„Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság... ezek mind nemes dolgok, kellenek a létfenntartáshoz. De a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok, amikért érdemes élni.” (A Holt költők társasága c. filmből)
A gyereknek szüksége van a szóra. Nem csupán a szóra, az élményre is, hogy vízbe gázoljon, macskát simogasson, érezze a fű szagát. A megfogható világra, az épeszű életre.
Erről szól az édesanya esti meséje – ezt mondja el a vers is. Az érzelmeinkről mesél. Nemhiába írja versében Ollé Tamás (olvasóink által kedvelt munkatársunk), hogy elvesztettük az analóg világot. Azt a világot, amikor még leültünk a vasárnapi asztalhoz, a tányérba levest mertünk, s beszélgettünk.
Fontos, hogy mi is meséljünk a gyermekeinknek, élőszóval (s ne a telefonra bízzuk nap mint nap). Erről szól mostani lapszámunk – és az érzelmekről.
ÚGY, MINTHA
Szeretnék szívből szeretni,
szabadon szállni és nevetni,
úgy, mint régen,
egyedül szaladni át a sötéten,
s hazafelé szaporán
szedni a levegőt,
úgy, mintha nem lenne holnap
NÉHA
csak annyira vagyok szabad,
amennyire őszinte,
néha elfeledem azt,
aki a lángot őrizte
néha nem is érzékelem,
milyen magas vagyok,
az elmém trükkös
játékot űz velem,
s csak a busz teteje
emlékeztet rá,
mikor a fejemet beverem
néha bent ragadok
egy rossz spirálban,
mentális mocsárban –
ilyenkor felmegyek a hegyre,
egymagamban-árván,
útközben ráz a hideg,
ahogy a legnagyobb érzelmi
válságom közepette
tárul elém a látvány
néha meghallok egy dalt,
ami eszembe juttatja
a régi időket,
amikor még többen ültünk
a családi asztalnál,
s őszintén örültünk,
ha marasztaltak
néha nem is egy gondolat,
hanem a tény bánt engemet,
hogy szüntelen átlátszó
felettem a mennyezet –
s ezt nem mondhatom el
senkinek
néha felfogom, hogy
a pillanat nem tart örökké,
míg máskor a képernyő mögé
bújva mulasztok el
minden egyes történést
néha csak arra vágyom,
hogy találjak egy zugot
mindentől távol,
ahol kiszakíthatok egy szeletet
abból az analóg világból,
amit gyerekként éltünk
