Két dolog közül választhat az, aki magára irányítja a mobilja lencséjét. Vagy egy bábot mutat, aki nem ő, vagy szembenéz valódi arcával. Ha a szelfi fogalmát személlyel akarjuk azonosítani, akkor Kim Kardashian nevét kapjuk. Szelfik címen könyvet adott ki, amelyben összegyűjtötte a neki legjobban tetsző önarcképeit.
Egy négynapos mexikói kirándulás alatt állítólag 6000 fényképet készített magáról, bár 2018 júniusában kijelentette, hogy a szelfizésnek vége. „Az élet nemcsak fényképezkedésből áll. Élni akarom az életet. Semmi kifogásom a szelfik ellen, de már nem lógok annyit a telefonomon, mint régen” – mondta. Elhatározása négy napig tartott, akkor új képet posztolt magáról az Instagramon, amelyen melltartóban áll a tükör előtt.
(Kép forrása: gwillsyoga.com)
Az önbizalom fokmérője
A temérdek technológiát kínáló mai világban, amikor megszámlálhatatlan fénykép készülhet, a szelfit még mindig nem tudjuk hová tenni. Sok kritika érte a szelfit, számos figyelmeztető írás foglalkozott az önbizalomra és a szépségfelfogásra gyakorolt hatásával, és sok tanács is napvilágot látott, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy a lehető legjobb arcunkat mutassuk.
Különben teljesen természetes, hogy az embereket mindennél jobban érdekli a saját arcuk. Már az újszülötteknél is megfigyelték ezt. Az arcokat három pont, a két szem és a száj háromszöge alapján igyekeznek azonosítani. Anyjuk arca alapján azonosítják a férfi és női vonásokat. Érdekli őket a mosoly, amit később szépnek találnak. Amióta világ a világ, érdekesnek találjuk az emberi arcokat. Nemcsak a magunk arcát, hanem másokét is szívesen nézegetjük, fontosságot tulajdonítunk nekik. Ki tud úgy elmenni egy kirakat előtt, hogy ne nézné meg benne saját magát? Végül is az első benyomás az arc alapján alakul ki bennünk az emberekről. Kevés olyan ember van, aki beszélgetés közben máshová néz, nem a másik ember arcába.
Nagy divat a különlegesség – minden elbűvöli a mai világot, ami szokatlan, ami más. Mit tartunk szépnek? Azt, ami arányos, szabályos, összeillő. Nem a divat diktálja ezt, hanem a belénk kódolt szépérzék.
A magunk arca
Manapság az internetnek köszönhetően tengernyi szép arcot láthatunk, és meglehetősen nehéz elhinni magunkról, hogy a saját arcunk is sikerrel szerepelhet a nagy kínálatban. Talán éppen ezért kell gyakrabban nézegetni magunkat a tükörben, nemcsak reggel és este – hogy megszokjuk saját vonásainkat, és elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
Fodrászok mondják, hogy azok az emberek, akik gyakran járnak hozzájuk, pontosan tudják, hogy milyen beállításban, melyik oldalról legelőnyösebb az arcuk. Nem szégyenkeznek, ha kamera elé kell állniuk. Éppen azért van így, mert sok szelfit készítenek magukról, és tudják, melyik szögből mutatnak legjobban.
Csak akkor van baj, ha a szelfiző beleszeret a saját arcába, amit filterekkel és más applikációkkal feljavított. A pszichológusok szerint ez akkor következik be, ha napi három szelfinél többet készítünk magunkról. És azzal a hatással is számolnunk kellene, amit kivált a képünk, ha posztoljuk a közösségi hálón. Azzal a szándékkal tesszük fel, hogy megőrizzük a pillanat emlékét, függetlenül attól, hogy milyen visszhangot vált ki? Vagy izgatottan várjuk, hogy az Insta-konkurenciában hogyan állja meg a helyét?
Laura Elizabeth Woollett ausztrál írónő folyamatosan készít szelfiket, hogy bemutassa az idő múlását. Számára a szelfizés már leküzdhetetlen tik lett.
Napló képekben
„Tíz év szelfizés után végre megbékéltem a vonásaimmal. Tudom, melyiket kell kiemelni, melyiket alakítani. Ráadásul örülök, hogy láthatom, hogyan változik az arcom az évek alatt” – mondta. Számára a szelfi képnapló lett, mert többször is belefogott a naplóírásba, de sose sikerült huzamosabb ideig folytatni. A fotók viszont jól helyettesítik a betűt.
Ha a szelfi fogalmát személlyel akarjuk azonosítani, akkor Kim Kardashian nevét kapjuk. Szelfik címen könyvet adott ki, amelyben összegyűjtötte a neki legjobban tetsző önarcképeit. (Kép forrása: time.com)
„Ma a Photobooth applikációmban több mint ezer szelfit tartok. Csak egy kattintás kell, és látom, hogyan lettem zárkózott, régimódi húszévesből egy hippikorszakon keresztül sportos harmincéves. Amikor ezeket a felvételeket nézegetem, pontosan eszembe jutnak azok az események, amik a szelfi fotózásakor történtek velem.
Soha nem sikerült hagyományos naplót írnom, mindig kidobtam, amit írtam, mert visszaolvasva szégyelltem hangulati ingadozásaimat és az egyhangú életemet. A szelfinaplóval kapcsolatban nincsenek ilyen kellemetlen érzéseim. Még egyszer sem fordult elő, hogy egy képet törölni akartam volna. Ha kitörölnék valamit, úgy érezném, hogy elveszítem énem egy részét.” Ha ez igaz, mit mondhatna Kim Kardashian?
