A szúrós szagú reggel tompa fénysugara megcsókolta az árva bodzafürtöt, rávillant a ritka lombból felszálló madárra, majd megtörve valaki szemüvegén, letáborozott egy különös látványon: egy szőrös női lábon.
A lábhoz tartozó nő ápolt volt, szépen öltözött, szoknyája térdig ért, cipője elegáns, harisnyája enyhén csillogó. Egy nő a reggeli buszra várakozó sok nő közül. S ő mégis más volt. Normaszegő.
Ráadásul egy cseppet sem zavarta, hogy jobb esetben értetlen, rosszabb esetben pedig szinte megbotránkozó tekintetek pásztázzák a lábát, s az emberek arcára van írva – még némely álmos, izzadságszagú férfiéra is –, hogy, úristen, hogyan lehet ilyen lábbal járni! De tényleg, hogyan lehet? Bőrbetegsége van, ezért nem szőrtelenítheti magát? Kicsorbult a borotvája? Elfogyott a gyantája? Nem volt náluk villany? Vagy lehet, hogy neki így tetszik? S miért ne tetszhetne?
Utóvégre a szőr is isten teremtménye, s nem mindig volt nálunk divat a szőrgyalulás. Egy húsz évvel ezelőtti kisvárosi divatbemutatón a szépséges, fekete hajú manöken (mert akkor még nem volt divat az a szó, hogy „modell”), kiköpött Monica Belucci, szőrös lábbal sétált a kifutón, és ez senkit sem zavart! Nagyjából ugyanakkor jött haza Amerikából egy fiatal lány, aki az elsők között vett részt csereiskola-programban.
Miután megérkeztek a szálláshelyükre, névre szóló, hermetikusan zárt nejlonzacskót kaptak. Volt benne dezodor, borotvahab, borotva és borotválkozás utáni zselé.
A lányok azt hitték, hogy a nevek alapján talán nem volt világos a vendéglátóknak, hogy ki a lány, és ki a fiú, azért kapott mindenki borotválkozási készletet, és jóhiszeműen vissza akarták adni a magukét. De bizony a vendéglátók nem tévedtek, és mondták a lányoknak, hogy a borotválkozás mindenkire érvényes. S amikor a szegény lányok megkérdezték, hogy ők mit borotváljanak, akkor mutatták nekik, hogy a lábszárukat, a hónaljukat és ott, lent is. Talán azt gondolták, hogy tetvesek vagyunk, de végül is akármit gondoltak, nagyon megalázó volt, mesélte a lány a hazaérkezése után.
Néhány évvel később ugyanez a lány arról beszélt, hogy már két fiúval kellett szakítania, mert nem bírta elviselni a gusztustalan szőrös testüket. Szőrös a mellük, szőrös a hasuk, szőrösek lent, a hónaljukban két pamacs, iszonyat!
Barátnője, aki nem volt Amerikában, nem értette, mi a baj, mert ő meg úgy gondolta, hogy a leborotvált férfiak olyanok, mint a szőrtelen hernyó. Hát ebben nem értettek egyet, de közben változni kezdett a világ.
Sima testű férfi nyilatkozta a kezdődő bulvárban, hogy megdöbbenti a hazai nők ápolatlansága. Szépek, öltözködnek, ahogy ízlésükből és pénzükből kitelik, sminkelik az arcukat, de amikor levetik a bugyit! Hát az hihetetlen, hogy mi van ott nekik! Őserdő! Ebből én nem kérek, mondta utálkozva. Ma már nem kell utálkozni. Ma már fejlettek vagyunk. Bár vannak még szőrös férfiak (hála istennek!). De nem szőrös lábú nők! Az, ott a megállóban, nyugodtan áll, vállalva önmagát. Tetszik nekem. Aztán az októberi fény karikagyűrűt csillant meg az ujján. Lehet, hogy mégsem ő? Lehet, hogy a férjének tetszik így? Nem is tudom, melyik válasznak örülnék jobban.
