Zenekari próba előtt találkozunk. A taksonyi Takács Krisztina közvetlen, vidám és bűnösen elragadó. Gyorsan kiderül az is, hogy kollégák vagyunk a médiában.
Nevetés közben kis szeplői vidáman kacarásznak az arcán – ámde hangja libabőrössé tesz.
– Hogyan lesz valakiből énekesnő?
– Anyukám mindig azt mondta, hogy babakoromban én nem gagyogtam, már akkor is énekeltem. Hároméves koromban gyerek-dalokat tanított, és meglepődött, mikor lejátszottam utána a dallamot a zongorán. Állandóan énekeltem, zengett tőlem mind a hét emelet. A művészeti iskolába énekre és zongorára jártam. Igazából hatéves koromtól színpadon vagyok. Tizenegy éves koromban harmadik helyezést értem el az országos zongoraversenyen. Akkoriban eltiltottak az énekléstől, mert sokat betegeskedtem, és elvékonyodtak a hangszálaim.
– Hogyan viselte ezt a kis énekesnő?
– Tilalom volt, ezért ellenálltam! Otthon énekelgettem magamnak. A következő évben aztán egy félév alatt pótoltam a kimaradt évet. A gimnáziumi évek alatt pedig elkapott a gitárláz. Úgy gondoltam, hogy dalokat fogok írni. A szövegekhez viszont nem volt ihletem, ezért verseket kezdtem megzenésíteni. Több alkalommal nyertünk a Tompa Mihály szavalóversenyen. Ide nekem az oroszlánt is – így gondolkodtam. Mert közben zenekart is szerettem volna.
A lánnyal, akivel együtt indultunk, megalapítottuk a Lucifer zenekart. Megzenésített verseket játszottunk lírai rock stílusban Galánta környékén. Aztán elváltak útjaink, én szólóban folytattam tovább, és a Trrr...zenekar is felkért énekesnek. A főiskola alatt azonban már nem győztem a próbákat.
– Mit tanultál?
– A Comenius Egyetem Bölcsészkarán modern könyvtárosi képzésre jártam. Kizártam minden olyan szakot, ahol matek volt. Mindenképpen szakmát szerettem volna tanulni. Nem lehet arra alapozni, hogy majd egyszer híres énekesnő leszek. (nevet) Kiskoromban mindig azt játszottam, hogy tanító néni vagyok. A mai diákok viszont már nem olyanok, mint mi voltunk. Nem bírnám, ha kicikiznének. A végén azért mégis rám talált a tanítás, és ez jó!
– Hogy jött képbe a Pátria Rádió?
– Végzős egyetemistaként olvastam a Pátria hirdetését, hogy munkatársakat keresnek. A színes híreket szerkesztettem, felolvastam, és egy ideig a tízórás műsor szerkesztő-műsorvezetője voltam. Majd a televízió magyar adásához kerültem. A tanítást az anyukám közvetítette, aki hozzám hasonlóan felfigyelt egy álláshirdetésre. Így most egy galántai magánnyelv-iskolában vagyok angoltanár. Pici gyerekektől fiatal felnőttekig vannak diákjaink. A rádiót viszont fel kellett adnom, mert már nem győztem. A tévés hírolvasást azért megtartottam.
– És az éneklés? Az X-Faktoros szereplés?
– Az egyetemi évek alatt már próbálkoztam tehetségkutató műsorokban, de nem kerültem zsűri elé. Ekkor úgy gondoltam: a sors nem akarja, és hagytam az egészet. Majd leráztam magamról a bánatot, és elindultam regionális versenyeken. A Gútai Lírán első lettem, és a közönségdíjat is elvittem. A somorjai Lelkünkben a zenét is sikerült megnyernem. Emellett elkezdtem többféle formációban énekelgetni.
– 2014-ben bekerültél az X-Faktor középdöntőjébe. Az nem vidéki verseny!
– Egy ismerősöm szólt, hogy elmehetek egy külön válogatásra. Lesz, ami lesz, gondoltam. Még egyszer kipróbálom magamat. Hátha. A zsűritől kaptam négy igent, és bejutottam a táborba. Itt estem ki, de nekem ennyi elég is volt.
Az X-Faktoros tábor nem adott valami sokat. Ott nem nagyon volt idő újat tanulni. Pörögni kellett, mosolyogni a kamerába. Eléggé megterhelő volt.
– Bizonyára a jelszó az volt, hogy „mindent a kamerának”.
– Miután kiestünk, el kellett volna játszani, hogy szomorúak vagyunk. Könnyeket vártak volna... Ám nekem nem ment. Nem is baj, hogy nem jutottam tovább, mert nem szerettem volna Pestre költözni. Párban élek, és a szerelem visszahúz. Jó párom van, mindig megmondja kendőzetlenül, ha valamit nem jól csinálok. Szeretem ezt benne.
– Két helyen dolgozol, zenekarban énekelsz. Most így teljesnek érzed magad?
– Jó pár évig nem volt zenekarom, most pedig három is! Ugyanis decemberben Szabó Laci megszólított, hogy szeretne alapítani egy funky zenekart. Így lettem a GrooveTrain énekesnője. Januárban Lacza Gergő szólt, hogy az Expired Passport énekesnőt keres. Az énekesnőjük, Marianna a nyáron másodszor is anyuka lett, és már korábban is helyettesítettem. Júliustól pedig a melodikus metált képviselő Storyum zenekar próbáira járok.
– Funky, rock, metál... Elég színes paletta.
– Szeretem sok stílusban kipróbálni magam. Ha most választani kéne, nem tudnék dönteni. Nagyon szeretem a Beatlest. Paul McCartney-val szeretnék egyszer színpadra állni...
– Az éneklés mellett előkerül még a zongora?
– Igen, a GrooveTrain zenekarban én vagyok a billentyűs. Otthon még ma is adok órákat. Iskoláskoromban, míg a többiek játszottak, én gyakoroltam. Így ment ez tizenhárom évig. Nem bántam meg!
