A szabadság idegbaj. Nem véletlen, hogy előkelő helyet foglal el a stresszes időszakok között. A szabadságnál már csak a karácsony stresszesebb – de hát az is szabadság. És még egy szabályszerűség vonatkozik rá: minél messzebb vagyunk az otthonunktól, annál többet veszekszünk.
Mentőöv? Sokan azt hiszik, hogy a tengerpart, a romantikus séta, a susogó pálmafák rendbe teszik a labilissá vált kapcsolatot, és visszarakják orrunkra a rózsaszín szemüveget. Holott az asszonyt már az is idegesíti, ha a párja mellette szuszog... Egyszóval ki nem állhatja. És ha még ráadásul egy nagy virágos inget és fehér bermudát is felvesz, akkor a legfinomabb kávét is undorítónak fogja találni a szálloda teraszán...
Persze vannak kivételek is. Angi éppen szakítani készült a barátjával, amikor mégis elmentek az előre befizetett kirándulásra Egyiptomba. Egyáltalán nem volt biztos, hogy továbbra is együtt maradnak. De a szabadságról várandósan jött haza, a szakítást elnapolták. Megszületett a kislányuk, akkor összeházasodtak, házat építettek, és azóta elég jól kijönnek, egymáshoz csiszolódtak. Ez ugyan happy end, de egyáltalán nem jellemző.
Te persze tökéletes vagy!
De persze nem minden „szabadságos” kapcsolat van szétesőben. Emma házassága szilárd, családja összetartó. De a pszichológusok tudják: ha van a kapcsolatban gyenge láncszem, akkor az a szabadság alatt kilazulhat. Például a feleség azt hiszi, egész nap a tengerparton napozhat, míg a férj arra számít, hogy majd úttalan utakon járva felfedezik az idegen országot, a gyerekek meg abban reménykednek, hogy kedvükre lubickolhatnak a vízben reggeltől estig. Ahányan vannak, annyifelé húznak – és nem tudják az igényeiket se kibeszélni, se összehangolni. Mi fog történni?
Már a második napon heves szócsatákra kerül sor, a szülők összevesznek, a gyerekek duzzognak, s a vége az, hogy apa vagy anya elvonul a családtól valahová, ahol egyedül lehet. A feszültség napról napra nő, elég egy szikra, és robbannak. Példa: Már hazafelé tartott a család, amikor a repülőtéren kiderült, hogy nincs mibe átcsomagolni a kétéves Toncsit.
– No, jó, a szállodában felejtettem a pelenkákat! – mondja döbbenten Dóra. Amikor a férje felforgatja a szemét, a feleség torkaszakadtából kiabálni kezd (a többi utas élénk érdeklődése közepette): – Te bezzeg tökéletes vagy! Csak az útleveledet hagytad otthon tavaly, és kétszer felejtettél el elmenni a gyerekekért az óvodába!
Előszedett minden apróságot, amit a férje az utóbbi években elfelejtett, azután elviharzott, hogy a tranzitboltban megvegye élete legdrágább pelenkáit. Ez a szemforgatás – ami lényegében apróság, semmiség – annyira kiborította, hogy egész úton nem beszélt a férjével, otthon is csak akkor szólt hozzá, amikor be kellett hordani a lakásba a koffereket.
– Az egész szabadság alatt azt kérdezgette, mi hol van – mesélte később Dóra a barátnőjének. – Semmit nem felejtettem otthon, mindennek tudtam a helyét. Ez a szurkapiszka felháborított! Ez nem szabadság volt, hanem kínszenvedés.
Más. Klaudia nem ilyen heves vérmérsékletű. Ő a németországi szálloda halljában fedezte fel, hogy a férje az ő csomagját nem rakta be a kocsiba. Egy szót sem szólt, de olyan gyilkos pillantást vetett párjára, hogy az azonnal beült a kocsiba, és hazahajtott a kofferekért. Klaudia az első napot kénytelen volt egyedül, négyéves fia társaságában eltölteni, amíg a férj vissza nem ért.
Két adag fagyi? Még mit nem!
A szakemberek szerint a veszekedés a szabadságok része. Ahogy nincs szódavíz buborék nélkül, nincs szabadság szócsata nélkül! Nemcsak azért, mert a párok jóval több időt töltenek együtt, mint otthon, hanem azért, mert az új, szokatlan élethelyzet miatt több a súrlódási felület.
Ha például az egyik szülő (csakhogy nyugalom legyen), hajlandó legyinteni afelett, hogy a gyerekek, mondjuk, naponta négy adag fagylaltot egyenek, akkor mérget vehetünk rá, hogy a másik szülő az otthoni szigor és következetesség nevében ezt ellenezni fogja. Ideális ok a veszekedésre az is, hogy a férj (feleség) rosszul választotta meg a szállodát, a tengerpartot, mert kevés a homok, sok a tengeri sün, stb., stb.
Bea a szabadságok alatt már többször ki akarta tekerni Zoltán nyakát. Például akkor, amikor már órák óta vártak este Barcelonában a városi buszra, amelyik a kempingbe vitte volna őket. Csakhogy a busz egyszerűen nem jött. Bea elvesztette a türelmét, és erősködött, hogy menjenek már valamilyen szállodába, hiszen éjfél van, Zoltán azonban váltig állította, hogy a busz máris itt lesz. Jött is, hajnali fél egykor, de akkor Bea már kiverte a hisztit. Hasonló eset történt Dublinban, ahol lejárták a lábukat, de Bea hiába könyörgött, hogy egyenek már valamit, mert éhen hal, Zoltán csak fényképezett meg fényképezett, és egyik vendéglő sem felelt meg a magas ízlésének...
Egy másik alkalommal Zoltánnál szakadt el a cérna, mert útban hazafelé a gyerekek nem szálltak be elég gyorsan a kocsiba. Az idegesség érthető volt, hisz több száz kilométert vezetett már Spanyolországból, és még ezer kilométer állt előttük.
Eltartott pár évig, amíg össze tudták hangolni útiterveiket és az utazás módját. Abban mindig meg tudtak egyezni, hogy hová menjenek szabadságra, mert mind a ketten szerettek idegen városokat megismerni vagy szép természeti környezetben üdülni, és egyikük sem kedvelte a tengerparti semmittevést. De Bea szerette pontosan megtervezni az útvonalat, mindent részletesen kigondolt és eltervezett, Zoltán viszont a lazább utazást kedvelte, és nem esett kétségbe, ha nem volt szobafoglalásuk, hanem csak mentek az orruk után, és este hétkor horgonyoztak le egy mézeskalácsszerű „bed and breakfast” házikóban... Végül úgy sikerült összhangba hozni a vágyaikat, hogy van ugyan útitervük, de nem ragaszkodnak hozzá mereven, és ma már Beának sincs ellenére az improvizálás, annyi izgalmas kalandban volt részük.
Biztos a veszekedés...
... ha a házaspár az anyóst is magával viszi a szabadságra. Ugyanez a helyzet a baráti házaspárokkal vagy a jó szomszédokkal. A végeredmény az, hogy csupán egy dologban értenek egyet: a másiknak a gyerekei utálatosabbak. Angéláék nem estek ugyan egymás torkának Katáékkal, de annyit megállapítottak, hogy egy hét együtt bőven elég volt. Egymástól távol nagyobb a barátság, de együtt nyaralva a jó barátság török átok.
Végül egy-két jó tanácsot adnak a pszichológusok. Jól teszi a pár, ha még utazás előtt megegyezik abban, hová mennek, ki intézi az útleveleket, a repülőjegyeket, nagy vonalakban mi lesz a program, és körülbelül mennyit fognak költeni. A program olyan legyen, hogy a felnőttek is, a gyerekek is szórakozhassanak a maguk örömére. Egy jó tanács az anyáknak: engedjék meg, hogy minden családtag maga állítsa össze a poggyászát, s ha segítséggel is, de maga csomagoljon be. Csak az útlevelek, a repülőjegyek és a voucherek legyenek egy helyen, ugyanannál a személynél.
Miért nem szokott sikerülni a szabadság?
- Általában azok jönnek haza elégedetlenül, akik otthon sem érzik jól magukat, hiszen szabadságra ugyanaz az ember utazik, aki otthon van. Tehát aki itthon is mindig mindennel elégedetlen, az külföldön is mindenben hibát fog találni. A konfliktusokat igyekezzünk nem a szabadság alatt megoldani – beszéljük meg őket otthon, nyugodtan, a megszokott környezetben.
- Sokak szabadságát megkeseríti a gyomorrontás és a hasmenés. Nem biztos, hogy romlott a külföldön elfogyasztott étel. Sokkal inkább arról van szó, hogy gyomrunk számára idegen a sok ismeretlen étel, fűszer, felhasznált alapanyag. Óvatosságra intenek főleg az utcán kapható ennivalók, üdítők, fagylaltok. Egzotikus országban csak boltban kapható, palackozott vizet szabad fogyasztani. Ha külföldre utazunk, mindig vigyünk magunkkal hasmenés elleni gyógyszereket, főleg, ha gyerek is van a családban.
N. Róbert
