A slow piac

Karván, a Duna-korzón például már többször megrendezték A mi piacunkat, ahová az emberek nem csupán bevásárolni járnak, hanem szemrevételezhetik a kis földművesek vagy családi gazdaságok hiteles termékeit, illetve különlegességeket kóstolhatnak. A piacot a Slow Food Pressburg mozgalommal karöltve szervezik hozzák létre.

Slow food, avagy élj lassan! Azt mondják, ma az olaszok hajlandóak a legtöbbet fizetni a jó alapanyagokért, a friss zöldségért és a kézműves sajtokért. Ők ugyanis tudják, hogy „az vagy, amit megeszel”. Itáliából indult a slow food mozgalom is, amely a helyi termelőket támogatja. Piacon vásároljunk vagy a termelőktől – hirdetik; a slow food baráti társaságok pedig minden szezonban nagy vacsorákat rendeznek friss alapanyagokból (lehet az articsóka márciusban, de akár nyúlhús is a vadászoktól).

A slow food története pedig: A nyolcvanas évek közepén Carlo Petrini újságíró harcba indult a „fast food” ellen, amikor Rómában, a Spanyol lépcső mellett McDonald’s éttermet akartak nyitni. Úgy érezte, ez megrendítheti a helyi kisvendéglőket, ezért demonstrációt szervezett, végül kiadta a jelszót: „Támogassuk a kistermelőket helyben, az embereket pedig vezessük vissza a főzés világába!” Megszületett a slow food mozgalom, amely a lelassulást, a komótos étkezést támogatja. Enni öröm – mondja –, hisz az élet mindig is az asztal köré szerveződött, emberi kapcsolataink is így mélyülnek. Később egyre-másra alakultak más országokban is a slow food mozgalmak, s ez mára Szlovákiában is jelen van.

Tükör Béla, a bakai csilis ember megörül nekünk a somorjai piacon, régi ismerősként üdvözöl. (Hogyisne, hiszen már többször meginterjúvoltuk.) Utána sokan felkeresték, még külföldről is, akik a készítményei hatására aztán jobban érezték magukat. Ő is hűséges alkat, immár harminc éve jár ki termékeivel és terményeivel Somorjára. Nagyon szereti a piacozást („Ez az igazi élet!” – mondja).

Tükör Béla

Bár már 68 éves, nem fárad. Hiába, az ember azt szereti, amiért fárad, s azért fárad, amit szeret. Orvosa szómondása alapján Béla bácsi laborértékei teljesen rendben vannak, és miért is ne lennének, hisz a saját „gyógycsilijét” fogyasztja. Együtt megállapítjuk, hogy a csilipaprika (amit Kolumbusz hozott be Európába) mára jócskán „hazainak” számít, s igazi gyógyító csodaszerek készülnek belőle.

Nem kell a föld?

Manapság a piacokon nem csupán kerti terményeket kínálnak, megjelentek – főleg a téli hónapokban – a hidropón zöldségek is a sár nélküli gyökereikkel. A piacozók ezeket a nagybani piacokon vagy (horribile dictu) a szupermarketekben szerzik be. A mai ember zömében már hidropón zöldséget fogyaszt, még ha nincs is ennek a tudatában. S hogy mi az a hidropónia? Emlékszünk még a régi iskolai kísérletre? Fogjunk egy szem babot, és helyezzük egy kupac vizes vattára. Pár nap múlva kicsírázik, majd szárba szökken. Igazából ez a hidropónialényege, mikor is a zöldséget talaj nélkül nevelik, és közben vízben oldott ásványi sókkal öntözik.

Sokan az egekbe magasztalják eme tápoldatos hajtatást (hisz nem szennyezi a földet, mert nem is használ földet); mások viszont nem szeretik, mondván, hogy hidrogén-peroxiddal öntik nyakon mindennapi betevő paradicsomunkat...

Miért jó és nem jó a hidropón?

Az emberek többségét ma már nem érdeklik a természet rendszerei, ezért lehet őket kioktatni a napfény és talaj nélküli zöldségtermesztésről. Hisz igaza volt Justin Liebig német vegyésznek, aki már az 1800-as években kimondta, hogy a növényeknek elsősorban ásványi sókra van szükségük, nem földre. A szakértők szerint ennek ellenére a hidropón zöldségek csak kiegészítő fogyasztásra alkalmasak. Hiszen nincs meg bennük minden tápanyag, tehát általuk nem juthatunk hozzá minden fontos vitaminhoz és ásványi anyaghoz, amelyre a szervezetünknek szüksége van.

A tápoldatokat úgy állítják össze, hogy a legfőbb makrotápelemeket (nitrogén, foszfor, kálium) és mikroelemeket (cink, molibdén, vas) tartalmazza. A hidropón nevelési közegekben azonban a periódusos rendszer 90 eleméből alig 10-15 van jelen. Így aztán hiába falunk sok zöldséget, szervezetünk mégis éhezik. A talajtudósok is a fejüket fogják – elképzelhetjük, milyen érzés lehet nekik műtrágyás lében úszó zöldségeket látni... Ezért is szeretjük a piacokat, mert a nap érlelte, földben nevelt zöldségeknek nincs mása.

Bolgárkertész a pozsonyi piacon

Sokáig fogalomnak számított a „bolgárkertész”. A bolgárkertészek az 1870-es évek körül telepedtek meg tájainkon: először csak a férfiak jöttek Bulgáriából a jobb kereset reményében, de télre hazatértek, később már hozták a családot is. Új módszerekkel dolgoztak, melegágyban termesztették a zöldségeket, árasztó öntözéssel, amit a törököktől lestek el.

Városok mellett telepedtek le, hogy a piacokon megtalálják a vevőiket. Terményeiknek nem volt párja. A földet bérelték, együtt dolgoztak, a hasznon megosztoztak. A háború után sokan beálltak a szövetkezetekbe – így például a Somorján élő Turtev Ivan is. A kép az ötvenes években készült Ivanról, aki négy hektáron termesztett zöldséget a feleségével.

Turtev dédunoka, Erik ma is Somorján él. Ő már messzire került a zöldségtermesztéstől (dorombon kísért zenét játszik a Varkocs zenekarban), de nagyon büszke a dédpapára.

Mint a tudósító megírta, a zöldséget az akkori időkhöz képest szokatlan módon nem a raktárból, hanem egyenesen a földekről szállította az üzletbe. Turtev Ivan kora hajnalban kelt, hogy a hálás pozsonyiakat frissen szedett zöldséggel lássa el. Akkoriban a Csallóköz az ország éléskamrájának számított, s így volt ez még sokáig.

Az Aranykert lakói a szupermarketek megjelenésével hagyták csak abba a kertészkedést, a külföldi zöldségdömping ugyanis leszorította az árakat. Ma pedig ott tartunk, hogy a fóliabordák hazájában alig találni zöldségkertészt.