Változik körülöttünk a világ! – Interjú Bedő Imre közgazdásszal

Változik körülöttünk a világ – miközben befolyásos emberek egy csoportja szebb, jobb és zöldebb életet vizionál. Egy olyan életet, ahol nem birtoklunk majd semmit, minden közös lesz, s mi boldogok leszünk.

Mindez már nem valami olcsó összeesküvés­el­mélet, a kitalálói kiléptek a fényre. A Great Reset, vagyis a Nagy Újraindítás jelszava má­ra jól ismert, az emberiség számára elképzelt szebb jövőről maguk az ötletgazdák – a Világgazdasági Fórum alapító elnöke, Klaus Schwab és fő filozófusa, az izraeli Yuval Noah Harari – beszélnek.

Bedő Imre (© Dömötör Csaba / csalad.hu)

Bedő Imre (49) közgazdász, a Férfiak Klubja alapítója több vi­deójában beszélt már Klaus Schwabék tervéről. Mint mondja, megélte a Ceausescu-­diktatúrát, ezért van viszonyítási alapja. S ugyanazt a fenyegető, jeges leheletet érzi, mint néhány évtized­del ezelőtt... Persze, ő lenne a legboldogabb, ha néhány év múl­va kijelenthetné, hogy tévedett.

– Ma már a politikusok is nyíltan beszélnek a Nagy Újraindításról. Mit takar ez pontosan?

– A terv összefügg a Világgazdasági Fórummal, amely egy non­profit szervezet. Kapcsolatban állnak vele a nagy globális cégek, valamint egyes országok politikai vezetői, illetve a művészvilág és a tudomány komoly személyiségei. Ezek az emberek úgy nyilat­koznak, hogy van egy régi-­új tervük, egy vágyuk, hogy egy olyan világot alakítsanak ki, ahol minden ember egyenlő, és ahol mindenki egyformán hozzáfér mindenhez.

– Így elmondva, nem is hangzik olyan rosszul...

– Nem, hisz hasonló utópiákról már az ókor óta ábrándozik az ember. A kitalálói ma is meg vannak győződve arról, hogy ők jót tesznek, s félreértés ne essék: egyáltalán nem állítom, hogy ők gonoszok. Hiszen hosszú ideje dolgoznak azon, hogy a vi­lág jobb hely legyen. Csak épp minket nem kérdeznek meg ar­ról, hogy szeretnénk-­e mindezt vagy sem. Olyan ez, mint amikor az öreg néni nem akar átmenni az úttesten, de valaki mégis erő­szakkal átvezeti.

Ez egy valódi terv, amelyről most már egyre több nyilatkozatot tesznek közzé – s ezáltal vitát generálnak, várva a reakciónkat. S ha majd nem tudunk elég ellenérvet felsorakoztatni ellenük, akkor a sok szép ígéret miatt rengeteg támogatójuk lesz. Hiszen ki ne akarna egy zöldebb, jobb és egyenlőbb világban élni?

– Milyen érveket hoznak fel, illetve melyek a megvalósíthatatlan részek?

– Alapvetően ők csak a szép dolgokról beszélnek: hogy a Föld sokkal zöldebb lesz, mert visszafogják majd a fogyasztást. Csak azt elfelejtik mellé tenni, hogy ezt milyen áron akarják elérni. Úgy fogják majd vissza a fogyasztást, hogy például azt sem fogják megengedni, hogy lemenjünk Horvátországig, megnézni a ten­gerpartot. Nem ülhetünk repülőre, nem mehetünk autóval, mert akkor nagy lesz a karbonlábnyomunk... S ha túl nagy lesz, lehet, hogy a Balatonra sem mehetünk majd le. Vagy ha gyereket vál­lalunk, akkor megint csak nagyobb lesz a lábnyomunk, hisz azok enni, inni kérnek – és két gyerekkel már súlyos katasztrófába sodorjuk a világot. Aztán ott van a húsevés, aminek a megszünte­tésével zöldebbé tennék a bolygót. Európában már bemutatták a műhúst: hogy milyen hatással lesz az emésztésünkre, azzal egye­lőre nem foglalkoznak. Ezt a műhúst ugyanis nem szójából és fe­hérjéből készítenék, hanem Petri-csészében növesztenék, sejtsza­porítással. Illetve 3D­-nyomtatott steakben gondolkodnak, vagy a jövő fehérjeforrásárában, a tücsökben és annak lárvájában, mely­nek izolátumára fantasztikus tisztaságú fehérjeként hivatkoznak. Nicole Kidman nemrég már filmet is készített róla.

– De miért kell az ennyire szélsőséges megoldások felé menni?

–  Valójában csak nekünk hangzik extrémnek. Nyugaton a kü­lönböző kampányok hatására az emberek többsége már elfogadja ezeket mint lehetséges irányt. Létrejöttek a vegánok és vegetáriá­nusok harcos csoportjai – akik pedig nem tartoznak közéjük, azok is meg vannak puhítva. „Ez az egész valójában jó dolog, csak mi épp szeretjük a húst” – mondják. A húsevők tömegeit így műhús­sal próbálják kárpótolni, ami – bár úgy néz ki és olyan az íze, mint az igazi húsnak – valójában mégsem igazi hús; fogyasztásának egészségügyi következményei pedig beláthatatlanok. Gondoljunk csak a jól marketingelt margarinra a vajjal és a zsírral szemben – ma már tudjuk, hogy mennyire káros termék. Sokan azt gondol­ják, hogy ezt az „átállási” erőfeszítést meg kell tenni azért, hogy ne haljon meg a bolygó – ami nyilván nem igaz. Inkább a töme­ges sakkban tartás a cél: ha nem jól viselkedsz, nem kapod meg az adagod! Ma két oldal áll egymással szemben: az egyik ma­gától értetődő áldozatnak veszi a „metángyárnak” bélyegzett tehenek kiirtását, míg a másik a függetlenségünk végletes kor­látozásának. Hollandiában már kezdik betiltani a kiskerteket is, mert azt mondják, hogy az nem zöld – tehát még véletlenül sem tudod majd magadat ellátni. A kontroll tökéletes lesz, hisz a rend­szertől függsz majd.

A csúnya az új szép, a férfi az új nő, a sár az új márvány! A Balenciaga divatbemutatóján a szép, új jövőt láthattuk, sártengerben loholtak a modellek... (© Balenciaga)

– Említette a karbonlábnyomot. Mi a helyzet a többi, mindennapos tevékenységünkkel?

– Az újraindítás pont arról szól, hogy meg kell teremteni a vi­lágban azt a fajta miliőt, ahol az emberek el fogják fogadni ezt az új irányt. Ezért is fontos, hogy lehetőleg ne legyen magántu­lajdonunk, mindenben függjünk a rendszertől. Ide tartozik a kö­zösségi autómegosztás gondolata is, amely a magánautó-­tulaj­donlást lenne hivatott felváltani. Az elektromos autózás kvázi fenntarthatatlan, így ezt is meg kell majd osztani. De mi van ak­kor, ha takarítani, szervizelni kell? Ki vállalja majd a felelősséget? S mi lesz, ha egy fontos pillanatban elhappolják előlünk? Mi lesz a szabadságunkkal és függetlenségünkkel, ha nem tudjuk akkor használni, amikor akarjuk, hanem csak akkor, amikor ránk kerül a sor? Vagy: jut-e nekünk egyáltalán bármilyen jármű?! A ruhamegosztás is tetszetős jelszó, de a fiatalok úgy képzelik, hogy majd Gucci ruhát fognak egymással csereberélni. A kész­pénz felszámolásáról is egyre többet hallani. Ha ezeket az árnyol­dalakat nem mondjuk el, akkor olyan sok támogatója lesz Schwa­béknak, hogy az emberek idővel el fogják fogadni ezt a „szép, új világot”. Azok is, akiknek nem tetszik. Mert ha ebben a mestersé­gesen generált áremelkedésekkel, energiahiánnyal kísért válság­ban a nyugati embernek már minden pénze és tartaléka elfogy, akkor kénytelen lesz ezt az ajánlatot elfogadni.

–  Gyakran olvashatunk 2030-ról. Mitől ilyen jelentős ez az év?

– 2030 a Schwabék által kitűzött dátum, ekkorra szeretnék el­érni az átállást. Ismét csak elmondanám: én nagyon szeretném, ha mindez nem lenne igaz.

– Milyen konkrét jeleit látja az ellenkezőjének?

– A vezető réteget próbálják megzsarolni. A nagyvállalatok ve­zetőinek, a híres művészeknek, tudósoknak, politikusoknak csak egyfajta véleményt szabad mondani. Ha mást mondanak, akkor kis túlzással eltüntetik őket a közvélemény szeme elől: rájuk fog­ják, hogy rasszisták, fasiszták. Azokat is sakkban tartják, akik til­takozhatnának. Ez a Ceausescu-­diktatúrában is így volt – és most így van Németországban, az egész Európai Unióban és az Egyesült Államokban is.

Az alsóbb szinteken ugyan találunk ellenvélemé­nyeket, de azok kisebbségben vannak, és nem sokat számítanak.

– Adja magát a kérdés: annyi év jólét, fejlettség és szabadság után hogy jutottunk ide?

– Miközben mi a tervükről vitatkozunk, azalatt szemmel jól lát­ható, hogyan rombolják szét a világot. Ez a mostani gazdasági válság, inflációs válság és energiaválság nem azért van, mert bármi is elfogyott volna vagy túl sokat fogyasztanánk. Vannak persze nagy problémák a világban – de a válságot nem ezek okozzák. Ezekkel a válságokkal tulajdonképpen kiszivattyúz­zák az emberek zsebéből a pénzt. S a végén minden tartalék oda lesz, s ott maradnak a városi emberek tömegei, akik nem tud­ják megtermelni az élelmiszerüket, ráadásul még fázni is fognak. Akkor a döntéshozók azt fogják mondani: Ezt csak egyfélekép­pen lehet megoldani! Úgy, hogy minden közös lesz, és minden­ki egyenlő lesz. Adjátok oda mindeneteket, és akkor mindenki­nek adunk alapjövedelmet.

– Nyilvánvalóan kis halak vagyunk a vízben, de van valami, amit emberként, férfiként és nőként tehetünk az imént felsoroltak ellen?

– Azt gondolom, egyszer és mindenkorra el kell hinnünk, hogy a valódi, hús-vér közösségek alakítása alapvető szükségletünk – még az élelmiszernél is fontosabb. Mert élelmet, így vagy úgy, de fognak adni. Ahhoz viszont, hogy a józan gondolkodásunkat meg tudjuk tartani, kelleni fog a közösségben rejlő erő. És akár­milyen világ is jön el, az emberi élet továbbadása kell legyen a leg­főbb célunk. Régen is ez tartotta meg a világot: elődeink sem tud­tak vagyonokat gyűjteni, nehéz életet éltek. De az, hogy utánuk élet maradt, és hogy jobb embereket igyekeztek nevelni, az min­dig is egy folyamatos törekvésük volt, ami egyben célokat adott.

– És mi az, ami még reményt adhat?

– Bízom abban, hogy lesz majd egy olyan konglomerátum, akár államok szövetsége, amely nem fogja akarni ezt az új világot. Ma már sok tanult és világot látott ember van, akikben el van ültetve az a bizonyos mag. A válság már most tömegeket érint, viszont én abban reménykedem, hogy az az embertelen nyomás, ami kö­vetkezni fog, kisarjasztja majd ezeket a magokat. És akkor rájö­vünk, hogy nagyon sok erőforrásunk van, amibe kapaszkodha­tunk. Tehát: ez a meccs még nincs lefutva. (További információk: YouTube – Bedő Imre.)