Amikor ezeket a sorokat írom, már több mint 80 napja nem ittam egy korty alkoholt sem. Döntésem hátterében nem valamiféle kihívás vagy hirtelen jött megvilágosodás áll, s nem is álltam be az alkoholt élesen ellenzők táborába. Egyszerűen csak rájöttem, hogy az ital többet vesz el tőlem, mint amennyit ad.
„Rendben van, spóroljunk. De annyira rosszul nem megy, hogy egy sör ne férjen bele” – hangzik el Vágási Feri szájából a Szomszédok című ikonikus magyar teleregény egyik jelenetében, a mondat pedig a közép-európai férfiak krédója is lehetne. Mert hát csakugyan nincs abban semmi rossz, ha az ember megiszik egy-két pohárral. Ez is a kultúránk része. Egy-két stampedli pálinka kiváló gyógymód a nyavalya ellen, s A tanú című filmben Pelikán elvtárs is egy üveg sört javasol az álmatlanságtól szenvedő Virág elvtársnak. Az viszont már más kérdés, hogy hosszú távon hogyan hat az alkohol a mindennapjainkra, s milyen irányba tereli az életünket.
Ernest Hemingway írja egyik regényében, hogy a vagány szó tulajdonképpen olyan embert jelöl, aki megteremti a szerepét, s kitart mellette – vagy csak egyszerűen jól játssza azt. Ilyen szempontból tele vagyunk vagányokkal, hiszen az alkohol hosszú ideje a menőség egyetemes jelképének számít. A kamaszkor derekán többnyire két dolog végett kezdünk el inni. Egyrészt szeretnénk kipróbálni a tiltott gyümölcsként kezelt alkoholt s annak mámorító hatását, másrészt vágyunk kortársaink elismerésére, hogy mi is „vagányok” lehessünk.
Utóbbit a saját bőrömön is tapasztaltam, hiszen amikor anno péntek és szombat esténként elkezdtem kijárni a faluba, a következő héten már olyanok is kezet fogtak velem, akik azelőtt levegőnek néztek. Végre én is valaki lettem. Persze azért más tempóban ittam, mint a többiek, ritkán részegedtem le, s nagyon sokáig el tudtam kerülni a „csúnya véget”.
A száraz november kihívás segít felismerni az alkoholhoz fűződő viszonyunkat, ami kulcsfontosságú lehet a későbbi problémák elkerüléséhez.
Miért tettem le a poharat?
Aztán teltek-múltak az évek, s kvázi életvitelszerűvé vált az, hogy itt-ott felöntök a garatra. A csúnya vég is utolért néha, és már akkor észrevettem, hogy a görbébb esték lelkileg igencsak megviselnek. Talán a szégyenérzet miatt, talán mert nem tudtam teljes mértékben kontrollálni magamat, így bizonyos értelemben kiszolgáltatottá váltam. Noha sokan pont ezt az érzést keresik az alkoholban: ezt a mámoros, sokszor már önkívületbe hajló állapotot.
Tavaly ősszel Budapestre költöztem, így onnantól kezdve, ha kitaláltam, hogy meginnék valamit, akkor csak a lustaságom állhatott az utamba, hiszen üzletek és szórakozóhelyek hada várt rám mindössze néhány percnyi távolságra. S miközben egyre nehezebben viseltem a másnapokat, megszokásból és a már említett kulturális sajátosságok miatt („Egy rendes férfi megissza!”) meg sem fordult a fejemben, hogy letegyem a poharat, akár csak egy kis időre is. Elvégre nem ittam olyan sokat, ismertem a határaimat és tudtam, miért csinálom.
Közben azonban életem más területein felfedeztem a függőség jeleit, ami egy sor másik felismeréshez vezetett: ha hajlamos vagyok az addikcióra (amellyel ugyebár mindig valamilyen hiányt vagy feszültséget próbálunk meg csillapítani), akkor előbb-utóbb az alkohollal is lehetnek problémáim. Hiszen egy függőség esetében sosem a mennyiség, hanem a rendszeresség az, ami igazán mérvadó. Márpedig idén nyáron voltak olyan hetek, amikor minden nap megittam egy-két doboz sört, s ezúttal már nem volt elég az az érv, hogy „nyár van, ilyenkor ez teljesen normális”.
Mindemellett szépen lassan érlelődött bennem egy másik, mélyebb felismerés: az alkohol már nem ad semmit a mindennapjaimhoz, sőt: inkább elvesz belőlük. Nem megy tőle jobban az írás, nem lesz tőle jobb a hangulatom, s bátrabb sem leszek (csak meggondolatlanabb). Ellenben a józanodást követően fáradt, ingerlékeny és nyűgös vagyok, a gondolataim sem tiszták, és a másnapokat is megszenvedem. Egyébként is luxus ágyban henteregve tölteni egy egész napot, ha az ember már dolgozik, s amúgy is kevesebb a szabadideje.
Száraz november
A romló idő és a sárguló falevelek mellett a november évek óta a különböző kihívásokról szól. Sok férfi például nem borotválkozik (No Shave November), hogy ezzel hívja fel a figyelmet a rákmegelőzésre, mivel a kezelések gyakran a szőrzet elvesztésével járnak. Aztán vannak, akik az önkielégítést és a szexet tagadják meg maguktól (No Nut November) vagy éppen egy hónapig nem isznak alkoholt (No Drink November).
Utóbbinak van egy magyar nyelvű megfelelője is, a száraz november kihívás, amelyet a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány indított el 2016‑ban, az angol Sober October (józan október) mintájára. Céljuk az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét a mértékletességre, és jobb rálátást nyerjenek az alkoholhoz fűződő viszonyukra azáltal, hogy egy hónapig tartózkodnak tőle. A sóvárgásban lelt tanulságok mindemellett segíthetik a testi-lelki megújulást, és erősíthetik az önismeretet is.
A száraz november kihívás 2018-tól különböző tematikák szerint szerveződik. Az első, „Nők a pult mögött” elnevezésű kampány a nők alkoholfogyasztását helyezte középpontba, mivel az a szervezők szerint sokszor még mindig tabunak számít a közbeszédben, vagy épp a férfiak által szabályozni kívánt területek egyikeként jelenik meg.
S ha már tabuk: tapasztalataim szerint az alkoholizmushoz eleve túl megvetően állunk, holott valójában egy betegségről van szó – s mi, magyarok igencsak betegek vagyunk. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavasszal közzétett egy tízes listát azokról az országokról, amelyeket a legjobban érint az alkoholizmus. Az első helyen Magyarország végzett, ahol a lakosság 21,2%-a érintett (Szlovákia 12,2%-kal a 10. helyen áll). Nemekre lebontva sem túl fényes a helyzet: nők tekintetében Magyarország a 4. helyet foglalja el, míg a férfiak az élen állnak, fej-fej mellett az oroszokkal.
Zacher Gábor toxikológus egy korábbi interjújában úgy fogalmazott: Magyarországon legalább 800 ezer alkoholista él, s évente körülbelül 30 ezren halnak meg valamilyen alkohol okozta betegségben. Ezzel szemben drogtúladagolás miatt hatvanan veszítik életüket, ami jól szemlélteti, hogy az alkoholfüggőség sokkal több problémát okoz a kábítószernél. Ebben nyilván szerepet játszik az alkohol kedvezőbb társadalmi megítélése, s hogy eleve könnyebben juthatunk hozzá. A szakember szerint az egyedüli megoldás az lehetne, ha a fiatalok megtanulnának kulturáltan inni, s megkapnák az ehhez szükséges felvilágosítást és szociális hálót.
Élet alkohol nélkül
Egyes kutatások szerint 66 nap szükséges ahhoz, hogy egy szokás rutinná rögzüljön. E sorok írásakor már bőven a harmadik hónapban járok, s utoljára kamaszkoromban voltam ennyi ideig „tiszta”. Az első 30 nap nálam is inkább arról szólt, hogy bebizonyítsam magamnak: semmilyen mértékben nem függök az alkoholtól. A második hónap már megerősített abban, hogy egyáltalán nincs szükségem italra, hiszen sosem ittam bánatomban, tudatmódosításra és megnyugvásra pedig kiváló alternatíva a citromfű- és a kamillatea.
A sörről azonban nem tudtam lemondani. Így aztán – valószínűleg a férfi olvasók nagy megrökönyödésére – néha megiszom egy-egy doboz alkoholmentes sört, amely értelemszerűen közelébe sem ér a rendesnek, de egyik-másik egészen tűrhető. Az önkéntes absztinenciát fogadók továbbá el szokták mondani, milyen pozitív változásokat tapasztaltak az életükben. Például energikusabbnak és egészségesebbnek érzik magukat, s a közérzetük is sokkal jobb.
Ami engem illet, én már azzal is jól jártam, hogy végre kiiktattam az életemből a testileg-lelkileg megviselő másnapokat, valamint a nyűgösséggel és hirtelen fáradtsággal járó józanodásokat. Összességében nézve kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, az elmém és a gondolataim tisztábbak, s kevésbé vagyok lobbanékony, amiért a környezetem is hálás. Az pedig egy óriási tévhit volt a részemről, hogy éveken át úgy gondoltam: alkohol nélkül nem lehet buliba, koncertre vagy társaságba járni.
Persze soha ne mondjuk, hogy soha. Nem állítom, hogy örökre letettem a poharat, hiszen világéletemben ódzkodtam a szélsőségektől. Kéretlen tanácsokat sem szeretnék osztogatni, ahogyan az ivást sem fogom egy csapásra elítélni. Ezt az egészet elsősorban önmagamért csinálom. Egyébként is úgy gondolom, hogy mindenki tegye azt, ami jólesik neki, csak legyen tisztában a saját határaival. Ettől függetlenül hasznosnak tartom az olyan kihívásokat, mint a száraz november, mert a közhelyeken túl tényleg segít átértékelni magunkban a dolgokat. S ki tudja: talán épp egy ideig-óráig tartó megvonás kell ahhoz, hogy végre sínre tegyük az életünket.
