A karácsony a családról szól. Jó esetben a családot az édesanya, az édesapa és a közös gyerekek alkotják. A sok válás azonban átrajzolta a képet. Megjelent a patchworkcsalád.
Ez a család különböző családrészek összeolvadásával jön létre. Maga a szó foltvarrást jelent, amely során a különböző színű és mintájú anyagdarabkákat összevarrják, és a sok foltból egy széles, nagy terítő születik. A magyar szakemberek mozaikcsaládként emlegetik a patchworkcsaládot. Úgy is elképzelhetjük, mint egy képet, amelyik darabokra hullik, a darabok új részekkel keverednek, s időközben új képpé állnak össze.
Azt is mondják, hogy ez a válás utáni családforma. Az én gyerekem, a te gyereked, a mi gyerekünk... Miként ünnepelnek a mozaikcsaládok gyermekei?
Szilvi (27) tudta, hogy a szülei el fognak válni. Már kiskorában érezte, hogy nem passzolnak össze. Amikor pedig különköltöztek, nyugodtabb lett az élet.
– December 24-én a nagymamánál gyűlünk össze, és itt költjük el az ünnepi ebédet. Édesanyám, annak testvérei és az unokatestvérek. Gyerekként mindig innét mentem apuhoz. A többi napon pedig az apu felőli rokonságot látogattuk meg apuval, a keresztszülők se maradhattak ki. A mostohaszülőkkel is jó kapcsolatot ápolok, így sosem gond a karácsony és a nagyobb családi találkozók. Ma már a kedvesem szüleinél és rokonainál is látogatásokat teszünk. Néha úgy érzem, annyian vannak körülöttem, hogy 24 óra is kevés lenne a rokonság bejárásához. Szeretem a karácsonyt! Van egy öcsém az apum részéről, és egy húgom az anyukám feléről – mindketten a féltestvéreim. Testvéri viszony van közöttünk, sosem volt veszekedés.
A szülők között se volt nagy veszekedés, csak az elején, és beszélő viszonyban vannak a mai napig. Apuhoz bármikor mehettem, anyu sosem tiltott tőle. Nekem a család bonyolult fogalom, és nem csupán a vér szerinti szüleim és testvéreim tartoznak bele.
– „Minden egész összetört”, de ezzel új formáció jött létre. Egy csodaszín szivárvány kellős közepén élek, sokféle karakterű emberrel kerültem rokonságba. A szülők mellett a nevelőszülők, a féltestvéreim mindenképp a szűk családomhoz tartoznak. A nagyszülők, a keresztszülők, az exfeleségek és exférjek, az unokatestvérek is a családom részét képezik, hiszen a mai napig összejárunk. Mindenkitől kaptam valamit, mindenki szeret a maga módján. A mostohaanyám, azaz az öcsém édesanyjának a szülei is az unokájukként tekintettek rám, amíg éltek.
Zoli hétéves volt, mikor az édesanyja betegség következtében váratlanul elhunyt. Nehéz időszak volt ez a család számára. Az édesapára két gyermek maradt: Zoli és a húga, Anikó. Három évvel később az édesapa új életet kezdett. Az új édesanyával két új testvér érkezett a házhoz.
– A mostohaanyánk jól bánt velünk. Viszont a húgommal mindig éreztük, hogy a saját gyerekeinek kedvez. Mi mindig csak a „mostohák” voltunk. A saját gyerekeinek több mindent megengedett. Édesapánk azonban nem akarta ezt észrevenni. Vállalkozóként sokat dolgozott, csak este járt haza, sok mindenről nem is tudott. Elmesélve pedig minden más, minden történetet ki lehet fordítani, ha erős fény esik rá. Karácsonykor mi is kaptunk ajándékot, de minket csak letudtak, kipipáltak. Az igazi odafordulás hiányzott. Édesapánk persze mind a négyünket szeretett, úgy tartotta, egy család vagyunk, és kész. Én azonban nem éreztem, hogy mi „igazi család” lennénk. Az édesanyánk felőli nagyszülők szerettek minket, hiszen csak mi maradtunk nekik. Hozzájuk karácsony másnapján mentünk ebédre. A mostohaanyánk felőli „nagyszülők” is kedvesek voltak velünk, ők nem kivételeztek senkivel! Édesapám felől már csak a nagypapa élt, ő mindig velünk töltötte a szentestét. Az én igazi családomat az apám, a testvérem és a nagyszüleim alkotják. Jóban vagyok a mostohaanyámmal és a gyerekeivel is, a mai napig látogatjuk egymást. Ám az édesanyám helyébe senki nem léphet.
Gréti (31) családi története se olyan egyszerű. Szülei még kiskorában elváltak, majd új családot alapítottak.
– Hároméves voltam, mikor elváltak. Erre nem is emlékszem. Azt tudom csak, hogy ritkán mentem apuhoz. Anyu újból férjhez ment, majd húgom született. A nevelőapám jó és kedves ember. Mindig számíthattam rá, apunak hívom. Az igazi apám sem egy rossz ember, de valahogy elszakadt tőlünk. Az új családja minden energiáját lekötötte, nehéz két családot tartani. Nem volt ereje értem is küzdeni. Fia született, öt év volt közöttünk. Mindig fura volt náluk lenni. Mindenki kedves volt velem, de én egy nagy idegenséget éreztem. A szentestét mindig az édesanyámmal töltöttem. Másnap délelőtt eljött értem apu, majd este hazahozott. Nem szerettem náluk aludni, és ezt ő is tudta, ezért nem erőltette. Kamaszkoromban még ritkábban láttuk egymást. Felnőtt fejjel bánom, hogy elveszítettem őt, de én kicsi gyerekként, az akkori eszemmel és szívemmel ennyire voltam képes. Számomra a családot az édesanyám, a nevelőapám és a húgom jelentik. Apura és az ő családjára ma már csak rokonként tekintek, a tágabb családba sorolom őket.
A patchworkvarrásról az Édesek és mostohák című film jut eszembe. A két nő harca a családért. Az egykori feleség, a mintaanya – és az új barátnő, Isabel, aki megpróbál jó anyja lenni kedvese gyermekeinek. Ám képtelen felvenni a harcot az exfeleséggel. Jackie, az ex kihasználja a helyzetet, és gyerekeit a mostoha ellen uszítja.
A sors közbeszól. Valóságszagú filmdráma elgondolkodtató mondanivalóval. Bemutatja, hogy a harctéren a gyermek is ott áll, és az ő érzelmei néha erősebbek, mint a felnőttekéi.
Fischer Eszter pszichológus szerint a mozaikcsalád és a vér szerinti család között a legjellegzetesebb különbség, hogy a határok nem egyértelműek. Az úgymond „normális” családban egyértelmű, ki tartozik hozzánk. „Ki alkotja a patchworkcsaládot? Sokan úgy vélik: a család együtt lakik. Az tartozik a családba, akik együtt laknak. Tehát ha az elvált anya házasságot köt, az új család a férjből (mostohaapából vagy nevelőapából), az anyából és annak gyerekeiből áll, és a házaspár közösen tölti be a szülői funkciót” – írja a Modern mostohák, a páromnak gyereke van című könyvében. Ám a gyermek jó esetben apjával is kapcsolatot ápol, és az apa is közelebbi családtagjának tekinti gyermekét, mint az esetleges második feleség előző házasságából hozott gyerekeit, akivel pedig közös háztartásban él.
A mozaikcsaládtagok számára a nehézségek egyik fő forrása, hogy tisztázatlanok a velük szembeni elvárások. A mostoha funkciójára például nincs minta. A mintát minden mostohának magának kell kialakítania. Ez sokkal nehezebb, mint a már meglévő elvárásoknak eleget tenni. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy erre a kapcsolatra a gyereknek nincs szüksége. A gyerek nem akar egy másik anyukát vagy apukát. Ami nem azt jelenti, hogy ez a viszony nem válhat a hasznára, nem nőheti ki magát életre szólóan fontos kapcsolattá. A kiinduló helyzet az, hogy nem a gyereknek van szüksége szülőpótlékra, hanem a magányossá vált szülőnek van szüksége partnerre.
Nemritkán a gyerek ellenérzését váltja ki, ha a mostoha túlzottan törekszik a szülőszerep betöltésére. A gyerek a távollévő szülője elleni árulásnak érzi, ha szeretettel viszonyul egy „idegenhez”. Főleg, ha úgy véli: az új házastárs „bitorolja” a szülő helyét. Érzései szabadabban fejlődhetnek, ha nem kell attól tartania, hogy az új házastárs az apjának vagy az anyjának a vetélytársa. De ha nem az, akkor micsoda? Ezt a szerepet kell minden mostohának kitalálnia. Nem könnyű feladat.
A karácsony külön fejezet a mozaikcsaládok életében. Fischer Eszter bonyolult tojástánchoz hasonlítja a karácsonyi koreográfiát. Ilyenkor fokozódik a stressz és a feszültség. Fájdalmasan szembesülünk azzal, hogy nem a saját érzelmi igényeink, hanem külső elvárások szabják meg, hogy kivel töltjük a szeretet ünnepét. A „legyen úgy, mint minden rendes családban” elvet betartani szinte lehetetlen. Van, hogy a karácsonyok osztódással szaporodnak, és az elvált apák űzött vadként rohanják végig ünneplő „családjaikat”. Van, hogy a gyerekek vesznek részt számtalan elő- és utókarácsonyon, a legkülönfélébb összetételben. Miközben mindenki békés karácsonyra vágyna, intim körben. Csak éppen mindenkinek mást jelent ez az „intim kör”. Mindenképpen fontos szerepe van itt az időnek. Arra, hogy a patchworkcsalád összenőjön, időt kell hagyni. Nem szabad erőltetni. Az összehangolódás lassú folyamat, sok türelmet és tapintatot igényel. Ne siessünk, hiszen a karácsony éppen a lassulás ideje. Lassan szeress!
