Talán ismerjük a történetet Mátyás királyról és a gömöri urakról, akik mindenkire koccintottak, csak a parasztokra nem. (Aki nem ismeri, pótolja, azonnal!) Épp azokra az emberekre nem emelték a poharukat, akik a szőlőt kapálták, amelyből a poharukban lévő bor készült. A király pedig, aki minden történet szerint roppant igazságos, megleckéztette őket, megtanította nekik, hogyan kell kapálni, mi a kemény munka.
Tehát Mátyás óta már az urak is tudják, hogy fontos a kapálás, vagy ahogy egyes tájakon mondják, a sarabolás vagy daraszolás. Mostanában azonban mindenféle rejtett zugokból és kövek alól előkerültek a kapálás ellen ágálók, akik azt mondják, úgy jó a földnek, ahogy van. Nem mondom, hogy rossz, csak éppen az én tapasztalatom más. Lehetséges, hogy akik a kapálás (értsd: földmozgatás) ellen szónokolnak, nem szívesen dolgoznak a kertben. Ez az úgynevezett lusta kertészkedés. Kinek van igaza? Ezt mindenki döntse el maga.
A zero waste pont ezzel kezdődik. A kapálással, hogy meghódítom a szűz földet...
Zero szemét és nyugalom akkor lesz itt a földön, ha nem mástól fogjuk várni, hogy megtermelje a friss zöldséget, hanem mi is belevágjuk a kapát a földbe. Nálunk otthon van egy kisebb veteményes, közel egy áron igyekszünk megtermelni magunknak a zöldséget. Akinek van kiskertje, az tisztában van vele, hogy az otthon termett zöldségnél nincs jobb a világon. (Talán csak a nagymamáé.) Ahhoz azonban, hogy szép legyen a kertünk, törődni kell vele. Mi felássuk a kertet minden ősszel – néha ugyan eltolódik tavaszra –, majd elrendezzük a terepet, kialakítjuk a járatokat az ágyások között, és veteményezünk. (Jelzem azonban, hogy nincs kertészmérnök a családban, sem profi kertész, mi inkább lelkes amatőrök vagyunk, akik igyekszenek.)
Mi a menet?
Miután a vetőmag a földbe került, az öntözésen kívül nem tehetünk vele semmit, kizárólag arra várunk, hogy előbukkanjon, megmutassa zöld leveleit. Az elején még minden zöldkezdeménynek örülünk, mert nem tudni, melyik a zöldség, és melyik a gyom. (A gyakorlott kertészkedők már biztosan tudják, húsz év múlva majd én is flekkből rámutatok a gyomra.) Addig persze kapálásról szó sem lehet, egészen addig, amíg meg nem mutatkoznak a sorok. Más a helyzet a palánták ültetésénél, ott azonnal kapálhatjuk a köztük lévő területet. S hogy miért is van erre szükség?
Akinek van kiskertje, az tisztában van vele, hogy az otthon termett zöldségnél nincs jobb a világon. Talán csak a nagymamáé. Ahhoz azonban, hogy szép legyen a kertünk, törődni kell vele.
Nem tudom, miként fogalmazza meg a szakirodalom a kapálás fontosságát, de jelenleg nem is ez a fontos, meg nem is nagyon érdekel. Mi a tapasztalatainkra hagyatkozunk, a hibáinkból tanulunk. A lényeg, hogy józan paraszti ésszel vessük bele magunkat a munkába. A kapálásra azért van szükség, hogy az öntözés során páncéllá összeállt földfelszínt fellazítsuk, így a következő öntözés alkalmával a víz könnyebben szivárog be a földbe és éri el a gyökereket. A másik haszna ennek a tevékenységnek a gyomosodás megelőzése. Ilyenkor a kisebb gyomkezdeményeket kikapáljuk, megtörjük a gyökerüket, és eltávolítjuk őket a földből. Persze ezzel nincs megszüntetve a gyomosodás, ez inkább a késleltetést szolgálja, hiszen kiskertészként szélmalomharcot vívunk a gazzal. Akinek volt valaha akár egy kisebb veteményese is, az tisztában van ezzel.
Új kapa jól kapál?
Aztán, ugye, az sem mindegy, milyen kapához nyúl az ember, mert annak is számos fajtája van. Nálunk itthon leghamarabb az ún. dupla kapa kerül elő, melynek egyik fele spiccben végződik, másik oldalán pedig két (vagy három) tüske található. Ezen kívül a másik kedvenc a kampós talajlazító, amely, ahogy a neve is mutatja, a talaj fellazítását hivatott elősegíteni az előbb már említett vízelvezetési okok miatt. Ezeknél a szerszámoknál elengedhetetlen a nyél hosszának gondos kiválasztása, hiszen derék-, illetve hátfájós embereknél komoly gondot okozhat a rosszul beállított, esetleg rövid kapanyél. Nekem is fáj a hátam a kapálástól, pedig elképzelhető, hogy csak a nyél hosszával van a baj, nem pedig magával a munkával.
Mi a tapasztalatainkra hagyatkozunk, a hibáinkból tanulunk. A lényeg, hogy józan paraszti ésszel vessük bele magunkat a munkába. A kapálásra azért van szükség, hogy az öntözés során páncéllá összeállt földfelszínt fellazítsuk, így a következő öntözés alkalmával a víz könnyebben szivárog be a földbe és éri el a gyökereket.
Ha pedig a kapálás fájdalmat okoz, mindig gondoljunk arra, milyen jó lesz szüretelni a munkánk gyümölcsét – ha addig ki nem zabálják a hangyák, el nem nyisszantja a gyökereiket a lótetű (vagy lótücsök), vagy éppen ki nem túrja a vakond. Na, de ez már egy másik történet.
Angyal Sándor
Kapcsolódó írásunk: Szárazság van, vigyázz!
