Annyira helyesek a gyerekek, amikor a karácsonyi műsor alkalmával nagy beleéléssel zengik a Micimackó Hull a hó és hózik-zik-zik kezdetű refrénjét! Kár, hogy ezt ritkán követi a színpadon a betlehemi történet bemutatása, dramatizálása. Ha el is hangzik a Mennyből az angyal vagy a Pásztorok, pásztorok, itt be is fejeződik a játék. Pedig mennyi elfeledett kincsünk van a néphagyományok terén!
Elővenni, leporolni, aktualizálni a régi értékeinket úgy, hogy azok a 21. század gyerekeinek is érdekesek legyenek: ezt tűzte ki zászlajára Varga Lia pedagógus (Fülek) és csapata. „Fontos, hogy a tanárok elsajátítsák a néphagyomány alapjait, hiszen csak így tudják azt hitelesen átadni a következő nemzedéknek” – vallja. Miként gazdagíthatja a néphagyomány a pedagógusi munkát? – beszélgetésünk során erről kérdeztük őt.
Varga Lia pedagógus, a Rakonca Néptáncegyüttes alapítója három évtizede dolgozik a füleki Mocsáry Lajos Alapiskolában. Ő az egyik előadója A néphagyomány beépítése az oktató-nevelő munkába c. továbbképzésnek, melynek a Selye János Egyetem Tanárképző Kara a meghirdetője, szakmai partnere pedig a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia.
„Ebben a mindent beszippantó, globalizált világban sajnos utolsó óráit éli a néphagyomány. A mai gyerekek már nem találkoznak a régi tradíciókkal, ha csak az iskolában nem ismertetik meg velük azokat célzottan. Ehhez próbálunk gyakorlati útmutatót nyújtani a pedagógusoknak!” – kezdi a beszélgetést. „Jómagam elsősorban arra szeretnék rávilágítani, hogy mekkora segítséget nyújthat – akár a hátrányos helyzetű gyerekeknek is –, ha az oktatást megfűszerezzük a néphagyomány elemeivel. A gyerekek értelmi képességei fejlődhetnek, s a motiváltságuk is növekedhet ily módon. Ráadásul nemcsak zeneórán, de akár matematikán is helye lehet egy-egy népdalnak, mondókának! Magyarórán pedig úgy is megismertethetjük a tanulókkal a népszokásokat, hogy azok szövegével dolgozunk – például szófajokat keresünk bennük. Persze fontos a leleményesség, s hogy a pedagógusok ki merjenek lépni a komfortzónájukból!”
– Hogy látja: egyáltalán befogadók a mai gyerekek a régi világra?
– Minden tálalás kérdése. Ha hitelesen, megfelelő eszközökkel adjuk át, s nem egy elavult, poros, múzeumi tárgyként kezeljük a néphagyományt, a mai TikTokozó gyerekek is képesek meglátni az értéket benne.
– Bár visszahozni a múltbeli dolgokat már nem igazán lehet…
– Nem is az a cél. Régen az emberek máshogy éltek: a hagyományt a faluközösség és a család tartotta fenn, vitte tovább. Mivel egy fedél alatt több generáció élt, a fiatalok a régi szokásokat teljesen természetesen vették át. Tudatosítanunk kell, hogy mostanra megváltozott ez az életforma. A nemzedékek különköltöztek, a hétköznapok és az ünnepnapok már-már egybeolvadnak – nincs akkora jelentősége a készülődésnek és az elcsendesedésnek, mint azelőtt. Így a célunk főként az, hogy megcsillantsuk a fiatalok előtt őseink életritmusát, mindennapjaik dinamikáját. Hogy lássák: milyen szép is volt, amikor az ünnep kiemelkedett a hétköznapokból! Ebben óriási segítségünkre vannak az adatbázisaink, valamint a világon egyedülálló folklórgyűjteményünk. Általuk olyan – mára feledésbe merült – népszokásokhoz, népdalokhoz, fotókhoz is hozzájuthatnak a pedagógusok, amelyekkel visszaidézhetik a gyerekeknek ezt a letűnt világot.
„Férjem, Varga Norbert, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkatársa a képzésen néprajzi alapismereteket ad át a pedagógusoknak. Dóczé Mónika óvodapedagógus azt ismerteti, miként építi be munkájába a néphagyomány elemeit. Méhes Kata pedig a játszóházas foglalkozás sokszínűségét és a kézművességet népszerűsíti” – avat be bennünket Lia.
– Miként tudja egy pedagógus hatékonyan beépíteni a munkájába a folklórelemeket?
– Először is fontos, hogy a pedagógus ismerje a helyi értékeket. S hogy elsősorban a saját régiója szokásait, meséit próbálja meg megtanítani a gyerekeknek! Mi a Kárpát-medence néprajzi jellemzőit ismertetjük a képzéseink során. A tájegységen belüli játékok, táncok, népdalok ugyanolyan színesek és változatosak, akárcsak a népviselet és a népszokások! S persze minden segítséget megadunk az oktatóknak, hogy a néphagyomány elemeit a tananyagba is átültethessék. Fontos figyelembe venni például azt, hogy hány évesekkel, illetve milyen összetételű csoporttal dolgozunk. A téli népszokásokban főleg a fiúk kapnak szerepet, kivétel ez alól a bölcsőcskejárás vagy bölcsőskejárás. Utóbbi házaló szokás: a betlehemezés egy kiragadott része. Lányok szerepelnek benne, akik a kis Jézust a karjukban ringatják. Olyan régi dalokat énekelve járnak házról házra, amelyekben megjelenik Szűz Mária és a kisded.
– Mi mindent érdemes tudnunk a házaló szokásokról?
– A házaló szokások – ilyen a betlehemezés, a kántálás, az ostyahordás – általában az adománygyűjtéssel kapcsolódtak össze, s fontos részük volt a beköszönés, illetve az engedélykérés. Régen minden áldott esztendőben várták a házaknál a betlehemező csapatot, s pontosan tudták, hogyan fognak beköszönni: Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! vagy Adjon Isten jó napot! – mondták, majd megkérdezték: Szabad-e betlehemezni? Szabad-e kántálni? Ez a fajta tisztelet mára sajnos kiveszett az emberek kommunikációjából. Az összeszedett adományt aztán a végén elosztották, ostyahordás esetén pedig a tanítónak vitték. Mi az alsó tagozatos gyerekekkel Luca-napkor mindig végigsétálunk az iskola folyosóin, és előadjuk a lucázást. A többiek pedig jókívánságokért cserébe a társaikat édességgel, gyümölccsel jutalmazzák. Az „adományt” a gyerekek végül testvériesen elosztják. Valójában a régi szokás funkciója megmaradt, viszont a helyszín, a körülmények, de még az adományok is változtak. Már nem kolbász és szalonna kerül a kosárba.
– Milyen karácsonyi néphagyományokat lehetne még az oktatásba csempészni?
– Régen a karácsonyra már ősz óta készülődtek az emberek. Az ősz a kisfarsang ideje volt: befejeződtek a kinti munkálatok, az állatokat Szent Mihály-napkor beterelték, a jeles napokon pedig vásárokat, bálokat, mulatságokat tartottak. Ezeket mind-mind el lehet játszani a gyerekekkel, hogy észleljék, miként jutunk el az adventig, vagyis az elcsendesedés időszakáig. Mi az őszi hónapokban meg-megállunk a Márton-, Erzsébet-, Katalin-napoknál is, hiszen mindegyiknek megvan a maga története. Majd elérkezünk András napjáig, amikor is elmondhatjuk a gyerekeknek: régen nem volt ám mindenhol kalendárium! Az emberek mégis tudták, hogy az András-naphoz legközelebb eső vasárnap advent első vasárnapja, s ekkor veszi kezdetét a kisböjt időszaka. Befejeződik a bálok, mulatozások, lakodalmak időszaka, helyettük előtérbe kerülnek a huncut kis praktikák – a régi időkben szerelmi jóslásokat, férjjósló napokat tartottak. Ezeket ugyancsak be lehet csempészni az iskolába! Például András-napkor, Luca-napkor neveket írhatnak a gyerekek cédulákra. Sőt, mi még az „ólomöntést” is kipróbáltuk! Felolvasztottunk egy apró mécsest, majd a faggyút hideg vízbe öntöttük. A kirajzolódó minta a babona szerint megmutatja, mi lesz az illető jövendőbelijének a foglalkozása! Régen bizony sokszor „bejött” a jóslás! (Mosolyog.) Aztán ott a Borbála-nap, amely az egészségjóslással van összefüggésben. Ilyenkor egy ágat vízbe teszünk, majd kivirágoztatjuk. Minden jeles napot és szokást érdemes bejelölni egy falinaptárban! Ettől a gyerekek jobban érzik majd az idő múlását, a hétköznapok és az ünnepek váltakozását.
„A vásározással a számfogalom kialakítását segítjük elő: a gyermek ad-vesz, alkudozik, így a szöveges feladatokat is könnyebben megérti. A kikiáltások, legendamesék megismertetésének segítségével (melyekben Jézus Szent Péterrel a földön járt) pedig szöveget értelmezhetnek, dramatizálhatnak, mások szerepébe bújhatnak a tanulók” – meséli Lia.
– S mikor jön el a betlehemezés ideje?
– A betlehemezést annak idején már karácsony előtt néhány nappal elkezdték a falvakban. A fiúk vagy férfiak – általában ugyanaz a korosztály tömörült – csoportosan jártak házról házra. Persze, a szokásnak rengeteg verziója van: a leghosszabb előadás Erdélyben volt, rengeteg szereplővel. De ismerünk olyan régiót is, ahol bábtáncoltató betlehem volt, tehát nem az ember maga, hanem a mozgatott bábok játszották el a történetet. A mi betlehemesünkben mindig szerepet kap Szűz Mária a kisdeddel, Szent József, az angyal és a pásztorok – az előadást pedig csodálatos dallamok kísérik. Sajnos, ritkán hallok arról, hogy az iskolai ünnepségeken bemutatnák ezt a gyönyörű szokást. A modern tánccal és énekekkel sincs semmi probléma, de azért szép lenne, ha a mellettük a régi hagyományok is megelevenednének.
– Miért lehet ez? Talán túl igényes színpadra vinni?
– A díszletet és a kellékeket nagyon egyszerűen meg lehetne oldani. Hiszen elég egy-egy kucsma, kifordított bunda, csörgők a botra… A betanulás pedig felkészülési idő függvénye, amit szét lehet bontani különböző tanórákra. Én tehát csak buzdítani tudom a pedagógusokat: vágjanak bele! A mi iskolánkban Benko Tünde kolléganőm minden évben bemutatja a gyerekekkel a gömöri betlehemest. Ráadásul ebben az időszakban hétről hétre természetes anyagokból alkot a gyerekekkel: szalmából, agyagból, fonalakból – és a mézeskalácsozás sem maradhat el! A gyerekekkel közösen sütik, majd díszítik a különböző formájú mézeseket. A képzőművészeti órákon pedig a tanulók azt is lerajzolhatják, hogyan képzelik el Jézus születésének helyét. Érdemes egy kicsit szétszedni és újból összerakni az egész történetet, s így bő egy hónap alatt szépen fel lehet dolgozni az egész témakört. Játszva tanulni jó, hiszen az ismeretek átadása ilyenkor élménypedagógiává alakul!
A karácsonyi asztal terítését közösen tanuljuk meg a gyerekekkel. A régi és az új módokat ilyenkor egyaránt ötvözzük. Van szalvéta és vannak csillogó díszek, ugyanakkor azt is látják, hogy a szimbólumok megjelenítése miért fontos. Hátrányos helyzetű gyerekeket szintén tanítok, és a szülők az értekezleten arról számolnak be, hogy már együtt énekel a család a karácsonyfa mellett.
– Milyen visszajelzéseket kapnak a gyerekektől?
– A téli szünet előtt az iskolában igyekszünk minden hagyományt közösen átélni. Az új évben nem egyszer úgy jöttek vissza a gyerekek, hogy: „Már mi is imádkoztunk a karácsonyi vacsora előtt!”, „Mi is tettünk fokhagymát az asztalra!”, „Tanító néni, szétvágtuk az almát, mert mondtam, hogy az iskolában is így csináljuk!” Ezek a hálás visszajelzések szerintem mindent elmondanak. Én a gyerekekkel együtt játszom, alkotok a karácsonyváró folyamatban. Együtt terítjük meg az asztalt, együtt vágjuk fel az almát, illetve együtt éneklünk, egymás kezét fogva. A ráhangolódás még az izgő-mozgó gyerekeket is lecsillapítja. Hiszem, hogy eljön az idő, hogy ez a fajta lecsendesedés egyre nagyobb szerepet kap majd ebben a rohanó világban.
