlány a nagy gyári telepen... Olyan hatalmas volt, hogy nem találtam volna meg a részlegemet. Kaptam is egy pártfogót, egy mestert, aki körbevezetett. Jó kis gyalogtúra volt a bejárás! De büszkeséggel töltött el, hogy a Kovosmalt munkása lehetek!
Akkoriban a gyerekek iskoláztatásába sokszor bepótolt a gyár, még mérnöknek is kitanulhattak. Az ügyesebbek így kitanult szakmával folytathatták a munkát.
A gyár több üzemrészből állt, a legnagyobb épp a kályhaműhely volt, de sokan dolgoztak az öntödében, a zománcozóban is. A szerszámműhelyben zakatoltak a gépek, vasfűrész sivított és köszörű, az öntödében olvasztott vas izzott, kék-sárga szikrák pattogtak.
A munkások arcát belepte a fekete por, torkukat fojtogatta az izzó koksz bűze, levették az ingüket, »surcban« dolgoztak. Időnként be-bekapcsolták a ventilátort, hogy szétoszlassa a nehéz levegőt...
(© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
Az öntöde tartotta fent a többi üzemrészt, öntvénykazánokat, húsőrlőket, gyümölcsprést, búzadarálótöntöttek itt. A konyhacikk-részlegen padlótól a mennyezetig sorakoztak az öntött modellek. A zománcozóban is csodák születtek a munkáskezek alatt, zománcozott konyhai edények függtek sorjában a kemence szájánál.
Manapság ereklyének számítanak a kovosmaltos edények és serpenyők. Nekem is van itthon, hogyne volna! Szinte minden helyi háztartásban használatosak.“
(© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
A kakas és a sparhelt esete
A termékek védjegye a piros kakas volt. Nem tudni, honnan származik, de van egy hihető mendemonda. Szerepel benne egy kakas meg egy sparhelt, amelyiket magyarul takaréktűzhelynek hívnak, mert spórolni lehet vele: sütőjében megsül a hús, de a konyhát is kifűti. (Mintha csak a mai, gázhiánnyal fenyegető időkre lenne szabva.)
Pintér Róbert, aki vezetői posztot töltött be a gyárban, azt mesélte, hogy az „Öreg“ (a munkások csak így hívták Hulita Vilmos gyárigazgatót) egy nap parancsba adta: olyan sparheltet készítsenek, amelyiknek a sütőjében megsül a kakas!
Hulita Vilmos, a gyár igazgatója (© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
A munkások összerakták a „spórt”, aztán levágták Mari néni kakasát, és betették a sütőbe. Mari néni másnap dérrel-dúrral berontott a gyárba, s panaszt tett a munkásokra, Hulita meg visszakérdezett: Megsült rendesen az a kakas? Az asszony azt mondta, biztosan meg, mert a munkások törölgették utána a szájukat. Így lett a piros kakas a Kovosmalt logója.
A kakas a világ minden pontjára elvitte Fülek hírét. Négy világrészre exportáltak: Görögországtól Svédországig, Irántól Szingapúrig, Marokkótól Csádig és Kanadától Paraguayig. Ma, ha felkeressük valamelyik „apróbörzés” internetes oldalt, biztosan találunk kovosmaltos relikviákat, a gyűjtők rajonganak értük.
Még mindig Juliska néni mesél, az élmunkás
„Negyvennégy évet dolgoztam le a Kovosmaltban. Végig kitartottam. Talán háromszor maradtam otthon mandulagyulladással. Anyasági szabadságon sem voltam, ugyanis akkoriban csak négy és fél hónap járt. Szerettem a kályhaműhelyben dolgozni, nem akartam lecserélni a szalagmunkát. Meg sem lehet számolni, mennyi tűzhely került ki a kezünk alól. A munkások két műszakváltásban dolgoztak: reggel hattól fél háromig és délután kettőtől este tízig.
Minden második szombat munkanap volt. Ha kellett, akkor túlóráztunk. Tény, hogy nem sokat kerestünk, 700 koronát – ez alig több mint 20 euró –, de akkor más volt a pénz értéke.”
Amíg állt a zománcgyár, addig volt élet Füleken
„A város akkoriban élettől duzzadt. A gyárkapun kilépve sokszor nem haza vezetett az utunk, hanem a túloldalon sorakozó borospincékhez. A borozó mindig magyar nótától volt hangos... A szerelmespárok egymáshoz simulva sétálgattak a pincesoron. A gyárban barátságok, szerelmek szövődtek. Mulatságokat, teadélutánokat, énekversenyt rendeztek Aranykakas név alatt. Én is a gyárban ismertem meg a férjemet. Hamar összeházasodtunk.
A gyár nászajándékot adott minden ifjú párnak: edénykészletet, háztartási kellékeket, a nászút költségeibe is befizettek. A Kovosmaltnak Csehszlovákiában, Magyarországon és a Szovjetunióban is voltak nyaralói. A családok minden évben igényelhettek egyhetes rekreációs nyaralást, a gyerekek pedig „pionírtáborba“ mentek. A gyár hálás volt a kétkezi munkásainak... Nem csoda, hogy sokan évtizedeket lehúztak, ahogy én is. És mindvégig a kályhaműhelyben dolgoztam.”
(© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
A csajkáktól a mindent elemésztő tűzig
Tarka volt a zománcgyár története! A háborús időkben katonai felszereléseket, rádiós kocsikat, katonai csajkákat gyártottak Füleken. De nem volt elég a háború, a gyárban tűz ütött ki. „A tűzvész felbecsülhetetlen károkat okozott.
A régiek mesélték, hogy egyszer a csehek el is akarták vinni a gyárat, de Hulita Vilmos nem engedte. Ha megkérdezik, kinek a kezében virágzott a gyár, mindenki Hulita Vilmost emeli ki. A legrangosabb igazgató volt.
T. G. Masaryk, cseh köztársasági elnök látogatása a gyárban (1930) (© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
De Fülekhez kötődik az akkori idők legnagyobb munkásmegmozdulása is: a munkásoknak nem tudtak fizetést adni, így azok sztrájkot hirdettek. Ez 1936-ban volt. Hetekig nem dolgoztak, egy közeli dombon, a Vöröskőn táboroztak.
Végül sikerült megállapodni a szakszervezettel. Vöröskőn emlékszobrot is állítottak a nagy sztrájknak...
A gyár a kilencvenes években bukott meg. Nem volt megrendelés. Mintegy 3500 ember maradt munka nélkül. Én otthon maradtam, az anyukámat és az anyósomat gondoztam.”
A jogutódból megalakult a Thorma cég, amelyik kályhákat és kandallókat gyárt azóta is. Az Estap zománcozott kádakat gyártott, de pár évvel ezelőtt csődbe ment (ahogy a többi utódcég is).
(© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
A füleki kakast már csak a Thorma termékei viselik. A füleki zománcgyára történelme során túlélt mindent, kivéve a rendszerváltást. Azóta Füleken teng-leng az ipar. Emlékeit a helyi múzeum őrzi, időkapszulaként a jövő nemzedékének.
